DEFENDER 21 gyakorlatsorozat elemei Magyarországon - Taszártól - Kecskemétig

dsc_0045m.jpg

A NATO 2021-ben Európában a Defender 21 (DE21) gyakorlatsorozattal erősítette az Amerikai Egyesült Államok haderői és az európai tagországok hadseregeinek közös kiképzését, együttműködését. A gyakorlatok a szövetség huszonhat tagországának együttműködésével, 28.000 katona bevonásával tizenkét ország gyakorló és lőterein március és július között zajlik.

defender_21_logo_jpeg.jpg

  • A gyakorlatsorozat címere: (forrás:europeafrika.army.mil)

A gyakorlatsorozat részeként Hazánkban is, akár párhuzamosan is több nemzetközi gyakorlatot tartottak. A májusi Swift Response 21 (SR21) gyakorlaton az ejtőernyős és légideszant műveletek célja volt, hogy Észtország, Románia és Bulgária kijelölt repülőtereire ejtőernyősöketés támogató eszközeiket eljuttassák. Magyarországon Pápai Bázis Repülőtérről (MH PBRT) pedig az amerikaiak egyetlen európai ejtőernyős magasabb egysége a Vicenzában állomásozó 173. dandár mintegy 3000 katonáját vetették be Bulgária Novo Selo gyakorlóterületre és két repülőtérre deszantolásra.

swift_response_logo_910x910.jpg

  • Az ejtőernyős művelet címere: (forrás:europeafrika.army.mil)

A második fázis talán legnagyobb művelete, a Saber Guadrian 2021 (SG21) gyakorlatsorozat, amely az Európába települt amerikai manőverező erők hajtottak végre harcászati gyakorlatokat, ezeken belül éleslövészetet Románia, Bulgária és Magyarország területén. Hazánkban az MH Bakony Harckiképző Központ területein hajtottak végre különféle gyakorlatokat.

saber-guardian.jpg

  • A szárazföldi Saber Guardian címere (forrás:europeafrika.army.mil)

A Brave Warrior 2021 a szárazföldi rész, amely egy műveleti dandártörzs létrehozásával koalíciós szárazföldi zászlóaljak (amerikai, lengyel, szlovák és magyar egységekkel és alegységekkel) nemzetközi (amerikai-magyar) csapatrepülők támogatásával harcászati gyakorlatokat hajtottak végre.

pol-honvhu.jpg

  • A Lengyelek M2 Rozsomák típusú harcjárműve a Brave Warrior gyakorlaton (forrás: www.honvedelem.hu)

A Blue Sky 21 gyakorlat légi része, amelyben a Kecskeméti, a Szolnoki és a Pápai települt amerikai és magyar harci, szállító, támogató és MEDEVAC helikopteres erők közös levegő-föld feladatokat hajtottak végre. Az MH59/1 Puma harcászati repülőszázad is részt vett a Kecskeméti Repülőbázisról a Blue Sky illetve a Bave Warrior gyakorlatokon.

dsc_9322m.jpg

  • Magyar és Amerikai Helikopterek a Jutaspusztán létrehozott FARP-on (szükségrepülőtéren)

A Black Swan 21 (BLS21) gyakorlaton a különleges műveleti erők kiképzése és összekovácsolása folyt, nemzetközi keretek között, csapatrepülők támogatásával. Kialakításra került egy Regionális Különleges Műveleti komponens Parancsnokság (R-SOCC) és kezdeti műveleti képesség (IOC).

hungarian-today.jpg

  • Helységharc gyakorlat a Black Swan 21 gyakorlat médianapján (forrás: budapesttoday.hu)

A Blogger a gyakorlatsorozat több eseményén vett részt, akár belülről, akár kerítésen kívülről figyelve az eseményeket. A riportért köszönet az engedélyező amerikai és magyar döntéshozóknak.

A Swift Response hadgyakorlaton az MH Pápa Bázisrepülőtéren települő 173. Légideszantdandár előkészületeit, berakodását és indulását dokumentálhattam. Az Amerikai Légierőnek és Légi Nemzeti Gárdáinak összevont C-17 és C-130H/ szállító repülőgépei mellett a pápára települt nemzetközi Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) C-17 repülőgépei is részt vettek. A gyakorlatról készült poszt itt olvasható: 

https://military-technology.blog.hu/page/8

dsc_6562m.jpg

  • Amerikai C-17 nehéz szállítórepülőgépek felszállás előtt a Pápai katonai repülőtéren.

