A Görög Légierő Múzeuma, Dekelia Repülőbázis

dsc_9184m.jpg

A Görög Légierő Múzeuma (Μουσείο Πολεμικής Αεροπορίας) Tatoi-ban a Dekelia repülőbázison található. Magába a múzeumba a bejutás kicsit bonyolultabb, mint a világ többi részén, mivel a hellének földjén a spotterkedés, fotózás szigorúan tilos és büntetendő cselekmény. Magam is ismerek olyan hollandokat, akiket simán börtönbe zártak kis időre, mert katonai repülőgépeket fotóztak, sőt van olyan magyar barátom is, aki „persona non grata” volt egy ideig Hellászban.

A poszt végén bemutatom, hogyan lehet a múzeumot látogatni.

Aki viszont bebocsájtást nyer a repülőbázisra és a múzeumba, az nagyon szép gyűjteményt találhat légijárművekből és relikviákból.

dsc_9211m.jpg

  • A múzeum felirata a Lérosz hangár oldalán.

A múzeum 1992-ben alapították, előtte nem volt hagyománya repülőmúzeumnak Görögországban, bár a katonai repülőtéren, valamint településeken sok-sok kivont repülőgépet állítottak ki. A repülőtereken részint gateguard (vagyis emlékmű) volt szerepük, de több repülőgéptípus különféle fedezékek, gurulók környékén volt letárolva mintegy hamis célként az esetleges ellenséges repülőgépek számára. A városokban, falvakban kiállítottak repülőgépek pedig egyértelműen emlékhelynek számítottak, számítanak napjainkban is. Ezek többsége szépen karbantartják. A múzeum megalapítása előtt létrehozták tehát a Légierő Múzeumszervezési Irodát, amelyet egybevonták rá két évvel 1988-ban a Történeki Szolgálattal, amelynek egyik feladata volt, hogy az anyagok folyamatos koncentrálása, hogy a jövőben létrehozhassák a gyűjteményt. Tehát a különféle bázisokról begyűjtöttek típusokat, valamint a különlegesebb festése repülőgépek egy részét, illetve dokumentumok és más kiállítási tárgyakat a múzeum számára.

museum-300-360.gif

  • A Görög Repülőmúzeum címere. (forrás: haf.gr)

A múzeumot már kezdetektől a Dekelia repülőbázison helyezték el és 2006-tól a Légi Kiképzési parancsnokság alá tartozott, amely szintén a támaszponton van. 2021-től a múzeum a Görög Légierő Vezérkar közvetlen alárendeltségébe került.

map0.JPG

  • A Dekelia repülőbázis műholdas képe (forrás: Bing)

A távlati cél azonban, hogy a kulturális minisztériummal együttműködésben a Dekelia repülőbázis egy részén technológiai és repülőparkot hozzanak létre, modern nyitott terű múzeumként, amely a kiállítási tér mellett aktív repülési létesítmények is kerülnének, tehát a kiképző parancsnokság alapfokú gyakorló repülőgépei továbbra is onnan üzemelnének. Dekelia a kiképzés mellett tűzoltó helikopter támaszpontként is működik.

map4.JPG

  • A tűzoltó helikopterek területe a bázison (forrás: Bing)

dsc_9122m_2.jpg

  • Erickson cég S-64E AirCrane tűzoltó helikoptere. A típus a Sikorsky S-61 alapjain került kifejlesztésre a CH-54 Tarhee változat utódtípusaként. A forgószárnyas 1961-ben hajtotta végre első repülését és összesen 31 darab készült belőle.

dsc_9164m.jpg

  • Az Erickson légi tűzoltásra, távvezeték légi építésre és fakitermelésre specializált cég. Mindhárom tevékenységhez szükséges a forgószárnyas. 1971-től jegyzik a piacon ekkor vásárolták meg első három AirCrane helikoptert a Sikorsky vállalattól. 1992-ben megvette az Erickson a S-64 AirCrane gyártási és típusengedélyeztetési jogát, és egyben azóta a típus legnagyobb üzemeltetője is. Az eredeti típuson több mint 1500 változtatást hajtottak végre.

dsc_9117m_1.jpg

  • Dekelia bázison négy S-64E AirCrane helikopter állomásozott a látogatásunk idején. Elvileg nem fotózhattuk volna a forgószárnyasokat, de nagyon nem törődtek a fényképezéssel, hiszen polgári tűzoltó helikopterek.

dsc_9174m.jpg

  • Az Erickson az AirCrane helikopter állományából összesen négy forgószárnyast vesztett világszerte, de egyiket sem Görögországban. A Görög Légi tűzoltó szolgálat más helikoptereket, például a A.S. 332 (EC.225) Super Puma típust is alkalmaz a sziklás-hegyes vidékeken helikopteres tűzoltásra.

A gyűjtemény egy része, a felújított repülőgépek a „Lérosz” hangárban található, amelyet egyébként az olaszok építettek a Lérosz szigetén a második világháború közepén és a háború során úszó repülőgép bázisként használták.

map2_2.JPG

  • A múzeum műholdas felvétele (forrás: Bing)

A hangárok közül kettőt a béke eljövetelével Görögországba szállítottak és Dekelia valamint Elefsina bázisokon kerültek felállításra. Ezek a hangárok maguk is műemlékek. A gyűjtemény nemcsak a görög légierő állományába tartozó repülőgépekből áll, mert nemzetközi kapcsolatok kiépítése után, Lengyelországból egy  Lim-2RBiSz (MiG-15 licenc) valamint Hollandiából egy F-86E(M) is gyarapítja a tárlatot. A repülőgépek nagy része azonban a hangár körül szabad ég alatt van kiállítva.

