Repülni szükséges - látogatás az MH.86 Helikopterdandárnál Szolnokon

dsc_3297m_1.jpg

Május 26-án megnyílt az MH.86 Helikopterdandár kapuja a sajtó és a szpotterek előzőleg regisztrált és kiválasztott tagjai előtt, hogy bepillantást nyerjenek a dandár mindennapi életébe, előadást hallgassanak meg az eredményekről és feladatokról. Az előadás és a biztonsági előírások ismertetése után pedig irány a repülőtér és ott a dandár eszközeiből statikus bemutatót láthattunk, illetve a 27-i családi nap dinamikus eseményeit gyakorló repülőeszközök demóprogramját is megtekinthettük. A fotósoknak boldogság volt, hogy az egyébként erősen szembefényes repülőtéren délután viszont ideálisak a fények így a bemutatók egy részét szépen meg lehetett fotózni. Persze a természet annyira nem volt kegyes, így több bemutatót és a statikus kiállítást, már felhős időben voltunk kénytelen fényképezni, hiába tettek meg mindent a vendéglátóink.

Dr. Bali Tamás ezredes, dandárparancsnok előadását akár több órán keresztül is lehetett volna, hallgatni, mert sok érdekességet mondott el elsősorban az utolsó fél éves munkáról az alakulatnál. A fotósok kedvéért azonban megvoltak az időkeretek az előadás során.

debalitamas.JPG

  •  Dr. Bali Tamás ezredes, a Helikopterdandár parancsnoka (forrás: honvedelem.hu)

A 2007. március 1 létrejött MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, 2023. január 1-vel alakult át MH Kiss József 86. Helikopterdandár szervezetre.

cimer_3.JPG

  • A Helikopterdandár címere forrás: honvedelem.hu)

A dandár jelenlegi egyszerűsített felépítése:

  • Szállító helikopter zászlóalj
  • Harci helikopter zászlóalj,
  • Különleges Légi Műveleti Osztag),
  • Támogató elemek (Repülő-Műszaki-, Logisztikai, Művelettámogató zászlóaljak).

A szállító és harci helikopteres zászlóalj mellett az új elem a Spec.Ops Műveleti Osztag, amelynek feladata vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár, tehát a különleges műveleti katonák szállítása és légi támogatása. Ilyen alegység eddig nem a helikopteresek állományában. A dandár Különleges Légi Műveleti Osztaga a Német haderő Laupheimben állomásozó forgószárnyas hasonló célú alakulatával (HSG64) alakított ki hatékony együttműködést.

.

140px-coa_hsg_64_svg.png

  • A Hubschraubergeschwader 64  cimere. (forrás: wikipedia)

A Hubschraubergeschwader 64 CH-53G helikopterek mellett szintén H145M forgószárnyasokkal került felszerelésre. A 64. Helikopterezred 4. százada (4.FlgStff HSG 64)  repüli az Airbus típust és van kijelölve a német hadsereg Kommando Spezialkräfte különleges műveleti alakulatának támogatására

tag_der_bundeswehr_1458_airbus_h145m_cropped.jpg

  • A német 4.FlgStff HSG 64 egyik H145M helikoptere (forrás: wikipedia)

A dandár Mi-24V és P harci, Mi-17 közepes szállító H145M többcélú könnyű és AS.350B könnyű oktató helikopterekkel került felszerelésre. A merevszárnyú repülőgép állomány Zlin Z-353L és LSi oktató és futárrepülőgépekből áll.

dsc_3266m.jpg

  • A 335-os oldalszámú Mi-24P. A forgószárnyasaink közül a legvédettebb típus, sajnos mondhatni fegyverzet nélkül, mivel a nagyjavítás utáni békeidőben sem tették meg a döntéshozók, hogy nem irányított illetve, és irányított páncéltörő rakétákat szerezzenek be. Harmadik fél bevonásával, akár Szerbia, akár a volt szovjet tagköztársaságokon keresztül (például Azerbajdzsán) meg lehetett volna tenni. Jelenleg is lehetne nem irányított rakétákat beszerezni a típushoz, és a Mi-17 közepes szállító helikopterekhez is.

dsc_4231m.jpg

  • A 702 oldalszámú Mi-17 közepes szállító helikopter. Ennek utódja lesz a H225M, vagy mégsem, mivel képességei közül például a szállítókapacitást nem tudja pótolni a francia forgószárnyas, bár mindkettő közepes szállító helikopter kategóriában van.