A Saber Guardian, a Brave Warrior gyakorlatilag egybefolyt gyakorlatsorozatot jelentett, amely során az idetelepült Amerikai lovasság (felderítő ezred) egységei különböző harcászati feladatokat gyakoroltak be, több esetben koalíciós keretek között. A Brave Warrior gyakorlaton a V4-ek közös (horvát, lengyel, szlovák, szlovén és magyar) harccsoportjai is az együttműködést és közös műveleteket gyakoroltak.

dsc_0147m_1.jpg

  • Amerikai HMMWV és FMTV járművek a bakonyi lőtéren

A Kecskeméti MH 59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis által rendezésre került szpotternapokon, június 1-én és 2-án a Brave Warrior gyakorlaton is közreműködött a légi haderőnem, levegő-föld csapásmérést gyakoroltak támogatva a többnemzetiségű erők tevékenységét. A szpotternapról itt olvasható posztom:

https://military-technology.blog.hu/page/3

dsc_7228m_1.jpg

  • Csapásmérő gyakorlatra emelkedik a Puma harcászati repülőszázad 35-ös lajstromszámú JAS-39C Gripen harci repülőgépe. A cél valahol a Bakonyban, a fegyverzet AGM-65 páncéltörő/repeszromboló rakéta.

Sajnos a június 4-én Újdörögdnél a "romvárosban" végrehajtott közös nemzetközi helység „harcászkodásra” nem kaptunk meghívót, de helyette akkor Budapesten a Marina Partnál gyakorolt MEDEVAC gyakorlatról tudtunk riportot készíteni. A poszt itt olvasható:

https://military-technology.blog.hu/page/4

dsc_8556m.jpg

  • A Budapesti Marina parton leszállás közben a 12. Combat Aviation Brigade egyik HH-64M egészségügyi (MEDEVAC) helikoptere.

Kedden a 17 évig tartó Afganisztáni Misszió utolsó kontingensének fogadásán jártam, ezért kimaradt a Brave Warrior gyakorlat, de szerdán, június 9-én az Egyesült Államok kontinensének helikopteres és szárazföldi alakulatainak éleslövészetére kaptam meghívót. 

dsc_9960m.jpg

  • A Bakony Harckiképző Központ egyik ikonikus helye a "0" pont, ahol az éleslövészetek nagy része zajlik. Az épület előtt amerikai harctámogató járművek.

A helikopteres erők külön nevet kaptak a gyakorlatra Blue Sky 21 (BS21) néven.  Az Egyesült Államok forgószárnyasainak egy része a Hadsereg alá tartoznak (csapatrepülők). A helikopteresek egyébként minden nagyobb hadseregben a szárazföldi csapatok alá tartoznak (több kivétellel például a kutató-mentő egységek). Az Egyesült Államok Európai Szárazföldi haderejének(USAREURAFR) döntő többsége a IV. Hadtest állományába tartozik.

dsc_8285m_1.jpg

  • A Kecskeméti Repülőbázis területére települt CH-47F Chinook nehéz szállítóhelikopterek egyike. A 12.CAB BigWind (Nagy Szél) századának helikoptere

dsc_7320m.jpg

  • A CH-47F Chinook ellentevékenység rendszerében a hátsó rotor alatt és helikopter elejénél  is radarbesugárzás és rakétaindításra figyelmeztető szenzorok vannak. Oldalként felszerelve két-két infracsapda illetve radarcsalivető konténer látható és már megtalálható a törzs oldalán alul a DIRCM, vagyis a lézeres rakétavédelem. 

dsc_9417m.jpg

  • Az AH-64D Longbow harci helikopterekből több tucat is állomásozott Szolnokon. Az éleslövészeten 70mm-es Hydra nem irányított rakétákat indítottak és fedélzeti tűzfegyverükkel az M230-as 30mm-es gépágyúval tüzeltek.

dsc_9343m.jpg

  • Az AH-64D helikopterek orr részében elektro-optikai és lézeres felderítő és páncéltörő rakétairányító rendszerek kerültek beépítésre. Az orr rész oldalán lokátorbesugárzás és rakétatámadásra figyelmeztető szenzorok találhatóak.

dsc_9353m.jpg

  • Rakétaindításra figyelmeztető szenzor az AH-64D harci helikopter oldalán

dsc_9352m.jpg

  • Az AH-64D ellentevékenység rendszerének része a radarzavaró (chaff) és infrazavaró (flare) vetők a harci helikopter oldalán.