Létezik egy javítóhangár is sok repülőgéppel amelyet kívülről láthattunk, de fotózására az éber őrök mellett esélyünk sem volt.

map3.JPG

  • A "javítóhangár" amely számunkra zárva maradt, bár mint látható nagyon érdekes repülőgép típusok találhatók akár szabad téren, akár a hangár mélyén. (forrás: Bing)

Lássuk mit rejt a Lérosz hangár, és milyen repülőeszközök kerültek kiállításra a Görög Légierő Múzeumában.

museum1a.jpg

  • A második világháborúban épített Olasz hangár átszállítás után ismételten felépítve Dekelia bázison. (forrás: haf.gr)

ltv-a-7h-corsair-ii-159664-greece-air-force-2.jpg

  • Egy kiállított LTV A-7 Corsair II. és a Lérosz hangár (forrás: wikipedia)

dsc_8927m_2.jpg

  • Belül a nem igazán modern épület kék padlóval, festett függönyökkel és kiváló állapotban lévő repülőeszközökkel várja a látogatókat.

dsc_8951m.jpg

  • Henri Mignet HM-14 Pou du Ciel '. A "repülő bolha" egy néprepülőgép lett volna, amelyet széles néprétegek vásárolták volna és mint a Ford T-modell a repülés is mindenki számára elérhetővé vált volna. 1933-től gyártottak mintegy 200 kittet a rendkívül balesetveszélyes légi járműból.

dsc_8930m.jpg

  • De Havilland DH.82 Tiger Mooth, amely a második világháború előtt már 1931-ben repült és a háború alatt és utána is még évekig az alapfokú gyakorló repülőgépe volt nemcsak Brit Királyi Légierőnek, de a görögnek is.

dsc_9059m_1.jpg

  • A Bristol Blenheim Mk.IV.F vadászrepülőgép, amely közel egyenértékű volt a német Bf-110 nehézvadász repülőgéppel. 

dsc_8941m.jpg

  • A repülőgép a Brit Királyi Légierő 203. századába tartozott, amely Krétán  állomásozott és a szigetről a brit csapatok kivonását fedezte, amikor a brit légvédelem tévedésből lelőtte és Retimno helység közelében a tengerbe zuhant. A háromtagú legénységet egy krétai lakos csónakkal kimentette. A repülőgépet 1996-ben a görög légierő búvárcsapat fedezte fel, majd a muzeológusokkal közösen felszínre hozták és végül így került a múzeumba

dsc_8938m.jpg

  • A Bristol Blenheim a légvédelmi találat és a zuhanás és tengerbe csapódás ellenére nagyjából egyben maradt. A típus 1935-ben repült először, 1937-től állt a briteknél hadrendben. Összesen 4422 darabot építettek könnyűbombázó és éjszakai vadász, nehéz-vadász, romboló repülőgép változatokban. A Mk.IV.F hosszú távú nehéz-vadászból 60 darabot készítettek.

dsc_8939m.jpg

  • A Bristol Blenheim Mk.IV:F fegyverzete a orrész alá épített négy darab 7,7 mm-es Browning géppuskából valamint a hátsó lövész ugyancsak Browning 7,7mm-es védő géppuskájából állt. A tűzerő fokozására az orr alá jobb lett volna 14,5mm-es nehéz-géppuskából álló fegyverzetet szerelni. 

dsc_8943m.jpg

  • Junkers Ju-52m3 katonai szállító repülőgép függőleges vezérsíkja. A repülőgéptípust a második világháború során Görögország területe felett több alkalommal bevetették. A híres Krétai csata során gyakorlatilag a sziget elfoglalását a német ejtőernyős fegyvernem végezte, és vérzett is el a támadás során. 1943-ban Olaszország kapitulációja után, a Brit hadsereg légideszanttal kombinált partaszállással elfoglalta Kosz és Lérosz szigetét, de a Német ejtőernyős alakulatok október 3-án  visszafoglalták Kosz szigetét, ezzel anulálva az angolok tervét, hogy bombázó repülőbázist hozzanak létre a szigeteken.

dsc_8945m_1.jpg

  • A Curtiss Helldiver SB2C-5 zuhanóbombázó, bár második világháborús típus, de Görögországban nem került bevetésre, hanem amerikai segélyként kapták a hellének 1949, tavaszán. A 336. repülőszázad állományába került, és az 1947-49 között lezajlott polgárháború idején került éles bevetésre.

dsc_8947m_1.jpg

  • A Curtiss Helldiver típusból a világon összesen öt példány létezik. bár 1943-1945 között 7140 darab készült. Nyolc ország állította szolgálatba. A második világháborúban elsősorban a csendes-óceáni térségben került bevetésre, de a franciák által üzemeltetett repülőgépek még Dien Bien Phu  térségében is repültek 1954-ben.