839807_h225m_i-mandinerhu_1.jpeg

  • A H225M egyik példánya már járt nálunk Hajmáskéren próbalövészeteken, és a Pápai katonai repülőtéren. Ez már magyar helikopter, átfestése után ha júliusban kaphatja meg a szolnoki alakulat az első példányt. (forrás: mandiner.hu)

dsc_3751m.jpg

  • A AS.350B.Écureuil (Mókuska) A katonásított mentőhelikopter. Kettő darabot vett át belőlük a honvédség és futárfeladatokon túl elsősorban a kiképzést szolgálják napjainkban. Modernizált változat amanapság is az Airbus Helicopters kínálatában van H125M típusjelzéssel.

h215m.JPG

  • A H215M az Airbus Helicopters honlapjáról (forrás: airbus.com)

dsc_3314m.jpg

  • Hazánk legmodernebb forgószárnyasai a H145M többfunkciós könnyű helikopterek

dsc_3632m.jpg

  • A repülőgép vezető kiképzést szolgálja de futárfeladatokban is helyt áll a cseh Zlin cégtől beszerzett  hat darab Z-143LSi illetve kettő darab Z-242 repülőgépek.

A szervezeti változás mellett a kiképzést az orosz-ukrán háború tapasztalatai alapján szükséges volt megváltoztatni. A forgószárnyas eszközöknél régebben 60 láb vagyis 18 méter magasság alá nem volt engedélyezett repülni. Ennek célja, hogy hajtómű leállás után legyen biztonságos magasság autórotálással a kényszerleszállás végrehajtására. 18 méter felett a tereptárgyak és kémények, vezetékek egy épített dolgok is ritkábbak. A háború egyik tapasztalata, hogy 15-20 méter felett a repülés halálos csapda, tehát most 60 láb felett nem szabad repülni és a tereptárgyakat kikerülni kell, sőt a vezetékek alatti repülést is gyakorolják a hajózók, először egyéni, majd kötelékrepülésben.

dsc_3871m.jpg

  • A H145 helikopterek 60 feet (vagyis mintegy 18 méter) fölé nem repülhetnek a gyakorlatokon, éles esetben ugyanis a talajközeli terepkövető repülés életet ment.

Az éjjellátó készülék a helikoptervezető barátja, sőt elengedhetetlen kísérője, mert az éjszaka védi a forgószárnyast, hiszen NVG nélkül nehezen látható. A dandár két fajta 4. generációs zöldfényű NVG eszközt használ, de vannak ANVIS-6/ANVIS-9 Sentinel fekete-fehér éjjellátók is, amely a párás esős levegőben jobban használhatóak a zöld fényű berendezéseknél.

A helikopterek közül a rendszerben álló Mi-24 harci és Mi-17 szállító helikopterek üzemeltetése és alkatrész utánpótlása a háború miatt nagyon nehéz, de a képességek miatt (Mi-24 harctámogató és deszanttér, védettség, valamint sugárfelderítés, Mi-17 szakaszszintű alegységek mozgatása) elengedhetetlen. A H145M felfegyverzett helikopter tulajdonságai nem azonosak egy dedikált harci helikopter támadási és védettségi paramétereivel. Harci helikopterek közül a szlovákok és csehek az amerikai Bell AH-1 Cobre mellett tették le voksukat (többek között azért is mert Mi-24 állományuk egy részét átadták Ukrajnának. Az Airbus Helicopters német, illetve francia-spanyol változatait is szoba jöhetnének váltótípusnak, illetve ezek közül a jobb (saját vélemény szerint a francia-spanyol) változat. Az olasz jelenleg csak prototípusként létező Leonardo S.p.A. AW-249 harci helikopterét is vizsgálja a honvédség. Ennek a „vasnak” a sorozatgyártása várhatóan 2025-26-ban kezdődik.

