A Brooklands Museum egy autós és repülési múzeum, amely az egykori Brooklands autóversenypálya egy részét foglalja el az angliai Weybridge-ben.Jómagam 2010-ben voltam ott, és az elmúlt 13 év alatt a Múzeum is megváltozott, több új kiállítás tárgy, és repülőeszköz került oda, illetve a relikviák közül sok el is került onnan.

• A múzeum lógoja (forrás: brooklandsmuseum.com)

A múzeum az eredeti, 1907-ben épült „autóverseny-pálya” 30 hektáros (12 hektáros) területén található. Négy műemlék épületet foglal magába: az 1907-es Brooklands Automobile Racing Club klubházat és a Members' Hill étterem épületeit, az 1911-es repülési jegyirodát és az 1940-es Bellman repülőgép hangárt. A teljes Brooklands területet a Surrey megyei tanács 1989-ben természetvédelmi területté nyilvánította.

A hivatalosan 1991-ben megnyílt múzeumot a független Brooklands Museum Trust Ltd. működteti.

• A múzeum bejárata (forrás: brooklandsmuseum.com)

Aki az autós múzeumra kíváncsi sajnos csalódni fog, mert egyrészt 2010-ben nem volt nyitva, másrészt a blog a repüléstörténeti érdekességeket mutatja be. Akit érdekel annak ajánlom egyrészt a múzeum honlapjának megtekintését, valamint magának a múzeumnak a látogatását.

https://www.brooklandsmuseum.com/

A Múzeum 2015 februárjában 4,681 millió font támogatást kapott a Heritage Lottery Fundtól az összesen 7 millió fontba kerülő Brooklands Aircraft Factory and Race-Track Revival Project (Brooklands repülőgépgyár és versenypálya újjáélesztése) projekthez. Ez a nagyszabású projekt magában foglalta az 1940-es „Bellman” hangár lebontását, teljes körű helyreállítását és áthelyezését a versenypályától távolabbra, egy szomszédos kétszintes repülőgép-csarnok építését, a földszinten raktárakkal és műhellyel, valamint a célforgalmi egyenes északi végének helyreállítását. Ez utóbbi a versenypálya megnyitásának 110. évfordulójára, 2017 júniusára készült el, a projekt többi részét pedig befejezték, és 2017. november 13-án a Michael kenti herceg hivatalosan is megnyitotta Brooklands Aircraft Factory néven.

Michael (Mihály) Kenti herceg a Windsor-ház tagja, V. György brit király unokája és az ebben az évbe elhunyt II. Erzsébet brit királynő unokatestvére. Mihály herceg születése révén jogosult a brit királyi hercegi cím használatára.

A múzeum tematikája is változott a 13 év alatt. Ott jártamkor csak a Bellmann repülőgép hangár volt nyitva, teljesen telezsúfolva, valamint a külső kiállító helyeket töltötték meg a Vickers és Hawker gyárak közforgalmi és katonai repülőgépei. A hangáron belül a néhány első és második világháborús  repülőgép (fókuszban a Vickers Wellington bombázó) mellett Barnes Wallis repülőgép tervező, fegyverkonstruktőr különböző bombái és fegyverei kerültek kiállításra.

• A G-BBDG lajstromú BAC Concorde

A Brooklands a Vickers és Hawker repülőgépgyárak termékeit mutatja be. A Vickers 1928-ban alakult műszaki gazdasági társaság volt, amely 1999-ben szűnt meg. A Vickersből alakult az idők folyamán, illetve hozzá tartozott többek között a Supermarine repülőgép-tervező cég, a Rolls-Royce, vagy éppen az fegyverzetekkel foglalkozó Alvis, amely jelenleg BAe Systems Land Systems néven működik.

A Hawker Aircraft Limited repülőgép tervező és gyártó cég az első világháború idején alakult Sopwith Aviation Company néven Harry Hawker és Thomas Shopwith vállalkozásaként. 1933-től Hawker Aircraft, majd Gloster Aircraft Company került a névtáblára. A vállalati fúziók során Hawker-Siddeley, sőt az A.V. Roa (AVRO) is kötődött a gyárhoz. A Hawker még napjainkban az amerikai Raytheon egyik márkaneve és a Hawker Beechcraft mint brand is létezik.

Barnes Wallis az 1930-as években a Brooklands-be épített Vickers repülőgép és motorgyáron keresztül köthető a múzeumhoz, amely az autóverseny pálya egy részét is beolvasztotta magába.

A Brooklands napjaink repülési kiállítását három részre lehet bontani.

• Brooklands Aircraft Factorys – amely a brit mérnöki és repülési találmányoknak ad helyet, elsősorban a Vickers és Hawker repülőgépgyárak termékein keresztül.
• Flight Shed - amely a Bellman hangárban kapott helyett és a repülőgépek beltéri kiállítóhelye.
• Aircraft Park - amely a külső kiállítási helye nagyobb méretű repülőgépekkel a múzeumnak.

• A múzeum 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

A múzeumban 2010-es látogatáskor tematikus elhelyezés nem volt, ezért inkább ismerkedjünk meg a kiállított repülőeszközökkel.

• A 2010-es ottjártamkor még csak egyetlen hangár volt látogatható, iszonyú összevisszaságban lévő kiállítási tárgyakkal.

• 2022-ben már a múzeumi épületek megújultak és a kiállítások méltó helyre kerültek. (forrás: brooklandsmuseum.com)

• A múzeum most is zsúfolt, de mégis áttekinhetőbb. (forrás: brooklandsmuseum.com)

• A múzeumi anyagok is szépen vannak elhelyezve a tárolókban (forrás: brooklandsmuseum.com)

Talán ha időrendben haladunk, akkor az első világháborús veteránokkal illik kezdeni.

Az SE5a-t H.P. Folland tervezte az első világháborúban (WWI) a farnborough-i Királyi Repülőgépgyárban, és a Királyi Repülő Hadtest (RFC) és később Királyi Légierő (RAF) rendkívül sikeres vadászgépe volt. A farnborough-i gyártáson kívül máshol is gyártottak SE5-ösöket licenc alapján - többek között a Vickers Aviation Ltd. által Brooklandsben gyártott 1650 darabot. A korai modelleket Hispano-Suiza motorokkal szerelték fel, de 1918-ban a Wolseley Viper lett a szabványos hajtómű. Amikor az első világháború véget ért, az SE5a 20 brit századnál állt szolgálatban, de az 1917 és 1919 között gyártott összesen 5 205 példányból csak nagyon kevés maradt fenn.

• Az SE5a replika viszont kikerült a Bellmann hangárból a szabad ég alá.(forrás: brooklandsmuseum.com)

A múzeumban kiállított repülőgép egy nem repülőképes replika (BAPC 250 azonosítóval), amelyet 1994-96 között építettek a Brooklands Museum önkéntesei. Az mintául szolgáló repülőgépet (sorozatszáma: F5475) eredetileg a Vickers gyártotta 1918-ban, az 1. tartalékos zászlóalj, a Honourable Artillery Company által finanszírozott bemutató repülőgépként. Miután a Brooklands-i szülőhelyén lefényképezték, az F5475-öst 1918. szeptember 24-én szállították a RAF-nak a flamandiai Droglandt Southba, és a 41. századhoz csatlakozott a nyugati fronton. A repülőgépet általában Frederick McGraw hadnagy vezette. A repülőgép és pilótája is túlélte a háborút, hogy 1919 tavaszán visszatért Angliába. Ma a 41. század a Királyi Légierő részét képezi, és Eurofighter Typhon FGR.4 típussal repülnek a Coningsby bázisról. Az SE5a replika építését a Honourable Artillery Company és a London Sailplanes Ltd. nagylelkűen támogatta.

• 2010-ben még a hangár lakója volt az SE5a.

ADATOK: Egy 200 lóerős Wolseley Viper motor; szárnyfesztávolság 26 láb 4 hüvelyk (8 m); hossz 20 láb 11 hüvelyk (6,4 m); magasság 9 láb 5 hüvelyk (2,9 m); maximális sebesség 120 mérföld/óra 15 000 láb magasságban; repülési idő körülbelül három óra.

Az első világháború leghatékonyabb katonai kiképző repülőgépe - amely később civilek ezreit vezette be a repülésbe - az Avro 500 (E típus) néven született, amely 1912. március 3-án hajtotta végre első repülését Brooklandsben. Az Avro 501-es és 503-as típusokból fejlesztették tovább a végleges változatig (504-es), amelyet először 1913. szeptember 20-án Hendonban láttak, és amely módosítások után októberben Brooklandsben repült meg újra. A Hadügyminisztérium és az Admiralitás is megrendeléseket adott le bombázó és felderítő változatokra, és az első világháború kezdetén, 1914. november 21-én négy RNAS Avro 504-es sikeresen megtámadta a Friedrichshafenben lévő német léghajó bázist.