dsc_8963m.jpg

  • Egy Hollandiából származó F-86E (M) változat, pontosabban annak kanadai licencépítése, amelynek típusjele Canadair CK-13 Sabre Mk.2 A felirat fordítása (gyönyörű butácska)

dsc_8965m_1.jpg

  • Az amerikai Légierő festését viselő repülőgép másik oldalára Betty felirat került, a repülőgépek hölgyek..

dsc_9010m_1.jpg

  • Kanadában összesen 1815 darab készült a Sabre változataiból. A repülőgép fegyverzete hat darab 12,7mm-es M3 Browning nehéz-géppuska volt. 

dsc_9011m.jpg

  • A Görög Légierő 1954-1955 között mintegy 100 darabot rendszeresített a Canadair Sabre Mk.2 típusból, amelyek eredetileg a juharleveles légierőnél szolgáltak, majd Angliában modernizáltak. A képen látható festés Joseph McConnell százados repülőgépének színeit viseli, aki a Koreai háború során 106 bevetés során 16 darab ellenséges repülőgépet lőtt le. A múzeum hangár ezért őriz egy észak-koreai festésű Lim-2 (MiG-15) változatot.

dsc_8966m_1.jpg

  • Ez a repülőgép is Sabre, de amerikai North American gyártású F-86D változat. Szemmel látható, hogy hajtómű beömlő nyílás változott, valamint eltűnt a hat M3 Browning nehéz-géppuska is az orr részről.A nappali vadászgép F-86 nem rendelkezett lokátorral, a D változat azonban minden időben használható AN/APG-36radarral felszerelt harci gép lett.

dsc_8973m.jpg

  • A prototípus még YF-95 típusjelzéssel repült, de a sorozatgyártása F-86D illetve később G,K,L változatokkal folytatódott. 2847 darab épült belőle. A fő fegyverzet a szokásos géppuska illetve gépágyú helyett a törzs alatti tárolóban lévő 24 darab 70mm-es FFAR nem irányított rakéta volt. A rakéták Mighty Mouse becenevet kaptak. A típus elsősorban bombázórepülőgépek ellen készült, hiszen harcászati repülőgépet nehéz lett volna vele célba venni. A "K" verzió ezért négy darab M24A1 20mm-es gépágyúval került rendszeresítésre egy modernebb APG-37 lokátorral. 15 ország rendszeresítette, az Egyesült Államokon kívül például a Jugoszlávia, de Görögország is.

dsc_8976m.jpg

  • Az F-84F Thunderstreak harcászati repülőgépeket 1957-től szerezték be a görögök az F-84G változatok helyett. A két típus közti legnagyobb eltérés a szárnyak nyilazása volt, amely az előző verziónál egyenes volt, az F-nél viszont  nyilazott.

dsc_8978m.jpg

  • A Republic F-84F repülőgépek nem vadász, hanem vadászbombázó, harcászati csapásmérő feladatkörben repültek. A típusból összesen 3428 darabot gyártottak, ebből, több mint 100 darab került a Görög Légierő állományába.

dsc_8980m_2.jpg

  • A F-84F  utolsó példányait 1984-ben, tehát  27 év után vonták ki a szolgálatból.

dsc_8984m.jpg

  • A RF-84F Thunderflash szinten Republic gyártmány. A felderítő változat orr része más mint a vadászbombázóké, hiszen az orr részben helyezték el a kamerákat, tehát a hajtómű beömlő nyílásokat a géptörzs és a szárny belépőéléhez kellett tervezni.

dsc_8986m.jpg

  • Az RF-84F változatból 715 darab épült. A repülőgépbe 15 különböző kameratípust lehetett szerelni, ezekből hat előrenéző egy "TriMetrogén" és nyolc oldalra néző fényképezőgépet. Ezek K-17C, J-22A, KA-2, T-11, K-38 típusok voltak, valamint a K-37 éjszakai kamerát. Utóbbi használatához világítóbombákat kellett alkalmazni. A TriMetrogén rendszer egy kezdetleges számítógéppel felszerelt kamera volt, amely a sebesség, magasság és a fényerő függvényében módosította a kamera beállításait.

 

p-11_rf-84f.jpg

  • Egy holland RF-84F kameráinak ki és behelyezése a repülőgépbe. (forrás: ronaldderoij.photo)

dsc_8987m.jpg

  • Az utolsó Republic RF-84F Thunderflash felderítő repülőgépeket 1997-ben vonták ki a szolgálatból.

dsc_8994m.jpg

  • Republic F-84G Thunderjet vadászrepülőgép. Az F-84F előtti egyenes szárnyú harcászati repülőgép. A típus 1946. elején emelkedett először a levegőbe. 7524 darabot építettek belőle. Fő fegyverzete hat darab M3 Browning 12,7mm-es nehéz-géppuska volt. A repülőgép előtti rakétafegyvereket nem hordozta.

dsc_8996m.jpg

  • A típus a 337. század állományában a Görgök Lángok (Ελληνική Φλόγα) műrepülő kötelékben is repült, a csapat színeit viseli a kiállított repülőgép is.

dsc_9003m_1.jpg

  • A 925 oldalszámmal festett repülőgép egy MiG-15-ös. Igazából annak is a licencváltozata, amelyet Lengyelországban építettek. Előtte a gépágyú fegyverzete látható.

dsc_9012m_1.jpg

  • A Lim-2RBiSz  nem orosz VK-1, hanem már nagyobb tolóerejű lengyel gyártású LiSz-2 gázturbinával repült.

