Ötvenkettő év után kerültek leállításra a Honvédség Mi-8T közepes szállító helikopterei

minyo49.jpg

1969 és 2021 között állt hadrendben a Mil szovjet/orosz helikoptergyártó cég (napjainkban Roszvertolként ismert) Mi-8T típusú közepes szállítóhelikoptere Magyarországon.

1969. február 12–25. között érkeztek a Magyar Néphadsereg 86. Önálló Helikopterezredéhez az első Mil Mi–8 helikopterek. Hazánk haderejéből 2021. március 26-ig kivont - ideiglenesen leállított??? - ötvenként évig szolgált típusra emlékezzünk egy kis visszatekintéssel.

minyo22.jpg

  • A Mi-8T klasszikus helikopter alakja. A 6220-as lajstromszámú helikopter az Iraki Légierő számára készült és 1530 óra üzemidő után szállították nagyjavításra Magyarországra 1989-ben. A Pestvidéki Gépgyárban a javítás után konzerválták, mert az megrendelő iraki kormányt az Öbölháború után megdöntötték. 1992-ben került hazánk haderejébe.2008. végéig volt állományban. Összesen 3804 üzemóra után állították le.

A Mi–8 helikoptert (NATO kód: Hip) az OKB–329 tervezőirodája fejlesztette katonai és polgári feladatokra. Hagyományos egy forgószárnyas és faroklégcsavaros elrendezésű. Utóbbit a faroktartó jobb oldalára helyezték (a Mi–17-esen a baloldalon van a faroklégcsavar). A törzs orr-részében háromfős személyzet dolgozik, a pilóta, másodpilóta mögött középen a fedélzeti technikus helye van. A gázturbinákat a törzs felső részére építették. A helikopterre négy felfüggesztőpontot helyeztek el.

A törzs hátsó részére nagyméretű teherajtót építettek, amely lehetővé teszi technikai eszközök, fegyverek, lőszerek szállítását. A belső teherbírás maximális súlya elérheti a négy tonnát. A teherszállító változat Medevac (légi mentő) feladatra is berendezhető tizenkét hordágy elhelyezésére alkalmas. A Mi–8-as egy maximum 150 kilogramm terhelhetőségű csörlővel rendelkezik, amellyel függésből is lehet teher- és élőerőt ki- és berakodni. A helikopter maximálisan 3000 kilogramm külső függesztmény szállítására is alkalmas.

minyo24.jpg

  • A Mi-8T/MT helikopterek feladatkörébe tartozik az ejtőernyős ugratás is. A ugratást soha nem a leszedhető hátsó ajtó helyéről végezték, hanem a oldalajtón. Civil cégek - például a Siófok-Kilitin lévő  Artic-Group Kft - a leszedett hátsó ajtó helyéről is ugratnak, úgy gyorsabb a forgószárnyas elhagyása, de csak oldalról lehet bekötött ugrásokat végrehajtani.

A forgószárnyas üzemanyagtartályai a törzs két oldalán helyezkednek el, de a tehertérben további két póttartály beszerelésére van lehetőség. A Mi–8 felfegyverezhető. Négy UB-16-57-es indítóblokkban hatvannégy Sz-5K vagy Sz-5M nem irányított rakétafegyverzeten túl, a kabinablakokon keresztül gyalogsági tűzfegyvereket is lehet alkalmazni.

minyo43.jpg

  • A Mi-8T felfegyverezhető. Két oldalára szerelt pilonról UB-16-57-es indítóblokkban hatvannégy Sz-5 rakétával jelentős tűzerőt képes hordozni.Az oldalajtóhoz géppuska szerelhető.

A Mi–8 prototípusa négy rotorlapáttal és egy Szovoljov gázturbinás hajtóművel készült, 1961-ben emelkedett a levegőbe. 1963-ban ötlapátos forgószárnnyal és két hajtóműves kialakításúra tervezték át, és a sikeres berepülések után a sorozatgyártása 1967-ben megkezdődött. A folyamatosan modernizált, és részben áttervezett típust több mint 7000 példány leszállítását követően a mai napig gyártják.

Magyarországon a típus öt alváltozatát rendszeresítették.

Mi–8T (Hip-C): katonai változat, elsősorban csapat- és teherszállítása alkalmas. A forgószárnyas huszonnégy fegyveres katona szállítását teszi lehetővé. A helikopter felfegyverezhető, a tehertér oldalablakai nyithatók, ezért a kézi lőfegyverekkel a fedélzetről is lehet lőni. Az ülések felhajtása, illetve kiszerelése után a huszonhárom köbméteres tehertér lehetővé teszi kisebb méretű gépjármű szállítását.