• Az A.V.R.O 504-es a múzeumban 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

Sok A.V.R.O. 504-est használtak támadó szerepkörben, a típus mégis leginkább minden idők egyik legsikeresebb kiképzőgépeként ismert. 1918 után több száz példányt adtak el olcsón, és 1919 és 1930 között több mint 300 darab kapott brit polgári lajstromozást, amelyek közül a leggyakoribb a kétüléses, kettős vezérlésű 504K volt. A két világháború között sok példányt használtak légi cirkuszok, repülőklubok és repülőiskolák.

• A 2010-es állapotban  a replika repülőgép.

A (BAPC 177) néven azonosított - Avro 504K - replikát a RAF Múzeum (Hendon) 1987-ben adományozta a Brooklands Múzeumnak, önkéntesek teljesen felújították, és beleszereltek a RAF Múzeum által kölcsönadott eredeti Clerget-motort. Az 1975 körül az "Aces High" című filmhez nem repülőképes, gurulórepülésre alkalmas másolatként épült gépet a múzeum részére G-AACA festéssel látták el.

ADATOK: Szárnyfesztávolság 11,4 m ; hossz 9 m; magasság 3,46 m; súly  829 kg.

A Sopwith Camel (Teve) a Sopwith Baby repülőgépből került kifejlesztésre. Merev futóművel tervezett biplán egy nagyon manőverező, nagy teljesítményű és nehézfegyverzetű vadászgép volt, amely erőteljes volt és a német repülőgépek találatait is jól bírta.

• A Sopwith Camel 2010-es fényképemen.

Kezdetben a Camel rossz hírnévre tett szert a motor és a légcsavar nyomatékhatása és az érzékeny vezérlés miatti hirtelen megpördülések miatt, ami közel 200 lezuhanást eredményezett. Miután elsajátították a vezetését, a Camel rendkívül hatékony és népszerű lett. Az első világháború során a típussal több ellenséges repülőgépet lőtt le, mint bármely más brit repülőgéppel.

• A brit repülőalakulatok talán legjobb repülőgépe volt a Teve..

A Sopwith Camelből 5980 darabot gyártottak, ebből 554 darabot a Sopwith Kingston-upon-Thames-i gyárában. Ez utóbbiakat közúton szállították Brooklandsbe összeszerelésre és próbarepülésre, mielőtt a szintén Brooklandsben található No.10 Aircraft Acceptance Parkon keresztül az RFC-nek (Királyi Repülő Hadtest) és az RNAS-nek (Királyi Haditengerészet Repülő Szolgálatának) átadták volna. A szállítások 1917 májusában kezdődtek meg, és a gépeket 1920-ig különféle feladatokban használták, amikor is a Sopwith Snipes gépek váltották fel őket.

• 2022-ben már egy másik sokkal jobb környezetben került elhelyezésre.

A replikát Viv Bellamy készítette a Westward Airwaysnél 1977-ben, és úgy festették le, hogy az a RAF 209-es századának B7270-es repülőgépét ábrázolja, amelyet Roy Brown százados vezetett, amely a egyes megfigyelések szerint  lelőtte lelőtte a német "ászt", Manfred von Richthofen bárót. Az általánosan elfogadott nézett szerint azonban a Vörös Kampfliegert egy földi puskából kilőtt lövedék ölte meg, amelyekkel a brit gyalogság lőtte a repülőgépét. Az eredeti, 1917-es Clerget forgómotorral, repülőképesre épített gép néhány évig repült, mielőtt a Brooklands Museum a Tudományos Múzeum segítségével megvásárolta.

Amióta nem jártam a Múzeumban egy újabb replikával gyarapodott a gyűjtemény, méghozzá Mike Beach és Viv Bellamy által épített repülőképes Bleriot XI replikával.

• Egy replika Bleriot XI., amelyet még nem tudtam fényképezni, mert akkor még nem létezett.

Az első világháborús repülőgép flotta egyetlen bombázó repülőgépét a Vickers Vimy-t olyan nagy hatótávolságú bombázónak tervezték, amely képes volt egytonnás hasznos terhet szállítani Németország középső részére. A RAF számára 1918 októberben kezdődtek meg a szállítások, de túl későn ahhoz, hogy az első világháborúban hadrendbe állítsák. Az Atlanti-óceánt átszelő, Angliából Ausztráliába és Londonból Fokvárosba tartó úttörő repülések azonban bebiztosították helyét a repülés történetében.

• A Vickers Vimy már nem került bevetésre az első világháború során.

• A távolsági repülésben viszont kiváló eredményeket értek el vele brit pilóták.A repülőgép 2010-es állapotában.

A kiállított replikát Peter McMillan rendelte meg 1994-ben, hogy a típus 1919-20-as három hosszú távú repülését újra megismételje. Az első repülésre 1994. július 30-án Kaliforniában került sor. 1994-ben Peter McMillan és Lang Kidby pilótája vezetésével teljesítette a 75. évforduló alkalmából Ausztráliába tartó epikus repülést. 1999-ben Mark Rebholz és John LaNoue vezetésével sikeresen elrepült Dél-Afrikába, 2005. július 2-3-án pedig a Vimy elérte a végső célt, amikor Steve Fossett és Mark Rebholz sikeresen, alig 19 óra alatt újrajátszotta az Alcock & Brown-féle transzatlanti repülést az új-fundlandi St Johnsból az írországi Clifdenbe.

• Eredeti fénykép a Vickers Vimiről (forrás: brooklandsmuseum.com)

• A pilóták és szerelők pózolnak a repülőgép előtt. (forrás: brooklandsmuseum.com)

• A Vickers Vimi építés közben.(forrás: brooklandsmuseum.com)

2006-ban a tulajdonjog az amerikai ISTAT Alapítványra szállt, és a repülőgépet a Brooklands Museum önkéntesei tartották repülőképes állapotban a Dunsfold Parkban. A gépet végül 2006. augusztus 26-án adományozták a Brooklands Museum Trustnak.

• Egy kép a jelenlegi állapotáról a Vimi-nek. (forrás: brooklandsmuseum.com)

2006-tól a Vimy számos alkalommal képviselte Brookland Múzeumot, többek között a Farnborough Airshow-n és a 2009-es Connemara Airshow-n Írországban, ahol az Alcock és Brown atlanti-óceáni repülésének 90. évfordulója alkalmából rendeztek megemlékezést. A repülőgép szerkezeti állapota miatt még abban az évben nyugdíjazása mellett döntöttek, és 2009. november 15-én történt az utolsó felszállásra.

A Hawker Fury vadászgépet a H.G. Hawker Engineering Ltd. (1933-ban átnevezték Hawker Aircraft Ltd-re) tervezte és építette a Kingston on Thames-i Canbury Park Roadon. A főtervező Sydney Camm (később Sir Sydney Camm, CBE, FRAeS) 1923-ban csatlakozott a vállalathoz, 1925-ben kinevezték főtervezőnek, 1935-ben a Hawker Aircraft Ltd. igazgatójának. A világháborút követően 1959-ben pedig főmérnökként még mindig a Hawkernél dolgozott. 1966 márciusában halt meg.

• A Hawker Fury 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

A Hawker Fury híres volt elegáns vonalvezetéséről, és Rolls-Royce Kestrel motorral (amely a híres Merlin elődje) hajtotta. Ez volt a Királyi Légierő első olyan repülőgépe, amely képes volt 260 km/órás sebességet meghaladni síkrepülésben. Későbbi változata volt a High Speed Fury II és a Nimrod Fleet Fighter, amelyet 1932-től a RNAS-na a Flotta Légierőnek szállítottak. A Hawker által magánvállalkozásként épített prototípus, amelyet először "Hornet"-nek neveztek el, 1929 márciusában repült először "George" Bulman vezetésével. A Fury gyártása 1931-ben kezdődött, és 118 darab RAF Fury Is készült. További 31 darab Fury I-t exportáltak.

• Saját kép a Fury-ről 2010-ben. A Fury magyarul dühöt, haragot jelent.

A kiállított példány Hawker Aircraft Ltd. által 1935 végén, az 5. gyártási sorozat részeként épített Hawker Fury I replikája (BAPC 249). A Brooklands délnyugati oldalán lévő Hawker Flight csarnokban szerelték össze. Az eredeti K5673-at 1936 elején szállították le a RAF 1. századának, amelynek a színeit és jeleit ez a kiállítási tárgy most viseli). 1938-ban a K5673-as a 3. számú Repülő Kiképző Iskolához került, de december 7-én a RAF South Cerney-i repülőbázisán egy leszállási balesetben megrongálódott, majd kiselejtezték. A másolat külsőleg pontos, de a költségek és a kényelem miatt fém helyett fából készült merevítőkkel építették és a belső szerkezete is eltér az eredetitől. A törzs szerkezete geometriailag ugyanaz, de a csavarozott/szegecselt acélcsövek helyett szegecselt könnyűfémből készült csatornaszerkezetet (a Wellington geodézia felesleges anyagát) használtak.