dsc_9009m_1.jpg

  • A repülőgép festése egyedi, hasonló festéssel az Észak-Koreai Haza Felszabadítási Háború múzeumában látható.

mig-15_victorious_fatherland_liberation_war_museum.jpg

  • Az észak-koreai múzeumi példány (forrás: wikipedia)

dsc_9026m.jpg

  • A Bell OH-13H Sioux helikoptere 1947-ben repült először és 2407 példányt gyártottak belőle. Bevetették többek között a koreai háború idején. Napjainkban is több repülőképes példány létezik a világon a típusból.

dsc_9034m.jpg

  • Szintén Bell gyártmány, de jóval későbbi. Az olasz licencgyártású Agusta Bell AB-206A Jet Ranger egy igazán sikeres polgári helikopter amelynek katonai változatai is léteznek, sőt a Bell OH-58 Kiowa felderítő és felfegyverzett helikopter "D" változata napjainkban is szolgálatban áll Görögországban. Hazánkhoz közelebb Horvátországban is repüli a katonaság a típust. 

dsc_8946m.jpg

  • AN-M57 250 fontos (110kg-os) és AB-M64 500 fontos (230kg-os)  bombák, amelyek az SB2C-5 Hellidver zuhanóbombázó mellett az F-84G támadó repülőgépek ejtőlőszerei is voltak.

dsc_8955m.jpg

  • Hispano-Suiza Mk.1 a Hakwe Hurrican Mk.1 és 2. illetve a Supermarine Spitfire Mk.V és IX. fedélzeti tűzfegyvere volt.

dsc_8998m_1.jpg

  • Meteor típusú cél robotrepülőgép. Ez nem a magyar gyártású Meteor, hanem az amerikai gyártmányú Mirach 100/2 változat.

dsc_9048m.jpg

  • A BQM-74C Chukar szintén cél robotrepülőgép. A Northrop gyártmánya, amely gyártása kezdetén 1967-ben kezdetekor még volt a Grummann cégcsoport tagja.

dsc_9006m.jpg

  • Mk.82 ejtőlőszer gyakorló változata.

dsc_9007m.jpg

  • Egy felderítő konténer gyakorló változata.

dsc_9001m.jpg

  • Két AIM-4A Falcon légiharc rakéta gyakorló változata. A rakéta 1956 és 1988 között állt szolgálatban. Az első típusjelzése még GAR-1D volt. A hordozó repülőgépek között a Convair F-102 Delta Dagger és F-106 Delta Dart elfogó deltaszárnyú vadászrepülőgépek és az McDonell F-4D Phantom II. harci repülőgépek voltak, de más típusokra is integrálták.

dsc_8991m.jpg

  • A két levegő föld rakéta közül az AGM-65 ismerős szinte mindenkinek, mivel hazánk JAS-39C Gripen harci repülőgépeihez jelenleg is rendszerben van. A páncéltörő változat napjainkban is minden harckocsit megsemmisít amit eltalál.

dsc_8982m.jpg

  • F-104 Starfighter elfogó vadászrepülőgép pilótafülkéje.

dsc_8960m.jpg

  • Német Schmeisser géppisztoly (Maschinenpistole 40) valamint német relikviák az 1941-1945 megszállás korából.

dsc_8961m.jpg

  • Görög Légierő jelvények, érdemérmek és keresztek.

dsc_9013m.jpg

  • Katapultülések és ruhák.

dsc_9035m.jpg

  •  SNECMA Atar 09-K 50 gázturbina a Mirage F-1CG hajtóműve

dsc_9037m.jpg

  • Egy hős sisakja.A 343-as repülőszázad tagja volt Konstantinos Illiakis F-16-os pilóta fejfedője, aki Athén légvédelmi egységében szolgált.

dsc_8985m.jpg

  • Konstantinos Illiakis 2006. május 23-án török F-16 harci repülőgépekkel vívott manőverező "légiharc" közben Karpathosz sziget körzetében zuhant a tengerbe. Az összecsapás során Illiakis 8000 méter magasságban összeütközött egy török Falconnal, amelyet Halil Ozdemir vezetett. A török pilótát élve egy kereskedelmi hajó élve kimentette az Égei tengerből.

dsc_9018m.jpg

  • A Lérosz hangár falát borító függöny a Görög Légierő (Πολεμική Αεροπορία) repülőgépeivel van díszítve. Alattuk a vitrinek relikviákkal vannak tele.

dsc_9022m.jpg

  • Republic F-84G vadászbombázó

dsc_9023m_2.jpg

  • Lockheed F-104 Starfighter és LTV A-7 Corsair II.

dsc_9025m.jpg

  • Beech Texan II. és  Cessna T-37 Tweet

dsc_8950m1.jpg

  • Lockheed C-130 Hercules

dsc_8950m2.jpg

  • North American T-2 Buckeye

dsc_9019m.jpg

  • Supermarine Spitfire

dsc_9020m.jpg

  • F-84F Thunderjet

dsc_9021m_1.jpg

  • Northrop F-5A Freedom Fighter

A külső kiállítótéren jóval több repülőeszközt lehet megtekinteni.

