Oktasd az oktatót újra - a második európai HTIC kiképzés Magyarországon

dsc_7285m.jpg

Az Európai védelmi ügynökség (EDA - European Defence Agency), elsősorban az Uniós államok haderői részére szervez különböző közös kiképzéseket, közös gyakorlatokat. A résztvevő nemzetek közös harcászati eljárásokat hoznak létre, azokhoz oktatókat képeznek, a taktikákat begyakorolják és saját nemzeti haderőkben elterjesztik. Az Ügynökség képzése alapján közös európai haderőben azonos eljárásokkal tudna együttműködni az hadseregek. Az EDA kiképzési tevékenységei közül a több a helikopteres fegyvernemmel kapcsolatos. 

eda3_1.jpg

  •  Az Európai Védelmi Ügynökség lógója.

dsc_7103m_1.jpg

  • Szili Zoltán alezredes a HEP program kiképzési igazgatóhelyettesének előadásán több slide-t (diát) is lefényképezhettem. Alezredes úr volt Mi-24 hajózó, aki kiváló angoltudásával mérhetetlen tapasztalatával és lelkesedésével példát is mutat az programban lévő helikopter vezetők számára. A dia az EDA program fejlődését mutatja.

A helikopteres fegyvernem akár a légierő, akár a szárazföldi haderőnem állományába tartozik, fontos eszköz vált az aszimmetrikus ellenséggel szembeni fellépéstől olyan hagyományos háborúkig, mint az Orosz-Ukrán. Európa jelentős számú forgószárnyassal rendelkezik, megfelelő képessége van helikopteres erőkkel, szállításra,  légimozgékonyságú egységek bevetésére, vagy harci és felfegyverzett helikopterekkel a szárazföldi csapatok támogatására. A NATO tagállamok közös eljárásokkal többnemzetiségű tevékenységet képesek végrehajtani, de az európai nem NATO tagországoknak is szükséges, a közös harcászati eljárásokon alapuló taktikák elsajátítása.

Az EDA tevékenysége a készségek, tapasztalatok átadásával és európai országok között a harcászati, taktikai műveletek egyesítésére irányul.

Magyarország 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz, 2020-ban pedig a helikopter-vezetők Top Gun-jának tartott HTIC-hoz. A HTIC keretében a helikopter-harcászati oktatók képzése és kvalifikálása történik, amely során a fogószárnyasok személyzetei a legmagasabb szintű harcászati képzést kapják.

dsc_7104m.jpg

  • A kezdetek. Mint látható hazánk 2012-ben csatlakozott a programhoz. Az akkori döntéshozók előrelátását dicséri a csatlakozás.

dsc_7105m_1.jpg

  • 2020 és 2022 között több alkalommal is nálunk tartottak kurzusokat a program keretében.

dsc_7106m.jpg

  • A "Blade" (penge) gyakorlatok nagyszámú forgószárnyast és személyzetet megmozgató rendezvények. Hazánk 2x rendezett ilyet Fire Blade néven. A csehek Dark Blade, az olaszok Italian Blades, a portugálok Hot Blade néven rendezik ezeket a gyakorlatokat.

dsc_7109m.jpg

  • Nagyszabású tervek a magyar részvételre. Hazánk harcászati helikopter-vezető képzésének alapja az EDA program. Szolnokon bizonyos tevékenységek, nemzeti keretekben zajló kiképzések vannak, de a harcászati kiképzés során a NATO Stanagok és az EDA gyakorlatokon való részvétel az irányadó.

A HTIC programban kiképzett oktatók nemzeti keretek közös hozzájárulnak a harcászati kiképzési rendszer kialakításához, valamint Többnemzeti Különleges Légi Kiképző Program kiképzőközpontja által koordinált Különleges Légi Műveleti Csoport képességhez szükséges képzésekhez. Az oktatók képzése a jövőben felállítandó Többnemzeti Helikopter Kiképző Központban, a Multinational Helicopter Training Centre-ben (MHTC) vállalt kötelezettségnek szintén alapfeltétele.

dsc_7116m.jpg

  • A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium vezetése is elkötelezett a program támogatásában, és annak lebonyolításában is vezető szerepet játszik.