A replikának a megépítését a néhai Robin Balmer, MBE, FRAeS, C.Eng.vezette , aki a Harrier GR-3 főtervezőjeként vonult nyugdíjba a British Aerospace-től és egykor Sir Sydney Camm vezető projektmérnökeként dolgozott. Robin volt felelős a projekt finanszírozásáért, és számos rajzot is készített a legtöbb eredeti hiányában.

A Hawker Hurricane vadászgép 1935-ben repült először Brooklandsben. A legendás Spitfire mellett ugyan szürke eminenciásként tekintenek rá, de a típus a becslések szerint az angliai csatában lelőtt ellenséges repülőgépek 80%-áért volt felelős.

• A Hawker Hurricane Mk.II.a vadászrepülőgép 2010-ben.

A kiállított Mk.II.a  változatot 1940-ben a Hawker Aircraft Ltd. építette Kingston-on-Thames-ben, majd Brooklandsben szerelték össze és tesztelték, és az 1940 augusztusa és 1941 júliusa között leszállított 1000 darab RAF Hurricane 5. gyártási sorozatában gyártották.

• A 71-es Eagle (Sas) repülőszázad jelvénye.

A Z2389 1941-ben öt különböző RAF repülőszázadnál teljesített szolgálatot, köztük a Martlesham Heath-ben állomásozó amerikai önkéntes „Volunter” 71-es "Eagle" századnál. Az Oroszországnak szánt sürgősségi háborús szállítmányok részeként a Z2389-es repülőgépet ládába csomagolták és felrakták az SS "S85" kereskedelmi hajóra, amely csatlakozott a PQ16-os konvojhoz. A konvoj 1942. május 21-én indult Murmanszkba. A 35 darab hajóval ez volt az eddigi legnagyobb Szovjetunióba tartó konvoj, amely azonban útközben hét teherhajót vesztett el. A repülőgépet hordozó hajó viszont szerencsésen orosz kikötőbe hajózott. A Hurriane repülőgép kirakodás, összeszerelés után a Vörös Légierő 767-es ezredében repült a Kola-félszigeten. Ez a repülőgép 1942. június 20-án Murmanszk egy távoli része felett egy kisebb Hurricane kötelék Ivan Kalasnyikov pilótával támadást intézett két Messerschmitt Bf109F kíséretében repülő öt Bf110 nehézvadász, romboló repülőgép ellen. A légcsatában két Hurricane-t lelőttek, és a Z2389-est is súlyosan megrongálták, de pilótája kényszerleszállását követően életben maradt. Ötven évvel később a Z2389-et orosz történészek találták meg, és maradványait 1996-ban Szentpétervárra vitték. 1997-ben a részben felújított repülőgépet először Jim Pearce, a második világháborús helyreállítási szakértő fedezte fel Oroszországban, majd a Brooklands Museum is megvizsgálta és később megvásárolta. A Z2389-es vadászrepülőgép 1997. október 14-én érkezett Brooklandsbe, és ez volt az első Old-Timer vadászrepülőgép, amelyet a Heritage Lottery Fund támogatásával vásároltak meg.

• Eredeti, de be nem épített elemek a restaurálás után.

• A szovjet felségjelzés egy eredeti elemen.

• A Hawker Hurricane 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

Az önkéntes restaurátorcsapat 1999-ben állt össze, és 2019-ig dolgozott a Z2389 újjáépítésén. A restaurálás során a csapat a múzeum munkatársaival együtt anyagokat, alkatrészeket szerzett be és pénzt gyűjtött. A csapat 60 000 munkaórát fordított az acél- és faszerkezet újjáépítésére, a törzs szövetének megvarrására, a szárnyak festésére, a pilótafülke és a pilótaülés helyreállítására, hogy az orosz földet is megjárt brit repülőgép a mai formájába kerüljön.

• A Vickers Wellington nehézbombázó egyedi sárkányszerkezete.

A Vickers Wellington bombázót Rex Pierson tervezte Brooklandsben a Barnes Wallis által kifejlesztett geodéziai építési elvek felhasználásával. A geodéziai konstrukció könnyű és erős repülőgépvázat kínált (a hagyományos konstrukciókhoz képest), amelyen belül jól körülhatárolt hely volt az üzemanyagtartályok, a hasznos teher és így tovább számára. A technikát azonban nem volt könnyű átvinni más repülőgépgyártóknak, és a Vickers sem volt képes más terveket a geodéziai munkára berendezett gyárakban megépíteni, így modernebb típusok esetében, már ilyen konstrukciót nem alkalmaztak, a későbbi nehézbombázóknál visszatértek a hagyományos repülőgépvázakhoz a tervezés során.

• A Wellinton orr része és a törzs első harmada. A Wellingtonok 1945-ben is repültek, és hazánk felett is támadták a tengelyhatalmak köztük Magyarországi célpontjait.

• A repülőgépet a Loch Ness tóból emelték ki. Kik találták rá? Amerikai szörnykutatók..

A Wellington prototípusa 1936-ban repült először Brooklandsben, a sorozatgyártás során pedig 11 461 darab Wellingtont gyártottak, ebből 2515-öt szintén a Brooklandsi üzemben. Geodéziai szerkezete képes volt elviselni a súlyos sérüléseket, és rugalmas kialakításának köszönhetően ez volt az egyetlen többmotoros repülőgép, amely a második világháború alatt végig szolgálatban volt.

• A Wellingtonok sárkányszerkezetei Brooklands-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

• Gyártás közben az egyik Wellington (forrás: brooklandsmuseum.com)

• A Wellington a levegőben. Igy nézet ki a brit nehézbombázó. A Wellingtonok részt vettek többek között Köln elleni 1000 bombázós támadásban is. Később is másodlagos hadszintereken repültek, teherszállító és tengeralattjáró vadász, illetve aknatelepítő verzió is készült belőlük. A Bomber Commandon kívül a szállítási  és a partvédelmi parancsnokság egyégei is repülték a típust.

Az N2980 az egyetlen ismert, fennmaradt Brooklandsben épített Wellington Mk1A és az egyetlen, amely a második világháború alatt aktív szolgálatot teljesített. Az N2980-ast először 1939. november 16-án repült a Vickers vezető tesztpilótája "Mutt" Summers. A Királyi Légierő Bomber Command (bombázóparancsnokság) Mildenhall-i 149. századhoz adták ki, ahol az "R", azaz "Robert" kódbetűt kapta. Részt vett a hírhedt 1939. december 18-i Helgoland elleni nappali rajtaütésben, amelynek során a huszonkét Wellingtonból álló kötelék több mint felét német Bf-109-es vadászgépek lelőtték. Ez a katasztrofális bevetés vezetett ahhoz, hogy a RAF felhagyott a nappali bombázással, és átállt az éjszakai támadásokra.  Az N2980-as a 149-esektől átkerült a RAF Lossiemouth-i 20-as műveleti kiképzőegységéhez. 1940. december 31-én, Skócia feletti kiképzési repülése során hóviharban a repülőgépen motorproblémák támadtak, és a Loch Ness-i tó vízében vízbe zuhant. A fedélzeten tartózkodó kiképző kilenc fős személyzet ejtőernyővel kiugrott, nyolc tagja sértetlenül megúszta a balesetet, de a hátsó tüzér sajnos meghalt, amikor az ernyője nem nyílt ki.

• A skót tóból kiemelés pillanataiban (forrás: brooklandsmuseum.com)

1976-ban a Wellingtont egy amerikai Loch Ness-i „szörnyvadászokból” álló csapat megtalálta a Loch Ness tóban és 1985. szeptember 21-én a Loch Ness-i Wellington Egyesület a Nemzeti Örökség Emlékalap támogatásával sikeresen megmentette. A közel negyvenöt víz alatt töltött év ellenére a repülőgép figyelemre méltóan jó állapotban maradt meg. Egy modern akkumulátrohoz csatlakoztatva a  navigációs lámpák még mindig működtek és a személyzet számos személyes tárgya szintén megmaradt a törzsben.

• A Vickers Wellington 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

A British Aerospace 1985. szeptember 27-én szállította a Brooklands Museumnak, és a Wellington volt a múzeum egyik első kiállítási tárgya. Több mint 100 000 óra önkéntes munkaórát fordítottak az R for Robert helyreállítására.

