Parancsnokváltás Kecskeméten a 101. Repülődandárnál 2025.
Új parancsnok vezeti az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárt. Könczöl Ferenc ezredes vette át a csapatzászlót 2024. január 22-én délután Gróf Gergely eddig szolgáló dandárparancsnoktól. A parancsnokváltás minden katonai alakulat életében változás hoz. Az mostani sok tekintetben más az eddigiektől.
- A két parancsnok, Gróf Gergely és Könczöl Ferenc ezredes.
Az átadó-átvevő ünnepség eredeti dátum január 17-e lett volna, de, változott az időpont Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök „elfoglaltsága miatt” január 22-ére.
Érkezésünk idején az egész MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár BDU-ban (katonai harci öltözetben), rohamsisakkal és kézi fegyverzettel felszerelve különféle, repesz és málhamellényekbe volt öltözve, a kapustól a dandárparancsnokig. Ez meglepetés volt, hiszen a tavaly év végi parancsnokváltásnál a testvéralakulat a 86-os helikopterdandárnál gyakorló ruhában vagy hajózó egyenruhában volt az állomány az ünnepség alatt. Aztán eszembe jutott, hogy vészhelyzet van. Már 2020. március óta.
- A katonák nem egységes ruházatban és fegyverzettel tudtak felsorakozni, a haderőfejlesztési program nem tudta maradéktalanul az egyéni felszereléseket és fegyverzetet lecserélni.
A katonák parancs alapján öltötték fel a gyakorlóra a fegyverzetet és egyéni védőfelszereléseket. Az is látható volt, hogy a Zrínyi 2026 néven induló haderő Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program 2016-os indulása óta, bár többször is kijelentették, hogy a honvédség állományának megújították az egyenruháját és önvédelmi fegyverzetét, felszerelését, de ezt Kecskeméten még nem 100%-ig sikerült. A felsorakozott állomány különféle mintájú hadiruházatban volt, a 2015M mintájú gyakorló ruhákon kívül jóval régebbiek is elő-előbukkantak, a málha, vagy repeszmellény alól. A modern taktikai műanyag - kevlár sisakok mellett, jóval régebbi fémsisakos katonák is sorakoztak. A licencben gyártott vagy éppen eredeti cseh Bren 2 gépkarabélyok vagy Scorpion EVO2 géppisztolyok sem voltak minden katona egyéni lőfegyverei akárcsak a P-07 és P-09 marok lőfegyverek. Több raj, vagy szakasz még fatusás AK változatokkal sorakozott az ünnepségen.
Az átadási ünnepségre az VIII. számú lefedésben került sor.
- Az MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101.Repülődandár felvarrója (forrás:pumasquadron.com)
Az ünnepségre felsorakozott személyi állomány fegyelmezetten várta a csapatzászlót, és az elöljárókat. A leköszönő parancsnok Gróf Gergely ezredes, az új parancsnok Könczöl Ferenc ezredesen kívül a Honvédség vezérkari főnöke dr. Böröndi Gábor vezérezredes, több vezérkari tiszt, köztük Ugrik Csaba dandártábornok volt kecskeméti parancsnok, valamint a térség országgyűlési képviselője, Kecskemét polgármestere és mások is részt vettek az eseményen.
- Elöljárók. A neveket, rendfokozatokat és beosztásokat felesleges leírnom.
Az elöljárók és a csapatzászló fogadása után, megtörtént a parancsnoki átadás-átvétel szimbolikus eseménye, a csapatzászló átadása-átvétele a két parancsnok között, majd Könczöl Ferenc meglengette a lobogót, amely azt jelentette, hogy új vezetője van a 101. Repülődandárnak.
- A Himnusz hangjaira kezdődött az ünnepség.
- Dr.Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök tiszteleg a csapatzászlónak.
- A repülődandár zászlaja mögött egy JAS-39C(EBSHU) Gripen, hazánk egyetlen szuperszónikus harci repülőgép típusa.
- A csapatzászló átadása és átvétele kötelező eleme az ilyen eseményeknek.
A leköszönő és új parancsnok is beszédet mondott.