Magyarország vállalta az EDA keretein belül a kiképzés repülő fázisának 2023-ig történő befogadását. Az első HTIC kiképzés tavaly volt Pápa Bázisrepülőtér központtal. Riportunk itt található:

https://military-technology.blog.hu/2022/10/19/oktasd_az_oktatot_htic_europai_vedelmi_ugynokseg_helikopteres_gyakorlata_magyarorszagon

Az idei a második ilyen esemény. 2024-2026 között további több alkalommal ad otthont Magyarország a HTIC oktató képzésnek, akkor már a MHTC keretében.

Magyarország kifejezetten alkalmas a programon belül súlyponti nemzetnek. A helikopteres kiképzéshez alkalmas légterekkel, valamint katonai és polgári (volt katonai) repülőterekkel rendelkezik, a Zrínyi Haderőfejlesztési Program keretében nagyszámú forgószárnyas került illetve kerül a közeljövőben a helikopteres fegyvernem állományába, és a régebbi orosz technika (Mi-17 és Mi-24) továbbélésre is van lehetőség. A légtereink és gyakorló terepeink alapján a magashegyi kiképzés kivételével szinte minden helikopteres tevékenység gyakorolható (még a vizi kutató-mentő feladatokat is lehetne gyakorolni a Balatonon, bár tengeri hullámzást nem lehet szimulálni, de ilyen kiképzés nem szerepel a HTIC keretében).

A posztbejegyzés a 2017-es első Fire Blade gyakorlatról:

https://military-technology.blog.hu/2022/10/21/forgoszarnyas_armada_a_balaton_felett_fire_blade_hadgyakorlat

2019-ben a Csehországi Dark Blade gyakorlatot is meglátogattam, ahol szintén repültek hazánk forgószárnyasai:

https://military-technology.blog.hu/2022/10/21/helikopteres_gyakorlat_csehorszagban_dark_blade

A második Fire Blade gyakorlatot 2022. tavaszán tartották hazánkban:

https://military-technology.blog.hu/2022/10/21/tuzes_penge_fire_blade_helikopter_hadgyakorlat_magyarorszagon

A HTIC tavalyi gyakorlatáról is készült poszt:

https://military-technology.blog.hu/2022/10/21/oktasd_az_oktatot_htic_europai_vedelmi_ugynokseg_helikopteres_gyakorlata_magyarorszagon

Az október 18-i médianapon Szili Zoltán alezredes a HEP program kiképzési igazgatóhelyettese angol nyelven magas szintű előadást tartott az EDA programról, és a 2022. évi HTIC gyakorlatról, valamint hazánk nemzeti részvételéről. Talán leírható, hogy a Magyar Helikopteres fegyvernem harcászati kiképzésének alapját ez a program biztosítja.

dsc_7097m.jpg

  • Szili Zoltán alezredes kiképzési igazgatóhelyettes előadás közben, Profi és elkötelezett szakember.

dsc_7101m.jpg

  • A Honvédség Helikopteres fegyvernemének harcászati kiképzésének alapja az EDA program.

Hazánk egyetlen téren áll gyengébben a nálunk gazdagabb országoknál, ezek pedig a szimulátorok. Két szimulátor áll rendelkezésre, tehát kötelékrepülést bonyolultabb nagyobb mennyiségű forgószárnyast nem lehet szimulátoron mozgatni. Ilyen van például Németországban, ahonnan a H145M helikoptereket is beszereztük. 

dsc_7117m.jpg

  • Az előadás végén néhány kérdés is elhangzott majd irány a repülőtéren repülésre előkészítés alatt álló technikák megtekintése.

papa-repter_1.jpg

  • Akik nélkül nem lehetne lebonyolítani a programot hazánkban. Pápa Bázisrepülőtér címere.

 

eda-hep2.jpg 

  • Az EDA Helikopteres program címere. A jelmondat - edzés/gyakorlás - bizalom - győzelem.