MI–8P (Hip-C): az utasszállító változat ablakai szögletesek, függesztési pontok, külső függesztményrendszer, valamint csörlőberendezés nincs beépítve. A helikopterek hét, tizenhat és huszonnégy személyes változatban készültek, belső terük kárpitozott, ruhatárral, mosdóval, hűtőszekrénnyel is felszerelték.

Mi–8PPA/Mi-17P (Hip-K): elektronikai harcra, rádiózavarásra átalakított változata. A törzs két oldalán elhelyezett hatalmas antennapanelok jól felismerhetővé tették. A Mi–8T és Mi–8MT változatból épített modifikációknak azonos a kódja.

Mi–8MT/Mi–17 (Hip-H): a Mi–8 erősebb TV3-117MT típusú hajtóművel felszerelt változata. A helikopter faroklégcsavarja is átkerült a bal oldalra. Az új hajtóműveknek köszönhetően nőtt a helikopter szolgálati csúcsmagassága. A helikopter felfegyverezhető, hat felfüggesztéspontjára UB-32-57 indító blokkokban 192 Sz-5K vagy Sz5M nem irányított rakétafegyverzet függeszthető.

Mi–8IV/Mi–9 (Hip-H): a Mi–8 alapváltozatra épített kommunikációs berendezésekkel ellátott légi harcálláspont.

A 86. Önálló Helikopterezredhez 1969. február 12–25. között érkeztek a Mi–8-as forgószárnyasok. Az országba érkezett példányokból az első a 827-es oldalszámú Mi–8T volt. 1969-ben tíz helikoptert adtak át hazánknak. Az első kiképzési repülés 1969. április 17-én volt Kecskeméten, de december 22-én már Szentkirályszabadja repülőtérre települtek át, amely később évtizedeken keresztül volt a Mi–8 változatok fészke.

minyo28.JPG

  • Mi-8MT (Mi-17) szemből. A hátsó ajtók kitárva.

A típus első nyilvános szereplése 1970. április 4-i díszszemle volt, amikor kilenc Mi–8T helikopter húzott át Budapest felett. Abban az évben újabb hat helikopter került a hadrendbe.

1970.május 15-én éjjel riasztották a szentkirályszabadjai személyi állományt. Az ezred 18 Mi–8T helikopterrel Nyíregyházára települt. A tiszai árvíz egy hónapja során 4282 embert mentettek meg. Kiemelendő, hogy a teljes fehérgyarmati kórház összes betegét és személyzetét két óra alatt négy helikopterrel evakuálták.

Az árvíz levonulása után visszatértek a hétköznapok kiképzési repülései. Emellett a nemzetgazdaságnak végzett feladatok (különféle adótornyok, kupolák, konténerek vagy éppen Hódmezővásárhely másfél tonnás harangja) ki- és beemelése színesítette az életet. A Bástya, Vértes és egyéb hadgyakorlatokon a Mi–8 helikopterek állandó szereplővé váltak, általában raj vagy századkötelékben hajtották végre bevetéseiket.

minyo11.jpg

  • Egy Jutaspusztai kitelepülés után négy Minyó a levegőben, a leghátsó forgószárnyas egyik MiHu vagyis Mi-24 harci helikopterünk.

1972-ben július és augusztus hónapjában újabb tizenhárom Mi–8T helikoptert vettek át a magyar fegyveres erők. A kiképzési repülések és polgári igények egyre komolyabb, bonyolultabb, komplexebb bevetéseket eredményeztek. 1973-ban tizennégy Mi–8T helikoptert kapott a Néphadsereg, és ezekkel fel lehetett tölteni a szentkirályszabadjai 3. helikopterszázadot is repülőtechnikával. 1975-ben egy P és egy T változatot vett át a hadsereg.

A helikopterek üzemeltetése közben sajnos veszteségek is történtek. 1971-ben egy Mi–8T helikopter veszett oda humán faktor hibából. A következő gépveszteség 1976-ban történt.