A H225M bár a beszerzése a Mi-17 felváltására irányult, de végül is ugyan a „medium” vagyis közepes helikopterek közé tartozik, de inkább a raj szintű alegységek mozgatására alkalmas mint például a UH-60 Blackhawk helikoptercsalád, amelyet egyébként amerikai terminológia „roham szállító” forgószárnyasnak nevez, mert teljesen katonai igények szerint fejlesztették ellentétben az H225M helikoptertől, amely az általános rendeltetésű francia tervezésű és gyártású Puma-Superpuma-Cougar-Caracal típuscsalád legmodernebb változata.  A magyar helikopterek közül az elsőnek a hivatalos átadása, július 17 környékén várható.

A szakaszszintű mozgatásokra az amerikai CH-53 vagy a CH-47 Chinook gépcsalád, illetve a Leonardo Merlin helikoptereket szükséges igénybe venni.

Az üzemeltetési nehézségek ellenére a képesség megtartása miatt, ameddig lehetséges üzemben tartja Honvédségünk az orosz gyártású helikoptereket. Ehhez kapcsolódó, hogy nagy a kihasználtsága a Szolnokon felállított Mi-17 szimulátornak, amelyen hazánk személyzetein kívül a típust üzembe tartó más országok is repülnek. Az eredetileg Irakban használt és amerikai Mi-17 FTD (Flying Training Device) mellett csak Ostravában található hasonló szimulátor, az ukrajnai olcsón bérelhető ugyanis a háború áldozatává vált.

345652230_1398487687363496_4499642196966482585_n.jpg

  • A Mi-17 FTD (Flying Training Device) vagyis helikopterszimulátorban nem csak magyar személyzetek repülnek. (forrás: honvedelem.hu)

A jóval modernebb H145M helikopterekkel a dandár az IOC (Initial Operational Capability) vagyis a kezdeti hadrendbe állítási képességet már elérte, de a FOC,(Full Operational Capability) vagyis a teljes hadrendbe állítás, csak a fegyverrendszer teljes bevethetőségével lesz elérhető. Azok még az idén valószínűleg beérkező 70mm-es rakéták megérkezéséig váratnak magukra. Addig is gyakorolják a harceljárásokat, és a gépágyú lövészeteket tartanak több lőtéren például Várpalota-Hajmáskér vagy éppen Táborfalva környékén.

dsc_4202m.jpg

  • A H-Force fegyverrendszer jelenleg egyedül működő része hazánkban a Nexter NC621 20mm-es gépágyú konténer.

A szerbek nem csak nyugati relációjú fegyvereket rendszeresítettek a H145M helikopterekhez, saját gyártású GH-78 konténerben 12,7mm-es nehézzéppuskát, valamint nem irányított L-80-07 rakétakonténerben Sz-8KOM nem irányított rakétákat is integrálták. Több forrás szerint ezek a integrációk az Airbus H-Force és Helios rendszereinek orosz feltörése után vált lehetségessé, és a fegyverek kifejlesztésében is közreműködtek az oroszok. A fegyverintegráció után kérdés volt a helikopterek garanciavesztése is, de végül az Airbus azt a döntést, hozta, ha működik, akkor megadják rá a hivatalos certifikációt. A integráció működik, sőt a szerbek egy újabb nagyobb hatótávolságú irányított páncéltörő rakétát is konfigurálnak a típushoz.

dsc_7618m_1.jpg

  • A szerbek által épített orosz közreműködéssel kifejlesztett GH-78 típusú 12,7mm-es nehéz-géppuska konténer

dsc_8036.jpg

  • A Szerbek nem nyugati relációból vették meg a helikoptereik számára, hanem orosz segítséggel integráltak Sz-8 rakétákhoz konténert a típushoz. Akár a géppuska akár a nem L-80-07 irányított rakéta konténerből érdemes lenne a jelenlegi jó kapcsolatok mellett beszerezi a magyar H145M helikopterekhez is fegyverzetet.

dsc_7614m_1.jpg

  • A Spike helyett is lehetne beszerezni az ALAS-H változatú szerb páncéltörő rakétát, amelynek a próbalövészetei szintén a közeljövőben kezdődnek Szerbiában. A rakéta kifejlesztését a szerbek közel-keleti pénzből finanszírozták.