Ebben az évben a HTIC magyar, cseh, holland és svéd helikopterekkel vesznek részt a képzésen a személyzetek, és a közeli légi támogatást is a tavalyihoz hasonlóan cseh L-159 ALCA könnyű csapásmérő repülőgépek biztosítják. A négy cseh repülőgépet egészíti ki szcenáriótól függően néhány magyar JAS-39 harcászati repülőgép, valamint a szárazföldi haderőnem több alakulata szintén részt vesz a kiképzésen. Természetesen a légi haderőnem különböző szakágai is képviselik magukat a gyakorlatsorozaton. Portugáliából légijármű nélkül vesznek részt pilóták a kiképzésen, Ausztria, Németország és Svédország pedig oktatói/instruktori állománnyal segíti a leendő oktatópilóták kiképzését.

dsc_7123m.jpg

  • A holland CH-47F Chinook nehéz szállító helikopterekből kettő települt Magyarországra. A Big Wind-nek is nevezett forgószárnyasokból a régebbi 47D változatokat ezek a vadonatúj verziók váltották fel.

dsc_7124m.jpg

  • A régebbi CH-47D változatok 2021. december 23-án 25 év szolgálat után kerültek ki a hadrendből. A beszerzett CH-47F verziókból 14 új építésű volt, hat darab a korai "F" változatút a MYII CAAS nevű modernizációval hoztak fel a többiek modifikációra.

dsc_7151m.jpg

  • Az új helikopterek még nem rendelkeznek minden rendszerrel, így közvetlenül harctéri bevetésre még kevésbé alkalmasak.

dsc_7153m.jpg

  • A CH-47 változatokat 1962 óta folyamatosan sorozatban gyártják, 21 ország haderőiben állnak szolgálatban.

dsc_7195m.jpg

  • Mint látható, az lokátor besugárzást érzékelő, illetve rakétaindítást jelző rendszerek még nem kerültek beépítésre.

dsc_7190m.jpg

  • Az infracsapdák és radarvezérlésű rakéták ellen "flare"-k zavarótöltet kivetők tekintetében is van hiányosság.A hajtóműveken viszont komoly por és homokszűrők kerültek felszerelésre.

dsc_7420m.jpg

  • A holland helikopterek a 298. helikopterszázad állományában repülnek. A század Gilze-Rijen bázison állomásozik.A század Aeloutte III francia forgószárnyasok után kapta a CH-47D változatokat és ezeket váltották a mostani F verziók.

dsc_7464m.jpg

  • A médianapon közel öt órás feladatra indultak a helikopterek és a hátsó rámpán és az oldalajtóknál is door-gunner (ajtólövészek) és tűzfegyvereik biztosították a fedezetet és az önvédelmet.

dsc_7491m.jpg

  • Az ajtó-lövész és fegyvere..

dsc_7555m.jpg

  • Lassan távolodva a futópálya tengelyében.

dsc_7159m_1.jpg

  • A svéd Légierő UH-60M Blackhawk helikoptert küldött a gyakorlatra. A típus helyi jelzése: Hkp 16. A típusból 2010-ben szereztek be 15 darabot, 2011-től került sor a szállításra. 2013-ban már korlátozott hadrafoghatósággal bevetették a típust az Afganisztáni MEDEVAC műveletekben.A teljes műveleti képességet 2017-re érték el.

dsc_7165m.jpg

  • Mint látható a Hkp 16 "fullos" Blackhawk eltérően például a szlovák példányoktól, amelyeken nincs sem radarbesugárzást, rakétaindítást jelző, se ellentevékenység rendszer.

dsc_7188m_1.jpg

  • A Hkp 16 farokrotorja alatt illetve az orr rész alsó felén láthatóak az érzékelők.

dsc_7206m_1.jpg

  • Az UH-60M pilótafülkéje a műszerfal XXI században már alap "glass cockpit" képernyős rendszer.

dsc_7413m.jpg

  • Oldalról gurulás közben a Hkp 16-os

dsc_7520m.jpg

  • Itt már a levegőben a svédek helikoptere.

dsc_7130m.jpg

  • A csehek Mi-171Szh közepes szállítóhelikoptere, amely Mi-8AMT típusjelzéssel is repülhetne, de az exportváltozatok a 171-es jelzést kapják. Az alap Mi-17-től a hátsó ajtó hiánya, a két oldalsó tolóajtó és az eltérő orrész különbözteti meg. A szerbek ezeknél is modernebb Mi-171 helikoptereinek orr része eltér a cseh változattól.

dsc_7269m.jpg

  • A Cseh Légierő 19 darab Mi-17 helikopterrel rendelkezik több változatban, A 9813 lajstromszámú forgószárnyas gyári száma: 59489619813.

