Svájc a második világháború során is semleges fél maradt. Ez nem azt jelentette, hogy a második világháborús hadviselő felek nem sértették meg a légterét, területe felett a helvét vadászrepülőgépek a légtér és a lakosság védelme érdekében légiharcokat vivtak, és sok esetben bombázták területét, településeit.

Svájc azért volt nem szándékosan célpont, mert földrajzilag szinte teljesen körülvették a tengelyhatalmak országai, vagy olyan országok, amelyeket, ezen hatalmak a háború során megszálltak, elfoglaltak.

Svájcot a második világháború túlnyomó részében Északon és keleten Németország (amely Ausztriát is bekebelezte), délen Olaszország, keleten pedig a németek által megszállt Franciaország határolta.

Svájcot a háború elején a németek, majd később a szövetségesek bombatámadásai sújtották, amelyek halálos áldozatokat és sok anyagi kárt okoztak. Ezért a svájci haderő vadászrepülőgépeivel megtámadta, illetve légvédelmi tüzérsége lőtte a területe felett átrepülő idegen repülőgépeket.

A Svájci Légierő a háború kitörése előtt modernizálta vadászrepülőgép állományát, francia és német relációból egyaránt. Franciaországtól a Morane-Saulnier MS.406 repülőgép licencgyártását vásárolták meg. Az MS.406-os a Francia Légierő legnagyobb számban rendszeresített vadászrepülőgépe volt 1938-39-ben.

• A Morane-Saulnier 406-os adta a gerincét a francia vadászrepülő századoknak 1940-ben. A jó manőverezőképessége ellenére, motorteljesítménye  és fegyverzeti gyengesége miatt alatta maradt a német Bf-109E-es típusnak.

• Az MS.406-os repülőgépekkel mintegy tíz vadászcsoport volt felszerelve a Francia Légierőben. Voltak más modernebb repülőgépek például a Bloch MB.150-152 (Bloch az Marcel Dassault a Mirage vadászrepülőgépek  tervezőjének eredeti neve) vagy a Dewoitine D-520.

•  A Morane vadászrepülőgépekből 1037 állt a háború kezdetén szolgálatban és a franciaországi csata végén mintegy 300 repülőgépet vesztettek belőlük, ezekből légiharcban körülbelül 100 darabot. Francia adatok szerint 269 légigyőzelmet arattak, tehát 2:1-es a győzelmi arányuk, de a lelőtt ellenséges repülőgépek közül a legtöbb felderítő, bombázó vagy Bf-110 romboló repülőgép volt, illetve korai Bf-109D változatú Messerschmittek.

• A franciaországi csata során a legtöbb ellenséges repülőgépet 12 darabot Éduard Le Nigen őrmester lőtt le a típussal. Robert Williame nyolc és Edgar Gacnaire százados és Jaques  de Puybusque adjutáns hét-hét légigyőzelmet szerzett MS.406-al.

Először két MS.406H változatot kaptak kiértékelésre és mintapéldányként 1938. szeptemberben, majd 1939. áprilisban. Ezek Hispano-Suiza 12Y-31 motorokkal kerültek leszállításra. Az előszéria nyolc repülőgépét az EKW svájci konszern az Adolph Sauer AG gyártotta aggregátokkal és Escher-Wyss EW-V3 légcsavarral, valamint a MAC géppuskákhoz dobtáras lőszertároló helyett hevederes lőszertárolókkal ellátottakra cserélték. 1939. novemberben készült el az első példány, amelynek svájci típusjelzése D-3800 lett, és amelyet 74 darabos gyártás követte. 1940. augusztusra mindegyik repülőgépet leszállították a Légierő számára, majd 1942-ban a tartalék alkatrészekből még kettőt rakta össze. A típusból vesztettek a légiharcokban, illetve balesetekben és sok repülőgépből kirepülték az időt is, de 1944 után megmaradt repülőgépeket új hűtő és hidraulikus berendezéssel módosították, összességében a MS.406 svájci modernizált D-3801 szabványra építették át azokat. A D-3800 típusváltozat fejlesztését a francia fegyverszünet után folytatták a helvétek egyedül A Dornier-Altenrhein gyár 1940. októberben készült el a prototípussal, amely egy módosított Hispano-Suiza HS-51 12Y motor hajtott 790,4 kN teljesítménnyel. 1941-től ezt a változatot gyártottak D-3801 jelzéssel 207 darabos sorozatban 1945-ig. A világháború után még 17 darabot építettek meg a pótalkatrészekből 1947-48-ban. A repülőgép már 1941-ben másodvonalbelinek számított a német és szövetséges vadászrepülőgépekhez képest.  A motorok miatt számos baleset történt és ennek kiküszöbölése miatt 1942-ben csak 16, 1943-ban pedig már egyetlen repülőgépet tudtak csak leszállítani. A motorproblémák 1944-ben oldódtak meg. A repülőgépek 534 km/órás végsebességet tudtak elérni, tehát D-3801-es a francia Dewoitine D-520, illetve a brit Hawker Hurricane sebességét hozták, amelyek három-négy évvel előtte voltak nagyobb számban bevetve a háborúban. A háború után a D-3801-eseket kiképző, illetve célvontató repülőgépeknek használták. További fejlesztés volt a D-3802-es változat, amely egy módosított MS.540-es francia típusjelű változat volt és Saruer YS-2 932 kW-s motorral repült. A prototípus 1944. ősszel emelkedett a levegőbe számos hiányossága volt, ugyanakkor 630 km/órás maximális sebességre volt képes. Mindössze 12 darabot gyártottak és a Fliegerstaffel 17 repülte azokat. Volt egy tervezett D-3803-as verzió is, 1118 kW-s Saruer YS-3 motorral 680 km/órás sebességgel és megerősített fegyverzettel, de fejlesztését a világháború után, a sugárhajtású repülőgépek hajnalán leállították.