dsc_9060m.jpg

  • Lockheed F-104G Starfighter. A múzeum gyűjteményébe jelenleg három F-104G harci és egy kétüléses TF-104G változat tartozik. Görögország  1964-től kezdve 45 darab új építésű F-104G és hat darab TF-104 változatot állított rendszerbe, majd további használt változatokat is beszerzett.

dsc_9125m.jpg

  • A használt Csillagvadászok közül 79 darabot Németországból, hét darabot Hollandiából és kilenc darabot Spanyolországban szereztek be.

dsc_9154m.jpg

  • A beszerzett F-104G változatok a 335. Moira "Tigers"  és a 336. Moira Olympus álltak szolgálatba. A Tigrisek Araxosban, az Olympus pedig Tanagra bázison települt. A 335-ösök később átköltöztek Araxosba.

dsc_9101m.jpg

  • Az egyik 335-ös F-104G Tigris díszfestéssel. Létezik egy másik díszfestett példány Olympus festéssel, azt nem volt lehetőségünk megtekinteni a múzeumban.

dsc_9104m_1.jpg

  • A Tigris előtt nem irányított rakéták konténerei. Az F-104 változatoknak beépített tűzfegyvere egy M61A1 Vulcan 20mm-es Gatling rendszerű gépágyú.

hafm_f-104_olympus_1.jpg

  • A 336-osok Olympus díszfestett F-104G változata. (forrás: wikipedia)

dsc_9191m_1.jpg

  • Az egyetlen kétüléses TF-104G változat. A szárny végéről hiányzik a ledobható üzemanyag póttartály, a függesztőpontján nem irányított rakéták számára kifejlesztett konténer.

dsc_9066m.jpg

  • A múzeum három LTV A-7 Corsair II. változata közül az egyik, díszfestett Tigris. 

dsc_9071m_1.jpg

  • A repülőgépet kivonása óta nem festették át, kicsit kopottas. A repülőgép A-7E változat, amely a görög szolgálat előtt az amerikai haditengerészeti légierőben repült.  Az A-7H változatokból 1974-ben szereztek be a hellének 60 darabot, ezek a 345.,346. és a 347. századokban repültek. Később szereztek be, használtan 36 darab A-7E és 15 darab TA-7C változatot, amelyek 335. és 336. századokhoz kerültek az F-104 váltótípusaként.

_a161102m.jpg

  • A 2014-es kivonáskor Araxosban fényképeztem le a Tigrist, amely több NATO Tiger Meet sztárja volt.

dsc_9068m.jpg

  • A 336-os Olympus díszfestett A-7E repülőgépe, amely a híres Fekete Kalóz. A felirat: repülj alacsonyan és üss keményen..

dsc_9074m_2.jpg

  • A 2014-es kivonás óta a festése erősen megkopott.

p8146994m.jpg

  • Ezt a képet a 2008-as Kecskeméti repülőnapra érkezésekor fényképeztem a Kalóznak.

_a161188m.jpg

  • A 2014-es kivonáskor is kigurult a díszfestett Kalóz, azonban műszaki hiba miatt nem repült, csak három terepszínű testvére.

img_3896m.jpg

  • A Blogger 2014-ben még megsimogatta a mágikus Kalózképet, most a múzeumban erre esély sem volt.

dsc_9206m.jpg

  • A két díszfestett A-7E csapásmérő bombázó a múzeumban

dsc_9208m_1.jpg

  • A harmadik példány már egy A-7H, amely eredetileg is a helléneknek került legyártásra.

dsc_9073m_1.jpg

  • Európában nem sok helyen látni az amerikai Delták közül az Convair F-102A Delta Dagger repülőgépeket.

dsc_9076m.jpg

  • Az elfogó vadászrepülőgép, kétüléses gyakorló változata a Convair TF-102A Delta Dagger.

dsc_9088m.jpg

  • A függőleges vezérsíkja is jellegzetes a Delta Dagger-nek. A Dagger magyar jelentése: Tőr.

dsc_9210m.jpg

  • Egy másik TF-102 Delta Dagger repülőgépet csak félig-meddig lehetett lefotózni. Görögország 1969-ben szerzett be 24 darab elfogót és a Tanagrai bázison állomásozó 114. repülőszázadnál álltak hadrendbe. A 19 darab együléses harci F-102A mellett öt kétüléses TF-102A volt a rendszeresített állomány. Érdekesség, hogy  a ciprusi konfliktus során a török F-102A-k ellen a hellén F-102A-k emelkedtek a levegőbe. Mindkét oldal 2-2 lelőtt ellenséges repülőgépről adott ki közleményt, de a saját veszteségről nem. A törökök és görögök 1979-ben szinte egyidőben vonták ki a típust a hadrendből. A típust a helléneknél a Dassault Mirage F.1CG-k váltották.

dsc_9083m_1.jpg

  • Egy RF-5A Freedom Fighter, amely 349. felderítő repülőszázad díszfestésű repülőgépe volt. A hellének 1965-től állították szolgálatba a Northrop gyártmányát. Az első 55 darab repülőgép után használtan még beszerzésre került tíz darab Iránból, újabb 10 Jordániától, majd kilenc darab Norvégiából. 1991-ben tíz darab NF-5A-t vásároltak Hollandiából. 1967-68-ban az Új Görög Lángok bemutatócsapata is ezt  a típust repülte.