 A Spitfire-ről híres Supermarine 1928 óta a Vickers része volt. Ezt a repülőgépvázat F.1 változatban építették, majd később F.4 prototípusként módosították. Rövid ideig tartotta az abszolút légi sebesség világrekordot, 1953-ban elérte a 737,7 mérföld/órás (1187 km/óra) sebességet, amelyet Mike Lithgow repült Líbiában.

 

Nagy-Britannia legsikeresebb háború utáni vadászgéptípusa, a Hawker Hunter az 1950-es évek RAF standard vadászgépe volt. A teljes gyártás (minden változatot beleszámítva) 1951-1966 között 1 972 darab volt, beleértve 445 darab Belgiumban és Hollandiában licenc alapján gyártott példányt. 429 darab Huntert exportáltak, és több mint 700 másikat felújítottak vagy újjáépítettek 17 tengerentúli légierő számára.

A Brooklands múzeum két F.Mk.51 példánnyal is rendelkezik.

Az egyik a Dán Királyi Légierő (RDAF) számára exportált 30 darab repülőgép egyike, ezt a Huntert a Hawker Aircraft Ltd. építette Kingston-upon-Thames-ben, és Dunsfoldban szerelték össze. Első repülését 1956. május 4-én David Lockspeiser berepülő pilóta hajtotta végre. A Dán Királyi Légierő Aalborgban lévő 724-es százada 1956. június 22-én vette át, 47-421 lajstromjellel, később E-421-es sorozatszámmal repülték. Szolgálata során 2620 repült óra után végül 1973 júliusában vonták ki a hadrendből.

• Hawker Hunter a második világháború után a Gloster Meteor utódtípusának készült. A repülőgép sikeres volt az exportpiacon is. A képen az egyik F.Mk 51-es változat 2010-es állapotban látható.

1976 májusában, az Aalborgban történő tárolás után az E-421-est a Hawker Siddeley Aviation vásárolta meg, és a hertfordshire-i Hatfieldbe került, G-9-443 lajstromjellel . A repülőgép 1976-77-ben Dunsfoldban volt, majd öt évet töltött a British Aerospace Kingston's Apprentice Schoolban, mielőtt 1982-89-ben a Brooklands Technical College-ba került kölcsönbe. Ezután a British Aerospace (Military Aircraft) Ltd. kölcsönadta a Huntert a Brooklands Múzeumnak.

• 2022-ben már fedett helyiségben került kiállításra a dán Légierőt is megjárt Hunter.(forrás: brooklandsmuseum.com)

• A másik Hunter is fedett helyen várja a látogatókat. (forrás: brooklandsmuseum.com)

A másik Hawker Huntert a Hawker Aircraft Ltd Kingston-upon-Thames-ben építette, és a Surrey állambeli Dunsfoldban szerelték össze. A repülőgép szintén a dán Királyi Légierőben szolgált 1956. augusztus 24-től 1974. március 15-ig.

• A 2010-es állapotában.

A Hawker Siddeley Aviation (HSA) 1976-ban vásárolta meg a repülőgépet, amely brit G-9-439-es lajstromszámot kapott. Később az új Tangmere-i Katonai Repülőmúzeum szerezte meg, ahol átfestették RAF-színekre és a Tangmere-i 43. század Hunter F.4 "XF314", "N" típusjelzéssel látta el.

A repülőgépet 1998-ban eladták, és több más múzeumban is kiállították, egészen 2005-ig, amikor a hongkongi születésű, godalmingi Kai Choi megvásárolta. A Brooklands Museum önkéntesei szedték szét a repülőgépet, majd 2005. szeptember 10-én a Twenty Four Seven Recovery, a Mobile Tracking Systems és a Queens Automotive segítségével és szponzorálásával Brooklandsbe szállították. Jelenleg restaurálás alatt áll.

 A sugárhajtású Supermarine Swift volt a Királyi Légierő első "sebes szárnyú" vadászgépe. A Swiftre és a Hawker Hunterre is 1950-ben adtak le megrendelést a hidegháborús feszültségek és a koreai háború miatt. A Swiftet sietve állították szolgálatba, és a Hunter alulmaradt vele szemben, így alacsony szintű felderítő feladatokra szorult vissza.

• A Supermarine Swift sajnos leszerlt szárnyakkal kerül bemutatásra még 2022-ben is.(forrás: brooklandsmuseum.com)

A másik Hawker Huntert a Hawker Aircraft Ltd Kingston-upon-Thames-ben építette,

A Valiant volt Nagy-Britannia első nukleáris bombázója, és az egyetlen olyan repülőgép a Királyi Légierőnél, amely éles nukleáris fegyvert dobott le. Az Avro Vulcan és a Handley Page Victor mellett a három híres "V-bombázó" egyike volt. A Valiant volt a legegyszerűbb szerkezetű repülőgép a három közül, és hamarabb állt szolgálatba.

A kiállított repülőgép (orrész-pilótafülke) egyike volt a 44 darab kettős rendeltetésű bombázó/tanker változatnak. Terveztek egy szállító/repülőgép-változatot is, a V1000-est, de azt törölték, amikor a prototípus már majdnem teljesen elkészült. A Valiant várható működési élettartamát a fémek kifáradása rövidítette meg, főként az alacsony szintű repülésre való átállás miatt. Ez a pilótafülke-részlet az utolsó Valiantból származik, amely 1968-ban repült.

• A Vickers Valiant törzsorr része a pilótafülkével. (forrás: brooklandsmuseum.com)

A másik Hawker Huntert a Hawker Aircraft Ltd Kingston-upon-Thames-ben építette,

A Hawker Siddeley Harrier volt az első sikeres V/STOL (Vertical/Short take-off and landing) vadászgép. A Harrierek és licenctestvérei mint az AV8 sorozat a Királyi Légierő és a Királyi Haditengerészet, valamint más külföldi légierők, például a spanyol, olasz és thai haditengerészeti légierőnél és haditengerészeti  valamint az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyaloságánek repülőerőinél - szolgálatában álltak, illetve állnak. A Harrier repülőcsalád fontos szerepet játszott a Falkland-szigeteki és az Öböl-háborúban, valamint a közelmúltban Irakban és Afganisztánban. Az Egyesült Királyság Harrier erőit végül 2012-ben szüntették meg, a későbbi változatok ma is üzemelnek más országokban.

• A Hawker P.1127 V/STOL a Harrier (rétihéja) előtanulmánya volt. A prototípus szabadtéren várta 2010-ben a látogatókat.

A múzeum több változatot állított ki a Harrier repülőgépcsaládból.

A Hawker P.1127 V/STOL repülőgép első kötélpányva nélküli lebegő repülését W. "Bill" Bedford hajtotta végre az XP831-es repülőgéppel 1960. november 19-én Dunsfoldban (Surrey). Két prototípus és négy elősorozatú repülőgép készült, de ezek közül már csak három maradt fenn. Egy továbbfejlesztett változat, a Kestrel 1964. 03. 07-én repült először Bill Bedforddal, az első sorozatgyártású Harrier, az XV738, Duncan Simpson pilótával 1967. 12. 28-án hajtotta végre első felszállását. 1965-ben kilenc Kestrel szolgált a Tripartite Evaluation Squadronnál, amely a kiértékelést végezte és a RAF 1. repülőszázasa 1969. 04. 01-én kapta meg az első Harrierjét.

• A prototípusokat nem szokás az időjárás viszontagságainak kitenni, kivéve Oroszországban..

A Hawker Siddeley Aviation 1963-ban Kingstonban és Dunsfoldban építette a hatodik és egyben utolsó P.1127-es példányt, amely elsőként kapta meg a lesöpört (Kestrel) szárnyat. Az első repülést Bill Bedford végezte Dunsfoldból 1964. 02. 13-án, Pegasus 5 hajtóművel, mint a Kestrel prototípus. 1965.03.19-én, Hugh Merewether pilótával, a hajtómű 28 000 láb magasságban, nagy sebességű zuhanás közben meghibásodott és tüzet okozott. A Thorney-szigetén végrehajtott drámai leszállás után Merewether megkapta az OBE kitüntetést vitézségéért. Az XP984 1965. 10. 15-én ismét repült, és még decemberben kölcsönadták a Tripartite Evaluation Squadron számára németországi bemutatókra. 1966. 03. 25-én Bill Bedford végrehajtotta az XP984 első repülését az új "03/1" (Harrier) szárnnyal. Ezt követte a HMS Bulwarkon végzett tengeri próbaüzem 1966. június 18-20. között.