• Egy svájci licenc D-3801 változatú Morane-Saulnier vadászrepülőgép a dübbendorfi múzeum ékessége.

• A J-276 lajstromszámú példány kiváló állapotban van a második világháború óta.

• A J-143 lajstromszámú D-3801 változat taxizás közben Payerne-i repülőbázison a 100 éves svájci légierő repülőnapján.

• A repülőnapon a helvét Morane szóló repülés mellett F/A-18 Hornet vadászbombázóval kötelékrepülést is végrehajtott.

• A svájci piros kereszt és az egyértelmű jelzések ellenére az amerikai pilóták, akiknek minden kereszt egyformán ellenséget jelentett, több esetben keveredtek légiharcba a Morane-okkal.

• Az egyetlen repülőgépes svájci lajstromszámú D-3801-es  leszállás közben Payerne-ben,

Németországból 1938-ban került beszerzésre 115 darab Bf-109D vadászrepülőgép.

• A Taktisches Luftwaffengeschwader 71 "Richthofen" repülőezred wittmundi múzeumában van kiállítva ez a Bf-109G változat az alakulat jelvényével.

• A manchingi Messersrchmitt Stiftung (Airbus) tulajdonában volt az FM+BB lajstromszámú Bf-109G, de eladták a Hangar 7 társaságnak, amely több Bf-109G változat és egy FW-190 büszke üzemeltetője.

• A Messerschmitt Stiftung (Airbus) manchingi alapítványa üzemelteti a Vörös 7-es néven elhíresült Bf-109G változatot.  A veterán vadászrepülőgép már több alkalommal balesetet szenvedett, elsősorban leszálláskor, de a javítások után, mint a főnix mindig újra és újra repülhető állapotba hozzák a szakemberek.

Ezekből abban az esztendőben tíz darabot szállítottak le. 1939. áprilistól a svájciak újabb 90 darab Bf-109E vadászrepülőgépet vásároltak. Ezeket az 1940-ben kezdődő nyugati hadjárat kezdetéig le is szállították a németek. A háború alatt további két-két Bf-109F és G változatot szereztek be, internálás során. A Dorflug Altenrhein gyára pótalkatrészekből nyolc Bf-109E-t gyártott le 1944-ben. Ugyanebben az évben egy szigorúan titkos Bf-110G éjszakai vadászrepülőgép Svájcban szállt le, és annak megsemmisítéséért 1944. május 20-án és 22-én 12 darab Bf-109G6 vadászrepülőgépet adtak el a németek a helvéteknek. A háború végi Bf-109G-k sok gyártási hibával rendelkeztek, ezért a 6 millió svájci frankos vételár felét visszafizették. A repülőgépeket 1847-ben megpróbálták nagyjavítani, de Svédország a Daimler-Benz DB605 motorokat (amelyeket licencben a Svenska Flymotor AB gyártott) 191 ezer svájci frankos árért szállította volna. A megmaradt összesen 11 darab svájci Bf-019G új motorokkal ellátása és a tartalékmotorok illetve pótalkatrészek túl drágának bizonyult volna ezért 1948. májusra kivonták azokat a svájci hadrendből, a Bf-109E-k 1949. év végéig álltak szolgálatban. Svájcban a Bf-109 sorozatot amerikai P-51D Mustang vadászrepülőgépek váltották.

• A svájci légierőben a Morane és a Bf-109 repülőgépek alkatrész utánpótlási gondjai, valamint az olcsón hozzáférhető és kiváló teljesítményű P-51D vadászrepülőgépek miatt váltottak az amerikai típusra. 1947-ben 100 darab használt P-51D-20 illetve D-25 változatot rendeltek meg, amelyek 1948-ban meg is érkeztek az helvétekhez németországi letárolásból. De ez már egy másik történet.

• Bf-109E3 vadászrepülőgép a Münchenhez közeli oberschleissheimi repülőmúzeumból.