A 12th Combat Aviation Brigade (vagyis Harci Repülő Dandár) parancsnoksága a Katterbach Kaszárnyába állomásozik  Németországban. Egységei három repülőtérre  (Katterbach, Grafenwoehr és Wiesbaden Army Airfield) települtek. A 3. repülőezred AH-64D harci, a 214. repülőezred vegyes UH-60L/M, HH-60M, CH-47F és UH-72 helikopterekkel van felszerelve. A 214-esek C-12 és UC-35 repülőgépekkel, VIP szállítókapacitással is rendelkeznek.

amcsi.jpg

  • A 12th Combat Aviation Brigade címere (forrás:europeafrika.army.mil)

A helikopteres egységek nagy része a Szolnoki MH86 Helikopterbázisra települtek. Volt olyan nap amikor 33 darab Apache harci helikoptert lehetett számolni a bázison, a többi UH-60M és CH-47F mellett. A Kecskeméti MH 59 Repülőbázison három-három HH-60M, UH-60M, két CH-47F és 2-3 UH-72 helikopter települt. A számok azonban viszonylagosak, mert a helikopteres erők naponta akár több feladatot is repültek, nappal és éjszaka egyaránt, tehát a települési helyeik is változtak. Két szükség repülőteret FARP-ot is telepítettek magyar-amerikai logisztikai közreműködésével, az egyiket az MH Bakony Harckiképző Központ terület területén Jutaspuszta körzetében, a másikat a Taszári repülőtéren.

dsc_6803m.jpg

  • Amerikai AH-64D Apache helikopterek Szolnokon.

dsc_6828m.jpg

  • Egy vegyes kötelék.. Mi-24, Mi-17, H145M és AH-64D helikopterek

dsc_6923m_1.jpg

Egy AH-64D leszállás közben Szolnokon. Nem mindegyik helikopterre szerelik fel a rotor felett a radardómot, mert az rontja a manőverezőképességet és lassítja is az Apache-t.

dsc_6904m.jpg

  • A 720-as oldalszámú Mi-24V harci helikopterünk. A JaKB-12,7mm-es nehéz-géppuskával felszerelt változat nem hajtott végre éleslövészetet, csak a hat darab GS-30-2K gépágyús Mi-24P verziónk.

dsc_6909m.jpg

  • A 704-es oldalszámú Mi-17-es fordul Szolnoki irányba..

dsc_6842m.jpg

  • Magyar vegyeskötelék. Mi-24 harci és H145M "okostojás".

 dsc_9291m_1.jpg

  • AH-64D Apache-k sora a Jutaspusztai FARP-on.

dsc_9313m.jpg

  • ..és ugyanott magyar Mi-24P harci helikopterek.

dsc_9301m.jpg

  • A 04-es oldalszámú H145M is feladatára vár

dsc_9279m.jpg

  • A 09-es H145M repül el az amerikai harci helikopterek felett.

dsc_9266m.jpg

  • Amerikai AH-64D emelkedik, mellette az egyik Mi-24P

dsc_0211m.jpg

  • A HH-60M MEDEVAC helikopterek minden gyakorlaton riadókészültségben vannak, mert a hadgyakorlat veszélyes üzem.

dsc_0218m_1.jpg

  • Ez a HH-60M Blackhawk MEDEVAC helikopter nem külső üzemanyag tartályokkal, nem csörlővel volt ellátva.

dsc_0219m.jpg

  • A HH-60M oldalára szerelt 270kg terhelhetőségű csörlő. A felfüggesztési pont azonos az helikopter oldalára szerelhető szárnyak függesztéseivel, így vagy csörlő, vagy szárnycsonkot hordozhat a Black Hawk.

dsc_0222m.jpg

  • A MEDEVAC HH-60M helikopterek is rendelkeznek rakéta ellentevékenység rendszerrel, de a két oldalon csak egy-egy flare, vagyis infracsapda kivetésére alkalmas konténerrel rendelkeznek, vagyis  hőkövető rakéták elleni viszonylagos védelem van, lokátorirányítású rakéták ellen nem véd.

dsc_9876m.jpg

  • Az amerikai hadsereg UH-72 Lakota általános futár és könnyűhelikoptere egy európai licenc, a EC-135 amerikai gyártású módosított változata. Az EC-135-ből fejlesztették ki a Fenestron faroklégcsavaros áttervezett farokrésze H145M-et.