Néhány gondolat Gróf Gergely ezredes beszédéből:
„Nem vagyok könnyű helyzetben” – kezdte beszédét elején Gróf Gergely. „Én is katona családból származom. Édesapám több mint negyven évig szolgálta a magyar honvédséget és a repülést. Gyerekként a nyarakat minden évben a kenesei honvéd kempingben töltöttem. Ott volt szerencsém találkozni, megismerkedni az akkori kor pilótáival, akik szintén ott nyaraltak a családjukkal. (…) Egyféle misztikumként tekintettem rájuk, főleg amikor 1987-ben velük együtt nézhetem a klubhelyiségben a Top Gun első részét egy huszadik másolatos VHS-kazettáról. Valószínű, hogy ez volt az egyik mozgatórugó, hogy én is erre a pályára lépjek”
Többször megjegyezte, hogy „a változások és a meglepetések korát éljük”
- Gróf Gergely ezredes. Nehéz lehetett a parancsnokként a felmentést megélni és kezelni.
Elmondta, hogy 2023-ban február 3-án meglepetésként érte, majdhogynem letaglózta a pillanat, amikor kinevezték a pozícióra. Értette, hogy miről van szó, de napok kellettek, míg végre tudatosult is benne és a kinevezés átváltott számára megtiszteltetéssé. Azon a napon, péntek délután már a munkaidő vége felé még egyszer ránézett a számítógépére, mielőtt kikapcsolta volna.
„Ekkor vettem észre, hogy pár perccel korábban befutott egy levél, amelyben az akkori elöljáró (tényszerűen nevet nem mondott de Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy volt a vezérkari főnök) tudatta velem, hogy február elseje óta már én vagyok a bázis parancsnok. Magyarul már két napja kinevezésre kerültem, de ezt a rendszer elfelejtette szóban közölni velem, így mentve a menthetőt elküldték emailben. Még egy telefonhívás sem érkezett. Történt mindez akkor, amikor a borítékosztogatások idejét éltük és így tudatták a katonákkal, ha változás lesz. Gyorsan telefont ragadtam, mivel tudtam, hogy az akkori bázis parancsnok úr, Ugrik dandártábornok úr még bent van és felhívtam, hogy nézzen már a leveleire, én pedig szaladok át hozzá rögtön. Nagyjából vele is egyidőben közölték, hogy két napja már nem ő a parancsnok. Emlékszem, csak ültem az irodájában – ami már az én irodám volt, ami már Könczöl ezredes úr irodája – és próbáltuk emészteni, hogy akkor most mi is van. Egyikünk részéről sem volt egy felemelő érzés, ott abban a pillanatban. Ami azután következett, az is felért egy stand up komédiával, mert hivatalosan kifelé ezt nem lehetett még megszellőztetni, se média, se újság, se átadás-átvétel és a parancsnok váltás ünnepélyes ceremóniája is csak hetekkel később következhetett”
Ugrik Csabának, a felmentése után, több forrás szerint is a honvédségnél végett ért volna pályafutása, (8/2023-as kormányrendelet szerint a honvédségnél „az állomány tagjának szolgálati viszonya felmentéssel abban az esetben is megszüntethető, ha a 45. életévét betöltötte, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik” hajtottak volna végre) , de a nagy tudású kiváló szervezőképességű és tapasztalatú főtisztre szükség volt a repülőkiképzés területén. Jelenleg a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokságon tölt be magas beosztást.
- Ugrik Csaba tábornok, aki Gróf Gergely ezredes előtt volt a Repülőbázis parancsnoka. A honvédség ma is igényt tart tapasztalataira, szervezőképességére.
Gróf Gergely arról is beszélt, hogy igaz az a katonai mondás, hogy „sietünk, hogy várhassunk, és várunk, hogy siethessünk”. „Szerencsére már a mostani parancsnokváltás mindenki már előre értesült, ami várható, volt idő felkészülni az eseményre” A leköszönő parancsnok hozzátette: habár Könczöl Ferenc ezredes már két hete regnáló parancsnok, de csak most értek az átadási folyamat végére.