1978.június 15-én a 87.  Helikopterezred Mi–8T helikopterekkel módszertani repülés keretén belül először hajtott végre éjszakai éleslövészetet a Tiszaug melletti bokrospusztai lőtéren. 1980-ban a Kőrösök és a Berettyó árvízi mentésénél Mi–8T helikoptereket is bevetettek. Ugyanebben az évben a Kiskőrösön települt vegyvédelmi ezrednél légi sugárfelderítésen két Mi–8 helikopter közreműködött.

1981-ben egy helikopter semmisült meg. 1982-ben két Mi–8PSz érkezett, tizenegy személyes kialakítással és nagy hatótávolságú üzemanyagtartályokkal. 1981-ben és 82-ben is egy-egy forgószárnyast vesztett el a szentkirályszabadjai egység repülőesemény miatt.

1984.március 1-jén megalakult a 89. Vegyes Szállítórepülő-ezred. Állományába tartozott egy század Mi–8T helikopter, valamint egy helikopter kiképző század is szintén Mi–8T forgószárnyasokkal. Az ezred különleges századba átvezényelték a szentkirályszabadjai Mi–8P-raj VIP szállítóhelikoptereit és itt állítottak üzembe az egyetlen Mi-8IV repülő harcálláspont változatot. Szentkirályszabadján, amelyet Harci Helikopterezrednek szerveztek át, Mi-8T forgószárnyasokból húsz gép maradt, egy szállítóhelikopter század állományában. A szolnoki és szentkirályszabadjai helikopteresek repülőeszközeit több alkalommal átcsoportosították.

minyo56.jpg

  • A 3305-ös lajstromszámú Mi-8T helikopter 2014-ben került beszerzésre Orosz relációból. A helikoptert két másikkal együtt polgári cégtől vásároltuk, mert a hazai gépállomány nagyjavítás hiányában egy-két forgószárnyas kivételével nem volt repülőképes.

A szentkirályszabadjai ezred Mi–8T helikopterei 1987-től kezdve több esetben vettek részt az ELTE Geofizikai Intézetével bauxitkutatásban, Ajka és Nyírád térségében.

1987-ben megindult négy Mi–8MT (Mi–17) változat beszerzése. Az ötödik Mi–8MT 1988. január elején került a csapatokhoz.

1990-ben újabb két Mi–8MT változatra épített Mi–8PPA (Miv17P) elektronikai zavaró helikopter érkezett Szentkirályszabadjára.

1991.június 10–27. között a Delta 97 hadgyakorlaton a repülőeszközök között a szolnoki és szentkirályszabadjai helikopteresek kilenc Mi-8T és Mi-17 szállítóhelikoptere is bevetéseket hajtott végre.

 1991.augusztus 16. és 20. között II. János Pál pápa látogatásakor a Szentatyát a 10446-os oldalszámú Mi–8P helikopter szállította.

1991.augusztus 6-án a MH89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred állományába nyolc, az MH857 Bakony Harcihelikopter-ezred állományába két Mi–8T forgószárnyas került a Pestvidéki Gépgyárból. A helikoptereket korábban az iraki hadsereg repülte, majd nagyjavításra kerültek Magyarországra.

A két 706 és 707 oldalszámú elektronikai zavaró helikoptert szállító változatnak építették át a Dunai Repülőgépgyár Rt-ben. A gépek elsősorban abban különböznek a Mi-8MT változattól, hogy nem lehetett fegyvertartó konzolokat szerelni az oldalukra.

Július 16-án Ágasegyházán legmagasabb, 5. fokozatú erdőtűz keletkezett. A Szolnoki Vegyes Szállítórepülő Ezred helikopterei Bamby-Bucket tűzoltó tartályokkal 74 felszállással 148 köbméter vizet szórtak a tűz megfékezésére.

2000. november 1-jén a szolnoki vegyes ezred kötelékéből kivont Mi-2 és Jak-52 század hajózóiból felállították a 2. szállítóhelikopter századot, Mi-8 helikopterekkel. A Bakony Harcihelikopter ezred öt (10425, 10436,10441, 10437, 10442 oldalszámú) Mi-8T helikoptert adott át a szolnoki századnak.

2001. márciusában a tiszai árvíz során a légierő Mi-8T és Mi-8MT helikopterei Nyíregyházára települve 1129 felszállással, 355 repülőórával vettek részt a védekezésben.