• Bf-109E3a változat a Svájci Légierő dübbendorfi múzeumából.

• Svájci szerelők dolgoznak egy helvét Messzeren. (forrás:messerschmitt109.com)

• A Mercedes-Benz DB-605 motorok beszerzése és terméktámogatása a második világháború után szinte lehetetlenné vált.

• Svájci Bf-109 vadászrepülőgépek a második világháború után. Láthatóan jóval kevésbé feltűnő a festés, mint a háború során, amikor meg kellett a szövetséges légierő számára különböztethetően kinézni a III. Birodalom repülőgépeinél.

Svájc 1939. augusztus 8-án már mozgósította a védelmi erőt, köztük 96 vadász és 121 felderítő repülőgépet, valamint a földi légvédelem egységeit. Egyes források szerint azonban a légvédelem csak nyolc légvédelmi reflektorral rendelkeztek, lokátor nem volt a hadrendben. A légierő alakulatai közül három volt harcképes, öt pedig repülőgépekre várt. A légierő 40 darab első vonalbeli repülőgéppel rendelkezett. Ezek számát növelték a Bf-109 vásárlásokkal és a Morane-Saulnier MS.406 licencgyártásával.

Svájc fölé a nyugati hadjárat kezdetekor kezdte először német repülőgépek berepülni. A franciaországi hadjárat idején svájci számítások szerint 197 alkalommal sértették meg helvét légterek a Luftwaffe repülőgépei. A svájci légierő 1940. májusig a határai mentén öt km-es puffer zónában nem repült. 1940. május-júniusban viszont légiharcokat kezdeményeztek az ország fölé berepülő német repülőgépekkel szemben. 1940. május 10-én svájci Bf-109-esek támadtak meg egy hazájuk légterébe tévedt Dornier Do-17-es gyorsbombázó repülőgépet. A „repülő ceruzának” csúfolt típust megrongálták és végül Atenrhein közelében leszállásra kényszerítették. Június elsején a Kampfgeschwader 53 bombázóezred 36 darab Heinkel He-111 repülőgépe a svájci légtéren áthaladva a Lyon-Marseille-i vasúthálózatot támadta. A helvét légtérben a svájci Flugwaffe 12 darab Bf-109E vadászgépe lepte meg a német köteléket, amely kísérővadászok nélkül repült. A svájci légierő itt vesztette el első „Emil”-jét, pilótája Rudolf Rickenbacher alhadnagy repülőhalált halt. Ő volt az első svájci repülőgép-vezető, akit lelőttek a háború során. A svájci vadászok véres válaszként hét Heinkel He-111 bombázó repülőgépet lőttek le.

• A Heinkel He-111 bombázó repülőgépekből több mint fél tucatot lőtt le az éber svájci légvédelem és légierő.

• Az előző képen és itt is egy spanyol licencgyártású példány (CASA 2-111 D) látható.

• Az asszimetrikus orrész miatt "fogfájos"-nak is nevezték a He-111 bombázó repülőgépeket. A Heinkelek teljesítménye már 1941-ben elégtelen volt akár sebességben akár bombaterhelésben. A németek a kis sorozatgyártású He-177 és néhány más prototípus kivételével nem készítettek hadászati bombázókat.

Június 4-én egy német Bf-110 nehézvadász lett áldozata a svájci légvédelemnek.

Június 8-én egy svájci C-35 típusú felderítő biplánt támadott meg a Jura hegység felett két német Bf-110 nehézvadász repülőgép. A pilóta és a megfigyelő is meghalt a támadás során.

• EKW C-35 felderítő repülőgép a dübbendorfi repülőmúzeumban. Amolyan svájci Po-2-es. 90 darabot készítettek 1936-tól és 1943-ban már visszavonták az első vonalbeli használatból.

Ugyanezen a napon egy német Heinkel He-111 kötelék, amelyet a Luftwaffe II./Zerstörergeschwader 1 (rombolóezred) kétmotoros Bf-110 nehézvadász repülőgépei kísértek, légiharcba bonyolódott egy körülbelül 15 darab Bf-109E vadászrepülőgépes svájci kötelékkel. A légicsata során öt Bf-110-es kétmotorost lőttek le egy Bf-109E veszteség mellett a helvétek, köztük a századparancsnokot, Staffelkapitän Gerhard Kadow-t.