dsc_7299m.jpg

  • A Mi-17/171 helikopterek további sorsa a közeljövőben dől el. Alkatrészellátásuk - hasonlóan a magyar Mi-17-hez - a jelenlegi Orosz-Ukrán háború miatt kérdéses. Csehország szállító helikopternek beszerzett Bell UH-1Y Venom forgószárnyasai, amelyből 10 darabot állítanak hadrendbe, nem pótolják a Minyok képességeit.

dsc_7311m.jpg

  • A cseh Mi-171Szh jól felszerelt és kiválóan karbantartott forgószárnyas. Az orrában időjárás radar, alatta kamerával illetve éjjel és rossz időben is használható infra/hőkamerával valamint gyorsan a tehertér gyors elhagyását biztosító két tolóajtóval napjainkban is megfelelő helikopter.

dsc_7330m.jpg

  • A cseh Mi-171Szh és egy hazai H145M helikopter indul feladatára.

dsc_7157m.jpg

  • A 06-os lajstromszámú H145M. A típusjelzése eredetileg Airbus BK117D-2m. A helikopter 20286 gyári számon készült el Donauwörthben 2021-ben.

dsc_7248m.jpg

  • A gyakorlaton egy H145M és egy Mi-17 helikopter vett részt. Ennek ellenére egy második példányt is lefotóztam Pápa bázison a 702-es lajstromszámú Minyo helikopter mellett.

dsc_7247m_1.jpg

  • A 702-es lajstromszámú helikopter feladatra indul.A 104M02 gyári számú helikopter 1988. óta áll hazánkban hadrendben.

dsc_7260m_1.jpg

  • A pápai irányítótorony és a 702-es helikopter. 

dsc_7367m_2.jpg

  • A cseh Mi-171Szh és a 06-os H145M forgószárnyasok köteléke.

dsc_7230m.jpg

  • A 212. Takticka Letka L-159 könnyű csapásmérő repülőgépei közül négy települt a Pápai Bázisrepülőtérre CAS (közel légi támogatás) feladatkör gyakorlására. A cseh repülőgépeket szcenáriótól függően a kecskeméti JAS-39 harci repülőgépek is támogatták.

dsc_7135m_1.jpg

  • A négy áttelepült ALCA könnyű csapásmérő repülőgép közül három  L-159A együléses változat, egy pedig L-159T1 típusú harci-gyakorló változat.

dsc_7142m.jpg

  • A 6051 és 6063-as lajstromszámú L-159A csapásmérő repülőgépek.A hátsó ülés helyén a pilóták által csak R2D2-nek (a StarWars egyik robotja) számítógépes rendszer és egyéb elektronikai berendezések kerültek elhelyezésre.

dsc_7144m.jpg

  • A 6046-os L-159T1 típusú harci gyakorló változat. Ez a verzió nem azonos az L-159B eredetileg kétülésesre tervezett típussal. Az L-159B elejébe azonos lokátor került, mint a harci típuséba, és teljes mértékben alkalmas harci-gyakorló repülőgép. Az L-159T1 viszont a L-159A átépítése, kiszerelve belőle a GRIFO radart, valamint más rendszereket és egy karcsúbb orrésszel, második ülést, műszerfalat beépítve alakították át gyakorló változatnak, amely korlátozottan alkalmas harci tevékenységre is.

dsc_7577m.jpg

  • A médianapon a 6046-os repülőgép taxizik négy üzemanyag póttartállyal feladat végrehajtására.

dsc_7600m.jpg

  • Az L-159L1-es repülőgép hagyja el a futópályát.

dsc_7606m.jpg

  • .. és emelkedik a levegőbe.

dsc_7208m.jpg

  • A gyakorlat alatt is komoly légiforgalom volt a Pápai légtérben. Az Emirates A380-as és egy WizzAir A321-es repülőgépe magasságbeli elkülönítéssel repül.

dsc_7627m.jpg

  • Négy hajtóműves repülőgépe közül is egyre több repül ismét a pandémia óta ismét növekvő légiforgalomban.

dsc_7633m.jpg

  • Egy IL-76 repülőgép is elrepült a légtérben.

dsc_7625m.jpg

  • A Pápai Bázisrepülőtér bejáratánál elhelyezett emlékmű és egy-egy MiG-21BiSz és MiG-23MF repülőgép került elhelyezésre.