Hazánk helikopterdandárja a négylapátos változatú H145M-et repüli, de Szerbia második etapként már 5 forgószárnyas modifikációt rendelte meg. A magyar H145M-ek is az első nagyjavítás után, úgy négy-öt év múlva már öt rotorlapátos változatúak lesznek, mivel az Airbus Helicopters erre a változatra állt át a gyártásban.

Egy modernizáció már lezajlott mégpedig hazai szinten, mégpedig a Wescam MX-15Di nappal és éjjel is működő elektro-optikai felderítőrendszer adatait és real-time videóit, már magyar fejlesztés után titkosított internetes rendszeren gyakorlatilag a világ bármely részére át lehet küldeni, tehát azonnali helyzetképet lehet látni a helikopter felderítőrendszerének segítségével.

dsc_3776m.jpg

  • A Wescam MX-15Di felderítőrendszer szenzortornya

Ez segít az ügynevezett fegyveres felderítés (Arm Scout) végrehajtása esetén, amikor a felderített esetleges célokat, azonnal láthatja a tűzparancsot kiadó felelős tiszt és ilyenkor a helikopter a megadott felderítési terület felett, ameddig van üzemanyag és fegyverzete pusztíthatja a célt. A fegyveres felderítés új képesség a forgószárnyas területen.

A H145M tekintetében a törzs egy vagy két oldalára Nexter NC621 20 milliméteres gépágyúkonténerrel illetve a 70 milliméteres Thales FZ231 12 csöves rakétaindító blokkban elhelyezett nem irányított vagy irányított rakétákkal lehet végrehajtani a FOC vagyis teljes bevethetőség esetén. Várhatóak az izraeli Spike ER2 irányított páncéltörő rakéták, melyek integrálása és tesztelése azonban még nem fejeződött be. A helikopter hordozhat oldalajtókban, ha a konténerek nincsenek felerősítve FN MAG58 7,62 géppuskákat is.

dsc_4175m.jpg

  • A jelenlegi konfigurációnk. Egyik oldalon a gépágyú a másikon a rakétakonténer. Amennyiben leszerelik a konténereket akkor a nyitott ajtóba belga géppuskát is el lehet helyezni, de ez olyan vietnámi megoldás..

A helikopterdandár kiképzésében nemcsak az alacsonyan végrehajtandó feladatok számának drasztikus emelkedése volt a változás, hanem az ukrán tapasztalatok alapján a helikopterek ki és áttelepítésének gyakorlása is komoly szerepet kapott. A dandár bázisát Szolnokot gyakorlatilag az háború tapasztalatai alapján ki lehet viszonylag gyorsan iktatni az ott települt technikával együtt. Eddig a kitelepülések úgy néztek ki, hogy magasabbegység szinten áttelepültek egy másik helyre, amely alkalmas az üzemeltetése, de azt éppúgy meg lehet semmisíteni. Ezért szükséges folyamatosan Forward Arming and Refueling Point, azaz előretolt lőszervételező és üzemanyagtöltő (FARP) helyek kialakítása és mozgatása.  A követelmény szerint a FARP telepítésre helikopterek lőszer és üzemanyag feltöltésre és annak felszámolására maximum két óra a szintidő, és pontról pontra kell ezt tervezni a szárazföldi technika és rendszerek és a helikopterek bevetési paramétereit folyamatosan figyelembe véve. A franciák például már az üzemanyagot is a H225M elődjének a SuperPumának a belsejébe telepített üzemanyagtartályba hordják, és onnan a „fejőstehénből” kapják a feladatra repülő forgószárnyasok. Nálunk ez még a szárazföldi tartálykocsikból történik, hatósugaruknak és települő képességüknek megfelelően. A fegyverzetet szintén folyamatosan kell szállítani a FARP-okra.