• Gerhard Kadow százados középen a Luftwaffe II./Zerstörergeschwader 1 állományából hősi halált halt a svájci vadászrepülőgépek elleni légiharcban. A Bf-110 nehézvadászok/rombolók nem állták a harcot az egymotoros vadászrepülőgépek ellen. Később az éjszakai vadász változatok, illetve a továbbfejlesztett Me-210-esek a szövetséges nehézbombázók ellen jó teljesítményt nyújtottak. (forrás: wikipedia)

• Svájci Bf-109 vadászrepülőgépek (forrás: messerschmitt109.com)

Nem sokkal később egy másik 32 repülőgépes Bf-110 köteléket tizennégy svájci Emil fogott el Svájc felett és négy repülőgépet lőtt ki közülük. Az incidensek közben a diplomácia is dolgozott, június 6-án Hermann Göring a Luftwaffe parancsnoka tiltakozott a támadások ellen, azt állítva, hogy a német gépek többsége francia légtérben tartózkodott, és csak tévedésből lépett be a svájci légtérbe. Németország anyagi kártérítést és bocsánatkérést követelt a svájci kormánytól. Június 19-én egy második, még élesebb követelésben Németország kijelentette, hogy a légi harcokat nyilvánvaló agressziónak tekinti, és ha ezek az elfogások folytatódnak, Svájc szankciókkal és megtorlással néz szembe. Henri Guisan tábornok másnap elrendelte, hogy a svájci vadászrepülőgépek hagyjanak fel a külföldi repülőgépek elleni harcokkal. Helvétek taktikát változtattak és június 20 után már nem az német kötelékek elfogásával, hanem svájci repülőtereken való leszállítás taktikájával kísérleteztek. Ugyanakkor a légvédelmi tüzérség továbbra is tüzelt a német repülőgépekre. Adolf Hitlert felháborította, hogy német fegyverekkel használnak a német repülőgépek lelövésére, ezért szabotőröket küldtek Svájcba a repülőgépek megsemmisítésére és repülőterek semlegesítésére, de a svájciak elfogták ezeket a különítményeket.

• Svájci Bf-109 vadászrepülőgépek. Az előző képpel ellentétben jóval nagyobb méretűek a piros mezőben fehér keresztes helvét felségjelzések.(forrás:messerschmitt109.com). 

1940. július 1-jén pedig a Szövetségi Tanács bocsánatot kért a svájci pilóták esetleges határsértéseiért. A német kormány kijelentette július 16-án, hogy az események el vannak rendezve.

Svájc tovább erősítette védelmét. 1941-ben felállították az Überwachungsgeschwader nevű felderítőszázadot. 1942-ben saját gyártású F+W C-36 típusú többfeladatú repülőgépek rendszeresítését kezdték meg, majd 1943-ban a Flugzeugwerk Emmen repülőgépgyárat is létrehozták.  Meiringenben, Alpnachban és Turtmannban barlangokat és kavernákat építettek a repülőgépek és a műszaki személyzet számára.

• A C-534 lajstromszámú FW C-36 többfeladatú repülőgép a dübbendorfi múzeumból. A típus első felszállása 1936-ban volt, 1943-tól álltak hadrendbe. Összesen 175 darab készült belőlük.Előre egy 20mm-es gépágyú és két 7,5mm-es géppuska, hátsó védelemre és 7,5mm-e ikergéppuska szolgált. Légiharcra korlátozottan volt alkalmas a szövetséges bombázók ellen, vadászrepülőgépek ellen nem nagyon volt esélye a lassabb és nehezebben forduló svájci repülőgépnek.

• FW C-36 repülőgép a svájci hegyek között. Szép propaganda felvétel. A típust inkább kiképző repülőgépnek használták, mintsem első vonalbeli harci repülőnek. (forrás: wikipedia)

• Egy másik fennmaradt C-36 példány a Payerne-i repülőnapon.

• A másik oldalról a svájci többfeladatú repülőgép.

A francia hadjárat befejezésével a Luftwaffe tevékenysége nagymértékben lecsökkent a térségben. Svájcot új veszély fenyegette, a brit és amerikai szövetséges légierők légiflottái. Az incidensek közül több esetben brit és amerikai repülőgépek német védővadászokkal folytatott harcok közben átsodródtak a Svájci légtérbe. Más alkalmakkor a szövetséges kötelékek eltévesztették a célpontokat és svájci településeket német helységeknek azonosítottak. Több esetben magányos bombázó-repülőgépek, illetve kötelékek szánt szándékkel repültek svájci légtérben, egyrészt mert ott biztonságban érezték magukat, sőt voltak olyan amerikai és brit hajózók is, akik inkább kényszerleszálltak sérült, vagy éppen sértetlen repülőgépekkel, hogy fogságba esve internálásuk után biztosan túléljék a világháborút.

• A Boeing B-17 Flying Fortesss (repülő erőd) nehézbombázók sok esetben a semleges svájci légtéren át támadták a német célpontokat.

A Brit Királyi Légierő már 1940 folyamán kisebb támadásokat hajtott végre Genf, Renens, Bázel és Zürich ellen, tévesen német városnak azonosítva azokat.

A svájciak a szövetséges repülőerőkkel sem tettek kivételt, és 1943-ban elkezdték támadni a légterüket megsértő repülőgépeket. Az első lelőtt szövetséges repülőgépek 1943. július 12-n a Royal Australian Air Force és 13-n a Royal Air Force AVRO Lancaster Mk.1 illetve Mk.3 típusú bombázója volt, amelyeket a légvédelmi tüzérség talált el Valais felett.