• 2022-ben már a kiállítási fedett részén felfüggesztve a repülőgép.(forrás: brooklandsmuseum.com)

Az XV741 lajstromszámú Harrier Gr-1. Ez az repülőgép az elsők között állt szolgálatba a Királyi Légierőnél. Az 1969-es Daily Mail Transatlantic Air Race versenyen a London és New York közötti leggyorsabb átrepülés díját nyerte el azzal, hogy a St. Pancras pályaudvar közelében lévő, használaton kívüli széntelepről szállt fel, és a Hudson folyó egyik mólóján landolt. Tom Lecky-Thompson (squardon leader) századparancsnok 6 óra, 11 perc és 57 másodperc alatt tette meg az átkelést, és útközben tízszer kapott üzemanyagot az átvevő repülőgépektől. A légierőnél az első vonalbeli kivonása után egy ideig kiképzőgépként használták és az XV741-est a Jetart Aviation a kiállítás előtt alaposan felújította.

• 2010-ben még a Harrier Gr-1 pilótafülkéjét is kipróbálhattam.

• 2022-ben már újrafestve és kiváló állapotban került bemutatásra a helyből felszálló harci repülőgép. (forrás: brooklandsmuseum.com)

Egy másik változat Harrier T.Mk.42 kétüléses oktatóváltozat, amely az első kétüléses kiképzőgép volt. A Hawker megtartotta bemutató repülőgépként, hogy bejárja a világot, és bemutassa a Harriereket a külföldi légierőknek. Részt vett a fejlesztési munkában is, többek között a repülőgép-hordozókon használt "síugrás" tesztelésében, valamint a Skyhook projektben, amely a Harrierek konténerhajókról történő berepülését és a levegőben lebegő, daruval történő kiemelését próbálta ki.

• A kiállított Harrier T.Mk.42 eredeti felvételen. (forrás: brooklandsmuseum.com)

• Szintén eredeti felvétel, repülés közben.(forrás: brooklandsmuseum.com)

• Színes képen a hordozófedélzeti felszállás gyakorlásához a síugrósánc tesztekről. (forrás: brooklandsmuseum.com)

Az múzeum rendelkezik egy TSR-2 típusú nagysebességű bombázó-repülőgép pilótafülke szekciójával. Ahogy Kanada az AVRO 104 legendáját a mai napig fenntartja, amely egy rendkívül drága de nagyon fejlett vadászrepülőgép lett volna és az akkori munkáspárti kormány a túlköltekezés, valamint az Egyesült Államok nyomására befejezte a fejlesztését, és gyakorlatilag mindent megsemmisítettek belőle, akár tervrajzok, akár a prototípusokat illetően, úgy az Egyesült Királyságnak a TSR-2 az „brit F-111” amely hasonló életutat járt be.

• A TSR-2 bombázó repülőgép pilótafülkéje 2010-ben.

A TSR-2 alacsony magasságon, "harcászati csapásmérő és felderítő" repülőgépre vonatkozó szerződés volt az egyik fő tényezője annak, hogy 1960-ban megalakult a British Aircraft Corporation (BAC), amelynek székhelye Brooklandsben volt. A brit repülőgépipar által valaha gyártott egyik legjobb katonai repülőgépet, a TSR2-t először 1964. szeptember 30-án repülték az A&AEE Boscombe Downból, Roland Beamont tesztpilótával és Don Bowen navigátorral. A brit kormány által 1965.április 6-án a teljes projekt ellentmondásos törlésével egyidejüleg az XR219 lajstromjelű egyetlen repülőképes TSR-2 prototípust, valamint az összes Brooklandsben és Wartonban lévő szerkezeti elemet, szerszámot és befejezetlen repülőgépvázat selejtezték. Csak két befejezetlen prototípus, az XR220 és az XR222 menekült meg a megsemmisítéstől, amelyeket ma a cosfordi és a duxfordi repülőmúzeumokban őriznek.

• A termikus tesztekre készített rész ki volt téve az időjárásnak a szabad téri bemutatóhelyén 2010-ben.

Ezt az egyedülálló, 20 láb hosszú TSR2 pilótafülke-részletet a BAC Weybridge-ben, 1963 körül készítették kifejezetten a farnborough-i Royal Aircraft Establishment termikus tesztjeihez. Ezt követően a Concorde-dal és más projektekkel kapcsolatos további RAE hőkísérletekhez tartották meg. A Farnborough-n kívül nagyrészt elfeledett, a nyolcvanas évek közepére feleslegessé vált, és végül a Farnborough-i Védelmi Kutatóintézet (korábban RAE) adományozta 1992. augusztus 13-án a Brooklands Múzeumnak. A kiállítási tárgyat a múzeum önkéntesei külsőleg felújították, és 1998-ban rövid időre kölcsönadták a British Aerospace Wartonnak kiállítási célokra. A pilótafülke belsejéből sajnos hiányzik az összes eredeti berendezési tárgy.

• 2022-ben már fedett kiállítóhelyen van a becses relikvia.(forrás: brooklandsmuseum.com)

A TSR-2 főbb adatai: két Bristol Siddeley Olympus 320 gázturbina, szárnyfesztávolság 27,1 m, hossz 11,3 m, magasság 7,3 m, tömege 26 000 kg; maximális sebesség Mach 2,25 vagy 1485 mérföld harci sugár 1150 mérföld (2000 font bombaterheléssel), kétfős személyzet.

• A TSR-2 prototípusa Duxforban. (forrás: Wikipedia)

A Hawk sugárhajtású gyakorló repülőgépet 1960-as évek végén/az 1970-es évek elején Kingston-on-Thames-ben Hawker P.1182 néven tervezték, és a kiállított példány volt a nyolcadik megépített Hawk, egyben az ötödik repülőgép a repülési tesztprogramban, és egyben az első Hawk Mk. 50-es változat.

• A Hawk Mk.50 (G-HAWK) már új szerzemény. 2010-ben még nem volt a múzeum állományában. (forrás: brooklandsmuseum.com)

A CAA-nál G-HAWK néven bejegyzett, de a ZA101 katonai sorozatszámot is kapott repülőgéppel Duncan Simpson vezető tesztpilóta 1976. május 17-én repült először a surrey-i Dunsfold Aerodrome-on, és hamarosan a Hawker Siddeley magánfinanszírozású Hawk bemutató- és fejlesztési repülőgépeként állt szolgálatba.

A G-HAWK-t később a tervezés továbbfejlesztésére használták, egészen az Mk.60-tól az Mk.100 specifikációjáig, különböző tervezési változtatások és számos különböző fegyver és más függesztmény tesztelésével. Amellett, hogy rendszeresen szerepelt a Farnborough-i és más légi bemutatókon, ez az repülőgép kiterjedt tengerentúli értékesítési körutakat tett, többek között két alkalommal az Egyesült Államokban (amely az amerikai haditengerészetnek a T.45 Goshawkra vonatkozó nagy megrendeléséhez vezetett) és három alkalommal a Közel-Keleten is repült.

Utoljára 2010-ben repült a BAE Systems Wartonban a BAE Systems jelenlegi színeiben, majd ezt követően a műszakiak képzésére használták Wartonban, végül pedig a brit vállalat "Készség- és Tudásakadémiáján", amelyet 2016 végén nyitottak meg a lancashire-i Samlesburyben, az egykori repülőtéren található fő gyár mellett. Utána adományozták a Múzeum részére.

A katonai harci repülőgépek mellett a Vickers sok közforgalmi repülőgépet is építet, ezek közül több katonai és polgári felhasználásra is került.

A Vickers 498 Viking 1A a Wellington bombázó polgári változataként kifejlesztett gép volt Nagy-Britannia első háború utáni utasszállító repülőgépe, és jelentős szerepet játszott a brit polgári repülés fejlődésében. A Rex Pierson által tervezett és a Vickers-Armstrongs által Brooklandsben épített prototípus (G-AGOK) a közeli Wisley-ből indult első repülésére 1945. június 22-én. Megépítéséhez számos Wellington-alkatrészt használtak fel - megkönnyítve ezzel a békeidőben Weybridge-ben történő repülőgépgyártásra való átállást -, beleértve a szárnyakat, a hajtóműgondolákat és a futóműveket. A repülőgép háromfős személyzettel és 21 utast szállított. A teljes gyártás 163 darab Viking volt és mindet Brooklandsben építették 1945-47 között.

• A Vickers Viking 2022-es képe a múzeum honlapjáról(forrás: brooklandsmuseum.com)

A G-AGRU lajstromjelű gép volt a 12. épített Viking, egyben második Viking, amelyet a BEA-nak (British European Airlines) adtak át 1946. augusztus 9-én. A repülőgépet "Vagrant" névre keresztelték. A BEA légitársaság 1946 és 1975 között működött, az Egyesült Királyságban. A BEA a típusból 80 darabot, tehát a legyártott repülőgépek felét üzemeltette 1946-tól 1956-ig. 1948. elején a repülőgépet a British West Indian Airways vásárolta meg, és 1949 áprilisától 1954 végéig Trinidadi bázisrepülőtérről VP-TAX néven teljesített szolgálatot Nyugat-Indiában.