dsc_9537m.jpg

  • AH-64D Apache harci helikopterek a lőtér felett

dsc_9489m_2.jpg

  • Dübörög a 30mm-es Chain Gun gépágyú

dsc_9493m.jpg

  • A töltényhüvelyek hullanak a helikopterből.

dsc_9717m.jpg

  • 70mm-es Hydra nem irányított rakétákból is indítottak a célpontok ellen.

dsc_9610m.jpg

  • Nem szívesen lennék a "kill zone"-ban

dsc_9801m.jpg

  • A feladat végrehajtása után is mélyrepülésben távoznak a harci helikopterek

dsc_9847m.jpg

  • Ez a szembefordulás inkább a fotósok kedvéért volt.

dsc_9334m.jpg

  • Ismét a FARP-on az amerikai harci helikopter

Az amerikai szárazföldi egységek többsége a 2. Lovassági ezred állományába tartozott. A lovassági ezred hagyománytisztelet, mert az egység teljesen gépesített felderítő alakulat. Harckocsik és gyalogsági harcjárművek (tehát láncos technika) nincsenek soraikban. Az ezred szintén Németországban Vilseck közelében a „Rose” Rózsa Baracks-ban települtek. Az ezred meglepő módon a jelenleg magyar hadrendben álló egységeknél is régebbi múlttal büszkélkedhet, mert 1836-ban alapították Őket. A mexikói-amerikai háború után, az őslakos indiánok kiírtásában jeleskedtek. ( Hivatalosan csak indián háborúk néven emlékeznek némileg farizeus módon a történtekre.) Harcoltak a Spanyol-Amerikai háborún túl az első és második világégésben, majd az Öbölháborúban, és Boszniában is bevetésre kerültek. Utoljára „War on terror” névvel összesített iraki és afganisztáni szerepvállalásuk említhető.

002-cavalry-regiment-coa.png

  • A kettes dragonyosok egyik címere. Nem ezt hordták felvarrójukon.. (forrás: wikipedia)

12_avn_bde_dui.jpg

Egy másik címerük. (forrás: wikipedia)

megegycimer.JPG

  • Itt már látszik, hogy "páncélozottak"... A jelmondatuk: Mindig készen.. (forrás: wikipedia)

A 2nd CAV becenevük szerint a kettes sárkányok (dragonyosok), Magyarországra Stryker harcjárművekkel, HMMWV és Oshkosh L-ATV terepjárókkal, M-ATV nehéz „MRAP” terepjárókkal FMTV és HEMTT szállítójárművekkel és sok más járművel települtek Magyarországra. Láttunk HMMWV alapra épített AN/TWQ-1 Avenger (FIM-092 Stinger rakétákkal felszerelt) légvédelmi egységeket is, Sentinel lokátor támogatással.

dsc_0036m.jpg

  • A Stryker járműcsalád egyik felderítő alapváltozata az M1127 RV felderítő harcjármű. A jármű 5 katonát tud a harctérre szállítani.

dsc_0169m.jpg

  • A jóval tűzerősebb M1296 Konsberg  MCT-30 toronyba épített Orbital ATK M813 30mm-es gépágyúval. A tűzfegyver az Mk44 Bushmaster változata. A gépágyúhoz két rakaszban 78db lőszer hordozhat a toronyban, de további 164 lőszer málházása lehetséges a páncéltestben. A toronyban nincs fegyverkezelő, mindenki a páncéltestben foglal helyet.

dsc_0154m.jpg

  • M1129 MCV, amely egy aknavető hordozó Stryker változat.Valószínűleg a 81mm-es aknavetővel felszerelt modifikáció. Öt fős személyzettel rendelkezik.

dsc_0155m.jpg

  • Egy M1129 MCV-B, a Stryker 120mm-es izraeli gyártmányú Soltam típusú aknavetővel ellátott változata. Az előző kisebb aknavetős járművel egyezően az öt fős személyzettel ellátott jármű komoly tűztámogatást képes nyújtani.