• Az első lelőtt nehézbombázók a Brit Királyi Légierő (RAF) és az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) Avro Lancaster repülőgépei voltak.

1943. október 1-én Bad Ragaz térségében az első amerikai Boeing B-17F repülőgépet is lelőttek. A 416. bombázószázad 42-30126-os Repülő Erődjének legénységből hárman élték túl a légvédelem tüzét.

• Az egyik duxfordi repülőnapon egy B-17-es nehézbombázó azt imitálja, mintha egyik motorját eltalálták volna és kigyulladt.

1943-ban az USAAF Samedan svájci települést támadta, amely anyagi károkat okozott.

1944. szeptember 5-én egy sérült Boeing B-17 Flying Fortess nehézbombázót kísérve P-51 Mustangok lépték át a svájci légteret és harcba bocsátkoztak a helvét Bf-109-esekkel. Egy svájci repülőgépet lelőttek, egyet megrongáltak. A lelőtt Bf-109E pilótája Oberleutant (főhadnagy) Paul Treu meghalt, a megrongált Messzerrel Robert Heiningner főhadnagy kényszerleszállást hajtott végre a dübbendorfi repülőtéren.

• Robert Heininger főhadnagy kényszerleszált messzere dübbendorfban. (forrás: wikipedia)

Ugyanezen a napon az USAAF 392. bombázócsoportjának 22 darab B-24H Liberátor nehézbombázókkal Freiburg helyett Svájci településekre mért csapást. A bombázók a vezérbombázó (Panthfainder bombázó - parancsnoka captain C.H.Koch - parancsára - összesen 1184 darab 125 kg-os bombát dobtak le Schaffhausenre.)

• A svájci Schaffhausen (a híres óragyár is ott van) bombázás után (forrás: wikipedia)

• Az amerikai hajózószemélyzet szerint a zárt felhőzet miatt nem tudták azonosítani a svájci várost. Nos a kép elég éles, hogy láthatóan a felhőzet alatt azért elég tiszta volt az idő. (forrás: wikipedia)

Szeptember 10-én két svájci C-3603-as többfeladatú repülőgép vívott légiharcot a 359. amerikai vadászcsoport P-51B Mustang vadászrepülőgépe ellen. A több perces légiharc során az amerikai végül észrevette, hogy nem német hanem svájci a repülőgép (mindkét nemzet kereszt alakú felségjelzése tévesztette meg) és abbahagyta a támadást.

• Svájci Bf-109 festésminták. A J-371-es festése légiharcban hátrányos, de mindenképpen kiemeli, hogy svájci repülőgép. Ennek ellenére az amerikai vadászrepülő pilóták sok esetben nem vették észre a különbséget, vagy színvakok voltak.. Nekik minden kereszt egyformán ellenséges volt.

A szövetséges légierők 1944-ben Koblenz, Cornol, Niederweningen és Thayngen ellen is hajtottak végre támadásokat.

• Svájci város bombázás alatt.Ez nem fogható zárt felhőzetre. (forrás: wikipedia)

• Munkában a svájci polgári védelem. (forrás: wikipedia)

A legnagyobb bombatámadás Schaffhausent érte 1944.április 1-én. Az USAAF ötven darab B-24 Liberátor nehézbombázója a Mannheim mellett Ludwigshafen am Rhein helyett tévedésből a német településnek a svájci várost azonosították. Hatvan tonna bombát dobtak le a városra, 40 ember halálát majd 300 sérülését okozva. A város nagy része megsemmisült.

• Consolidated B-24 nehézbombázóból készült filmfelvételen látható svájci Morane D-3801 vadászrepülőgép próbálja az amerikai köteléket kihessegetni a svájci légtérből. (forrás: youtube)

• A Morane-Saulnier vadászrepülőgépek viszonylag gyenge fegyverzetükkel nem voltak alkalmasak amerikai nehézbombázók elleni harcra. A svájci pilóta közel jön és felségjelzését mutatja az amerikai hajózóknak. (forrás: youtube)

Április 28-29-én virradó éjjel egy német Messerschmitt Bf-110 G-4 éjszakai vadászrepülőgép üldözött egy brit bombázót a svájci légtérben. A német pilóta Wilhelm Johne motorproblémák miatt kényszerleszállás hajtott végre Svájcban a dübbendorfi repülőtéren, ahol aztán őrizetbe vették. A németek Bf-110-est a titkos FuG 220 Lichtenstein radarral és "Schräge Musik" ágyúberendezéssel felszerelték fel, ezért, hogy a svájci mérnökök megsemmisítsék a készüléket, hogy az ne kerüljön esetleg a szövetségesek kezébe, 12 új Bf-109 G-6 vadászrepülőgépet adtak el a svájciaknak cserébe.