- Gróf Gergely ezredes búcsúbeszéde nem hagyományos volt."a változások és a meglepetések korát éljük"
„Azért is a változások korát éljük, mint mindig, mert két év alatt két vezérkari főnök és harmadik légierő parancsnok vagy a légierő vezetéséért felelős elöljáró jutott. Egyben történelmi pillanat is a mai, mert a repülődandár vezető pozíciójában először köszönthetünk egy olyan elöljárót, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés. Viszont mostantól, ha szeretné, ha nem, az lesz”
A magyar repülőcsapatoknál sok-sok évtizedre visszavezethető hagyomány volt, hogy olyan parancsnok vezethette az adott alakulatot, aki a haderőnemen belül, az adott magasabb-egységnél rendszerben álló repülőeszközök közül legalább egyet vezetett, tehát repülőgép-vezető, pilóta volt. Ennek gyakorlati okait és értelmét nem szeretném ennél a posztnál magyarázni.
Gróf Gergely szerint 2025 nem lesz egyszerű év, eleinte biztos nem lesz könnyű dolga utódának, mint ahogy neki sem volt. Kijelentette: igazi kihívás a szállítórepülés és a járatok megtervezése, megszervezése, megfelelő létszámú és kiképzettségű személyzetek rendelkezésre bocsátása az elrendelő igényei szerint.
- Gróf Gergely ezredes, aki katonacsaládból származik és harci pilóta akart lenni
„Én eddig is a Magyar Honvédség légierejét szolgáltam, ezután is a repülés és az ahhoz szükséges feltételek megteremtése mellett fogok maradni. Tettem ezt úgy, hogy gyakran az ‘ami a szívemen, az a számon’ elvet alkalmazva kimondtam, amit gondoltam. Nem bírtam az igazságtalanságot és ennek hangot is adtam szóban vagy írásban. Én azt tanultam – mert az eddigi parancsnokaim azt tanították -, hogy a repülőgépeknek levegőbe kell emelkedniük, és az ezred bázis vagy dandár teljes állományának ezért kell dolgoznia. Ha kell – és mint látjuk – néha mindenáron és bármi áron” – hangsúlyozta.
Gróf Gergely végül megköszönte a dandár teljes állományának eddigi munkáját, segítségét és támogatását – nemcsak az elmúlt két évben, hanem az azt megelőző tizennyolc évben is. Kérte, hogy „hogy legalább ilyen szinten és elánnal” támogassák utódját is munkájában.
Gondolatok Könczöl Ferenc ezredes beszédéből.
Az új dandárparancsnok Könczöl Ferenc köszönetet mondott elődjének, hogy egy „jól felkészített és kiválóan teljesítő katonai szervezetet” ad át számára, és megköszönte az átadás-átvétel során tőle kapott támogatást is, egyúttal sok sikert, jó erőt és egészséget kívánt következő beosztásához. Megjegyezte, a jövőben is számít együttműködésére a hajózó képzés kiemelkedő területén. A pilóta utánpótlás biztosítás tervezésében és szervezésében Gróf Gergely kulcsszerepet fog játszani. Az új parancsnok elmondta: óriási megtiszteltetés, de óriási felelősség és kihívás is egyben, hogy rábízták a Magyar Honvédség „egyik kiemelkedő és talán legösszetettebb műveleti képességével rendelkező” alakulatának vezetését.
Hozzá kell tenni, hogy Könczöl Ferenc első mondatait nehezen lehetett érteni a feldatukra felszálló JAS-39 Gripenek Volvo RM-12 hajtóműveinek zajában. A kiképzésnek mennie kell..
- Könczöl Ferenc ezredes, aki a Légierő megbízott parancsnoki teendőit is ellátta már. Most a Repülődandárt kell vezetnie.
„Kétségtelen, hogy az alakulat az előttünk álló biztonsági kihívások kezelésének egyik legkomolyabb és folyamatosan fejlődő képességekkel bíró letéteményese, amelynek élére történő kinevezésem katonai pályafutásom egyik legjelentősebb mérföldköve”
Könczöl Ferenc beszédében elmondta, hogy pályafutását is, amely légvédelmi rakétatüzér fegyvernemi mentén mozgott, „a legalacsonyabb tiszti beosztástól, lépésről- lépésre, minden szintet bejárva” eljutott a Honvédség egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi alakulatának parancsnoki beosztásáig. Ezt két éve adta át, és került a Légierő élére.
