Levegőben nappal és éjjel - kiképzési repülések a 101. Repülődandárnál

dsc_0546m.jpg

A MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár JAS-39 Gripen pilótái az éves kiképzési tervnek megfelelően a 2023. augusztus 2-3 közötti időszakban, 16:00-23:00 óra között, délutáni és éjszakai repüléseket hajtottak végre. A repülődandár augusztus 2-án szpotter napot szervezett a repülések dokumentálására. A repülőfotósok és a média újságírók, a napfényes és az éjszakai repüléseket végig dokumentálhatták a légi haderőnem egyetlen merevszárnyú, hangsebesség felett is repülhető típusával a JAS-39 Gripen többfeladatú harci gépekkel végrehajtott kiképzési repüléseket.

repdandar-cimer.JPG

  • A 2023. évei átszervezés után a kecskeméti repülősök a 101. Repülődandár elnevezést kapták, a híres (nem hírős) 101. Puma vadászosztály emlékére.

dsc_0025m.jpg

  • A 36-os oldalszámú JAS-39C emelkedett el a futópályáról. A 39.307 gyári számú repülőgép 2007-től áll rendszerben Honvédségünknél.

A haderőreform technikai eszközbeszerzéseinek lassulása, valamint finoman szólva a humán erőforrás cseréje ellenére a repülődandár folyamatosan készen áll feladatainak végrehajtására.  A várt és több prezentációban is szerepelt négy darab új beszerzésként definiált Gripen szerződés egyes források szerint aláírásra vár, politikai okok miatt. Akárcsak Svédország NATO tagságának ratifikálása, amelyet mondvacsinált indokokra hivatkozva halasztgat a Fidesz kormányzat.

dsc_0353m_1.jpg

  • A 38-as oldalszámú Gripen is elemelkedik a futópályáról. a Volvo RM-12 gázturbina utánégető módban üzemel.

dsc_0377m_1.jpg

  • Az MH. Légijármű Javító Üzem előtt álló kivont repülőgépek, egy letűnt korra emlékeztetnek. A MiG-29 hiányzik a sorból.

dsc_0378m.jpg

  • A 605-ös oldalszámú Airbus A319-113 típusú csapatszállító repülőgép. A feladatára megfelelő, teherszállító kapacitása már kevésbé és több anyag és berendezés szállítására nem alkalmas sem azok mérete és az IATA előírásai miatt.

dsc_0596m.jpg

  • A régi szovjet orosz technika máig rendszerben áll Kecskeméten, hiszen előfordulhat, hogy keleti típusú repülőgépek is érkezhetnek a repülőtérre.

Manapság már el lehet gondolkodni, hogy okosabb lett volna olyan hangárok építése, ahol a repülőgépeket hajtóművezni és illetve indítani is lehetséges, ez a műszakiak részére komoly segítséget jelentett volna, szél, eső, vagy éppen hőgutamentesen felkészíteni a repülőgépeket, mint a Gripenek érkezéséhez épített majd átépített lefedések.

dsc_0481m.jpg

  • A 38-as újabb feladatra taxizik.

A nappali és éjjeli kiképzési repülések fontosak, a pilóták jártasságát fenn kell tartani, hiszen a repülés akárcsak a vezetés rutint és beidegződéseket is kíván, márpedig a képességet nem csak megszerezni, hanem szinten is szükséges tartani.  A JAS-39 Gripen pilótáknak - a  JAS a Jakt (Vadász), Attack (Támadó), Spaning (Felderítő) szavak rövidítése - a többi negyedik generációs repülőgéptípushoz hasonlóan változatos repülési feladatokkal szükséges megbirkóznia. A képesség megszerzése és megtartása a svéd típusnál is fontos. Például a légi utántöltési képesség meglétéhez nagy általánosságban félévente lenne szükséges három tankolás a levegőben, még akkor is, ha ezek közül több csak "száraz" tankolás, tehát nem történik tényleges üzemanyag felvétel. Ennek a képességnek a megtartása nem biztos, hogy megvan napjainkban a Puma század hajózóinál, annak ellenére, hogy az amerikai Ohió-i Légi Nemzeti Gárda tankerei több alkalommal vendégeskedtek a kecskeméti katonai repülőtéren.

dsc_0065m_2.jpg

  • A feladat végeztével a "J - Juliett" állóhelyre gurul két Gripen.

Az éjszakai kiképzési repülések során begyakorolt eljárásokat a békeidős fegyveres készenléti szolgálatnak (szlengben keszinek), vagy esetleges háborús veszélyhelyzetben a nappali órákon kívül éjszaka is végre kell tudni hajtani.

dsc_0233m.jpg

  • A 31-es oldalszámú Gripen 39.302 gyári számmal 2006-tól áll rendszerben. Jól láthatóan a Google térképe is dokumentum.

A repülőgépek már átlagosan 16-18 évesek, repült órák tekintetében közelednek a fél üzemidőhöz, de fülkéjük plexije még szinte karcolásmentes, mutatva egyrészt a műszakiak és a pilóták odafigyelését és a lefedések fontosságát. 