• Egy Bf-110-es éjszakai vadászrepülőgép a Hendoni múzeumban. Egy hasonló példány szállt le Svájcban, és a németeknek egy századnyi Bf-109 vadászrepülőgépet ért, hogy nem adták át a szövetségeseknek.

• Svájci Bf-109G vadászrepülőgép 1944-ben. A rikító festés is jelzi, hogy nem a németek repülik.

1944-ben német repülőgép ellen is vívtak légiharcot a svájci vadászrepülőgépek. Február 4-én a Stab/KG.100 bombázóezred Dornier Do-217E-4 repülőgépét lőtte le az Fl.Kp.12  század D.3801-es (Morane) repülőgépárja.

• Svájci Morane-Saulnier század indul készültségből. (forrás: youtube)

• A D-3801-es változatú Morane-k is rikító festést kaptak,hogy lássák a szövetségesek, hogy svájciak. (forrás: wikipedia)

Az 1945-ös támadások során Chiasso-t kétszer is bombázták. Bázelt 1945. március 4-én érte bombatámadás. A Bázeli bombázást a 2. légihadosztály 392. és 454. tíz-tíz repülőgépből álló százada hajtotta végre B-24J közepes bombázókkal, a 392-eseket ráadásul új H2X modern bombacélzóval látták el. Céljuk Aschaffenburban egy nehézpáncélos raktár volt. A majd teljes felhőzetbe repülő alakzat a vezérbombázó Proppers százados parancsára egy forduló után a németországi Pforzheim városának azonosítva Bázelt bombázta.

Col. Myron Keilman visszaemlékezése mutatja, hogy a szövetségesek nem igazán büntették meg a háború utolsó napjaiban az akkor már szinte értelmetlen bombázások végrehajtóit:

• Myron Keilman ezredes az USAAF tisztje. (forrás:wikipedia)

Mindenki belekeveredett. Eisenhower tábornok és Spaatz tábornok a Legfelsőbb Szövetséges Főparancsnokságon, Doolittle tábornok a Nyolcadik Légierőnél, Kepner tábornok a 2. légihadosztálynál, Leon Johnson tábornok a 14. repülőszázadnál, és természetesen Lorin Johnson ezredes a 392-eseknél. Mit kell tenni és kinek kell tenni. Az érvek és ellenérvek lefelé mentek a csatornákon keresztül, majd vissza felfelé, majd vissza lefelé több napon keresztül. Végül megszületett a döntés: "A vezető legénység tisztjei (pilóta, bombázó és navigátor) hadbíróság elé kerülnek egy semleges nemzet elleni bombázás során elkövetett súlyos gondatlanság miatt".

Én voltam a vezető személyzet századparancsnoka, és ezt a vezető személyzet pilótáját, Sincocks hadnagyot személyesen csodáltam. Számomra tökéletesen érthető volt, hogy hogyan szakadtak el radarral felszerelt vezetőjüktől; hogy a felhőkben könnyen balra letérhettek volna az útvonalról; hogy a rossz látási viszonyok és a szétszórt vagy szakadozott felhők mellett hogyan téveszthették össze Zürichet Freiburggal. Nekem úgy tűnt, hogy az osztagot vezető parancsnoki pilóta, aki "meghátrált", miután a felhőkbe vezetett minket, elég nagy felelősséget viselt a katasztrófáért. Még én is lehetnék valamilyen módon felelős, de három kiváló, képzett pilótát hadbíróság elé állítani kérdéses volt.

A hadbíróságot a Norwich-tól délnyugatra fekvő Ketteringham Hallban, a 2. légihadosztály parancsnokságán tartották. Engem hívtak be tanúskodni a három vádlott tiszt nevében. Megtettem a tőlem telhető legjobbat. Emlékszem, hogy Jimmy Stewart ezredes volt a bíróság elnöke. (James Stewart egyébként hollywoodi híres filmsztár volt, aki a második világháború alatt a 2. bombázóezrednél szolgált.) Chavez ezredes, Új-Mexikó amerikai szenátora volt a jogi tiszt. A tárgyalás két napig tartott. A tisztjeimet felmentették.

• James Stewart filmszínes azon kevés hollywoodi sztár közé tartozott, aki ténylegesen repült éles bevetéseket a második világháború során. A Svájcot bombázó katonákkal szemben viszont meglehetősen engedékeny volt.(forrás:wikipedia)

A szövetséges bíróságok szabadságvesztést egyetlen esetben sem szabtak ki a bombázások elkövetői közül senkire. A ítéletek között maximum olyan büntetések szerepeltek, hogy például a vezérbombázóban repült navigátor nem vezethetett további világháborús szolgálata során bombázóköteléket.

• Egy B-25 Liberátor kényszerleszállás után (forrás: wikipedia)

Az utolsó légitámadás 1945. április 16-án Brusio ellen történt.