dsc_9967m.jpg

  • Szemből az M1130 CV vagyis mozgó harcálláspont/vezetési pont. Bár védettsége alacsony, de ködgránátvetőkkel jócskán rendelkezik. Az alap M1126 gyalogsági szállítójárműből került kifejlesztésre, egy további búvónyílással és jóval több antennával. A dandárparancsnok egy járművel rendelkezik, négy további parancsnoki munkaállomással. Személyzet: parancsnok, harcászati felderítő tiszt, műveleti tiszt operátora, és egy kommunikációs szakember.  

dsc_9935m.jpg

  • Oldalról egy 1130 CV vagyis mozgó harcálláspont/vezetési pontból kialakított jármű. Valószínűsíthetően kommunikációs, vagy elektronikai tevékenységre kialakított példány, a "hivatalos" Stryker konfigurációk között nem szerepel ez a változat.

dsc_9944m_2.jpg

  • Egy harmadik elrendezésű hasonlóan "kevésbé ismert" változat. A következő elektronikai eszközök kerülhettek beépítése az M1130 változatokba: AN/VRC-92F, AN/GRC-193A, AN/PRC-119F, AN/VRC-106, AN/TYQ-93, AN/GYK-58, AN/UYK-128 FBCB2, AN/VSQ-20, AN/PSC-5, AN/PYQ-6C. Nem mindegyik M1130-as rendelkezik minden rendszerrel. A képen látható jármű antennái számát tekintve mozgó vezetési pont lehet.

dsc_9860m.jpg

  • M1333 sebesültszállító jármű. Négy hordágyon szállítható, vagy hat járóképes sebesültet képes szállítani, két egészségügyi katona (szanitéc) felügyeletével. A hordágy elhelyezést automata berakó szerkezet segíti. Belső világítása és felszerelése orvosi beavatkozásokra is alkalmassá teszi, de természetesen nem egy guruló kórház.

dsc_9950m.jpg

  • A HMMWV-t felváltó új terepjáró az Oshkosh L-ATV (Light Combat Tactical All-Terrain Vehicle). 2019-ben kezdődött meg gyártása, nehezebb, védettebb mint elődje. A képen az M1280 általános terepjáró változat. Nem egy sikertörténet, mivel a kilátás jóval korlátozottabb mint a HMMWV-nél. Jelenleg tervezik 360 fokban kamerákkal ellátni, de hát a por, sár és kosz eléggé nehézkessé teszi az optikai rendszerek használatát.

dsc_9953m.jpg

  • Az Alföld homokja helyett a Bakony pora is szép réteget vont a terepjáróra. A súlya több mint öt tonna, kétszerese a HMMWV súlyának. A védettség ára. Maximális sebessége úton 110km, hatótávolsága 480km.

dsc_9990m.jpg

  • Két felderítő pózol a médiának egy letisztított L-ATV előtt.

dsc_9985m.jpg

  • A jó öreg HMMWV általános M998 szállító változata.1983-tól 281ezer darabot építettek, és napjainkban is folyik a gyártása. Önsúlya 2,6 tonna. A védettsége elmarad az új L-ATV-től.

dsc_9999m.jpg

  • Egy másik M1038-as változat a Bakony Harckiképző Központ területén. Magyarországon 41 darab M1151A1 áll szolgálatban.

dsc_0182m.jpg

  • Egy különleges változatú HMMWV. Az M1097 járműre épített AN/TWQ-1 Avenger légvédelmi jármű.1989-től áll szolgálatban. Fegyverzete nyolc darab FIM-92 Stinger hőkövető rakéta. Az közel légvédelmi rendszert körülbelül 2026-ig tervezik szolgálatban tartani.

dsc_0174m.jpg

  • Az Avenger légvédelmi rendszerhez a AN/AMPQ-64 Sentinel  25km hatótávolságú X sávú radarokat rendszeresítették. A járműveken ezek szállítási helyzetben láthatóak. Hazánk Mistral légvédelmi rebdszerével is kompatibilisak.

dsc_0183m.jpg

  • Az L-ATV felhizlalt változata a szintén Oshkosh gyártotta (Medium Combat Tactical All-Terrain Vehicle) M-ATV. Az IED-k, aknák ellni "V" alakú alváz magasabbá és egyben borulékonyabbá teszi az L-ATV-nél. A 14 tonnás járművek 105 km-es maximális sebességgel és 510km hatósugárral rendelkeznek műúton. Magyarország hasonló török Ejder Yalcin járműveket rendszeresített, és Gidrán néven sorozatban is fog gyártani, amelyek európai hadszíntéren a sivatagi-sztyeppés terepnél szintén nehezebben használhatóak.