• A Viking hátulról szintén 2022-ben. (forrás: brooklandsmuseum.com)

1955-ben visszatért az Egyesült Királyságba, majd négy évig a Kuvaiti Olajtársaságnak adták bérbe a Perzsa-öbölben. Az iraki Bászrában 1955. október 16-án bekövetkezett leszálláskor történt balesete ellenére 1959-ben visszatért Southendbe, hogy csatlakozzon az East Anglian Flying Services Ltd. vállalathoz. Végül a Channel Airways Ltd. üzemeltette a G-AGRU-t. 1963. szeptemberben végleg nyugdíjazták, és 1964. január 9-én Hollandiába repült utoljára, ahol Soesterberg közelében egy út menti kávézóvá alakították át.

• 2010-ben még légcsavar és mindkét szárnyon némi hajtómű hiányossággal.

Miután a British Airways megvásárolta, a G-AGRU-t 1979. áprilisban visszaszállították Nagy-Britanniába, ahol a Cosfordi Repülőmúzeumban állították ki. 1991 júliusában a British Airways és a National Rescue Group közösen átszállította az utasszállítót a Brooklands Múzeumba, ahol a múzeum önkéntesei 1997-ben megkezdték a helyreállítást. A British Airways 2005-ben hivatalosan is a Brooklands Museumnak adományozta a G-AGRU-t, amely ma az Egyesült Királyság egyetlen fennmaradt Vikingje.

Vickers 668 Varsity T.1 repülőgépeket, amelyek a Vickeres Viking és Valetta tervei alapján készültek elsősorban a Királyi Légierő használta kiképzőgépnek. A típusból 163 darab repülőgépet építettek, és ebből 36 darabot Brooklandsben, amelyek közül sok a RAF Wellington kiképzőgépeit váltotta fel az 1950-es évek elején. A Varsity repülőgépeket 1956-ban Ausztráliában használták a nukleáris tesztek utáni levegő mintavételre.

• A Vickers Varsity 2022-ben. (forrás: brooklandsmuseum.com)

A kiállított példány a 18. gyártású Varsity, amelyet 1951-ben szállítottak le a RAF-nak, és végül 1976-ban vonták ki a Királyi Légierő 6. számú repülő kiképzőiskolából, a Yorkshire-ből. A következő 12 évet a Peterborough melletti Sibson repülőtéren töltötte, mielőtt 1988. szeptemberben a Brooklands Museum megvásárolta. A típus első repülésének 40. évfordulójára, 1989. július 17-én fejezték be az összeszerelést, és azóta a repülőgépet a múzeum önkéntesei folyamatosan állagban tartják, illetve restaurálták. A Varsity-t 1993-ban teljesen átfestették az 1960-as évekbeli RAF Flying Training Command színeire, napjainkban a végleges 1970-es évekbeli festését viseli.

• 2010-ben is szabad téri tároláson volt, de jó állapotban.

A Vickers Viscount, a világ első turbólégcsavaros utasszállító repülőgépe a háború utáni Nagy-Britannia kevés kereskedelmi szempontból sikeres repülőgépprogramjának egyike volt. A prototípus első repülését Wisleyben hajtották végre 1948. július 16-án, majd 1953-ban a British European Airways (BEA) szolgálatába álltak az első sorozatgyártású repülőgépek, amelyeket négy darab 1890 lóerős Rolls-Royce Dart RDa.7 Mk520-as motor hajtott. A Viscount gyártása az 1960-as évek elején 444 darab leszállítása után szűnt meg. A Viscountból négy fő változatban 80 darabot a BEA repült, ezekből 43 darab volt a 800-as család tagja.  A BEA a Viscount 800-as 1957-1974 üzemeltette.

• A Vickers Viscount 2022-es állapotában. (forrás: brooklandsmuseum.com)

A G-APIM ('IM) egyike volt az utolsó Brooklandsben épített Viscountoknak. Először 1958. június 4-én repült Brooklandsből, majd 58. június 23-án "Robert Boyle" néven átadták a BEA-nak, amelynél 1969-ig szolgált. 1971-72-ben rövid ideig a Cambrian Airwaysnél, majd 1973-82 között a British Airwaysnél szolgált, majd 1982-ben a British Air Ferrieshez (BAF) társaságé volt Southendben.

• 2010-ben a Vickers Viscount még más de szintén szép festéssel.

1984. júliustól ismét repült, és 1984. augusztus 25-én hivatalosan a "Viscount Stephen Piercey" nevet kapta a Surrey-i Addlestone-i Stephen Piercey néhai tulajdonosáról. 1988.11.18-án Southendben egy Shorts 330-as véletlenül nekigurult a Viscountnak és mindkét repülőgép súlyosan megsérült. A repülőgépet ezért 1989.június 29-én a BAF hosszú távú kölcsönadásra felajánlotta a múzeumnak.

• A G-APIM lajstromszámú Vickers Viscount 1970. decemberben még a levegőben (forrás: abpic.co.uk)

A repülőgép szétszerelését, javítását és összeszerelését Brooklandsben a Proteus Aero Services végezte, és a törzs a National Rescue segítségével érkezett meg 1990. február 11-én. A földi felszerelést és a hiányzó alkatrészeket a British World Airlines és a JRB Aviation szállította, és a munkához Southendi és a Brooklands-i önkéntesek is hozzájárultak. 1993-ra a repülőgépet felújították és újrafestették. A múzeum önkéntesei és a "Viscount Stephen Piercey barátai" ma is gondozzák az "India Mike"-ot.

• 2010-ben egy Vickers Viscount 837-es orrrész szintén Brooklandsben. Az XT575 orrésze belülről is megtekinthető.
  

• Az XT575 Vickers Viscount 837-es egykor a levegőben (forrás: abpic.co.uk)

A Vanguard a British European Airways (BEA) által kiadott specifikáció alapján épített utasszállító repülőgép volt, amelyet nagy sűrűségű, közepes hatótávolságú útvonalakra terveztek. Az új Rolls-Royce Tyne turbólégcsavaros hajtóművekkel hajtott prototípussal először Jock Bryce és Brian Trubshaw repült Brooklandsben 1959. január 20-án. A típusból összesen 44 darabot építettek Brooklandsben 1959-63 között, és ezekből húsz darab Vanguardot adtak el a BEA-nak és 23 darabot a tengerentúlon a  Trans Canada Airlinesnak. A BEA számára az 1970-es évek elején készült kilenc "Merchantman" teherszállító átalakítás közül néhány még az 1990-es években is repült a Hunting Cargo Airlines Ltd. (korábban Air Bridge Carriers) légitársaságnál.

• A Vickers Vanquard 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

A G-APEP ('EP) először 1961. november 29-én repült Brooklandsből. A "Superb" névre keresztelt gép 1961. december 13-án csatlakozott a BEA-hoz Heathrow-n. Kilenc év utasszállítás után az "EP"-t átalakították a BEA döntése alapján 1969-70-ben teherszállító repülőgépnek.

• Saját felvételem 2010-ból a Vanquard-ról.

A repülőgép 1970. február 23-án állt újra szolgálatba, és 1974. április 4-én csatlakozott az új British Airways Cargo részleghez. 1979.11.8-án az eladták az Air Bridge Carriersnek, és East Midlands repülőtéren tárolták, amíg 1981-ben szolgálatba nem állt. Az 1991-ben ideiglenesen beépített istállókkal az repülőgéppel 18 darab versenylovat szállított, de 1995. elejére a világ utolsó repülőképes Vanquardja lett. Ekkor már új teherszállító típusjelzéssel V953 Merchantman volt.1996. szeptember 30-án kivonták a repülésből. Utolsó repülése akkor történt, amikor a Hunting PLC a Brooklands Museumnak adományozta, és a British Airways, a CAA, a National Rescue és a Trafalgar House Property segítségével 1996. október 17-én hajtotta végre az utolsó leszállását. 2004. júniusban szállították át a repülőtérről a jelenlegi kiállítási helyére.

• Kicsit olyan Il-18 hangulata van a Vickers Vanquard-nak.

A BAC-1-11 típust a British Aircraft Corporation (BAC) repülte 29 éves repülési pályafutása során. A repülőgépet a Hunting Aircraft Ltd. tervei alapján fejlesztették ki, és Nagy-Britannia egyik legkelendőbb utasszállítója volt. Az első prototípus 1963 augusztusában repült Hurnból, és az első megrendelő a British United Airways volt. A BAC-1-11 rövid hatótávolságú sugárhajtású repülőgép a Sud Aviation Caravelle brit ellenfelének tervezték. A típust több változatban fejlesztették tovább. A legnagyobb változat a Series 500 volt, amely 119 utast szállíthatott.  Minden változatot figyelembe véve 244 darab épült belőle.ó 1963 és 1982 között az Egyesült Királyságban.

• A BAC 1-11-es 2010-es képe.