Összességében hat darab szövetséges repülőgépet lőttek le svájci vadászrepülőgépek, négyet pedig a légvédelmi tüzérség. Összesen 36 fő halt meg a repülőgépek személyzetéből.

A svájci légierő 42 pilótája lőtt le ellenséges repülőgépet, közülük négy pilóta - Viktor Streifd, Edouard Kössler, Werner Lindebecjer és Paul Schenk két légigyőzelmet is elért.

A második világháború alatt legalább 70 alkalommal bombázták Svájcot a szövetségesek 84 polgári lakos halálát és ennek többszörösének sebesülését okozva. A legtöbb bombázás navigációs hiba, téves okozta, de több támadásról azt is feltételezik, hogy ezzel figyelmeztették a svájciakat, amiért együttműködtek néhány esetben Németországgal. Az együttműködés azt jelentette elsősorban, hogy Svájc engedélyezte a területén keresztül a Németország és Olaszország közötti anyagot szállító vonatközlekedést, amely a szövetséges pilóták számára a levegőből könnyen látható volt.

Az utolsó svájci pilóta 1944. szeptemberben halt meg, akit egy amerikai P-51 Mustang lőtt le, miközben egy megbénult amerikai B-17 Flying Fortress-t kísért a dübendorfi repülőtérre. 1944-ben a háború teljes időtartama alatt 6501 szövetséges és tengelyhatalmi repülőgép sértette meg a svájci légteret, ebből 198 gép szállt le svájci földön és internálták őket, 56 pedig lezuhant.

• B-17G mellett és P-51D kísérő vadászrepülőgép. A kép bár korhű, de valójában Duxfordban készítettem Flying Legends repülőnapon.

• Egy Svájcban kényszer leszállt P-51 Mustang vadászrepülőgép.

• Egy B-17 kiemelése Svájcban  a Bodeni tóból. (forrás: wikipedia)

• Dübbendorf repülőterén a szövetséges Svájcban leszállt repülőgépeit őrizték. (forrás: youtube)

• Az amerikai nagykövetség és a svájci haderő tisztjei tekintik meg a Dübbendorfban tárolt repülőeszközöket. (forrás: youtube)

Amennyire a szövetségesek enyhén bántak a bombázásokban részt vett hajózókkal, a svájciak annyira keményen bántak az internálás során szökéseket megkísérlő katonákkal szemben.

1944. október 1-én Svájcban 20650 olasz, 10082 lengyel, 2643 amerikai 1121 brit (angolok és nemzetközösségi - tehát kanadai, ausztrál, indiai katonák) 822 szovjet és 245 francia. Az internáltak közül a repülőkatonák az amerikai és brit foglyok voltak.

A Svájcban internált katonák az 1929-es genfi egyezmény értelmében kötelesek voltak a háború végéig internálva tartani. A katonákat laktanyákban tartották fogva és az altisztekkel együtt a mezőgazdaságban és iparban dolgoztatták Őket. A tiszteknek nem kellett dolgozni. Az amerikai tiszteket főként Davos környéki lakatlan hegyvidéki szállodában tartották, az altisztek és közlegények Adelboden környékére internálták.

Az amerikai hadsereg berni képviselője Barnwell R. Legge katonai attasé utasította a katonákat, hogy ne szökjenek el, és a követség koordinálná az életüket, de a katonák többsége ezt diplomáciai cselnek gondolta. A tiszteknek ráadásul nem sok szórakozási lehetősége viszont rengeteg szabadidejük volt és számos szökési kísérletet tettek. Akiket elfogtak, azok akár tisztet, akár altisztek és közkatonák voltak, azokat három svájci büntetőtáborban tartották fogva, amelyek közül a wauwilermoos-i fogolytáborban volt a leghírhettebb. Ott az elfogott tiszteken lívül a svájci katonai büntető törvénykönyv alapján elítélt férfi civil internáltakat/bűnözőket is fogva tartottak.

• A Wauwulermoos tábor bejárata svájci őrséggel.Nos nem az édenkert, de itt csak az internálásból megszökött és elfogott szövetséges katonákat őrizték. (forrás: wikipedia)

Wauwilermoos földrajzilag Luzern kantonban Egozwill, Wauwil és Schötz települések közelében egy tőzegbánya környékén helyezkedik el. A táborban 1941. júliustól 1945. szeptemberig Andre Béguin százados volt a parancsnok, aki hivatásos katona volt a hadseregben. Béguin fasiszta volt, saját kérésére nevezték ki táborvezetőnek és a német koncentrációs táborokhoz hasonló intézménnyé tette a büntetőtelepet. A tábor területén 25 primitív barakk készült, ezekből 11-ben mintegy 550 fogoly elhelyezésére volt lehetőség, 14 barakkot a svájci tábor személyzete használt. A legénységi foglyok barakkjai egyenként 50 fő elhelyezésére volt alkalmas, de nem volt szigetelése, se fűtésük sem volt megoldott. A barakkokban szalmával töltött matracokkal kitömött ágyakban kaptak a latrinák egyszerű földbe ásott árkok szolgáltak. A foglyok számára még a Vöröskeresztes segélycsomagok hozzáférést, és a levélben való kommunikációt is megtagadták. A foglyokat több esetben verték.