Egyetlen beszédben sem volt utalás arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium a rendszerváltás óta, sem találta meg helyét a repülőalakulatoknak. Szinte ciklikusan változatva, hol a szárazföldi parancsnokság mellett önálló Szervezetként, mint Légierőt, hol pedig Összhaderőnemi Parancsnokság alatt, mint haderőnemként szervezte a légierő alakulatait. A NATO országokban egyébként mindkét szervezeti felépítésre vannak példák. A nagyobb országokban, azoknál a nemzeteknél, ahol nagy létszámú katonával és sok repülőeszközzel rendelkeznek, ott általában külön Légierő létezik szervezetként. A Légierő mellett sok helyen a szárazföldi haderő is rendelkezik repülőeszközökkel ellátott egységekkel, nálunk ezt régen csapatrepülőknek hívták. Ezen szervezetek elsősorban helikopteres egységekkel és könnyű teherszállító repülőgépekkel rendelkeznek. Kisebb és kevés eszközzel rendelkező országok vagy Légierővel, vagy az összfegyvernemi parancsokság alatt működő légi haderőnemmel rendelkeznek.
- A Puma harcászati repülőszázad jelvénye (forrás: facebook)
Magyarországon Összhaderőnemi parancsnokság alatt működött a légi haderőm a közelmúltig. 2021-ben még Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője volt. Nyugállományba küldése után - amely hasonlított Ugrik Csaba felmentésére - Kilián vezérőrnagy diplomáciai feladatot kapott volna, aztán végül mégis nyugállományba helyezték.
Utána Veszprémben ismét megalakult a Légierő amelynek megbízott parancsnoka Dr.Koller József dandártábornok lett, a 86-os Szolnoki Helikopteres alakulat volt parancsnoka. Koller tábornokot felmentették és jelenleg katonai attaséként szolgálja hazánkat. Utódja lett Könczöl Ferenc ezredes megbízott parancsnokként.
A haderőben a szervezeti felépítés ismét változott, bár ez a nagy nyilvánosság előtt nincs hangsúlyozva, és az Önálló Légierő megszűnt helyette Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság alárendelt alakulatai vannak. Kovács Krisztián ezredest nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár új parancsnokává 2025. január elsejei hatállyal. Elődje, dr. Bali Tamás dandártábornok az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként kapott beosztást, tehát a Légierő első embere január 1-től.
Könczöl Ferenc beszédében említette: „Remélem, hogy a hosszú évek során megszerzett vezetői ismereteimet, tapasztalatomat, a beosztott katonák és a honvédelmi alkalmazottak iránt érzett felelősségemet a jövőben sikerrel tudom a repülődandár működése érdekében kamatoztatni. A dandár a mai naptól személyemben új parancsnokot kap és talán az általam megtestesített szellemiség és elvárás némiképp más lesz, mint eddig. Nem állítom, hogy jobb vagy rosszabb, de bizonyára más. A dandár életébe kívülről érkeztem, az önök számára nem túlzottan vagyok ismert, mint ahogy az önök belső élete is csupán felszínesen ismert számomra. Törekedni fogok arra, hogy ezek a korlátok mihamarabb eltűnjenek, és minél előbb közös feladatainkra tudjunk koncentrálni”
- A légvédelmi rakétatüzérek Könczöl Ferenc parancsnoksága alatt sok-sok gyakorlaton vettek részt, és kiváló eredményeket értek el. A repülődandár azonban másfajta menedzselést, más típusú vezetést igényelhet, mint ami eddigi tevékenységét jellemezte.
„De meg fogjuk oldani, közösen az ezredes és a százados, a törzsőrmester és az őrvezető, a hajózó és a műszaki, az irányító és az őrkatona. Amiben szolgálatom alatt mindig is hittem és bíztam, az a közösség ereje, a csapatmunka, a tettekben megnyilvánuló bajtársiasság, fegyelmezettség, magas szintű kiképzettség és szakmaiság. Ezt teszi a katonai szervezetet ismertté és elismertté, a parancsnokokat pedig jó és sikeres vezetővé”
Könczöl Ferenc szerint, a kihívásokhoz arra van szükség, hogy egymást támogatva dolgozzanak, „legjobb tudásunk szerint hittel és becsülettel”.