• Egykor a levegőben. A kép 1975-ben Bornemouth repülőtérénél készült (forrás: abpic.co.uk)

Románia megvette a típus licencgyártásának jogát 1982-1989 között ROMBAC 1-11 típusjelzéssel tíz darabot gyártottak belőle. A típust repülőgépeinek legnagyobb részét az 1990-es években a zajkibocsájtással kapcsolatos korlátozások miatt vonták is a forgalomból, de néhány aktív BAC 1-11 még mindig repül. 2007-ben a TIARA pilóta nélküli légi jármű (UAV) irányítórendszer tesztelése során a RAF Tornado pilótája sikeresen vezetett távolról egy BAC 1-11-est, miközben egyidejűleg irányította a vadászgépét és három szimulált repülőgépet.

• A repülőgép oldalról.
  

A British Aerospace Airbus Ltd. által adományozott G-ASYD 1994. július 14-én hajtotta végre utolsó (5 004.) leszállását Brooklandsben.

A Vickers VC.10 "Victor Mike" volt az utolsó gyártott Standard VC10-es. Brooklandsben épült 1963-64-ben, és 1964. július 9-én innen hajtotta végre szűzrepülését. Ez volt a 12. darab VC10-es, amelyet a BOAC-nak szállítottak, és a BOAC és majd a British Airways utasszállítóként és kiképzőgépként is üzemeltették. 1977-ben nagyon alacsonyan repült II. Erzsébet királynő ezüstjubileumi légi bemutatóján.

• A Vickers VC.10 képe 2022-ben (forrás: brooklandsmuseum.com)

Végül repülőgépet 1979. októberben nyugdíjazták, és utolsó repülését a RAF Cosfordba végezte, ahol az első megőrzött VC.10-es lett. 2006-ban a British Airways felajánlotta a G-ARVM törzsét a Brooklands Múzeumnak, mivel a teljes repülőgépváz áthelyezése nem volt reális. A törzs végül 2006. októberben két darabban érkezett meg a múzeumba. Azóta újra összeillesztették, és jelenleg ez az egyetlen fennmaradt VC.10 1101-es Nagy-Britanniában.

• 2010-ben még szárnyai sem voltak felszerelve a külső tárolóhelyen.

• A repülőgépre láthatóan rá fért egy felújítás.

• A VC.10 már ekkor is a British Airways jelzéseit és színeit viselte.

A VC.10 volt a legnagyobb és legfényűzőbb repülőgép, amelyet valaha is gyártottak az Egyesült Királyságban, és amelyet Brooklandsben terveztek és építettek. A pilóták a kiemelkedő teljesítménye miatt (amely lehetővé tette, hogy rövidebb kifutópályákról nagyobb terheket emeljen fel, mint bármelyik versenytársa), az utasok pedig csendes, rezgésmentes és tágas utastere miatt kedvelték. Nem csoda, hogy az "Égbolt királynője" néven ismerték. Az első VC10-es, G-ARTA lajstromjelű repülőgép 1962. június 29-én repült Brooklandsből, és további 53 példány (31 "standard" és 22 Super VC.10-es) hagyta el a gyárat a következő nyolc év során. A megrendelők között volt a British Overseas Airways Corporation - amely mindkét változatból 29 gépet vásárolt - a British United Airways (később a British Caledonian része), a Ghana Airways és a Brit Királyi Légierő.

• A VC.10 VIP változata az Ománi Szultán magánrepülőgépe volt.

A kiállított példány egyedi kialakítású, mivel luxust kabinbelsőt alakították ki Qaboos bin Szaid Al Szaid omán szultánja számára, aki a repülőgépet kivonása után a Brooklands Muzeumnak ajándékozta. A VIP VC.10-est a Vickers-Armstrongs (Aircraft) Ltd. építette, és először 1964. 10. 17-én repült, tehát 11 nappal megszületésem után. A G-ASIX lajstromjelű gépet a British United Airwaysnek szállították Gatwickbe, majd 1970. novemberben a British Caledonian légitársasághoz került.

• Hátsó kialakítása némileg az Iljusin Il-62 repülőgéphez hasonló.

• A VIP szállító repülőgép orr része az Ománi címerrel.

A légitársaság 1974-ben eladták az ománi kormánynak. A BAC Hurnban végzett felújítása és belső átalakítás után "A40-AB" lajstrommal az ománi szultán királyi repülőgépeként üzemeltet Muscatban, és ez volt az utolsó polgári üzemeltetésű VC.10-es, amely szolgálatban volt. Utolsó repülése Muscatból a Heathrow-n keresztül Brooklandsbe vezetett 1987. július 6-án, fedélzetén többek között az ománi királyi légierő tisztjeivel és Husszein Bin Mohammed Bin Ali (Omán angliai nagykövetével) és Sir Peter Masefield-del a múzeum kuratóriumának elnökével.

•  A belső enteriőr

• A mosdó..

Azóta önkéntesek tartják karban a repülőgépet, számos vállalat és más szervezet, köztük a RAF felbecsülhetetlen segítségével. Az eredetileg a szomszédos repülőtéren őrzött VC.10-est 2004 júniusban költöztették át a folyón a jelenlegi helyére.

• A repülőgép napjainkban is látogatható.

A BAC Concorde volt első olyan repülőgép, amely 100 utast szállított a hangsebesség kétszeresével (Mach 2) sebességgel.

• A BAC Concorde 2022-es képe

A kiállított G-BBDG lajstromjelű példány amelynek "Delta Golf" volt neve, az első brit sorozatgyártású Concorde, amelyet a prototípusok után építettek, és amellyel a légitársasági szolgálathoz szükséges tanúsítási munkálatok nagy részét elvégezték. A repülőgépet soha nem használták kereskedelmi célokra, de új útvonalak tesztelésére és a nemzetközi légitársaságok eladásainak ösztönzésére körberepülték a világot.

• A Concorde 2022-es képe a múzeim honlapjáról. A festése megújult (forrás: brooklandsmuseum.com)

Brooklands központi szerepet játszott a Concorde projektben. Itt került sor a brit és a francia repülőgépipar kezdeti találkozójára, amely a Concorde-projekt elindítását eredményezte. A gyártás megkezdését követően minden Concorde közel egyharmada Brooklandsben készült, mielőtt a végső összeszerelésre Filtonba (Egyesült Királyság) vagy Toulouse-ba (Franciaország) szállították volna.

• A kiállított példány gyártás alatt Brooklands-ben.(forrás: brooklandsmuseum.com)

• A Concorde gyártósor Brookland-ben. (forrás: brooklandsmuseum.com)

• A kiállított repülőgép összeszerelés közben (forrás: brooklandsmuseum.com)

A Delta Golf repülési élettartama hét év volt, 1974. február 13-tól 1981. december 24-ig, ebből 663 darab repülés köztük 374 darab szuperszonikus sebességgel. Az utolsó 1981 karácsony estéjén történt leszállást követően a Delta Golfot - kezdetben üzemképes állapotban - egy filtoni hangárban tárolták. 1984-ben a British Airways megvásárolta a repülőgépet, és a flotta pótalkatrész-ellátására használta.

• Egykor a levegőben a G-BBDG (Delta Golf) (forrás: brooklandsmuseum.com)

A Delta Golfot 2003-ban ajánlották fel a Brooklandsnek, és miután 2004. júniusban átadták a repülőgép főbb részeit, megkezdődött egy kétéves restaurálási projekt, amelynek célja, hogy a G-BBDG ismét régi fényében tündököljön. 2006. július 26-án a Delta Golfot a Michael (Károly) Kent hercege nyitotta meg a nagyközönség előtt a Brooklands Múzeumban.

• Jelen állapotában látogatható belülről is. (forrás: brooklandsmuseum.com)

Vannak olyan repülőgépek illetve fegyverek és felserelések amelyek 2010-es látogatáson óta már nincsenek a Brooklands múzeumban.

• Az XX499 lajstromszámú Scottish Aviation (BAe) HP.137 Jetstream T1 kiképző és könnyű utasszállító volt a Királyi Légierőnél. Ez a repülőgép már nincs Brooklands-ben.

• A repülőgép a 45. repülőszázadnál állt szolgálatban. A századot 1992-től repülte a típust többmotoros kiképzéseken a RAF Cranwelli repülőiskolájában. A Jetstream T1-et 2003-ban váltotta a Beechcraft King Air a századnál. 2018-tól napjainkig a brazill Embraer Phenom a többmotoros kiképzés repülőeszköze.
  

 

• A.V.R.O Lancaster 976-os lajstromjelű repülőgépének látszólagos maradványai a 405. Panthfinder (nyomkereső) század állományából.

• A repülőgép részlet azonban egy ügyesen megépített replika, amely ténylegesen világháborús szegecseket és repülőmérnöki panel is tartalmaz.