2002. január 1-jén a Bakony Harcihelikopter ezredet zászlóaljjá szervezték át, egy harci és egy szállítóhelikopter századdal. Az átszervezés előrevetítette a helikopteres fegyvernem hanyatlását. Október 14–28. között a Honvédség kutató-mentő szolgálata és Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Mentőszolgálat Lángoló Hegy 2002 néven összevont légi kutató-mentő gyakorlatot tartott a Bükkben és a Mátrában.

minyo60.jpg

  • A 3304-es szintén 2014-es beszerzésű Mi-8T helikopter. Az utolsó repülőképes állapotú Mi-8T 2021, március 26-n körberepülte a volt katonai bázisokat leállítása előtt.

2002. július 8-án felszámolták a Bakony Harcihelikopter zászlóaljat, és bezárták a szentkirályszabadjai repülőbázist. A technikát Szolnokra repülték át, de a személyi állomány nagy része elhagyta a Honvédséget. Október 1-jén megalakult az MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, állományában egy harci és egy szállítóhelikopter zászlóaljjal. Utóbbiban Mi-8T és MT helikopterekkel.D ecember 31-én tizenegy Mi-8T kettő Mi-8P négy Mi-8MT és két átalakított Mi-17PP, összesen tizenkilenc szállító helikopter állt szolgálatban.

2005-ben a szolnoki repülőtér felvette az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázis nevet. Július 6–7-én a Nemzetközi Repülőnapon öt Mi-8MT helikopter is dinamikus bemutatón vett részt.

2006. április 17–május 1. között a tiszai árvíz alatt a szolnoki Helikopterezred szállító helikopterei több mint száz felszállással vettek részt a védekezésben. Október 23–27-én Long Fall néven magyar–francia helikopteres hadgyakorlatot tartottak Szolnokon. A gyakorlat csúcspontján tíz helikopterből álló vegyes kötelék hajtott végre feladatot.

2007-ben megszűnt a 86. Szolnoki Helikopterezred és megalakult a 86. Szolnok Helikopter Bázis. Május 20–27. között Belgium, Németország, Szlovákia és hazánk forgószárnyas katonái részvételével tartották a Logical Decision 2007 hadgyakorlatot. A szolnoki egység négy szállítóhelikoptere június 4–15. között Szlovéniában vett részt a Lord Mountain 2007 hadgyakorlaton.

minyo46.jpg

  • A 3308-as Mi-8T Finn megrendelésre készült. Gyári száma: 13309. A finn lajstromszáma OH-HVB volt, a típusjelzése pedig HS-13. Az "ajándék" helikopterbe és testvérére minimális repülési idő volt, azonban az ínséges 2010-2015 időben mint egy falat kenyér kellett. 2011-ben állt magyar szolgálatba Szolnokon.

2008. áprilisban Törökszentmiklóstól nyugatra leszállási gyakorlat során oldalára dőlt és kiégett egy Mi-8T szállító helikopter. Május 11–július 11. között három fő hajózó NVG kiképzésen vett részt az oroszországi Torzsok légibázison, ahol oktatói jogosultságot is szereztek. A szolnoki bázison megrendezték a Logical Decision 2008 hadgyakorlatot, belga, lengyel, német és horvát résztvevőkkel. A Lord Mountain 2008 hadgyakorlaton részt vett egy Mi-8MT magyar közepes szállítóhelikopter. Augusztus 24–28. között a Cooperative Sarex gyakorlaton a kutató-mentő, harci kutató-mentő és Medevac feladatokat gyakorolták török, szlovén, szlovák és magyar helikopterekkel.

2008. augusztus 29-én érkeztek meg Szolnokra  a 703 és 705 oldalszámú Mi-8TM (Mi-17) „N” modernizált NVG éjjellátó berendezésekkel kompatibilis helikopterek. Sajnos a modernizálással egy időben a helikopterek üzemidő hosszabbítása nem történt meg.

Szeptember 5. és október 8. között negyedszer rendezték meg a Bevetési Irány hadgyakorlatot, amelyen részt vettek a szolnoki helikopteresek is. Itt már látható volt, hogy az alakulat minimális számú üzemképes szállító helikopterrel rendelkezik.

minyo55.jpg

  • A szolnoki Helikopterbázis helikopterei és az MH 34 Felderítő, MH 88 Légimozgékonyságú zászlóalj, később a MH 2 vitéz Bertalan Árpád különleges rendeltetésű ezred, jelenleg dandár személyi állománya szimbiózisba élnek a városban. A "kommandós" alakulat egyik fontos szállítóeszköze a szállító helikopter, ahonnan akár leszállás akár ejtőernyővel végeznek deszantolási feladatokat.