„Ennek érdekében azonban el is várom mindenkitől, hogy tegye magáévá a szervezeti célokat, kövessék a célok elérésének azon útját, amit vezető társaimmal kijelölünk. Hiszem és vallom, hogy a szervezet előtt álló nem kis feladatok nem teljesíthetők, nem leküzdhetők a tiszti és altiszti kar példamutatása, büszkesége és tartása, a személyi állomány felkészültsége, fegyelmezettsége, bajtársiassága és alázata nélkül. Elvárom önöktől, hogy szakmai tudásuk legjavát nyújtva, fegyelmezetten viszonyuljanak a mindennapi feladatokhoz. Segítsék, támogassák egymást, parancsnokaikat, beosztottjaikat, a dandár vezetését. A vezetők vállalják a beosztásukkal járó döntési felelősséget, még a beosztott állomány odafigyeléssel és magas szintű szakmaisággal végezze a rábízott feladatokat és az alakulat hírnevéhez méltó módon teljesítse szolgálatát”
- Az biztos, hogy Könczöl Ferenc tudását az alakulatának felkészültebbé tételére fordítja.
„Minden tudásommal azon fogok munkálkodni, hogy önöknek jó parancsnoka legyek. Olyan vezető, akihez bármikor fordulhatnak gondjaikkal, problémáikkal, de ugyanakkor kompromisszumok nélkül abba az irányba vezessem önöket, amelyek felkészültté teszik a dandárt arra, hogy megfeleljünk a biztonsági környezetben bekövetkezett radikális változások, a megjelenő biztonsági kihívások kezelésében ránk háruló feladatok legmagasabb szintű végrehajtására” – fejezte be beszédét az új parancsnok, megköszönve elöljárói bizalmát.
Gondolatok Dr. Böröndi Gábor vezérezredes beszédéből:
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes beszédében megfogalmazta: „Mi fog megváltozni? Milyen lesz az új parancsnok? Hogy fog reagálni? Milyen követelményei vannak? Önökben most ugye ott a kérdés, hiszen Könczöl ezredes – ha fogalmazhatok így – nem a bázison nőtt fel. Kívülről jön, hoz egy másik szemléletet, egy másik gondolkodásmódot”
- Dr. Böröndi Gábor vezérezredes szerint a pilóták a nemzet szárnyai. A vezérkari főnöknek feladatai közé tartozik a légi haderőnem felszerelésének, fegyverzetének bővítése, a repülési órákhoz szükséges anyagi feltételek biztosítása.
„Önök, a pilóták a nemzet szárnyai. Önök az elsők, akik harcba szállnak, ha szükséges. A műszakiak, a repirányítók, a logisztika, mindenki az önök munkáját támogatja, de csak akkor lehetnek sikeresek, ha csapatként dolgoznak együtt. A csapatban mindenki egyenrangú. Mindenkinek azonos jogai és azonos kötelességei vannak. Voltak már többször a Baltikumban, mennek az idén is, látható, hogy ott éles feladatot látnak el, tizedmásodpercek alatt kell dönteni arról, hogy védik meg egy baráti ország légterét. Óriási a felelősség és a lehetőség. A magyar honvédségnek készen kell állni egy konfliktusra, ebben pedig önöknek kiemelkedő szerepük van” mondta a vezérkari főnök.
- A Nemzet szárnyai. Fekete Tamás ezredes JAS-39 Gripen hajózó volt, jelenleg már a Dassault Falcon7x VIP szállító repülőgépeket vezeti.
- A Nemzet szárnyai: Asztalos István alezredes szintén JAS-39 repülőgép veztető volt. Napjainkban a KC-390 Program első számú pilótája.
- A Nemzet szárnyai. Pilóták egymás között. Őket az "Ég" is szereti. Vezérük volt a bátorság, kísérőjük a szerencse
Megköszönte Gróf Gergely munkáját: „személyisége, a nyitottsága és – valljuk be őszintén – néha a lazasága segített átmenni bizonyos fajta konfliktusokon és megoldásokon” – mondta.
- Dr.Böröndi Gábor szerint nagyok az elvárások. A Repülődandár legyen olyan csapat, amelynek van eleje és vége..