Utóbbi sajnos hazánknak  nem nehéz, mivel a Mi-24 harci helikopterek irányított páncéltörő rakéták illetve az orosz típusokra függeszthető rakétakonténerekből indítható nem irányított Sz-5/Sz-8 rakéták jelenleg hiányoznak a fegyverzetből, illetve lejárt üzemidejű változatok vannak csak. Az orosz relációjú helikopterek lőszerkészlete is erősen korlátozott.

dsc_6258m.jpg

  • A fegyverzet közül a gépágyúk dörgését Hajmáskér és Táborfalva lőterein is lehet hallani. A szabadság hangjai, egy klasszikus idézve.

A Helikopterdandár fontos szerepet vállal az utánpótlás nevelésében a Kadétprogramban. Ennek a repülős része van Szolnok-Szandaszőllős térségében nyaranként tartva. A dandár hét-nyolc gimnáziummal áll kapcsolatban pályára irányítási szándékkal. A (PIR) táborokban pedig lehetőség van repülni, ejtőernyőzni, vagy éppen akik a műszaki vagy légiirányítói posztokban szeretnének később hivatást találni az is megoldható a dandár segítségével, a Közszolgálati Egyetem megfelelő szakjaira.

Az előadás után a csapatunk megtekinthette a dinamikus bemutató során a családi nap nyitókötelékét, majd egyéni műrepüléseket, a rendelkezésre álló technikákkal, és a bemutató vége revelációként a H145M Chemring infracsapdáinak kivetésével zárult.

dsc_3794m.jpg

  • A 101-es oldalszámú Mókuska repülés közben. A két AS.350B forgószárnyassal nagyon sokat repültek a közelmúltban a típussal nagyjavításukra is szükség volt. Az egyik esetében egy szerencsés baleset nyomait is ki kellett javítani.

dsc_3240m.jpg

  • A nyítókötelék Zlin oktató repülőgépei.

dsc_3393m.jpg

  • Az orosz gyártású helikopterek köteléke. A vezér helikopter Mi-17, a két kísérő Mi-24 forgószárnyas. 

dsc_3411m.jpg

  • A fiatalabb testvérek a H145M helikopterek rajék alakzatban.

dsc_3502m.jpg

  • Az ejtőernyős ugratás a helikopteresek egyik feladata, itt a Mi-17-es befogadóképessége utolérhetetlen.

dsc_3661m_1.jpg

  • A Zlin 242L oktató repülőgép műrepülés közben.

dsc_3680m_1.jpg

  • Egy kis bedöntés a cseh oktató repülőgéppel.

dsc_3751m_1.jpg

  • A következő bemutatót az AS.350B helikopterrel repülték.

dsc_3775m.jpg

  • Egy forduló közben a Mókuska.

dsc_3812m.jpg

  • Mi-17 bamby-bucket a légi tűzoltás elengedhetetlen tartozéka.

dsc_3813m.jpg

  • A levegőből akár több helikopterrel is lehet a vizet rázúdítani a tűzfészkekre.

dsc_3842m.jpg

  • A bemutatón is láthattuk a hatékonyságot.

dsc_3851m.jpg

  • Az égő kerozint viszont nem oltaná el ezért volt ténylegesen melléeresztve a víz.

dsc_3909m_1.jpg

  • A H145M demórepülése következett

dsc_4140m.jpg

  • Az utolsó dinamikus mozzanatához, mint látható a Chemring infracsapdák már betöltve a H145 kazettáiba

dsc_4046m.jpg

  • A 336-os Mihu. A két csövű GSz–30–2 típusjelű 30 mm-es ikercsövű gépágyúhoz sajnos a lőszerkészlet már korlátozott mennyiségű hazánkban.