dsc_9087m.jpg

  • A görögök 1965-től 2002-ig repülték a típust, amelyből összesen minden változatot beszámítva mintegy 120 darab állt hadrendben. A Northrop repülőgépéből összesen 1204 darab A/D változatot és 1399 E/F verziót gyártottak. Az együléses felderítő RF-5A verzióból 120 darabot építettek.

dsc_9180m.jpg

  • A Canadair CL-13 Sabre Mk.2 változatból négy darab van a múzeum gyűjteményében. A hangárban lévő Holland repülőgép mellett hármat láttunk ezekből a szabadtéri kiállításon, amely közül egy díszfestésű, kettő pedig sima fémszínű harci változat sárga,illetve pedig vörös függőleges vezérsíkkal.

dsc_9127m.jpg

  • A piros vezérsíkok Kanadai gyártású Szablya.

dsc_9129m.jpg

  • A 202-es oldalszámú Canadair CL-13 Mk.2-es a Hellén Lángok műrepülő kötelék festésével került a múzeumba.

dsc_9139m.jpg

  • A 202-es kissé ellenfényben a másik oldaláról is fényképezve. 

dsc_9115m_1.jpg

  • A Lockheed T-33A T-Bird gyakorló repülőgépből, amelyet a harci Shooting Star változatból fejlesztettek ki, öt darab van a gyűjteményben, de csak egy a TR-029 van kiállítva.

dsc_9116m.jpg

  • A Görög Légierő három változatot is hadrendbe állított, a T-33A, RT-33A felderítő verziót, valamint a AT-33AN Kanadában épített licenc gyártmányt is. Az összes változatból 154 darab került a hellénekhez, és az utolsó T-33-asokat a 2000-es évek elején nyugdíjazták.

dsc_9124m.jpg

  • A T-33 változatok először ezüst színűre voltak festve, majd az 1970-es évek elején vietnámi terepfestést kaptak. A 222. század célvontató repülőgépeit narancssárga színre festették, tehát ez a példány is a 222-eseknél szolgált.

dsc_9111m.jpg

  • Cessna T-37C Twetty gyakorló repülőgép. A gyári jelzése :Model 318. A kétüléses tréner első repülésére 1954-ben került sor.1957-től folyt a sorozatgyártása 1975-ig. 1269 darab készült belőle.A C változatot könnyű támadó repülőgépként is lehetett használni. A múzeum rendelkezik egy TE-742 lajstromjelű T-37B verzióval is, amely csak gyakorló feladatkörre építettek.

dsc_9113m_1.jpg

  • A Twetty harci változata az A-37 Dragonfly volt, amelyből 577 darab épült és 14 ország hadrendben. A T-37 gyakorló repülőgépeket 20 ország rendszeresítette.Az Egyesült Államok légiereje a 2000-es évek elején vonta ki a szolgálatból.

dsc_9165m.jpg

  • A görög légierő 32 darabot rendszeresített. Ezekből először melyből 25 darab T-37C érkezett a Cessnatól, 1964-ben, majd 10 darab T-37B-t vásároltak 1988-ban használtan Jordániától.A T-37C repülőgépek 230 kg-os bombákat tudtak hordozni egy-egy szárnypilonon. A C változatok ezüst-narancssárga színösszeállításban repültek, a B-k viszont teljesen fehér festést kaptak. Mindkét verziót 2002-ben vonták ki a hadrendből.

dsc_9209m_2.jpg

  • A McDonnell F-4 vadászbombázó felderítőváltozatából összesen 35 darabot vásárolt Görögország. Első körben nyolc darab amerikai RF-4E repülőgépet szereztek be 1978-ban, amelyek 1980-ra érték el a teljes hadrafoghatóságot. 1991-re ezekből hármat le kellett írni a hadrendből, de a Luftwaffe állományából a Tornado ECR-k rendszeresítésével eladóvá váltak a német Phantom RF-4E változatok, és a hellének ezekből 27 darabot szereztek be. A német gépekből 20-at állítottak rendszerbe, a többi alkatrész utánpótlásként végezte.

1494312121_60.jpg

  • Az RF-4E Phatnom kivonáson a Blogger is részt vett 2017-ben Larisszában, ahol a 348-as század repülte a matuzsálem repülőgépeket.

dsc_9212m_1.jpg

  • Az RF-4E-k eredetileg nem voltak alkalmasak még önvédelmi fegyverzet hordozására sem, a görögök integrálták hozzájuk az AIM-9L Sidewinder rakétákat. A 168cm-es KS-127 kamerákkal viszont 100km mélységben láttak oldalról ami kiváló felderítési távolság volt, de mellettük rövid fókusztávú kamerákat is használtak. 2003-tól már ASTAC konténerrel elektronikai felderítésre is alkalmassá váltak a felderítő Phantomok.

