Tisztavatás légifelvonulással, 2020. augusztus 20.

dsc_7781.JPG

Államalapításunk és Szent István király ünnepe, augusztus 20, amelyet a rendszerváltás előtt, egyben az Alkotmány  és az Új kenyér ünnepének is neveztek. 2010. óta az Alkotmányunkat már Alaptörvénynek keresztelték, és többször írták mint az Új kenyér árát azóta, de nem változott, hogy a Magyar Haderő tisztjei ezen a napon teszik le esküjüket, Maguknak, az Országnak és a Nemzetnek. A Kossuth és a Hősök tere között váltakozott több éven keresztül a helyszín, jelenlegi állás szerint az altiszteket a Hősök terén, a tiszteket a Kossuth téren avatják.

A rendszerváltás óta, az avatáson - sok esetben összekötve ezzel a dunai Légi - és vízi parádén - a Magyar Légerő (a Magyar Honvédség Légi Haderőneme)  is megtiszteli a tisztavatást látványos áthúzással. A COVID vírus miatt, idén a nagy állami ünnepségek elmaradnak, és a tervezett dunai és tiszai Légiparádé is áldozatuk esett a járványnak.

A Tisztavatás azonban megtörtént, és egy méretében és típusában csökkentett vegyes légikötelék átrepült nagyrészt a Duna medrét követve Budapest felett.

dsc_7777.JPG

  • A Parlament tornyai között már felsejlik a kötelék. A szolnoki Helikopterbázis forgószárnyasai repültek.

dsc_7779.JPG

  • Hazánk lobogóját Mi-17 Közepes szállítóhelikopter vitte, mögötte haderőnk legújabb repülőeszközei H145M könnyű többcélú forgószárnyasok repültek.

dsc_7784.JPG

  • 1849. után épített Citadella azt a célt szolgálta, hogy az esetleges lázongó Pestet és lakosságát innen bombázza lövegeivel az Osztrák haderő. A kiegyezés után, sem bontották el az erődítményt, a második világháborúban pedig ténylegesen használták a magyar-német csapatok a szovjet ostrom során. Most szovjet és német gyártmányú helikoptereken magyar katonák repülnek Szent Gellért hegye felett.

dsc_7791.JPG

  • Hazánk lobogóját a 2016-ban nagyjavitott  704 lajstromszámú Mi-17 függesztette. Ez a Minyo, nem rendelkezik időjárás lokátorral, de a nagyjavítás során NVG kompatibilis műszerfallal szerelték át.

dsc_7795.JPG

  • Három H14M könnyű többcélú helikopterből álló raj követte a Minyot. A H145M raj vezérgépe a 01-es lajstromszámú forgószárnyas volt, kísérői a 10-es és a 04-es forgószárnyasunk.

dsc_7800.JPG

  • A lobogót függesztő Mi-17-es oldalán jól lehet látni a szárnyakat, amelyek függesztő pilonjaira, üzemanyag póttartályokat, valamint nem irányított rakétakonténereket, sőt szabadesésű bombákat is lehet függeszteni.

dsc_7824.JPG

  • A Parlament előtt kis flikk-flakot követően, először engedélyezték katonai légi kötelék berepülését az Ország háza fölé. A Kossuth tér és Parlament felett zárt légtérben egyébként nem engedélyezett repülni. Utána a Margit-hídnál fordultak vissza a helikopterek a Duna medrének irányába.

dsc_7829.JPG

  • .. és amíg a helikoptereket forgolódtak, nem is tudtam lefényképezi a Kossuth térnél átrepülő kecskeméti repülőbázis 59/1 Puma századának díszelgő kötelékét, amely raj-ék alakzatban húzott át a Parlament felett.

dsc_7830.JPG

  • A 44-es lajstromszámú kétüléses JAS-39D Gripent a 34-es és 32-es lajstromszámú együléses JAS-39C változatok követték. A 44-es pilótája: Ivanics Gyula őrnagy, a 32-est Majerik Máté főhadnagy a 34-es Terpó Zoltán őrnagy vezette.

dsc_7832.JPG

  • A helikopterek közben már visszafelé haladtak a Duna vonala felett.

dsc_7836.JPG

  • Akik a Citadellánál és a Várban voltak szép látványban volt részük.

dsc_7839.JPG

  • A Gripen kötelék is a hazai bázis felé vette az irányt.