2010. október 4-én délben az ajkai timföldgyár zagytározójának gátja átszakadt. Az ott tárolt erősen lúgos gyártási melléktermék a közeli Kolontárra és Devecserre zúdult. A lakosság evakuálásában és mentésbe a Szolnoki Helikopterezred két Mi-8TMN (Mi-17N) modernizált szállítóhelikoptere is részt vett, négy mentőhelikopter mellett. A honvédség helikopterei NVG képességét kihasználva éjjel is képesek voltak tevékenykedni.

2010. decemberben állította szolgálatba a Honvédség az 3307 és 3309 oldalszámú, a finn fegyveres erőktől kivont, térítésmentesen kapott Mi-8T helikoptereket. A repülőeszközökben, amelyek időjáráslokátorral is rendelkeznek, annyit repülési idő maradt, hogy két évig használhatták őket a magyar hajózók Szolnokon.

minyo40.jpg

  • A Finn HS-13 a Mi-8T ottani típusjelzése. A két helikopter 3307 és 3309 lajstrommal állt szolgálatba Szolnokon.

minyo41.jpg

  • Az időjárás lokátor éjszakai és rossz idős alkalmazást is  lehetővé tették, hasonlóan a 703 és 705 lajstromszámú Mi-8MT (Mi-17) helikopterhez hasonlóan, bár a lokátorok és felszerelések eltérőek.

2013-es nyári dunai árvíz ismét megmutatta, hogy mennyire szükségesek a szállító helikopterek. A Honvédség négy működőképes, 701, 3309, 6215 és 704 szállító helikoptere 192 felszállással és 101 repülési órával segítette az árvízi védekezést. A hajózók és műszakiak úgy vállalták a feladatokat, bevetéseket, hogy a helikopterek egy része üzemképes volt, de kirepülték az üzemóraszámokat belőlük, tehát hivatalosan papírok szerint nem szállhattak volna fel. Jellemző volt a viszonyokra, hogy a kutató-mentő készültséget Mi-24-es harci helikopterrel adták.

A 2010-től regnáló kormányzat első öt évében a mélypontra került a hadsereg helikopteres fegyverneme. A helikopterek közül egy-két üzemképes maradt, több esetben még a chicagói egyezmény alapján kötelező kutató-mentő készültséget sem tudta az ország biztosítani, erről a 2011-15 között kiadott NOTAM dokumentumok árulkodnak. Az egyik Orosz karbantartó céggel kötött szerződés csupán papír maradt, ezért végül 2014-ben a leállított helikopterek pótlására három használt polgári üzemeltetésű Mi-8T helikoptert vásárolt a kormányzat.

2014.április 3-án érkezett egy AN-124-es óriásgépen Kecskemétre az a három orosz Mi-8T szállító helikopter, amelyet a Honvédelmi Minisztérium szerint civil – katasztrófavédelmi – célokból szereztek be 3 milliárd forintért. A helikopterek 3301, 3304 és 3305 lajstromszámot kaptak.

minyo69.jpg

  • Az 50-es díszfestés a 2019-es szolnoki Családi Napon kerül a 3301 lajstromszámú fogószárnyasra.

A Mi–8-as helikopterek hazai történetét összefoglalva, a magyar fegyveres erők 1969-től 1990-ig a gépveszteségek és a kivonások ellenére is körülbelül negyven helikopterrel rendelkezett. Ezek bevethetőségi aránya változó volt, de az alapfeladatok ellátására elegendő forgószárnyas állt rendelkezésre.

A 1990-es évek után, beszerzés – a két használt finn Minyo átvételén kívül – nem történt, viszont egy évtized alatt közel harminc, elsősorban Mi–8T szállítóhelikoptert vontak ki a rendszerből. 2000-től 2015-ig újabb tizenhét helikopternek járt le az üzemideje, illetve egy balesetben kiégett.

minyo52.jpg

  • Nem puccs, csak a Különleges Erőink bemutatója a Duna felett a Parlament előtt. A hordózó eszköz természetesen Mi-8-as

A Mi–8-as helikopterek közül hét semmisült meg balesetben. A helikopter tulajdonságait és a műszaki állomány felkészültségét mutatja, hogy egy kivételével az összes gépveszteség emberi hiba miatt történt, műszaki probléma 1976-ban vezetett gépvesztéshez, amikor jegesedés következtében mindkét hajtóműve leállt a 10422 oldalszámú Mi–8T helikopternek.

A fordulat 2016-ban történt, amikor először négy, majd az egy Mi-8MT (Mi-17) közepes szállítóhelikoptert küldött ki a honvédelmi tárca nagyjavításra. Ezeket a helikoptereket 2016-ban kaptuk vissza, ráadásul kettő NVG-s, a másik három pedig bár lokátor nélkül, de NVG sisak kompatibilis műszerfallal került átadásra.

minyo58.jpg

  • 2016-ban kaptuk vissza nagyjavítás után öt darab Mi-8MT (Mi-17) helikopterünket Oroszországból Pontosabban, az időjárás lokátoros helikopter Mi-17N típusjelzésű. A 17-esek jelenleg is még szolgálatban állnak, kivonásuk néhány év múlva várható, a H225M rendszerbe állítása után.

minyo59.jpg

  • Két nagyjavított Mi-17 az átadási ünnepségen Szolnokon.

A Zrínyi 2026 Haderőfejlesztési program keretében 2017-ben már 2009-ben megkezdett, de a kormányzat által halogatott helikoptertender kiírásra került a Mi-8T, MT és MI-24V és P helikopterek leváltására. Az Airbus verseny nélküli kiírás alapján 2021-ig 20 darab H145M többfeladatú könnyű helikopterei, illetve 16 darab H225M közepes többfunkciós szállító helikopterei az utódjai az orosz típusoknak. A H145M forgószárnyasok három változatban leszállításra kerültek, csupán két helikopter maradt Donauwörth-ben a magyar helikoptervezetők kiképzésére, de ezek is beérkeznek az év végéig. A H225M forgószárnyasok gyártása is megkezdődött.

h145m-1.jpg

  • A Mi-8T utód a H145M másik kategória. Szakasz helyett, csak rajméretű könnyű helikopter, de többfeladatú, alkalmas szállító, VIP szállító, MEDEVAC, SAR és felfegyverzetten támogató feladatokra is.

h145m-2.jpg

  • A 07-es lajstromszámú H145M a levegőben. A 20 darab Airbus forgószárnyas beérkezése után, nem kerülnek nagyjavításra a Mi-8T helikopterek.

A helikopterek beérkezésével 2019-től már megkezdődtek a kiképzési repülések az új technikával, és az szállító helikopterállomány gerincét képező Mi-8T és Mi-8MT (Mi-17) forgószárnyasok üzemideje lassan, de biztosan csökken. 2021-re már csak egyetlen a 3304-es Mi-8T repülőképes. Ez a helikopter repülte körbe az országot pénteken, és búcsúzott el a repülőterektől. A Mi-8T rentábilisan nagyjavíthatóak lennének, azonban a H145M „okostojások” beérkezése után, jelenlegi helyzetben értelmetlen a nagyjavításuk. A helikoptereket hivatalosan nem vonták ki, hanem ideiglenesen leállítják, ami azt jelenti, hogy még lehetőség lesz későbbiekben a katonai és politikai helyzet alakulásának vonatkozásában akár nagyjavításukra és reaktiválásukra is. A Mi-8T helikopterek továbbrepülésének másik lehetősége a katonai eszközök kiépítése után (például egyes rádióberendezések) értékesítés után polgári céllal üzemeltetés.

minyo64.jpg

  • A Mi-8 változatok több múzeumban és magángyűjteményben kapnak helyett. A szolnoki RepTár egyik becses kincse a 10439 lajstromszámú Mi-8T. A 10439 gyári számú helikopter 1973 és 1999 szolgálta hazánkat.

minyo65.jpg

  • A Mi-8 "párnás" változata. A négyszögletes ablakok is mutatják, hogy VIP szállító feladatra tervezték. A helikopter a szolnoki Reptárban látható.

Köszönjük a Honvédség Mi-8T helikopterei üzemeltetőinek, műszaki állománynak és helikopter személyzeteknek a szolgálatot, az 52 szolgálatban töltött évet.

minyo72_1.jpg

  • A budai Vár felett a Mi-8T vezette kötelék két kísérő Mi-8MT/Mi-17-es helikopterrel.

minyo51.jpg

  • Egy magyar és egy finn Minyó a Duna felett. A nemzeti színű lobogó mellett az Európai Unió zászlaja látható.

minyo71_1.jpg

  • Egy különleges szállítási feladat. Az 50 éves díszfestett Mi-8T-ből a szolnoki Katonazenekar masírozik elő a 2019-es családi napon.

minyo38.jpg