dsc_4079m_2.jpg

  • A szénfekete álcázófestés viszont éjjel hangja ellenére is rejti a helikoptert. Egy földközelben éjjellátóval repülő MiHu felderítése és legfontosabb, hogy fegyverrel célzása nehéz, kivéve, ha az ellenségnek sincs NVG-je és magasan repülő AWACS repülőgépe.

dsc_4131m_1.jpg

  • A Mi-24P állóhelyére érkezik, a földön már a H145M helikopterek láthatóak. A háttérben kivont L-39ZO és MiG-29 repülőgépek.

dsc_4160m_1.jpg

  • A finálé a H145M infracsapdázása volt.

A szombati szakmai napon még a kecskeméti testvérdandár JAS-39C demórepülése lesz látható.

dsc_4194m_1.jpg

  • A statikus kiállítás sora a felfegyverzett H145M-el kezdődött.

dsc_4233m.jpg

  • A 702-es lajstromszámú Mi-17. A függesztőpontokra nem irányított rakétákat tartalmazó konténereket lehet függeszteni, amely területlefogó céllal komoly tűzerőt jelenteni, ha lenne nem lejárt üzemidejű rakéták.

dsc_4245m_1.jpg

  • A Mi-17 hadrendben tartása létkérdés a honvédség számára. Könnyebbség, hogy a világon rendkívül elterjedt típus alkatrész utánpótlása inkább akarat, mint pénzkérdés, mert  nagyon sok helyről lehetne a gyártón kívül is beszerezni.

dsc_4251m_1.jpg

  • A két nagyjavított Mi-24V helikopter egyike. Sajnos a források szerint a P-nél is sanyarúbb a sorsa, mivel lőszerhevederek hiányában a JakB 12,7 mm-es Gatling rendszerű nehéz-géppuskával az orosz javítás óta egyáltalán nem tudtak éleslövészetet tartani.

dsc_4296m.jpg

  • Egy Zlin 242 L oktató repülőgép.

dsc_4283m.jpg

  • A H145M mozgatására a csúszótalpak miatt egy távirányítású elmés kis robotszerkezet szolgál. Beszerzése előtt a földi mozgatásának kulcsa a hidraulikus emelővel felszerelt kerekes Lico 2079 vendégfutó (GHW) volt használatban.

dsc_4240m_2.jpg

  • Az egyik nem állandó telepítésű sátras tárolóhely, jelenleg már több mint ideiglenes megoldás.

dsc_4243m_1.jpg

  • A Zlin oktató repülőgépek is szorosan összetolva az egyik sátorban, hogy a H145M helikoptereknek is legyen helye.

dsc_4254m.jpg

  • A H145M csak megfelelő hangárokban, lefedésekben tárolóhelyeken történhet, bizonyos hőmérsékleti feltételek teljesítésével. A H225M szabadtéri tárolásra inkább alkalmas, de az ideális minden forgószárnyasnak állandó és fűtött helyeken tárolása lenne.

dsc_4260m.jpg

  • A sátras megoldás ideiglenes lett volna, de akár a svéd DAM vagy akár a később beszerzett sátras megoldások sem pótolják az állandó hangárokat, ráadásul az összes meglévő hely is kevés a helikopter armadának.

dsc_4321m_1.jpg

  • Sajnos komoly problémák vannak a helikopterek elhelyezésével. A megtervezett hiper-szuper hangárkomplexum megépítése nem történt meg. Az Országgyűlésben ülő 133 bátor ember akármelyik kormányközeli céggel néhány hónapon belül elkészíthetett volna egy-két könnyűszerkezetes hangárépületet amely elegendő tárolóhelyet tartalmazott volna. Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy a H225M helikopterek is csillagfényes garázsba kerülnek amely a hibajelenségeket többszörözik meg.

dsc_4305m.jpg

  • TLD-16 elektromos vontató által húzott H145M helikopter.

Köszönjük a Helikopterbázis parancsnokának és a kommunikációs osztályának (KOPRA) meghívását és támogatását.

A spotternapról Benedek Levente videója: