Több mint 30 évig az Angliában megrendezett Flying Legends volt Európában az első számú veterán repülőgép találkozó. A Cambridgeshire közelében lévő Duxford Aerodrome volt otthona a kétnapos rendezvénynek 2020-ig. A COVID járvány miatt azonban abban az évben nem került megrendezésre, majd a főszervező The Fighter Collection és a házigazda Imperial War Museum közti nézeteltérések miatt az a repülőesemény már nem kerül eredeti helyszínén megrendezésre. Duxford azért is volt authentikus hely a Repülő Legendáknak, mivel ott van a Imperial War Múzeum egyik nagy gyűjteménye, valamint eredetileg is a második világháborúban fontos repülőtér volt, és az Angliai Légicsata című film forgatására fel is újították az egész bázis. Azóta két új hangár építettek, de a többi hangár és épület kívülről és részben belülről is korabeli állapotába van.

• A Duxfordi Imperial War Museums logoja (forrás: iwm.org.uk)

Jómagam 2006-ban voltam először a Flying Legends rendezvény és rabul ejtett. 2019-es szinte minden két évben elutaztam Angliába az eseményre.

• A Flying Legends 2006-os plakátja (később kiadott DVD-ről (forrás: amazon.com)

A repülőgépek körülbelül két-harmada azonos volt, de minden évben kerültek fel újdonságot (illetve addig nem látott régebbi típusú repülőgépek) a felhozatalba. Duxfordban egyébként több repülőnapot tartottak és tartanak évente, de a Flying Legends volt a csillag az égen, ekkor csak olyan repülőgépek repülhettek, amelyek 1945 előtti tervezésű katonai repülőgépek voltak, bár néhány régebbi közforgalmi repülőgép is volt a veterán madarak között.

• A Flying Legends emblémája (forrás:flyinglegends.com)

Maga a repülőnap már a belépés után gyönyörű volt, hiszen ha korán érkezett az ember, netalán sajtó belépővel (amit sikerült az egyébként komoly rostán keresztül megszerezni), akkor a felkelő nap fényében volt, hogy másfél tucat Supermarine Spitfire és fél tucat Hawker Hurricane repülőgépet láthattunk előkészíteni a repülésre, a több mint 30-50 más régi repülőtípus mellett.

• Reggel a duxfordi repülőtéren. A veterán repülőgépek előkészítése és szemléje egyben statikus bemutató is.

A rendezvényen délelőtt mindig csak statikusan lehetett a repülőgépeket megtekinteni természetesen kívülről, de némi plusz fontért több repülőgépbe be lehetett ülni, pld. Boeing B-17-be, de jó néhány vadászrepülőgépbe is.

A statikus bemutató mellett a múzeum is üzemelt, ahol szintén rengeteg repülőgép van és ezek a kiállítások is nyitva voltak. Az amerikai pavilonban például B-52 hadászati bombázó, vagy SR-71 felderítő repülőgép is látható. Azonban ez egy másik történet, egy másik blogbejegyzés lesz.

Délelőtt sétarepülésre is lehetőség volt, de természetesen nem modern repülőgépekkel, hanem, DC-3, C-47, Ju-52, DH.89 Dragon Rapide típusokkal, de Tiger Mooth vagy Boeing Sterman is emelkedett a levegőbe az nem éppen olcsó árat kifizető utasokkal.

• A közönségnek délelőtt sétarepülés is lehetséges mégpedig Old Timer repülőgépekkel. A De Havilland DH.89 Dragon Rapide 1394-ben került gyártásra és 1946-ig 727 darab épült. A Királyi Légierő Franciaországba küldött expedíciós erőiben a 24. repülőszázad volt felszerelve a típussal és tíz darab került veszteséglistára.22 ország haderő rendszeresítették.

• A D-AGJG lajstromú Dragon Rapide honi repülőtér felett repült, mivel Duxdford az állomáshelye. A DH. 89 nyolc utast tud szállítani egy fő pilótával. Átlagsebessége 212 km/óra és hatótávolsága 895km. A repülési magassága maximum 5100 méter.  

• A biplán szárnyait érdekes alakúra tervezték. Polgári változatát 54 brit és sok külföldi légitársaság is repülte. Többek között az Aeroflot, Aer Lingus, Air India, Canadian Airways.Quantas Empires Airways.

• Beech D-17S Staggerwing nem a legelterjedtebb repülőgép a világon. A G-RRVE lajstromszámú példány 1943-ban a kansasi Wichitában épült az Egyesült Államokban. Az amerikai haditengerészetnél BuNo.32874-es a légierőnél 44-67724 lajstrommal repült. A Land-Lease program keretében került a Brit Flotta Repülőhadtestéhez (Fleet Air Arms) 782. repülőszázadnál repült Skóciában.

• Ami keleten a Polikarpov PO-2, az Egyesült Királyságban a De Havilland Tiger Mooth. 1931 és 1944 között 12 fő változatban 8868 darabot építettek a típusból. Negyven Légierő állította hadrendbe.Napjainkban is körülbelül 250 darabot repülőképes állapotban tartanak.

Délután általában kettő órakor kezdődött a repülő show, a brit Spitfire és Hurricane repülőgépek levegőbe emelkedésével. Utánuk jött a többi repülőgép, amelyek között brit, amerikai, francia, német és szovjet típusok voltak. Nézzük mit kínált nekünk 2006-ban a Flying Legends:

• A Supermarine Spitfire PR Mk.XIX eredetileg a Királyi Thai Légierő számára épült.Több amerikai múzeumot is megjárt majd Chinóban 1994 és 2002 között tették ismét repülőképessé.Különlegessége Griffon 58A hajtómű amely két ellentétes irányban forgó légcsavart hajtott meg. Napjainkban a motorját kicserélték egy Merlin típusra.

• Az AB910 lajstromszámú Spitfire LF Mk. Vb. Az 1941-ben elkészült repülőgép a RAF-nál szolgált a 222. századnál, majd 130. "Eagle-Sas" század amerikai önkéntesei repülték. Utána 416. (Kanadai) repülőszázad repülte.1965 és 2013 között a Királyi Légierő Battle of Britain Memorial kötelékének volt tagja.2014-15-ben restaurálta az Aircraft Restoration Company, Duxford.

• Négy Supermarine Spitfire a levegőben. 

• Az EP120 lajstromszámú Spitfire LF Mk. Vb.1942-ben az 501. századnál repült. Július 16-án megrongálódott, de javítása után augusztus 14-én ismét szolgálatba állították.1955 és 1968 között gateguard volt több repülőtéren.1968-ban statikus díszlete volt az Angliai Légicsata című filmben. A The Figther  Collection tette repülőképessé 1994-2002 között. Repült a Pearl Harbor című filmben. A változat érdekessége a híres elliptikus Mitchell féle szárny átalakított, egyenesen végződő átalakítása volt. A későbbi változatoknál visszatérte az elliptikus változathoz.

• Az MH 434 lajstromszámú Spitfire LF Mk. IXb 1947-ben készült a Holland Királyi Légierő részére. Kelet-Indiában Jáva szigetén állomásozott, ott is rongálódott meg. Javítása után eladták a Belga Királyi Légierő számára. 1954-ben vonták ki a szolgálatból. Több tulajdonosváltás után az Egyesült Királyságba került és repült az Angliai Légicsata című filmben.A Breitling Fighter Teamban is repült 2002-2003-ban.

• A Supermarine Spitfire korai változatai géppuskákkal a késői modifikációk gépágyúkkal voltak felszerelve, 

• Három Supermarine Spitfire raj-ék alakzatban Duxford egén.

• A BM597 lajstromszámú Supermarine Spitfire  Mk. Vb. 1942-ben Castle Bromwich-ban épült. A 315. és 317. (Lengyel) repülőszázadnál repült. A háború után maradt a Királyi Légierőnél és 1954-ben vonták ki a hadrendből.1968-ig gateguard volt több repülőtéren. A Historic Flying Ltd. 1989 és 2002 között repülőképessé tette. Részt vett az Angliai Léicsata című filmben, statikus példányként, majd a Pearl Harbour című filmben repült.

•  Az MT928 Supermarine Spitfire LFVIIIc. A változat ismertetőjele a függőleges vezérsík különös formája. A repülőgép 1944. júniusban készült el. Huszonöt pilóta repülte a világháború végéig.

• Két Supermarine Spitfire a légtérben.. A német pilóták nem örültek volna ilyen látványnak..

• EP120 lajstromszámú Spitfire LF Mk. Vb.leszállás közben. A háttérben már a következő Spit a "hosszúfalon" készül a landoláshoz.

• Az MH 434 lajstromszámú  Supermarine Spitfire LF Mk. IXb leszállás közben.

• A TA 805 lajstromszámú Supermarine Spitfire LF Mk. IX. leszállás közben. 1945-ben készült el. A 183. repülőszázadnál repült, majd 1949-ben a Dél-Afrikai Légierő tulajdonába került. 1981 és 1989 között a Dél-Afrikai Légierő múzeumában volt, aztán 1989-ben Angliába került, ahol először Oxfordban, majd 2001 és 2005 között a sárkányszerkezetet a Wright szigeten, a motorját Duxfordban generálozták. 2005-től repült a 234. RAF század festésével és emblémáival.

• A Vought F4U Corsair a távol-keleti hadszíntér legsikeresebb amerikai vadászrepülőgépe volt, amely vadászbombázó feladatkörben is kiválóan ellátta feladatát. A koreai háború idején alacsony támadó vadászbombázóként használták.

• A típus 1940-ben repült először és 12618 darabot építettek belőle a Vought, A Brewster és a Goodyear gyáraiban. A francia flottalégierő 163 darabot állított hadrendbe az AU-1 és a F4U-7 változatokból. A repülőgépeket bevetették Indokína (Vietnám), a Muskateer hadműveletben Egyiptom és később Algéria felett is. A 124541 lajstromszámú F4U-5NL Corsair 1950-53 között volt amerikai tengerészetnél, majd Argentín Flotta állományába került. Kivonása után 1972-1991 között a Flottamúzeumban volt kiállítva.1991-2000 között Franciaországba került sor újjáépítésére és repülésre alkalmassá tették.Festése az Aeronavalé az egyik F-4U7 repülőgépét idézi.
  

• Három "Kalóz" raj-ék alakzatban repült a felhős Duxfordi égen.

• A repülőgép egyetlen hátránya a hosszú orr volt, amely nehezített a kilátást. Ugyanakkor a pilóták szerették ennek ellenére is, mert szerintük a motor felfogta nekik szánt ellenséges lövedékeket is. A leszállóhorog felhajtva, hiszen Duxfordban nincs kábel amit meg lehetne fogni vele. A 97264 gyártási számú F-4U-4 1956-59 között letárolva volt a Lichfieldi tengerészeti állomáson, majd több hely után 1973-77 között a Pacific Warbirds Museumban állították ki.1984-1991 között állították vissza repülésre alkalmasnak és 1996-2008 között a francia Christophe Jacquard Flying Legends Corsair Warbirds Ltd tulajdona volt. Azóta ismét az Államokban repül.
  

• Az SX336 lajstromszámú Seafire F. XVII. A Spitfire tengerészeti változata kisebb sikereket ért el szárazföldi változatoknál.A típust 1942-től gyártották sorozatban és nyolc változatban 2646 darabot építettek belőlük. Négy ország állította szolgálatba. A repülőgépről viszonylag kevés az információ 1946-ben épült és 1955-ig szolgálat a Királyi Haditengerészet állományában. 1973-ban indult a restaurálása Warringtonban. 2001-ig négy tulajdonosa volt és végül Tim J. Manna és csapat tette repülőképessé 2001 és 2006 között.

• A repülőgép felújítása után szinte 0 km-es volt ez látható a gyönyörű festésén is. A Seafire-n látszik, hogy nem tengerészeti használatra tervezett repülőgép volt, hiányzik belőle a hordozófedélzeti repülőgépek robosztussága. Sok hordozós landolás végződött géptöréssel. Ennek ellenére a levegőben viszont hozta a szárazföldi változat agilitását és fordulékonyságát. A 887. és 894. Seafire hordozófedélzeti repülőszázad 1945. augusztusban 22 légigyözelmet aratott a Japán Császárság repülőgépei ellen.

• A VR930 lajstromszámú Sea Fury. FB.Mk.11. A repülőgépet 1948-ban gyártották és a Culhami Tengerészeti Állomáson (Naval Air Station) szolgált.1965-ben tárolták le. 1965-től tíz évig Gateguard volt, majd a Yeoviltoni haditengerészeti repülőmúzeumba került, majd restaurálása óta 1992-tőka RN Historic Flight kötelékében repül.

• A Sea Fury-nak 2001-ben volt hajtóműleállás után egy kényszerleszállása Yeoviltonban, utána hosszas javítás következett, gyakorlatilag 2006 volt az első év,hogy ismét repült. Ez látható is makulátlan festésén.

• A típus jól jött volna a második világháborúban is a Királyi Flotta hordozófedélzeti légierő részére, de a Sidney Camm tervezte szárazföldi 1944-ben, a tengerészeti változat 1945 elején repült először, sorozatban gyártott példányai harcokban már nem vettek részt. 1955-ig 855 darab készült a navalizált modifikációból.

• A 226922 gyári számú Douglas A-1 (AD4-NA) Sykraider  az 1960-ig repült az Egyesült Államok tengerészeténél, majd a Francia Légierő állományába került 1985-ben selejtezték ki.Az Amicale Jean Baptiste Salis gyűjteménybe repült tovább 1986-1991 között, majd az Egyesült Királyságban 1991-2003 között a The Fighter Collection üzemeltette, Duxforból. Napjainkban is repült, de jelenelgi tulajdonsáról nem találtam adatot.

• Az A-1 (illetve AD4) Skyraider első repülésére 1945-ben került sor, és kiváló csatarepülőgépként lehet bemutatni.1957-ig 3180 darabot épített a Douglas. Tíz nemzet rendszeresítette, és Korea, Vietnám felett is repültek vele éles bevetéseket. Légigyőzelmeket is elértek vele, 1953-ban egy Po-2-est majd 1954-ben két Lavocskin La-7 bánta vele a találkozást. 1965. június 20-án két, a USS Midway hordozóról felszállt U.S. Navy Skyraider lelőtt egy észak-vietnámi MiG–17-est. A koreai háborúban 101 veszett oda a légvédelem tüzében, további 72 üzemeltetési hibák miatt anulálódott. A Vietnám felett elveszett 266 A–1 repülőgépből ötöt föld-levegő rakétákkal lőttek le, három levegő-levegő harcban veszett oda; kettőt észak-vietnámi MiG–17 vadászgépek lőttek le.

• A Bristol F.2 Fighter egy kétszemélyes "romboló repülőgép" volt amelyet az első világháborús korai időszakának tapasztalatai alapján fejlesztettek ki. Első repülésére 1916. szeptember 9-én került sor. 1927-ig 5329 darabot gyártottak, tehát jóval a háború befejezése után is készültek, mivel a brit gyarmatokon is kiválóan szerepelt. Érdekesség, hogy fegyverzetébe elöl 7,7mm-es "0.333-as" Vickers, a megfigyelő számára viszont azonos kaliberű de forgatható Lewis géppuska került. A repülőgép 110 kg bombát is hordozhatott. 18 ország állította hadrendbe.

• Duxfordban három Bristol F.2B változat repült. Jellegzetes formájuk igazi első világháborús hangulatot teremtetett.

• A Bristol F.2 Fighter hajtóműve egy 205 kW-s Rolls-Royce Falcon III motor volt, amellyel 198 km/órás sebességet tudott elérni, hatótávolsága 594 km volt. Maximális repülési magassága 5300 méter.

• A második világháború első időszakában a Supermarine Spitfre volt a "versenyló", de a harcok döntő többségét a Hawker Hurricane vívta. A vegyes építésű repülőgép karbantartása és lövésállósága jobb volt, mivel a vásznazott felületeket gyorsabban lehetett javítani. Bár a Bf-109-es repülési tulajdonságokban, sebességben felülmúlta, de a többi német repülőgép ellen sikeresen harcolt. Kulcsszerepe volt Anglia és később Málta védelmében. A késő változatok vadászbombázóként repültek. A "Hurribomberek" bombáikat ledobva, kielégítő vadászrepülőgépeknek bizonyultak elsősorban az Olasz Királyi Légierő  (Reggiane Aeronautica) típusai ellen. A LF363 lajstromszámú Hawker Hurricane II.c változat 1944. január 1-én repült először. A világháborúban a 63.,26. és a lengyel 309.században repült. A háború után az Angel One Five (Angyalok egy-ötnél) című filmben is szerepelt. 1954-ben a War in to Air sorozatban valamint a Reach for The Sky moziban is látható volt 1955-ben. A "filmsztár" repülőgép az 1968 Angliai Légicsata című filmben is szerepelt.1991 szeptember 11-én egy landolás után megrongálódott és részben kiégett. Restaurálása 1994-től 1998-ig tartott. Utána a Királyi Légierő Battle of Brittain emlék kötelékben repül tovább.

• A Hawker Hurricane II.b kettő darab 110 vagy 230 kg-os bombát is képes volt hordozni. A szárnyaiba 2-2 darab Hispano Mk2. 20mm-es gépágyú került beépítésre

• A Hawker Hurricane Mk.2c változat 52024 gyártási számmal épült.2006-ban a Real Aeroplane Co. tulajdonában volt. A Hurricane-ből, akárcsak a német Bf-109 vadászrepülőgépből nehézkes volt a kilátás a rácsos fülketető miatt. A típusból, minden változatot beleszámítva 1935 és 1944 között 14.487 példány készült. Huszonhét országban került rendszeresítésre. Az argentín légierő az 1950-es évekbe vonta ki a szolgálatból.

• A Gloster Meteor az egyik utolsó hadrendbe állított biplán (kétfedelű) vadászrepülőgép volt. Kortársai az Olasz Cr-32/42, a német Hs-123 valamint a szovjet I-15/I-153 vadászrepülőgépek. Az 5579-es gyártási számú Mk II. példány 1972-ben Norvégiában került elő és az ottani múzeumban volt 1988-ig tárolva. A restaurációját az Oslói múzeum végezte. Innen került Angliába.

• A Gloster Meteor ha monoplán lenne, (felső szárnyát leszedve és áttervezve) akkor egy Hawker Hurricane szerű hasonló vegyes építésű repülőgép lett volna zárt kabinnal. A típus 1934-ben repült először és 1937-től állt hadrendben. Az első német felderítő Dornier Do-18 repülőgépet Anglia felett Gladiatorral lőtték le 1940. október 17-én. Az első éles bevetéseket nem a Brit, hanem a kínai légierőben repülték a típussal japán repülőgépek ellen. A dél-afrikai születésű Marmaduke "Pat" Pattle 15 légigyőzelmet aratott a típussal.

• Marmaduke "Pat" Pattle-t 1941. április 20-án Pireusz felett lőtték le német vadászrepülőgépek. A 26 éves pilóta ekkor már 33 légigyőzelmet aratott, ebből 15 Gloster Gladiator a többit Hawker Hurricane típussal. Győzelmei mellett legalább 30 olasz repülőgépet megrongált.

• A Gloster Gladiator szovjet változata a Polikarpov I-15. A típus első repülésére 1933-ban került sor és 1937-ig gyártották 3.313 példányban. A korszerűsített változatát az I-153-asból még 3.437 darab készült. A jó manőverező képességű biplánok sebességük és alacsonyabb repülési magasságuk miatt maradták alul a monoplán repülőgépek ellen, amelyek sebességtöbbletükkel és nagyobb repülési magasságuk miatt kiválaszthatták, mikor támadják meg a biplánokat, valamint  hátrányos helyzetben kivonhatták magukat  harcból.

• Az I-15 Kínában és Mongóliában japán, Spanyolországban és a második világháború kezdetén német repülőgépek ellen vívtak légiharcokat. Spanyolországban "Chato" becenévvel repülték.Hét országban rendszeresítették, a németek és a spanyolok közülük a zsákmányrepülőgépeket.

• Az I-15 négy darab 7,62mm-es RPV-1 géppuskával volt felszerelve, az I-153-nak viszont volt olyan változata amelyet már négy darab 20mm-es gépágyúval építettek. A repülőgép 100 kg bombát is képes volt hordozni.

• A szovjetek a német támadás után 1000-1500 darab bevethető I-15 repülőgéppel rendelkeztek, amelyeket alacsony támadóként alkalmaztak. Bár sikerességük kétes volt, de a német Luftwaffe Hs-123 repülőgépekkel a szovjetekhez hasonló zavarószázadokat hoztak létre.

• Az I-15 leszállás közben a Duxfordi repülőtéren.

• Az amerikai "mogyoró" a "Menydörgés" a Republic P-47 Thunderbolt vadászrepülőgép, amelyet később vadászbombázóként is alkalmaztak. A brit beceneve "Juggernaut", röviden "Jug" volt.1941 és 1945 között 15.636 darab épült a típusból és 21 ország állította hadrendbe. Az utolsó üzemeltető a  Perui Légierő 1966-ban vonta ki a soraiból.

• Első változatai a P-51 Mustang és a Bf-109 vadászrepülőgépekéhez hasonlóan rácsos üvegezett hátrafelé rossz kilátású kabintetővel épültek, a későbbi P-47D már buborék kabintetővel készült. A típus nagy mérete, tömege ellenére kiváló vadászrepülőgép volt, de a fordulóharcok erőltetése helyett, a nagy magasságból a célra zuhanórepülés, majd felhúzás volt a követendő harceljárás. Később a vadászbombázó feladatokat is ilyen eljárással végezték.

• A P-47-esek 1942-től érkeztek Angliába a P-38 Lightning mellett kísérő vadászrepülőgépnek az USAAF 8. Légihadsereg nehézbombázóihoz. Hatósugara azonban még póttartályokkal sem érte el a bombázóként, ezért körülbelül a francia-német határig tudták védelmet biztosítani a bombázóknak, majd a visszatérő megmaradt bombázókat egy következő hullám vadász biztosította visszafelé Angliába.1943 végétől kísérőfeladatokban a P-51D Mustang vadászrepülőgépek váltották. Addig már 746 ezer bevetést repültek. 3752 légiharcot vívtak a háború végéig, 3499 darabot lőttek le a típusból (elsősorban vadászbombázó bevetéseken). A 56. Fighter Group nem nyergelt át a P-51-re. Az egység 677 repülőgépet lőtt le 128 darabos veszteséggel. A "JuG" ásza a Francis S. Gabierski alezredes volt 28 mögötte szorosan Robert S. Johnson százados  27 légigyőzelemmel. A csoport parancsnoka Hubert Zemke ezredes 18 győzelmet ért el.

• A P-47D Thunderbolt  már 480kg bombát, M8 és HVAR nem irányított rakétákat hordozott, nyolc darab 12,7mm-es Browning 2 típusú nehézgéppuska mellett.Vadászbombázóként 86ezer vasúti kocsi, 9ezer mozdony, 6000 páncélozott jármű és 68ezer teherautó került a P-47 pilóták számlájára. A Szovjetunió is alkalmazott 200 darab P-47D-22RE változatot, de ezek mennyisége elenyésző volt az IL-2 csatarepülők mellett. A "JuG"-ot elsősorban az amerikai és brit légierő alkalmazta Európában, de a Brazilok, Franciák és az átálló olaszok is repülték. A távol-keleten Indiai-Burmai hadszíntéren a Királyi Légierő repülte kisebb mennyiségben. A koreai háborúban nem vetették be.

• A Duxfordban 2006-ban repült példány P-47S-25-RE változat volt, gyári száma: 42-26671 volt. Oldalára festve a "No Guts, No Glory" felirat magyarul, nincs bátorság, nincs dicsőség.A repülőgép az Imperial War Duxfordi múzeum tulajdona.

• Alulról látszik, hogy nagy mérete ellenére is jó aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezett. A szárnyain és törzsén az "inváziós" csíkok láthatóak, amelyeket a normandiai partaszállás előtt festettek a repülőgépekre, a jobb megkülönböztetés végett. Az amerikai repülőgépek, ellentétben a britekkel, 1944-ben már fémszínben repültek, rejtőfesték nélkül.

• Egy Bf-109-nek maszkírozott valójában Hispanó Aviación HA-1112-M1L Buchon (galamb) amely háromlapátos Spitfire légcsavarral van felszerelve, és a motorja is brit Rolls-Royce 500/45 Merlin.

A HA-1109-től HA-1112 változatig gyártott spanyol vadászrepülőgépek törzse a Bf-109G2 változatok licencéből készült és azért kényszerültek a spanyolok a repülőgép áttervezésébe, mert a németek nem tudtak szállítani a Daimler-Benz DB-605 aggregátorból. Először Hispano-Suiza (Tripala), majd Rolls-Royce Merlin (Buchon) motoros változatokat gyártottak. Utóbbiak harci bevetéseken is részt vettek Spanyol-Szahara térségében.

• A típussal sok filmben "emulálták" a német Bf-109-est. Ezek közül jelentősebbek, az Angliai Légicsata, az Afrika Csillaga, a Memphis Belle, A Dunkirk és a Tuskegee Airmen. A Spanyol változatokból 238 darabot építettek, amelyekből körülbelül egy tucat repülőképes.

• A Duxfordi Múzeum F4F Wildcat vadászrepülője indította el a Grumman "Macskák" bemutatóját. Az F4F Wilcat és az F-14 Tomcat között sok repülőgépük viselt különféle "macska" nevet.  A 86711-es gyári számú FM-2 Wilcat a General Motorsnál készült, ezért eltérő a típusjelzés. A típusból 7885 darab készült. A hordozófedélzeti vadászrepülő, amely vadászbombázóként is bevethető volt, repülési jellemzőivel elmaradt a japán A6M Zero-tól, vagy a Bf-109 és FW-190 vadászrepülőgépektől, de robosztus építése miatt és megfelelő harcászati alkalmazással legyőzhette minden ellenfelét. A típust 1943-ig építették, majd áttértek az utódtípusára a F6F Hellcat típusra. A kisebb hordozókon és a brit kísérőhordozókon a háború végéig repülték a típust.

• A Királyi Haditengerészet  is hordozófedélzeti típusként alkalmazta az általuk átnevezett Martlett I-V változatokat. Első légigyőzelme brit felségjellel 1940 karácsonykor született, amikor Scapa Flow felett egy Ju-88 bombázó repülőgépet lőttel le a típussal.

• A Királyi Haditengerészet 743 darabot állított hadrendben a második világháború alatt az F-4F alváltozataiból. A Duxfordi repülőgép 1966-tól 1992-ig amerikai tulajdonban volt, több tulajdonosváltással. Repülőképessé 1992 és 1988 között restaurálták a Yanks Air Museum munkatársai. 1993-ben még javítása közben vásárolta meg a The Fighter Collection.

• A "nagytestvér" az F6F Hellcat, az amerikai flottalégierő színeiben. A Wildcat egyenesági továbbfejlesztése az üzemeltetési tapasztalatok alapján és erősebb P&W 2800-as motorral felszerelve.12.275 darabot építettek belőle.Az amerikai haditengerészet legeredményesebb repülőgépe volt,5163 darab japán repülőgépet lőttek le az amerikai flottalégierő vadászai, és még nyolc német repülőgépet Dél-Franciaország felett. A brit Királyi Légierő és 52 darab légigyőzelmet aratott a típussal. A britek Hellcat F I. és F II valamint FR I és II néven repülte.

• A nyerő páros, F4F és F6F Grumann macskák a levegőben. A Vadmacska és a Pokolmacska nyerte meg a távol-keleten a légiharcot a Japán Császárság repülőgépeivel szemben. (Mellettük ne feledkezzünk meg az F4U Corsair-ról sem).