A KB976 Lancaster Mk.10AR törzsét és orrészét Kanadából szállították Brooklandban az 1980-as évek végén. Ezt az alváltozatot nyolc üzemanyag tartállyal és négy pilótával repülték, és 24 órát is el tudtak tölteni vele a levegőben. 2014. augusztusban a 405. nyomkereső kanadai repülőszázad jelvényeivel (juharlevél és jávorszarvas) ékített repülőgép maradványt átvitték a Scamptonban, ahol a híres 617-es Dambusters (gátrobbantók) repülőszázad a második világháború idején települt. 2017-ben innen a Lincolnshire Aviation Heritage Centerbe szállították. Ez a repülőgép azonban replika, bár 18 ezer eredeti amerikai/kanadai második világháborús szegecset és egy nagyon ritka repülőmérnöki panelt is tartalmaz.

 A Brooklands múzeumban a Wallis féle bombákat hordozó 617-es század emlékére tartották, mivel Lancasterek voltak egyedül képesek a 6 tonnas Tall Boy és 10 tonnás Grand Slam (Adúász) tonnás bombák hordozására.

• A Gátrobbantók legnagyobb bombája a Grand Slam és a blogger egymás mellett. Igy jobban láthatóak a méretei.

Wallis tervei közül először a "kacsázó" bomba (bouncing bomb) készült el, amellyekkel az Eder, Sorpe és a Möhne folyó gátjait akarták lerombolni, hogy a Ruhr vidék energiaellátását elvágják. A hagyományos bombázás a keskeny gátak ellen, amelyet légvédelmi lövegek és géppuskák, valamint vadászrepülőgépek is védték eredménytelennek és nagy veszteséggel járó bevetések voltak, eredménytelenül.

• Johnny Johnson aki a század egyik tagja volt aláírásával hitelesített fénykép a "kacsázó" bomba indításáról.

• A kacsázó bomba egyik változata. A gátakat robbantották fel.Oldalát vagy felrobbantotta, vagy legurult a gát aljára és ott robbant. Mindkét verzió legalábbis megrepeszti a gátat, a többi rombolás  a felhalmozott víz végzi.

A 617-es repülőszázadot viszont kiképezték, hogy éjjel alacsonyrepülésben a gátak felé a folyómeder felett repüljenek, egyenletes magasságban és a kacsázó bombákat hajítóbombázással indítsák el. A bombák "pattogva" a vízen oldalról törték át a gátak betonfalát. A Lancaster Mk.3 típusú repülőgépekkel 30méteres magasságban kellett repülni. Ezt két lefelé irányuló fényszóró segítségével érték el, amelyek sugara éppen 30 méteren keresztezte egymást. A támadásra (Operaton Chastise) 19 darab repülőgéppel indultak 1943. május 17-én.

• A támadás modellezése. A bombázó repülő útja, és a dobás utáni kacsázás.. (vízfelszínen pattogás)

• A bombavetés pontos idejét és helyét háromszögeléssel állapították meg.

A támadások két gát lerombolását és egy súlyos rongálását eredményezték, és 330 millió tonna víz ömlött végig 80 km-es területen a Ruhr vidéken, bányákat elárasztva, üzemeket tönkretéve. Legalább 1500 ember halt meg, amelyek közül a legtöbben polgári lakosok és haidfoglyok voltak. Neheim városában több például több mint 800 ember alvás közben fulladt meg az éjszaka közepén.Tehát ez egy emberiség ellenes büntett is volt, napjainkban az ukrajnai hadszintéren is a a Dnyepr gátjának felrobbantásától tartanak a szakértők. A támadás során kilenc repülőgépet lelőttek és a vesztesége a századnak 43%-a volt, 53 halott és három repülős fogságba esett. A támadást nagy győzelemként ünnepelték angliában, és a repülőszázad  a Bomber Command elit egysége lett. Megkapták a Gátrobbantok elnevezést és a jelmondatuk is kiráyi volt, "utánunk a vízözön"..

•  A pattogó (kacsázó) bomba egyik "gyakorló" változata.

• A 617. bombázó repülőszázad emblémája.

A század később a Tall Boy és Grand Slam bombákkal résztvett például a Tirpitz csatahajó kiiktatásában. Azért nem írtam elsüllyesztést, mert a felfordult csatahajó a sekély vízből kiáll és a brit haditengerészet kárörvendve jegyezte meg, hogy nem süllyesztették el.

• A 617-esek Grand Slam-je kioldódik a Lancaster bombakamrájából. A bomba függesztéskor is csak félig fért el benne. (forrás: wikipedia)

• A Tírpitz támadás alatt. Egy Tallboy már célba talált. (forrás: wikipedia)

• A Tirpitz  csatahajó Tallboy támadás után, félig felborulva.

•  A felborult hajóban sok német tengerész rekedt, akik a légbuborékokban még órákig és akár egy napig is éltek, de végül megfulladtak. A páncélzatot nem sikerült gyorsan átvágni a megmentésükre. (forrás: wikipedia)

Szintén a század és Wallis bombái több viaduktot romboltak le a az Olaszországi és Normadiai partaszállások támogatása során Franciaország, illetve Olaszország északi részén. A viaduktokat a gátakhoz hasonlóan hagyományos bombázással nehéz volt elpusztítani. A Wallis bombák azonban hangsebesség fölé gyorsulva hegyes áramvonalas orr részükkel mélyes a földbe fúrodva mesterséges földrengés generáltak, amely elég volt a pillérek rongálására, vagy elpusztítására.

• A 6 tonnás Tallboy gyakorló változata.

Szintén ilyen bombával bombázták le a V3 megtorló fegyvernek is nevezett Mimoyecques falu melletti domb belselyébe telepített 25 ágyúcsőből álló szuperlöveget, amely éjjel-nappal Londont lőtte volna szuperszónikus sebességel repülő 150mm-es 98 kg-os lövedékekkel. A németek Nagynyomású szivattyúnak” (Hochdruckpumpe) kódnevű komplexumra 1944. július 6-án mérte az első csapást a 617-es repülőszázad. A 17 légi támadás során összesen a hat tonnásTallboy rombolóbombák annyira súlyosan megrongálták az addig elkészült tárnákat, hogy a mimoyecquesi komplexum egy lövést sem tudott leadni Londonra. A bombázások közel 300 hadifoglyot és sok német katonát temettek a föld alá. 

• A Grand Slam 10 tonnája ellen nem volt védelem. Még a megerősített több mint öt méter vastag betonfödémű német tengeralattjáró fedezékek tetejét is átütötte.

Wallis a háború után is termelékeny feltaláló maradt, több szárnyprofilt tervezett repülőgépekhez, és olyan fegyvereken is dolgozott mint a Green Lizard cirkálórakéta. A szárnyprofiljait használták fel az amerikai Bell X-5 repülőgép, illetve a TFX program, majd az F-111 kifejlesztése során is. Az Egyesült Királyságban dolgozott a OR.346 felderítő-csapásmérő repülőgép tervezetben, amely a TSR-2 vadászképességű változata volt. 1950-es években "HEYDAY" kódnéven kísérleti rakétahajtású torpedón dolgozott, majd teherszállító tengeralattjárókat tervezett.

• Vickers Red Dean légiindítású rakéta, amely napjainkban az Imperial War Museum, RAF Cosfordi részlegében van kiállítva. A rakéta projekt 1952-ben indult. A doppler-impulzus radarirányítású technológia fejletlensége miatt, sok technikai nehézség merült fel a projekt során,amelyet a "fehér könyv" is hátráltatott, amely a brit védelmi minisztérium értékelését tükrözte, hogy az ember irányította repülőgépek felváltja a rakéta. A projektet végól 1956-57 években teljesen törölték.

• A PPR Vigilant páncéltőrő rakétalövedék szintén Vickers konstrukció.

• A PPK Vigilant  páncéltörő rakéta az 1960-as években volt gyártásban. Nyolc országban állt hadrendben, köztük az Egyesült Államokban, Svájc, Finnország és több arab nemzetnél.

• Egy másik rakéta, a BAe Rapier amely légvédelmi célokra került fejlesztésre, és még a Falklandi háború során is bevetésre került. Fejlesztési 1964-ben indult és 1967-ben került rendszeresítésre. A rakéta érdekessége, hogy nem volt közelségi gyújtója, tehát ténylegesen el kellett találni a célt, ellentétben a többi légvédelmi rakétával, amely robbanását a célpont közelében fejti ki, így nincs szükség fizikai érintkezésre. Az Egyesült Királyságon kívül Ausztrália, Irán, Omán és más országok is rendszeresítették.
  

•  Wallis szélcsatornája viszont 2010-ben még nem volt a múzeum kiállításában. (forrás: brooklandsmuseum.com)