1494312218_90.jpg

  • A 2017-es kivonáskor az egyik díszfestett RF-4 Phantom II

dsc_9213m.jpg

  • Az amerikai F-102A Delta Dagger típust 40 darab francia Dassault Mirage F.1CG változat követte az Athéni légvédelmi körzetben.1974-től 2003-ig álltak hadrendbe a francia vadászrepülőgépek a 334 ás 342 Mira állományában. A török légierővel folytatott "hidegháború" során gyorsan kopott a repülőgép állomány- 1984-re már csak 33 db, 2000-re 24 db volt bevethető. A sárkányszerkezetek 5500-6000 órát repültek és a 3500 repült óra feletti repülőgépekkel is még éles elfogásokat végeztek. A Héraklion bázisról repült Mirage-k, ahol néhány méterre voltak a hangárok a tengertől sem érzékeltek nagyobb korróziót a repülőgépeken, ellentétben az amerikai típusoktól. Érdekesség, hogy bár a francia típus, de amerikai AIM-9 Sidewinder rakétafegyverzettel repültek.

dsc_9134m.jpg

  • Dornier Do-28D-2 Skyservant könnyű szállító repülőgép. A típus D változata 1966-ban repült először és összesen 226 darab épült a D verzióból. Görögország egyetlen századnyi mennyiséget 16 darabot vásárolt a típusból 

dsc_9136m_2.jpg

  • Az 1984 és 1987 között leszállított Skyservant repülőgépek a 355. harcászati szállítórepülő század állományába kerültek. A repülőgépek "vietnámi" álcázófestéssel repültek a képen látható példányt kivéve, amely VIP szállítóként fehér-kék színekben repült.

dsc_9138m_1.jpg

  • A Do-28-as huszonnégy ország állította szolgálatba fegyveres erőinél, és a közforgalmi repülésben is számos példány repül. Jelenleg is gyártják modernizált Do-228 utódtípusát, amelyből eddig német illetve indiai gyártásból 370 darab készült. A Do-28D-2 repülőgépeket Görögország 2010-ben vonták ki a szolgálatból.

dsc_9128m.jpg

  • A Grumman G164A AgCat mezőgazdasági repülőgép furcsa a katonai múzeumban.A típus 1957-ben repült először. Tizenhat változatban mintegy 2455 darab épült a Sweizer AgCat üzemeiből.

dsc_9133m.jpg

  • A G164A AgCat repülőgépek elsősorban növényvédő, de tűzoltó repülőgépekként is használhatóak voltak. 

dsc_9096m.jpg

  • A Douglas C-47B Dakota/Skytrain repülőgépekből négy darab van a múzeum birtokában és ebből kettőt lehetett megtekinteni. A típusból Görögország az első példányokat a Brit Királyi Légierő katonai segélyeként kapta 1947-ben

dsc_9097m.jpg

  • A típusból 88 példány került összesen a hellénekhez. A 13. Mira, vagyis repülőszázad résztvett a típussal a koreai háborúban. Különféle festéssel repülték a Dakotákat. Az első példányok alumínium fémszínűen álltak rendszerbe. Később olajzöld, terepszínű, sötétszürke és sok más festéssel is kerültek szolgálatba példányok.

dsc_9181m.jpg

  • A típust szállítási feladatok mellett navigációs kiképzésre, felderítésre, célvontatásra, ejtőernyős kiképzésre, kutató és mentőfeladatokra és VIP szállító repülőgépként is használták.

dsc_9188m.jpg

  • Sok évi szolgálat után a Görög Légierőből 2008-ban vonták ki a C-47 Dakota/Skytrain repülőgépeket.

dsc_9121m.jpg

  • A Grumman Gulfstream I. még nem sugárhajtású, hanem légcsavaros könnyű utasszállító repülőgépe.1959-től kezdve tíz évig, 1969-ig gyártották. Öt változatban 200 darabot építettek a típusból.

dsc_9157m_1.jpg

  • A típusból egyetlen repülőgépet állítottak szolgálatba a Görög Légierőben 1964. júliusban Dekelia repülőbázison, ahol napjainkban a múzeumot is üzemeltetik.

dsc_9172m_1.jpg

  • Grumman HU-16B Albatrosz amfíbia.1947-ben repült először és 1949-ben állították szolgálatba az Egyesült Államokban. 1961-ig gyártották és tizenöt változatban 466 darabot építettek. 

dsc_9187m.jpg

  • Húsz ország haderői állították rendszerbe. Az Egyesült Államok haditengerészete, légiereje és parti őrsége is üzemeltette. 

dsc_9198m_2.jpg

  • A Görög Légierő a haditengerészettel közösen állította 1969-ben szolgálatba egy század Albatroszt. A 12 repülőgépet eredetileg ex. amerikai légierős példányok voltak, amelyeket ráadásul a Norvég Királyi Légierő is üzemeltetett korábban. A típus a 353. Haditengerészeti Együttműködési repülőszázadban.

dsc_9200m.jpg

  • A repülőszázadban 1969-től 1997-ig teljesítettek szolgálatot a HU-16 Albatrosz kétéltű repülőgépek.

dsc_9203m.jpg

  • Egyetlen példányt, a kiállított repülőgépet HU-16C változatot rövid ideig VIP szállító-repülőgépként használták.

dsc_9062m_1.jpg

  • Sikorsky UH-19B Chicksaw helikopter 1949. végén repült először. A típusból 1728 darab készült. Az amerikai változatokat 32 ország állította hadrendbe, brit változatát a Westland Whirlindből  is tizenkét nemzet repülte.

dsc_9067m_1.jpg

  • Görögország 1958-ban állított szolgálatba egy századnyi erőt. A 12 darab helikopter a 358. helikopterszázadnál repült kutató-mentő feladatot ellátva. A fémszínű helikopterek később NATO álcázószínnel kerültek átfestésre. Tizenhárom évig voltak szolgálatban és 1971-ben vonták ki a haderőből.