• Az F6F vadászokból összesen 2462 darabot vesztettek a háború során. Ezekből légiharcban csupán 270 darabot lőttek le, 553 darab a légelhárítás, a többi pedig hordozófedélzeti leszállások és műszaki problémák miatt veszett el. A Hellcat legjobb pilótája a 34 légigyőzelmet elérő David McCampbell százados volt. A brit flottalégierő HMS Indomitable 1844. hordozófedélzeti tengerész repülőszázada  a Csendes- Óceán térségében 32 légigyőzelmet szerzett a típussal.

• A 80141 gyári számú F6F-5K változat az amerikai tengerészgyalogság múzeumában volt 1965-1970 között, majd több tulajdonosa volt az Államokban. Ők repülték is a vadászgépet és kétszer javítani is kellett rongálódások miatt. A Brit Fighter Collection Duxford 1989-től 2008-ig volt tulajdonosa, és ekkor repült Duxfordban.

• Az F8F Bearcat (medvemacska) a legutolsó és legjobb változat volt a hordozófedélzeti második világháborús Grumann vadászrepülőgépekből, azonban 1944. augusztusban repült csak először. Az első egység a VF-19 flottarepülő század csak 1945. májusban kapta meg repülőgépeit és a típus végül a világháborús légiharcokban nem vett részt.Francia Indokína (Vietnám) felett bevetésre került1946 és 1954 között. Koreába viszont már nem került, a tengerészetnél felváltották a sugárhajtású F9F Panther és a F2H Banshee. A típusból összesen 1265 darabot gyártották.

• A 121714 gyári számú F8F 1955-ig állt az amerikai flottalégierő állományában, majd 1957-től 1972-ig Chino-i repülőmúzeumban volt kiállítva. Több tulajdonosváltás után 1981-től a The Fighter Collection megbecsült repülőgépe Duxfordban.

• Az F7F Tigercat (Tigrismacska) egy kétmotoros vadászrepülőgép, amelyet a Midway osztályú hordozókra tervezett a Grumann. A típus első repülésére 1943-ban  került sor, sorozatgyártása 1944-ben kezdődött és 1946-ig tartott, de összesen csak 364 darab készült belőle. Elsősorban éjszakai vadászrepülőgépnek készült, de 70km-el gyorsabb volt az F6F Hellcat-nál is.

• A második világháborúban légigyőzelmet nem aratott, de bevetették Korea felett, ahol éjjel két darab Po-2 repülőgépet lőttek le a F7F repülőgéppel. Csak az amerikai flottalégierő és tengerészgyalogság alkalmazta.

• Napjainkban nyolc repülőképes példány van a típusból. A 80425 gyári számú F7F-3P változat 1963-66 között a Butler Farm Air Service tulajdona volt, tanker repülőgépnek átalakítva.1982 és 1996 között Chinoban restaurálták és visszaépítették eredeti változatra. 1996-ban vette meg a brit The Fighter Collection ahol 2011-ig repült.

• Tanker repülőgépként (forrás: warbirdsregistry.org)

• A Grumann kötelék. F4F, F6F, F7F és F8F  vadászrepülőgépek Duxford egén.

• A "Tigercat" -ot a "Hellcat" és a "Bearcat" kíséri.. (tiszta állatkert :)

• A Consolidated PBY Catalina, amphíbia amely az atlanti és csendes óceánnál is kivette a részét a második világháborúban akár mentésről, akár tengeralattjáró vadászatról volt szó.

• A PBV-1A változatú Kanadai gyártású RCAF 1105 gyári számú Catalina. 1943-tól 1961-ig szolgálta országát, majd 1966-ban került Franciaországba. 1974 és 1991 között tűzoltó repülőgépnek ismét kanadai társaság vette meg, majd a Catalina Aircraft Ltd Duxford 2002-től 2006-ig repülte.

• A Consolidated PBY-5A Catalina változat 02459 gyári számmal épült 1941-ben. 1945-ig az amerikai haditengerészet, majd a Parti Őrség állományában volt. 1953-tól 1966 a Transair társaságnál repült.1994-ben került a Holland CatAir-hoz, majd onnan szerezte meg a szintén holland Stichting Neptune Association, amely 1999-2006 között volt tulajdonosa. A Valkenburgi Haditengrészeti Állomáson van napjainkban és restaurációval ismét repülőképessé kívánják tenni.

• A PBY Catalina 1935-ben repült először és utoljára a brazil légierő vonta ki 1982-ben a hadrendbből. A gyártása 1936-tól 1945-ig tartott 2661 darab épült Amerikai, 620 kanadai és 27 szovjet gyártásban. A PBY-ok 41 német tengeralattjárót sülyesztettek el, ennek sokszorosát rongálták meg, illetve kényszerítették víz alá, vagy derítették fel a tengeralattjáró vadász alkalmi harci kötelékeknek (ezek rombolók, fregattok és korvettekből alakult kis flottilák voltak)

• A második világháborúban a nyugati fronton és Németország felett a légiháborút a P-51 Mustang nyerte meg a Szövetségesek számára. Ez a repülőgép 2655 km-es hatótávolságával képes volt a nehézbombázókat végigkísérni bevetéseik során. A Nort Amercian P-51 Mustang először 1940-ben repült. A korai változat Allson V1710-es motorja nagyobb magasságban erőtlen volt, ezért a britek a Mustang Mk 1 repülőgépeiket alacsonyan harcászati felderítő repülőgépnek használták. A típus nem volt megfelelő a német vadászrepülőgépek ellen. Egy Mustangba próbaképpen beépíttek egy Rolls-Royce Merlint motort, (a Spitfire hajtóművét) és a repülőgép teljesítménye drasztikus megnövekedett. A brit Merlin 66-os motorok kiválóak voltak a Mustang számára így Mustang P-51B/C illetve a britek Mustang Mk.III jelzéssel repülték. A Packard megvette a Merlin licencét, így amerikai gyártással sikerült a Mustangot motorellátása. Összesen több mint 15ezer darabot építettek 22 fő változatban a típusból.

• A 1517-es gyártási számú CA-18 Mustang Mk.22 változat "Big Beatiful Doll" (Nagyon gyönyörű baba) névvel repült. A repülőgép 1951-1958 között repült az Ausztrál Királyi Légierőben. 1973-ig ausztál tulajdonosai voltak, majd a Fülöp szigetekre és Hong-Kongba is került. 1982-ben hozták át Angliába és 1982-87 között restaurálták. Első neve: Miss Wong from Hong-Kong volt, ezután kapta mai nevét.2001-ben kapta jelenlegi festését.

• A Princess Elizabeth egy P-51C Mustang, amely 103-26778 gyári számon készült. Az izraelt is megjárt példány 1996-ban került Angliába a The Fighter Collection állományába.2005-től repülőképes.Sajnos 2008-től amerikában repül, így ebből a változatból, amelynek nincs buborék kabinja,nincs Európában repülőképes darab.

• A "Ferocius Frankie Kanadában 122-39608 gyári számon. 1947-1960 között repült a Királyi Kanadai Légierőben. 1991-ig kanadai és ameriakai tulajdonosai voltak, majd a The Fighter Collection vette meg a repülőgépet.Ők 1999-ig repülték, majd megvette tőlük a Mark Hanna/Old Flying Machine Company. Az üzemeltetését a Breitling is segítette. 

• A Twiglight Tear (Alkonyai könycsepp) névre keresztelt P-51D-20NA Mustang 1944-ben készült el és a 8. légihadseregben is repült Európa felett. 1949-től az 1950 évek elejéig a Svéd Légierőben is megfordult, majd Izraelbe került, ahol a megalakult Izraeli Légierőben is éles bevetéseken vett részt. 1978-86 között Izraelben egy gyüjtemény része volt, majd eladták svédeknek akik Malmő környékén repülték 1986-től 1990-ig. Innen vette meg a The Fighter Collection Duxfordban.
  

• Az "Old Crown" (Öreg Varjú) 122-40417 gyári számmal készült Kanadában.1951-58 között repült a Légierőnél. 2001-ig kanadai és amerikai tulajdonosok után, Norvégiába került és a Scandinavian Historic Flight üzemeltette.

• A Big Beatiul Doll taxizik felszálláshoz a Duxfordban.

• A Mustangok az európai hadszintén felett 4950 darab légigyőzelmet arattak, valamint még 4131 darabot a földön semmisítettek meg. Saját veszteségük 2520 darab volt, ebből légicsatában 550-et lőttek le, a többit légvédelem illetve műszaki meghibásodás okozott.  A leghíresebb pilóta Geroge Preddy 27 légigyőzelmet ért el,, de az Ardenneki csatában 1944 karácsonyán baráti tűz áldozata lett. A két legeredményesebb vadászcsoport a 357. és a 664. volt 565 illetve 664 légigyőzelemmel.

• Együtt a P51C és a P51D. Jól látható a korai változat rosszabb kilátást biztosító pilótafülkéje. A motor már mindkét repülőgépben Merlin/Packard.

• A két Mustang enyhe fordulóban..

• Egy mellett repülve látható a "laminált" szárny, amely újjitás volt a repülőgép építésben.

• A Mustangokkal eredményesen harcoltak a Me-163 rakéta és a Me-262 sugárhajtású vadászrepülőgépek ellen. A legnagyobb sebessége 703km volt a típusnak, de ezt zuhanórepüléssel még lehetett gyorsítani. 1945. február 25-én az 55. vadászcsoport P-51D repülőgépei felszálláskor megleptek egy század Me-262 vadászrepülőgépet és hat darabot lőttek le belőlük. A Szovjetunió 10 korai brit MK1-es modellt kapott, amit elégtelen teljesítményűnek talált. P-51B/D változatokat  kaptak a Lend-Lease szállításokkal valamint  kényszerleszállt repülőgépeket is találtak, de frontszolgálatba nem repültek velük.

• A távol-keleti hadszintén iés Kínában s bevetették a P-51 vadászrepülőgépeket. A Mustangok 1062 darab légigyőzelmet szereztek. A koreai háború idején F-51 típusjelzéssel is bevetésre kerültek és bombazárakkal alacsony támadó repülőgépként is bevetették. 

• A Francia vadászrepülőgépek sem maradtak ki a sorból. A Morane-Saulnier MS.406-os típus alkotta a második világháború idején 1940-ben a Armée'd L Air gerincét. A Bf109-nél gyengébb harcértékű típust előző posztomban:

https://military-technology.blog.hu/2022/07/08/francia_trikolor_a_szovetsegesek_ellen_a_vichy_legiero_tortenete

A képen látható MS.406-os valójában svájci túlélő D.3801 típusú licencgyártású repülőgép. Ebből 1941-45 között 207 darabot gyártottak. A típust 1948-ban a P-51D Mustang váltotta.

• A francia színeken túl a Morane vadászrepülőgépen a 1.CG (Chasseur Group) Fa Fayette alakulat indánfejes emblémája van felfestve.

• A svájci repülőgépek komoly légicsatákba keveredtek akár a német, akár a szövetséges repülőgépekkel szemben. Svájban 198 darab idegen repülőgép szállt és 56 darab zuhant le. A svájci légierő is 38 pilótát vesztett az összecsapásokban

• Alulról is szép látvány a Morane MS.406-os. 

•  Duxfordban tudják a pilóták, hogy repüljék a közönségnek és a fotósoknak a repülőgépeket.

• A Curtiss P-36 Hawk 75 szintén bemutatásra került az alábbi posztban:

https://military-technology.blog.hu/2022/07/08/francia_trikolor_a_szovetsegesek_ellen_a_vichy_legiero_tortenete 

A repülőgép szintén a La Fayette egység színeit viseli

•  A borongós időben néha előkerült a nap is szépen megfestve a Hawk75-öst.

• A Cutriss P-36 Hawk és P-40 Mohawk, Tomahawk, Kittyhawk repülőgépek bár vadászrepülőgépként némileg elmaradtak a német vadászrepülőgépek mellett, de kiváló vadászbombázók voltak, és jól kiképzett pilótákkal veszélyesek voltak a Bf-109 vadászokkal szemben is.

• A képen látható 75-A C1 a Duxfordi The Fighter Collection tulajdona.Egyike az első 100 darab franciáknak 1939-ben leszállított repülőgépnek. 

• A Jak-11 repülőgép francia tulajdonban repül. Eredetileg cseh licencgyártású Let C.11 változat. Duxdfordban és sok europai repülőnapon Jak-3U jelzéssel repült, amiből az igazság, hogy tényleg a Jak-3 gyakorló változatának készült. 1945. novemberben repült a prototípus és 1946-1962 között 4566 készült a Szovjetunióban és Csehszlovákiában. A repülőgépbe egy darab 12.7mm-es nehézgéppuska építhető és 100 kg bombateher is hordozható, ezekkel fegyveres gyakorlásra is alkalmas.

• A Jak-11 Ölyv néven a második világháború utáni Magyar Légierő állományában is repült. 64 darab állt szolgálatban hazánkban ezekből 19 volt Csehszlovák gyártású. A szolnoki repülőmúzeumban is volt egy Jak-11-es, de ezt eladták Franciaországi tulajdonosnak, illetve elcserélték egy Nord Pinguin típusra amely a Bf-108 francia licencgyártása, és a RepTárban került kiállításra.

• A Jak-3 a második világháború után jóval a 2000-es évek táján gyüjtök számára új példányokban (Jak-3UPW) is elérhető volt, mert Oroszországban erre a célra körülbelül két tucat repülőgépet gyártottak. Az új gyártású Jak-3 P&WR-1830 motorral került gyártásba.

• A Brit Aerosatrs beutató csoport Jak-50 sportrepülőgépei kivételek voltak a bemutatók között, mivel a típust 1973-1986 között építették a Szovjetunióban.

• A Jak-50-ből 312 darabot gyártottak sportrepülőgépnek.

• A 265 kW-s Vegyenyejev M–14P csillagmotor 320 km/órás utazó és 420 km/órás maximális sebességet tesz lehetővé. Csak együléses példány van a típusból.

• A szovjet műrepülő válogatott repülőgépeit az extrém igénybevétel miatt 50 óra után selejtezték. A repülőgép gyenge pontja a szárnybekötés volt, ezért a későbbi gyártású repülőgépeken megerősítették.

• A típusból mintegy 90 példány repülőgépes napjainkban, amelyek Oroszországon kívül Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban repülnek.