Könczöl Ferencről azt mondta, „egy klasszikus katona, mondatnak van eleje és van vége. Vezetett már ezredet, bánt emberekkel és most magasabb beosztásban dandárparancsnokként folytatja szolgálatát. Elvárom tőle, hogy karmesterként hangolja össze a dandár minden alkotóelemét. Találják meg a hangot, legyen összhang. Ne legyenek privilegizált, vagy kevésbé fontos beosztások. Az őrkatona, a vadászpilóta, a szállító és a műszaki pont ugyanolyan fontos. Ezt mindenkinek tudnia és érezni. Mert önöknek egy csapattá kell válnia. Egy csapat, amelynek van eleje, van vége és tudja, hogy mit hajt végre”.
- Át kell térni a mélységi felderítésre ezt a célt is kitűzette a Honvédség vezérkari főnöke. Jelenleg nem biztosított a felderítő konténer a feladat végrehajtására. (A Rafael Litening III lézerbomba irányító konténer, erőse limitált másodlagos felderítési képességgel.)
Kérte a dandár állományát, hogy támogassák az új parancsnokot. A leglényegesebb feladatnak azt tartja, hogy tovább kell lépni a felkészültség, kiképzettség szintjén, „át kell térnünk a mélységi felderítésre”. A Gripenekre utalva hozzátette, négy újabb fog érkezni, „ki kell használni a benne rejlő teljes képességet, nem részeket, nem korlátozottan, hanem teljes egészében. Képesnek kell lenni széttelepülni, kiszolgálni, megszervezni az őrzés-védelmet, irányítani akár mobil eszközökkel is.”
Dr. Böröndi Gábor nem tért ki azokra a tényekre, hogy a JAS-39 repülőgépek képességeit teljes egészében kihasználni nem lehetséges, Nem szerezte be a döntéshozó 2005 óta azokat a Rafael Reccelite felderítő konténereket, amelyek jelentősen növelnék a felderítés hatékonyságát, hiányoznak továbbra is, a SBD típusú siklóbombák amelyekkel a távolsági csapásmérő képesség javulna, (Taurus robotrepülőgépekről ne is álmodjunk) nem kerültek beszerzésre a szintén Kecskeméten bemutatott MDBA Meteor nagy hatótávolságú légiharc rakéták sem. Az Diehl AIM-2000 IRIS-T közelharc rakétákból is csak makettel repülő példányokat lehetett eddig megtekinteni. Az éles IRIS-T rakéták szállítása, ahogyan a NASAMS rendszerhez és a Gripenekhez is használható AIM-120C8 rakéták szintén az Orosz-Ukrán háború miatt késnek,
Tegyük hozzá, hogy a szárazföldi haderőnem a rendszerváltás nagy vesztese volt, hiszen a Légierő megkapta a MiG-29 majd JAS-39 harcászati repülőgépeket, aztán csapatszállító repülőgépeket, VIP Jeteket, majd két típusból álló Airbus helikopterflottát. A szárazföldi igényeket a Zrínyi haderőfejlesztési program megpróbálta előtérbe helyezni, de a nagyobb létszámú, több dandárból álló, elavult nehézfegyverzettel rendelkező haderőnem igényeit nem lehetett fiskális okok miatt sem teljes mértékben kielégíteni. A Honvédség vezérkara mindig is a szárazföldi haderőre épült, ahol a döntéshozók nem elsősorban a légi haderőnem igényeit vették előtérbe. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a JAS-39 harcászati repülőgépek alapvető fegyverzetekben is hiányt szenvednek, 2005 óta egyetlen javadalmazásnyi AIM-120C5 légiharc rakéta sincs beszerezve hozzájuk. A teljesen elavult 1982-ben a Falkland szigeteki Brit-Argentin harcokban volt eredményes a jelenleg is a légirendészet alapfegyvereként hadrendben álló AIM-9L-I1 rakéták. Az ejtőlőszerek mennyisége szintén elégtelen, és összesen 40 darab alatt van a AIM-65 Maverick levegő-föld támadórakéták mennyisége. A H145M és H224M helikopterflotta részére a szárazföldiek igényei anulálták a levegő-föld nem irányított rakétafegyverzet beszerzését, a SpikeLR páncéltörő rakéták integrációja is késik. A régebbi orosz relációtól vásárolt Mi-17 és Mi-24 helikopterek Sz-5 nem irányított rakétáiból csak lejárt készletek vannak, 9M114 vagy 9M120 páncéltörő rakéták sem kerültek beszerzésre. A helikopterek tehát csak a Mi-24P forgószárnyasok beépített gépágyúira és a H145M helikopterekhez beszerzett öt darab 20mm-es gépágyú konténerre hagyatkozhatnak CAS (közel légi támogatás) biztosítására. Ez teljesen elégtelen, hiszen ha van repülőeszköz, azzal a vezérkari főnök álláspontja szerint is a benne rejlő teljes képesség használatával lehetséges a esetleges ellenséget elrettenteni, hatékonyan használni, gyakorolni és védeni vele hazánkat és koalícióban a NATO országokat.