• Téli kép a táborról. A barakkok csak minimálisan voltak fűthetőek és szigetelésük sem volt.(forrás: wikipedia)

A tisztek barakkjai 20 fősek voltak, de 1944 végén, már barakkonként 86 fő lakott. A táborparancsnok ezért kifejtette, hogy százados (captain) rendfokozat alatt nem tud olyan kényelmi eszközöket biztosítani, mint borotválkozó tükör és lepedő. A fűtéshez szükséges tűzifa is hiány volt. Az amerikaiak fenyegetőztek, hogy az asztalokat és padokat is felvágják a fűtésre, erre Béguin kijelentette, hogy nem viselkednek tisztekhez méltóan. A parancsnok azt állította, hogy több fát kapnak az amerikai tisztek, mint a svájci személyzet, valamint hogy a barakkok hiányosságai ellenére ugyanolyan típusúak, mint a helvét hadsereg használ.

• Egy másik téli felvétel. Az árnyékszéken nem volt kellemes hosszasan időzni (forrás: wikipedia)

A Wauwilermoosban 1944 őszén fogva tartott amerikaiak többsége előzetes letartóztatásban volt, a svájci hadsereg katonai bíróság elé állítására várva szökési kísérlet bűntette miatt. A svájci katonai törvényszékeket területi bíróságok (Divisionsgericht), az 1889-es svájci katonai bírósági szabályzat (Militärstrafgerichtsordnung) és az 1927-es svájci katonai büntető törvénykönyv (Militärstrafgesetz Bundesgesetz vom 13. Juni 1927) alapján működtek.

A szökés miatt bíróság elé állított internáltak általában a "szabályszegés" vádjával álltak bíróság elé, amely az MPC egy olyan cikkelye, amely háború idején akár hat hónapos szabadságvesztés büntetést is lehetővé tett. Az MPC azonban nem határozott meg minimális büntetési tételt, sőt "enyhe esetekben" még fegyelmi büntetést is engedélyezett. " A vád alá helyezett internáltak azon kisebbsége esetében, akik végül ítéletet kaptak, az átlagos büntetés 74 nap börtönbüntetés volt, de a nyomozások és a katonai bírósági eljárások átlagos időtartama 82 nap volt.

A berni amerikai katonai attasé 1944-ben figyelmeztette Marcel Pilet-Golaz svájci külügyminisztert, hogy "az amerikai repülőkkel szembeni rossz bánásmód "navigációs hibákhoz" vezethet a Németország feletti bombatámadások során".

Az ICRC több alkalommal is ellenőrizte a tábort, Auguste Rilliet svájci alezredes vezetésével. Az ellenőrző csoport csupán annyit jegyzett meg, hogy az egészségügyi körülmények javíthatók, és hogy a foglyok nem voltak tisztában büntetésük hosszával, illetve azzal, hogy egyáltalán miért is vannak a táborban.

• A belső körülmények egy legénységi barakkban. Nos a koncentrációs táborok is hasonlóan néztek ki Németországban.(forrás: wikipedia)

Több jelentés a tábor rossz higiéniai állapotát állapította meg. 1944.végén Ruggero Dollfus, az internálásért felelős ideiglenes svájci szövetségi biztos (Internierungskommissär) ismételten panaszkodott a rossz higiéniai körülményekre. Dollfus többek között megjegyezte, hogy a Vöröskereszt segélycsomagjait Béguin elkobozta, és a parancsnok közel 500 levelet tartott vissza a repülősöktől és a repülősöknek. Béguin-t  végül 1945. szeptember 5-i hatállyal felfüggesztették és kitiltották a táborból. Szeptember 24-én őrizetbe vették. 1946. február 20-án egy svájci katonai bíróság Béguint három és fél év börtönre ítélte. Az illetékes svájci hatóságokat nem vádolták meg soha. Csak 1949-ben kapták meg az internáltak a hadifoglyokkal azonos jogokat.

• Andre Béguin a tábor parancsnoka, finoman szólva nem rokonszenvezett a foglyokkal. (forrás: wikipedia)

A fogolytábor borzalmainak 70 évig nem volt emlékműve, végül 2015 végén emléktáblát állítottak a tábornál. Az Egyesült Államokban 1985-ben létrehozták a hadifogoly-érmet. A Pentagon 143 posztumusz hadifogoly-érmet adott át a Wauwilermoos büntetőtáborban fogva tartott II. világháborús veteránoknak.

• Három felvarró, amely a svájci légierő helytállására emlékeztett. (forrás: facebook)