• Az utolsó Jak-50 is landol Duxfordban.

• A Bf-108 Taifon 1935 és 1945 között került gyártásba Németországban. A túra és gyakorló repülőgépből 885 darab készült. Francia licencváltozata a Nord 1000 Penguin és a Nord 1100 Noralfa. Ezek nem Argus motorokkal kerültek gyártásba.Az egyik eredetileg Németországban gyártott repülőképes Taifon a Deutshe Lufthansa emlékrepülőgépe volt.

•  A típus egyes formái visszaköszönnek a Bf-109 vadászrepülőgépnél
  

• A Junkers Ju-52 első repülése 1930-ban volt 1931-1945 között Német, 1945-1947 között Francia és 1945-1952 között Spanyolországban is gyártották. Összesen 4845 darab készült belőle. Több mint 50 országban, köztünk hazánk is rendszerben állt akár katonai akár közforgalmi változatban.

• Alulról nézve, a DC-3 sokkal modernebb repülőgép, mint a Ju-52. Amíg a DC-3 az amerikai, a Ju-52 az európai közforgalmi repülés alaptípusa volt az 1930-as évektől. 

• Svájcban a JuAir néhány éve még több Ju-52 típusú repülőgépet üzemeltetett sétarepülésre. Az egyik repülőgép végzetes balesetet szenvedett amelynek okát szerkezeti problémák okozták, ezért a repülésüket leállították. Napjainkban repülőbemutatókon egy-egy azért a levegőbe emelkedik. 

• A Lufthansa JU-53M3 típusú repülőgépe napjainkban már nem repül. 

A DC-3 Dakota

• A C-47 Dakota a Brit Királyi Légierő Battle of Brittain emlékkötelék tagja 

• A C-47 orr részén lévő Pegazus az I. Brit ejtőernyős hadosztály jelvénye. A repülőgéppel így tisztelegnek a balsikerű Market-Garden hadműveletben részt vett hadosztály Arnhem-nél vívott harcára. A brit vörös barettesek egyetlen harci bevetése volt, ahol állományuk 2/3-t elvesztették és visszavonásuk után már csak megszálló tevékenységet végeztek a háború után Németországban. 

• A DC-3/C-47 a második világháborúban kiváló ejtőernyős szállító repülőgép is volt. Tömeges ejtőernyős  bevetésekre került sor a típussal a Sziciliai, a Normandiai, a Dél-Franciaországi partaszállások során, valamint a Market-Garden haműveletben és 1945. márciusában, utóbbi inkább demonstratív jelleggű volt, ekkor dobták le egyidőben a legtöbb ejtőernyőst 16.870 katonát a világon.

•  Egy-egy laza forduló is belefért a bemutató repülésbe.

• A DC-3/C-47 sikerének az egyik titka a megbízható Wright R-1820 Cyclone motoroknak is köszönhető. A licencváltozat Li-2 változatok M-62IR (Svecov AS-62IR) típusú motorokkal repült, amelyek teljesítménye gyengébb volt az amerikai aggregátnál.

• A szép vonalú DC-3 repülőgép fémszíne nagyon hasonló a hazánkban repülő egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépre. A két típus édestestvérek, mivel a Li-2 a DC-3 szovjet licencgyártása volt.

•  Leszállás közben a norvégek DC-3 Dakota repülőgépe. A C-47 a katonai változat jelzése volt.

• A közepes bombázó repülőgépeket egy holland társaság által repült B-25J Mitchell képviselte Duxfordban. Ekkor még nem volt Red Bull légiflotta és ezért az ezüst színű RB-s Mitchell sem volt Ausztriában.

• A B-25J Mitchell közepes bombázó 108-32782 gyári számmal készült Az USAAF-ban majd 1958-ban Davies Monthan sivatagi bázison került letárolásra. Több amerikai tulajdonosnál volt, akik különféle változatokra építették át a típust és 1989-ben vette meg a Holland Duke of Brabant nevű társaság. Egyes információk szerint a repülőgép egy landolás során megrongálódott, kiégett így már nem repülhet többé.

•  A North American B-25 Mitchell 1940-ben repült először. 1941-től 9816 darab készült belőle. Az USAAF mellett 24 nemzet repülte. A típussal hajtották végre 1942. április 18-án a híres Doolitte Rohamot, amikor a USS Hornet fedélzetéről 16 darab B-25B-vel több japán nagyváros bombáztak, visszavágva Pearl Harbour-ért. A repülőgépek néhány bombát vittek csak, és minden védőfegyverzetet, páncélt felszerelést eltávolították, hogy sikeresen felszálljanak a hordozóról. A csapás után a megmaradt repülőgépek Kínában szálltak le.

• A B-25 bombázó repülőgépekkel a Szovjet Légierő bombázta hazánkat. Ők Boston néven repülték, 862 darabot kaptak Land-Lease szállítással. A repülőgépek egy része saját szárnyon érkezett Alaszkán keresztül a szovjetekhez. 

• A B-25 gépcsalád 30 főbb változatban került gyártásra. Jellemzően öt fős személyzet repülte és két darab Wright R-2600-92 típusú 1300 kW-s motor hajtotta légcsavarjait. Hatótávolsága elérte a 2170 km-t, utazósebessége 370 km/óra volt. Védőfegyverzete 12 darab (6x2) 12,7mm-es nehézgéppuska volt, de volt 75mm-es ágyúval felszerelt csatarepülő változata is. A löveg az orrészben került felszerelése négy darab 12,7mm-es nehézgéppuskával együtt. Maximális bombaterhelése 900 kg volt. Változattól függően a szárnyakra szerelt függesztőpontokon nem irányított rakétákat tudott hordozni.

• A B-25H orrésze a 75mm-es löveggel és négy nehézgéppuskával (forrás: wikipedia)

•  Landolás közben a B-25J változat Duxfordon.

• Duxfordból nem hiányozhatnak a világháborús nehézbombázók sem. 2006-ban két B-17 Flying Fortesst láthattunk a levegőben. A 44-8846 gyári számú "Pink Lady" A Sallis alapítvány repülőgépe, honi repülőtere La-Ferté Cerny. A repülőgép egy B-17G változat és 1944-ben az 511. bombázócsoportban repült a háború végéig hat bevetésen vett részt. 1954-től 1985-ig múzeumi példány volt. 1988-ban lett repülőképes és szerepelt  a Memphis Bell című filmben. 2012-ben leállításra került, de repülőképes maradt, tervek szerint 2040-es évektől akarják ismét reptetni a veterán bombázót.

• A PINK LADY orrrésze. A repülőgépet egy ideig nem láthatjuk repülni, kevéske repülhető idejét tartalékolják francia tulajdonosai, de ha minden igaz, 2040-as években ismét a levegő királya lesz.

• A 44-85784 gyári számú B-16G a Duxfordi Imperial War Museum tulajdona. 1948-ban került letárolásra Wright Field repülőterén. 1975 Ted White és csapata vette át kezelését és repülőképessé tették. Szerepelt a Memphis Belle című filmben. Angliában a G-BEDF lajstromszámmal repült. 

• A B-17-es első repülése 1935. júliusban volt,  1936 és 1945 között tucatnyi fő változatban 12.731 darab készült. Huszonnyolc ország rendszeresítette és a Brazil Légierő csak 1968-ban vonta ki a szolgálatból. A brit partvédelmi parancsnokság a Coastal Command 11 tengeralattjárót semmisített meg B-17-es repülőgépekkel. Európában elsősorban az USAAF 8. és 15. légihadserege repülte. A bevetéseket először vadászvédelem nélkül repülték és több véres bevetés fűződik a típushoz sok lelőtt repülőgéppel. Különösen Berlin, Schweinfurth  és a román olajmezők elleni támadások követeltek nagy áldozatokat a pilótáktól. Ezek a harcokban több mint 700 darabot lőttek le. A nagyszámú legénység miatt ez több ezer hajózót jelent. A távol-keleti hadszintéren már Pearl Harbour idején 1941-ben is repültek, Elsősorban hajók elleni támadásokra használták a típust, például Midway szigeteki csatákban.

• A repülőgép védelmét 13 darab 12,7mm-es M2 Browning nehézgéppuska látta el, valamint a repülőgépek úgynevezett Combat Box alakzatban repültek és így egymást is védték több 100 géppuskával. A légvédelem vagy a vadászgépek által eltalált bombázók viszont lelassultak és kiestek az alakzatból, majd viszonylag könnyű prédái lettek a német vadászrepülőgépeknek. Ezért Schweinfurth után vadászvédelem nélkül nem is repültek bevetéseket. 

• A német vadászrepülőgépek közül a romboló-repülőgépek (Bf-110, Me-210) valamint a több gépágyúval felszerelt Focke-Wulf változatok jelentettek komoly veszélyt a B-17 bombázókra. Távol keleten a magasan repülő B-17-esek ellen a könnyű fegyverzetű és páncélozatlan N6M Zero vadászrepülőgépek nem voltak alkalmasak a bombázók megtámadására.

• A "SALLY B"  áthúzása a futópálya felett. Egyik külső motorja mintha találatot kapott volna, ezt olaj kienegedésével emulálták.

• A PNK LADY húz át a futópálya felett. Angliában 1942-45 között szinte minden második falu mellett katonai repülőtér volt, hogy a Királyi Légierő, és az USAAF amerikai légihadseregeinek rengeteg repülőgépét üzemeltethessék.

• A B-17G-t négy darab Wright R-1280-97 Cyclone motor hajtotta, amelynek teljesítménye egyenként 895kW volt.

• B-17G nehézbombázó nyitott bombakamrával. A típus 2,7 tonna bombát tudott elrepíteni több mint 3000 km hatótávolságra. 

• A B-17G utazó sebessége 300km/óra, maximális sebessége rövid ideig 500km/óra környékén volt. A repülési magassága elérhettw a 10850 métert.

• Egyik rokon ezt látta volna. Amíg élt mindig mesélte, hogy soha nem felejti el milyen hangja volt Budapest felett a "Liberátorok"-nak. Ezek Repülő Erődök, de hasonló teljesítményű bombázó volt mindkettő. 

• Ritka látvány volt Európa egén két B-17 Flying Fortess. 

• Nem ütköznek össze. A brit és a francia tulajdonban lévő B-17-es egymás után repült a Duxfordi beton felett. 

• A világ két repülőképes AVRO Lancaster típusú brit nehézbombázójából az egyik a Battle of Brittain emlékkötelék tagja. A másik Kanadában repül, és négány éve átruccant egy közös nyári túrára brit társával. A PA474 lajstromszámú Lancaster B Mk1-es 1945-ben épült. Először légi tanker repülőgépnek alakították át, majd 1964-1973 között a Királyi Légierő Henlow-i múzeumában tárolták. 1965-től Waddingtonban restaurálták és 1967-ben emelkedett újra a levegőbe. 1973-tól az Brit emlékkötelék tagja.

• Az AVRO Lancaster volt a brit ipar remeke, a brit Bomber Command gerincét képező típusa a háború végére. A repülőgép elsősorban azzal küszöbölte ki elődjei, a Halifax, a Wellington és a Stirling bombázók hiányosságait, hogy Rolls Royce Merlin motorkkal szerelték fel, amely megbízható és erős hajtóműnek bizonyult. A repülőgépet a Brit Bombázó Parancsnokság 1945-ig szönyegbombázásra használta a 617. repülőszázad kivételével, amelye speciális bombázó alakulat volt. A típus felelős többek között, Berlin, Köln, Drezda és sok más német város kiégetéséért. A repülőgép sötét színe az éjszakai repüléshez megfelelő volt. Jóval kevesebb védelmi géppuskával szerelték fel a nappali preciziós támadásra tervezett amerikai repülőgépeknél. A bombaterhelése az újabb és újabb változatokkal egyre nőtt, végül a Tallyboy nevű 10 tonnás, földrengést is előidéző, és hangsebesség felett becsapódó bombát is képes volt hordozni.1942-től gyártották sorozatban és 7377 darabot építettek.

• Az emlékkötelék. Középen az AVRO Lancaster, egy-egy Supermarine Spitfire és Hawker Hurricane kísérővel.

• A Nagy fináléra gyülekeznek a harcászati repülőgépek Duxfordban.  

• A Spitfire-k kezdték meg a felszállásokat. 

•  Három Spit még a talajon, de a futópályán már emelkedik az egyik F-4U Corsair.

• A Nagy Balbó! Italo Balbó olasz repülőtábornokról nevezték el a nagy és zárt alakzatokban repülőgépek kötelékét. Balbó kiváló repülőkatona és vezető volt, 1915-től 1940-ben bekövetkezett haláláig (amely repülőbaleset volt) szolgálat az Olasz Királyi Légierő soraiban. sok távolsági repülést hajtott végre olasz Savoia-Marchetti S.55 hidroplánokkal. Franklin Roosewelt amerikai elnök is kitüntette a Repülőkereszt érdemrenddel.1940. június 28-án lezuhant Savoia-Marchetti SM.79 bombázórepülőgépével.

•  Van itt minden. Corsair, Jak-3, Skyraider, Thunderbolt Mustang és Fury típusú repülőgépek repülnek.

• Egy Supermarine Spitfire négyes raj húz át a futópálya felett. 

• A Grumann Macskák köteléke lenne, de a hátsó kísérő egy F-4U Corsair. Az F8F Bearcat hiányzik. 

•  A Skyraider vadászbombázót a Jak-3 és a Sea Fury követi, az alakzatot egy P-51D Mustang zárja.

•  Ugyanez az alakzat oldalról.

• ..és közelebbről.. 

•  Két Corsair és egy Mustang alakzatban..

• Két haditengerészeti F4U Corsair és két US.Army Air Cops repülőgép, egy P-47D Thunderbolt és egy P-51D Mustang egy rajban.

• Három P-51D Mustang rajék alakzatban. 

• Impresszív látvány és hangnak sem utolsó ennyi második vetarán repülőgépet látni és hallani. Ezt Duxfordban lehetett csak megélni, sajnos 2020. után ennek egy ideig vége van a repülés történelmében.