A látogatásunk napján három hullámban repült, a 31, 36 és 38 lajstromjelű JAS-39C tehát együléses harci változat.

dsc_0153m_1.jpg

  • A kiképzési repülésen hullámonként három repülőgép változatos feladatokat repült.

dsc_0264m_1.jpg

  • Az angol elnevezés maradt. HunAF 59. TFW (Vagyis Magyar Légierő 59. harcászati vadászrepülő ezred).

A dandár parancsnokhelyettese Langó Viktor (aki régebben még a magyar Gripen demó pilótája is volt) elmondta, hogy az éjjeli repülések igazi ideje késő ősztől-kora tavaszig terjedő időszak, amikor korábban sötétedik. A három hullámban repülő hajózók eltérő, Légiharc, és földi csapásmérés feladatokat hajtottak végre. Utóbbit a szolnoki J-TAC (előretolt repülésirányítók) katonákkal együttműködésben hajtották végre a hajózók. A három repülőgép közül kettőre az izraeli Litening III célzókonténerek fel függesztésre kerültek, de ezzel nem csak a földi célok felderítése és lézervezérlésű vagy vegyes lézer/GPS vezérlésű bombák irányíthatóak, hanem célfelderítésre és azonosítása a levegő-levegő feladatokba is használhatóak. Balti Légtérrendészeti Missziókban is rendszeresen a készültségi géppár egyik repülőgépe fel volt ezzel a konténerrel szerelve. 

lango-viktor-orgy.JPG

  • Langó Viktor őrnagy, a dandár parancsnokhelyettese. (forrás: facebook)

Parancsnokhelyettes úr a kiképzési repülésekről beszélt. A blogger személyes véleménye, hogy a "zuhanyhíradó" alapján a dandárnak szükséges van hajózókra és műszaki állományra is. Erre a toborzás az egyik lehetőség. A műszaki állomány létszámának közel duplájára lenne szükséges az állománytábla szerint, de egy műszaki katona kiképzése a pénz és humán kérdésen túl idő, mégpedig évek. A repülőgép-vezetők pótlása is fontos, hiszen a haderőreform vadhajtása miatt, a műszaki állomány és a hajózók létszáma is megerősítésre szorul. Sok régebbről ismert repülőkatona hiányzik Kecskemétről. A mantra, hogy csak felkészült tabletteket használó és kiválóan angolul beszélő katonák kellenek, cáfolja, hogy azok a katonák akiket elküldtek, több NATO misszióban vettek részt, kiváló angol nyelvtudással, valamint magasabb parancsoki tapasztalattal. Mindenesetre a megmaradt állomány tovább üzemelteti a technikát, védi hazánk és a NATO légterét, és viszi tovább a feladatok végrehajtását.

dsc_0159m_1.jpg

  • Repülőgép átvétel.

dsc_0161m_1.jpg

  • Egyik Griff pilótánk - nevét nem írom le - feladata végeztével. 

A harmadik hullám három repülőgép-vezetője NVG (éjjellátó) használatát is gyakorolta. 

A nappali és éjszakai repülések a minden évben szükségesek a képesség szinten tartásához, a honvédelmi feladatok végrehajtásához, és békebeli körülmények között is hozzájárulnak, a magyar és a NATO légvédelmi feladatok, valamint a Chicagói egyezmény alapján a polgári repülés biztonságához.

dsc_0498m_1.jpg

  • A nap már oldalról világítja meg a felszálló magyar repülőgépet.

dsc_0508mm.jpg

  • A 36-os oldalszámú repülőgép elemelkedik a pályáról. mögötte már jól látható az gázturbina lángcsóvája.

dsc_0546m_1.jpg

  • A 38-as Gripennél az utánégető csóvája jobban megfigyelhető.

dsc_0554m.jpg

  • A repülőgép elemelkedett a talajtól és természetes közegébe a levegőbe indult.

dsc_0580m.jpg

  • A 31-es JAS-39C is teljes utánégetéssel hagyja el az anyaföldet.

dsc_0589m_1.jpg

  • A három hullámban repült Gripenek csak az 530 literes központi póttartályt hordozták, szárny üzemanyag tartályokat nem. A három repülőgép közül kettő hordozott Rafael Litening IIIE célzókonténert.

dsc_0610m.jpg

  • Este már különlegesebb fényképeket is lehetett készíteni.

dsc_0617m_1.jpg

  • Feladat végén taxizik állóhelyére az egyik Gripen. Egy újabb hullám még vár a repülőgépre.

dsc_0638m_2.jpg

  • A "black Griff" - fekete sárkány..

dsc_0736m.jpg

  • A nap utolsó repülésére  indul a repülőgép. Várható érkezés ideje 23 óra

dsc_0769m_1.jpg

  • Taxizás a futópályához.

dsc_0785m.jpg

  • Felszállás az éjszakában. Ilyenkor látszik jól a "fáklya"

dsc_0789m.jpg

  • Az éjjeli repülés még a földről nézve is különleges látvány.

dsc_0800m_1.jpg

  • Egy elemelkedés a futópályáról.

A kiképzési repülésen részvételt köszönjük a Repülődandár Kommunikációs és Protokoll Alosztálymunkatársainak.