Vezérezredes úr szerint 2024. legnagyobb gyakorlata az "Adaptíve Hussars 24", mert ekkor szét kell települni a légi haderőnem egységeinek különféle repülőterekre. Jómagam inkább a Hollandiai Leeuwardenben rendezendő "Ramstein Flag" tartom annak, ahova szintén kitelepülnek az előzetes tervek szerint a 101-esek és koalíciós műveletekben gyakorolják hazánk és egyben Európa légvédelmét.
A beszédekben még feladatként került megjegyzésre, Nemzetközi Repülőnap megszervezése. Itt sokan felkapták fejüket, de szerintem csak általánosságban volt említve, hiszen a Magyar Közlönyben, vagy a Honvédelmi Közlönyben szükséges ennek dátumáról és a feladatokról részletesebben intézkedni, erre pedig nem került sor.
Szintén említésre került az infrastruktúrális beruházás, de ennek sok jelét nem látni. A KC-390 rámpás szállító repülőgépekhez a Brazil gyártók szerint szükséges lenne hangárokat biztosítani, és a megrendelt 12 darab cseh gyártású Aero L-39NG részére sem épült egyetlen hangár vagy lefedés sem, pedig a XXI. században közép-európai időjárás alapul véve katonai repülőgépeket csak hangárokban, lefedésekben - lehetőség szerint tárolni, javítani, karbantartani.
A vezérkari főnök végül hozzátette: a dandárnak óriási a felelőssége, ha jól tevékenykednek, a magyar légtér biztonságban van..
„Ezt várom el önöktől. Kérem, hogy támogassák az új parancsnokot, álljanak mellé és csapatként szolgálják és illeszkedjenek bele a Magyar Honvédségbe” fejezte be beszédét a vezérezredes.
- A parancsnokváltás lezajlott a feladatmegszabás megtörtént..
Az ünnepi beszédek után, a Szózat hangjai és a csapatzászló elvonulása zárt az eseményt.
A blogger az átadási ünnepségen elsősorban a vezérkari főnöktől a kövező kifejezéseket hiányolta: NATO, Európai Unió, koalíciós védelem, NATINADS és minden olyan ami azt mutatná, hogy nemzetünk nem egyedül áll Európában, hanem a világ legerősebb politikai és katonai szervezetének a tagja, és hogy az 5. cikkely garantálja, hogy nincs konfliktushelyzet, a 32 tagország egységes védelmi rendszere garantálja hazánk és az összes tagország védelmét.
A blog kívánja Gróf Gergelynek, hogy pályafutása még jobban kiteljesedjen és magasabb parancsnoki beosztást is kapjon, Könczöl Ferenc pedig azt a magas szintű eredményeket, amelyet a légvédelmi rakétatüzér egységnél a volt Arrabonna Légvédelmi Rakétaezrednél elért (2K12KUB és MDBA Mistral légvédelmi rakéták, lokátorok és légvédelmi központok rendszerbe állítása) azt Kecskeméten is elérje, valamint pályafutása még jobban kiteljesedjen, akár a dandárnál, akár magasabb parancsnoki beosztásban.
- A Szózat hangjaira ért végett a parancsnokváltási ünnepség.
- A Szózat és a Himnusz elhangzása és eléneklése keretezte az ünnepséget. Volt eleje és vége.
- Mikor a blogger is megjelenik egy felvételen. (forrás: youtoube)
- Az új parancsnok üdvözlésére az alacsony felhőzet miatt pálya felett áthúzás elmaradt. A kivont 406-os oldalszámú Antonov AN-26 harcászati szállítórepülőgép.
- A KC-390 rámpás szállítórepülőgép félig befér a hangárba.