dsc_0188m.jpg

  • Az M1083 Medium Tactical Vechiles (MTV) öt tonnás platformra sok változatot építettek. A képen láthatóak sima tehergépjárművek, európai festéssel. Több mint 139ezer darabot gyártottak eddig a típusból.

dsc_0153m.jpg

  • Az M1083 MTV páncélfülkés teherautókba természetesen van klímaberendezés. Az Oshkohs gyártja a típust, de kapaszkodjunk meg, osztrák fejlesztés!! 1996-tól gyártják a járműveket.

dsc_0163m.jpg

  • A Heavy Expanded Mobility Tactical Truck (HEMTT) nagyobb kaliberű és kisebb darabszámú Oshkosh jármű. 35ezer darab felett van a 10 tonnás szállítójárművekből eddig a gyártási szám. A 8x8-as gépjárművek 1982 óta rengeteg alváltozatban készülnek.

dsc_0114m.jpg

  • Egy Land-Rover mentőautó.

dsc_0026m.jpg

  • Előretörnek a  Strykerek. Ezt egy nehézfegyverekkel belőtt szakaszon nem tehetnék meg. Még egy régi 105mm-es harckocsiágyú lövedéke is szemből is úgy átmegy a Strykeren, mint libán a fos.. A védettség nem erősségük, feláldozták a légi szállíthatóság oltárán.

dsc_0082m.jpg

  • Az ágyútornyos M1296 Stryker tűzerősebb 30mm-es gépágyús változat, de a régebbi M1128 Mobile Gun System M68A2 105mm-es lövegét nem múlja felül. Utóbbival körülményes a tűzmegnyitás, és nincs forgótoronyban sem. (Ellentétben a hasonló olasz Centauró felderítő járművekkel.)

dsc_0032m.jpg

  • A felderítő M1127 RV változat legerősebb tűzfegyvere egy 50-es (12,7mm-es) kaliberű Mk.19 nehézgéppuska.

dsc_0067m_2.jpg

  • A 2. ezred negyedik századából való ez a HMMWV terepjáró.

dsc_0077m_1.jpg

  • Egy M1296 Stryker leküzdi a célpontokat, mellette egy régebbi HMMWV terepjáró.

dsc_0002m.jpg

  • Akármennyire is gépesített felderítők, a gyalogosharcászathoz is érteni kell.

Áttelepültek átalakított M113 harcjárművekkel ellenerő (OPFOR) csoporttal, amelyek orosz harcjárműveket emuláltak. A Bakony térségében láthattuk közelről először RQ-7B Shadow robotrepülőiket (UAV), amelyek felderítő drónokat

210602_bw21_2cav_shadowuav_1a.jpg

  • A RQ-7B Shadow felderítő drónok a XXI. század technikái. A hazánkba érkezett négy drónt két központból irányították.(forrás: legiero.blog.hu)

A Brave Warrior gyakorlaton résztvevő más nemzetek technikáját, sajnos csak gépjárműből láttuk.

dsc_0127m.jpg

  • A szlovák egysége a sajtóhírek szerint BMP-1 gyalogsági harcjárművekkel érkeztek, de szerintem ezek BVP-1 harcjárművek voltak, amely volt Csehszlovákia licencben gyártott BMP-1-esei..

dsc_0130m.jpg

  • A szlovák BVP-1 gyalogsági harcjárművek végén ott van a minden orosz harcjármű és harckocsik felszerelését képező fagerenda.

dsc_0202m.jpg

  • Az egyik szlovák BVP-1 menetben. Mint látható a rövid simacsövű 2A28 típusú 73mm-es löveg felett már nincs felszerelve az elavult 9M14 Maljutka irányított páncéltörő rakéta

dsc_0137m.jpg

  • A lengyelek tábora. Kicsit takarva M2/M3 Rozsomak páncélozott szállító járművek. A finn Patria járművek licencváltozata. 826 darab kerül a északi testvéreink hadseregébe. A gépágyútoronnyal felszerelt gyalogsági harcjármű változat az M1-es, ebből 60 darabot építettek több modifikációban, de egyik sem volt Magyarországon. 

dsc_0139m.jpg

  • A Horvát hadsereg tábora. A harcjárművek szinte azonosak, mert Ők is rendszeresítettek 118 darab Patria páncélozott szállító harcjárművet  és a gyalogsági harcjármű változatból is 28 darabot.