dsc_9063m_1.jpg

  • A H-19 forgószárnyasok elé állították ki ezt a nem irányított rakétakonténert

dsc_9102m.jpg

  • Az F-104G Starfighterek előtt szintén kiállításra kerültek nem irányított rakéták konténerei. A zöld színű konténer hét darab 70mm-es rakéta szállítására és indítására képes.

dsc_9080m_2.jpg

  • Agusta Bell AB-47J-2 helikopter. A Görög Légierő 24 darabot vásárolt több változatban.1963-ban egy AB.47G-3 verziót vásároltak, majd 1968-ban már hat darab AB.47G-3 és tizenkettő AB.47G-5 forgószárnyasból felállították a 359. légi támogató századot. 1970 és 1972 között további két AB.47G-5 helikoptert és négy Amerikában gyártott Bell OH-13H helikoptert szereztek be. Az 1990-es évek végéig repülték a típust a században, de az utolsó példányokat 2005-ben vonták ki a szolgálatból.

dsc_9105m.jpg

  • MIM-14 Nike Hercules légvédelmi rakéta. 1950-től 1970-ig gyártották az Egyesült Államokban folyamatosan modernizálva a rendszert.

dsc_9146m.jpg

  • Érdekesség, hogy amerikai felügyelet alatt először nukleáris robbanófejes változatok is szolgálatban álltak Görögországban.

dsc_9150m.jpg

  • 1959-től már hagyományos robbanófejes változatokat is szolgálatba állították Európában, köztük Görögországban.

dsc_9106m.jpg

  • MIM-3 NIke Ajax elfogó légvédelmi rakéta. a MIM-14 kisebb és korábbi változata volt. Amerikában a nagyvárosok védelmére, majd Európában is telepítésre került. Körülbelül 1970-es évek elejéig szolgálatban állt.

dsc_9131m_2.jpg

  • A Cessna T-41 Mescalero alapfokú kiképző repülőgép, amely katonai változata a népszerű Cessna 172 repülőgépnek. 1964-túl 1996-ig négy fő változatban 914 darabot gyártották.

dsc_9153m_2.jpg

  • A típust 25 országban állították szolgálatba, köztük az Egyesült Államok haderőnemei.

dsc_9132m_1.jpg

  • A Görög Légierő 22 darab T-41A és T-41D változatot állított szolgálatba. Ezek a 360. kiképző repülőszázad állományában repültek, amely Dekelia/Tatoi repülőbázisra települtek, ahol a múzeum is van. A típust már kivonták a szolgátból, ugyanakkor polgári típusjellel ottlétünkkor is felszállt egy Cessna 172 változat a repülőtérről.

dsc_9140m.jpg

  • A bázisról felszállt polgári lajstromú repülőgép.

dsc_9089m.jpg

  • Repülőtéri kiszolgáló járművek a kiállításon. A tűzoltó autó mellett egy amerikai Dodge terepjáró és mellette egy Mercedes-Benz Unimog kiszolgáló jármű.

dsc_9094m.jpg

  • Egy második világháborús Dodge WC54 mentőautó amely a bázison szolgált kivonásáig.

dsc_9168m.jpg

  • A mentőautón látszanak a szolgálat évei.

dsc_9107m.jpg

  • Műszaki kiszolgáló jármű

dsc_9109m_1.jpg

  • Ismét egy Dodge terepjáró, amelynek kék színe is jelzi, hogy Légierő állományában szolgált.

dsc_9110m.jpg

  •  Egy furcsa Scout típusú személyszállításra használt kiszolgáló gépkocsi.

 dsc_9176m_1.jpg

  • A Mercedes-Benz Unimog repülőtéri kiszolgáló teherautó.

dsc_9169m.jpg

  • Egy manapság is használt matuzsálem, amely repülőüzemkor megfigyelő jármű, illetve eső és szél ellen is védi az személyi állományt.

dsc_9179m.jpg

  • A matuzsálem közelebből..

dsc_9112m_2.jpg

  • Egy M8 Greyhound páncélautó. A hat kerekű járművet a második világháborúban 1943. után nagy számban használták. A Ford Motor Company által gyártott típusból 1945-ig mintegy 8523 darab, erősebb M20 változatból 3791 darab épült.

dsc_9108m.jpg

  • Görögország az M8 változatból 207  darabot állított szolgálatba. Napjainkban már nincs hadrendben.

dsc_9197m_1.jpg

  •  Kis görög kegyhely a repülőtéren a múzeum mellett.

Hogyan lehet eljutni a múzeumba?

Cím: HAF Múzeum, Dekelia légibázis, 13671, Tatoi
Kiállítási iroda: +30 210-8195250, +30210-8195255, +30 210-8195275
E-mail: museum@haf.gr
GPS-koordináták: 38.1002204 - 23.7803797,375

Látogatási idő

Minden szombaton és vasárnap, kivéve az egybeeső nemzeti ünnepeket, 09:30-tól 16:30-ig.

A bejárathoz a Dekelia légibázison van szükség:

Nem görög állampolgárok számára:

 

- A schengeni egyezmény hatálya alá tartozó országok állampolgárai, személyi igazolványuk vagy útlevelük bemutatása.

A múzeumba a belépés ingyenes.