Hadtörténeti Múzeum - Militärhistorisches Museum Flugplatz Berlin-Gatow

A Militärhistorisches Museum fő épülete irányítótornya, mögötte lokátordómmal előtérbe egy F-104G, amelyről még szó lesz.(forrás: mhm-gatow.de)

Berlinben 1934-ben épült meg a Berlin-Gatow repülőtér, amely az akkor titkos katonai légierő kiképzési céljaira szolgált, és magán foglalta a Luftkriegsschule II. (2. számú Légiharc iskolát) amely Drezda, Werder, Fürstenfeldbruck, Bécs és Wroclaw mellett a Harmadik Birodalom pilótaképzésének fő helyszíne volt.1945. áprilisban a Szovjet erők foglalták el a repülőteret, majd a világháború után a Brit megszállási zónába került. 1948-49-ben a Berlini Légihíd idején a szövetséges repülők majd harmada ide érkezett és innen szállt fel.

A Militärhistorisches Museum der Bundeswehr – Flugplatz Berlin-Gatow, vagyis Bundeswehr hadtörténeti Múzeumát a Google Earth-ról. forrás: https://www.google.com/intl/hu/earth/

A hidegháború alatt Gatow a nyugati katonai hírszerzés központja volt.

1994-ben a szövetséges erők berlini kivonulása után a repülőteret átadták a Bundeswehrnek. A repülőteret és környékét két részre osztottak, zárt részét a 3. repülőhadosztály és a Luftwaffe egyéb szervei kapták, nyilvános részén pedig kialakítottak a Militärhistorisches Museum der Bundeswehr – Flugplatz Berlin-Gatow, vagyis Bundeswehr hadtörténeti Múzeumát.

Militärhistorisches Museum der Bundeswehr – Flugplatz Berlin-Gatow logója (forrás: mhm-gatow.de)

A repülőtérnek két 830 méter hosszú kifutópályája van, amelyek az évente rendezett repülőnapokon üzemeltetnek is. A szabadtéri kiállítási terület majd egymillió négyzetméter és körülbelül 70 hidegháborús repülőeszköz valamint közel 60 egyéb katonai berendezés, komplexum látható. A múzeum területén lévő kilenc hangár közül kettőt kiállítási épületként, egyet a múzeum műhelyeként, hármat pedig raktérépületként használnak. A fennmaradó három hangárt átalakítás után szintén kiállítási épületként illetve raktározási helyként fogják használni.

A múzeum fő épülete másik irányból, a modern radardóm mellett egy második világháborús Würzburg lokátor

A múzeumban jellegi miatt is, elsősorban a katonai repülés emlékei vannak, de Itt található egy 5000 egyenruhát tartalmazó gyűjtemény, egy 30ezer könyves könyvtár.

A gyűjtemény nagy része a hidegháborúban használt NATO és Varsói Szerződés repülőeszközeiből áll, de van első és második világháborús része is a múzeumnak, valamint más katonai felszerelés is megtekinthető.

Az első világháborús repülőgépek nagy része replika. Köztük található francia Farman III, Brit Avro 504K, és német Fokker D.VII, Dr.I. EIII, Etrich-Rumbler Taube és Siemens-Schuckert DI.II.

Fokker EIII Eindecker, az első légifölény vadászrepülőgép volt a világon. A szinkronizált géppuskák megtizedelték a kétüléses Antant tüzérségi megfigyelő illetve felderítő repülőgépeket.

A Fokker Dr.1 "Dreidecker" nem a legjobb német vadászrepülőgép volt, bár fordulékonysága rendkívüli volt. Volt brit megfelelője a Sopwith Triplane. A Fokker Dr.1-et összekapcsolják Manfred Von Richtofen-nel, bár a Die Rote Kampflieger legtöbb légigyőzelmét Albatros D.V.repülőgépeken érte el.

Siemens-Suckert D.III egy kevésbé ismert világháborús repülőgép.1917. októberben repült először és 80 darab készült el belőle a Deutsche Luftstreitkräfte részére. A svájci légierő is rendszeresítette.

A második világháborús német repülőgépek között látható a legendás Bf-109G2 vadászrepülőgép, a Messzer. Az itt látható repülőgép spanyol gyártású és eredeti típusjelzés Hispano Aviación HA-1112. A repülőgépet visszaépítették G2-es változatra. Külön kis kiállítóteremben helyezték el a Me-163 rakétahajtású elfogóvadász / pontvédelmi repülőgépet.

A Bf-109G a legendás "Messzer" egyik változata. A valóságban már a világháború után gyártott Hispano Aviación HA-1112 Bf-109G2-re visszaépített példánya, de ez semmit sem von le arról, hogy a repüléstörténet ikonikus típusa

Különlegesség a DFS230 vitorlázó repülőgép, amellyel a nevezetes bevetést repülték a Belga Eben Emael erős ellen, amely során sikerült a német csapatok számára veszélyes az erődöt elfoglalva, a vízi átkelést biztosítani az Albert csatornán. A vitorlázó repülőgépeket bevetették (a nagy veszteséggel járó) Kréta elfoglalásakor valamint Benító Mussolíni Gran Sassoból való kiszabadítása során. Teherszállító változatát használták a Keleti fronton a Gyemjanszknál és Kholmnál és a Sztálingrádnál bekerített haderő utánpótlásának légi biztosításban, és a Budapesti Erőd (Festung Budapest) légi úton próbált ellátása során is. A hat változatban készített vitorlázó repülőgépet 1939 és 1943 között több mint 1600 darabos sorozatban gyártották. A pilóták kívül 9 katonát és 270kg felszerelést tudott szállítani. Opcionálisan felszerelhették egy darab 7,92mm-es MG15 illetve két darab 7,92mm-es MG34 géppuskával. Vontatását általában Junkers Ju-52/3m repülőgépekkel végezték.

A DFS320 vitorlázó repülőgépet a nyugati hadjárat során 1940-ben ismerte meg a világ, amikor 70 ejtőernyős katonát szállítottak velük a belga EBEN EMAEL erőd tetejére, akik legyűrték az ellenállást, és elfoglalták a létesítményt. Ezzel megnyílt az út az Albert csatornán keresztül Belgium és Hollandia belseje felé. Később használták Kréta elleni légi hadműveletben, Sztálingrádnál és egy sor katlanba zárt német egység utánpótlásának biztosításában. A vitorlázó repülőgép 1944. végén "Budapest Festung" utánpótlásában szintén szerepet kapott.

Alexander Lippish tervezte Me-163 Komet az első rakétahajtású pontvédelmi (elfogó) vadászrepülőgépet. Előnye és hátránya is a nagy sebesség volt, mivel a pilótának sebességtöbblete miatt alig volt ideje célozni. A rakétavadász hajtóműve és üzemanyaga csak hét és félperces működést tett lehetővé, ezért felszállás után szinte függőlegesen azonnal magasba emelkedett, majd átsuhanva az ellenséges kötelék repülőgépei között, vitorlázva tért vissza támaszpontjára.Bár több mint 300 épült belőle de kutatások szerint tíz Komet veszteséggel mindössze 16 szövetséges repülőgépet lőttek le.

Szintén kiállítási tárgy a Fieseler Fi 156 Storch (Gólya) futárrepülőgép, amelyből 2900 készült, 1937 és 1949 között. A termelés végdátumából is látszik hogy az 50km felszálló-sebességű típus gyártása nem szakadt meg a világháború után, mivel cseh, francia, román gyárakban tovább építették. Csehszlovákia Mráz K-65 Cap néven gyártott 138 darabot, Franciaország pedig a Morane-Saulnier gyártásában MS.500,502, 504 és MS.505 típusjelzéssel gyártották. Utóbbiból az eredeti Argus motorok elfogyása után még 925 darabot építettek Criquet néven Salmson 9ab illetve Jacobs R-755-A2 motorokkal. Érdekesség, hogy Storch volt például Bernard Law Montgomery marsall saját repülőgépe.

A Fieseler Fi-156 Storch (Gólya) a világ egyik legjobb STVOL repülőgépe volt, tehát minimális fel és leszállópályára volt szüksége. Futár és megfigyelő, tüzérségi felderítő feladatkörben repült. A világháború után Csehország és Franciaország is gyártotta saját motorokkal. Le Ferté Alais és, Duxford egén minden évben látható (kivéve idén a COVID-19 pandémia miatt).

A Siebel Si 204-es egy kevésbé ismert könnyű szállító-repülőgép volt, amelyet Németországon kívül a megszállt Franciaországban, és a Cseh-morva Protekturátusban is gyártottak. Két pilóta mellett nyolc utast tudott szállítása, illetve 1650 kg szállítmányt maximum 364 km/órás sebességgel, hatótávolsága 1800 km volt. Összesen 1216 darab készült a szép vonalú kétmotoros repülőgépből. Nyolc ország légiereje repülte és hat országban közforgalmi, polgári feladatokra használták. Érdekesség, hogy ezekből az országokból több a világháború után, mivel a Franciák SNCAC (Société Nationale de Constructions Aéronautiques du Nord) NC.701 illetve NC.702 Martinet néven a csehek pedig Aero C-3 néven tovább gyártották a repülőgépet.

Siebel Si-204 egy kevésbé ismert könnyű német szállító-repülőgép volt. Személyes élményem, hogy egyik első makettem ez a típus volt, persze csehszlovák Aero C-3 típusnévvel. Ennek ellenére Én átfestettem és Luftwaffe színeiben készítettem el anno vagy 48 éve a makettet.

A hidegháborús repülőgépek közül az újraalakított Luftwaffe állományába tartozott a Breuget 1150 Atlantic tengerészeti járőr repülőgép, amely a Balti és Északi tenger felett kergette a szovjet tengeralattjárókat. Az Atlantic jelenleg is szolgálatban áll a Francia Légierőben. A német haditengerészeti Légierő kivonta és helyette a P-3 Orion amerikai gyártmányú, Hollandiától átvett repülőgépekkel látja el napjainkban látja el partjainak és felségvizeinek védelmét, és NATO szövetségi feladatait.

A Breuget 1150 Atlantic manapság is repült még a Francia Flottalégierő állományában. A partvédelmi járőr és tengeralattjáró vadász feladatkörben alkalmazott típust Németország már kivonta és helyette Hollandiától vett azonos feladatkörre négymotoros Lockheed P-3 Orion repülőgépeket, Ezeket viszont a gyártó Egyesült Államokban vonják ki és helyettük a Boeing P-8 Poseidon repülőgépeket rendszeresítettek, amely a Boeing B 737-800/900 típusok alapján építenek.

A Canadair CL-13B Sabre Mk6, az F-86 Sabre Kanadai licencgyártása volt. A repülőgéptípus harcban próbált, az első amerikai vadászrepülőgép volt, amely megállta helyét a szovjet MiG-15 elfogó vadászrepülőgépekkel szembeni légiharcban, sőt tapasztalat személyzetüknek és taktikájuknak köszönhetően légifölényt tudtak kiharcolni Korea felett. A Sabre Mk6-ből a Luiftwaffe 225 darabot állított szolgálatba.

A Canadair CL-13B Sabre Mk.6 repülőgépből 225 darab épült a Luftwaffe részére. Az F-86 licencgyártott változata, amely jobbnak bizonyult a Koreai háborúban a szovjet MiG-15 vadászrepülőgépeknél. A képen látható példány orrészére festett jelvény Erich Hartmann 352 léggyőzelmes pilóta személyes repülőgépein díszelgett. Hartmann Geschwaderkommodore-ként irányította az új Luftwaffe első sugárhajtású vadászrepülő ezredét.

A Dassautl/Dornier Alpha Jet kiképző és könnyű csapásmérő repülőgép a francia-német repülőgép építés egyik első terméke volt. A hegyes orrú német változatot a Luftwaffe kivonta, de a Portugálok átvették és 2019-ig szolgálatban tartották. Több magán katonai repülőiskola és kontraktorok üzemeltetik a német példányokat. A Red Bull istálló is kettőt repülőgép tulajdonosa. A francia változat jelenleg is szolgálatban áll, ezek a németektől eltérő belső műszerezettséggel, például lézertávmérővel is fel lettek szerelve. Az Alpha Jet különböző szabadesésű bombán kívül például az AMG-65 Maverick páncéltörő, illetve repesz-romboló rakétákat is hordozhatott.

A francia-német gyártású Alpha Jet kiváló repülési tulajdonságokkal rendelkezik. Gyakorló és könnyű csapásmérő feladatra egyaránt alkalmas volt. A Német változat orrésze hegyes, a francia változaté kis félgömbben végződik. A francia változat jóval komolyabb elektronikával rendelkezik, Németország 1998-ban kivonta saját példányait és sugárhajtású pilótakiképzést az Egyesült Államokba tette át.

A német Alpha Jet repülőgépek is képesek voltak mk82 szabadesésű bombák, különböző repeszbombák és AGM-65 Maverick páncéltörő illetve repesz-romboló fejjel ellátott irányított rakéták, valamint AIM-9L Sidewinder légiharc rakéták hordozására. Portugália 50 darabot vett meg a leállított német példányokból, ezeket 2019-ben vonták ki a szolgálatból.

A Dornier Do-27 a Fieseler Fi-156 Storch modern változata volt. 1955 és 1965 között gyártottak 23 változatban belőle 628 darabot. A gyártó országon túl még 21 nemzet hadereje állította szolgálatba a 6 személye repülőgépet, amely könnyű teherszálításra is alkalmas volt. A repülőgépet amerikai 254 kW-s Lycoming GSO-480-B1B6 motorral gyártották.

A Dornier Do-28 hasonló feladatkörű, de kétmotoros repülőgép, amelyet 1959-től gyártottak, majd 1966-tól módosított Do-28D változatot. Jelenleg modernizált változatának a Do-228-nak sorozatgyártása folyik. A pilóta mellett 8 fővel repülhető típus szintén amerikai Lycoming IO-540A motorokkal készült, háromtollú Hartzell légcsavarokkal. Modernizált Do-28D már 12-13 fő szállítására is alkalmas volt, hosszított törzsével. Huszonkettő ország haderejében és öt ország polgári légitársaságainál repülték a típust.

A Lockheed T-33A Silver Star eredetileg P-80 Shooting Star néven vadászbombázónak készült és még 1944.januárban végezte első felszállását. A második világháborúban Olaszországban éles bevetéseket repültek vele, de nem találkozhattak a Me-262-vel. A Koreai háborúban viszont már F-80-ként kiderült, hogy a MiG-15 ellenében nem áll nyerésre. A kétüléses oktatóváltozat, amely TP-80-ként kezdte, de exportváltozatát már T-33A Silverstarnak nevezték, viszont sikeres volt. Két géppuskával és 907 kg-nyi bombateherrel harci feladatot is elláthatott..

A T-33A változatot NATO Kanadai kiképzőközpontjában repülték először és Kanadában is gyártották belőle 656 darabot. 41. ország rendszeresítette, köztük Nyugat-Németország 192 darabot

A Nyugatnémet Légerő, sok külföldi típust is szolgálatban tartott a hidegháború során. Az kanadai CL-13B Sabre Mk6 vadászrepülőgép mellett Gatowban látható, annak lokátorral is felszerelt North American F-86K Sabre, a Republlic két nagyon hasonló típusa, az F-84F Thunderstreak, amely inkább csapásmérő mintsem légiharc repülőgép volt, és a RF-84F Thunderflash, amely viszont felderítő repülőgép volt.

A Canadair CL-13B Sabre Mk6-os vadászrepülőgép, az F-86 kanadai licencváltozata. Jobb volt mint az MiG-15, egyetlen probléma a fegyverzete, hat géppuskájának tűzgyorsasága nagyobb volt, mint a MIG gépágyi, de azok nagyobb rombolást tudtak okozni. Sok esetben repültek haza géppuska okozta sérülésekkel a szovjet gyártmányú vadászrepülőgépek. A kanadai Szablyák Orenda hajtóművekkel repültek,amely a J47-GE-27 módosított licencváltozata volt.A kanadai gyártásból 75 darabot repült a Luftwaffe színeiben.

Az F-86K a szablya lokátoros változata. Érdekes, hogy mennyit változat egy repülőgép karakterisztikáján az orrész változtatása. .Az APG-37 típusú lokátor a megváltoztatott beömlőnyílás fölé került beépítésre.A változatból 120 darab épült az Egyesült Államokban és 221 darab Olaszországban a FIAT-nál. A fegyverzet is változott, a hat géppuska helyett már négy 20mm-es ?24A1 gépágyú került beépítésre.Németországba 88 került a 75. Jagdgeschwader állományába.

A Republic F84F Thuinderstreak vadászbombázó tipikusan az 1950-es évek vadászbombázó típusa volt. Koreában vadászrepülőgépként nem vált be a MIG-ekkel szemben, de csapármérő repülőgépnek megfelelt. Hosszú pályafutása volt, mivel a 1954-től szolgálatba állt az USAF-nál és az Amerikai Nemzeti Gárdából csak 1972-ben vonták ki. Görögországban még később 1991-ben adta utolsó szolgálatát.

Az F-84F Thunderstrike változatból a Luftwaffe 450 darabot üzemeltetett vadászbombázó feladatkörben.

Szintén Republic és szintén azonos típus, de ez RF-84 Thunderflash. Ez a változat felderítő. Jól láthatóak a beépített kamerák ablakai a törzsorr részben.Emiatt a hajtómű légbeömlő nyílásait oldalt a szárnytövekben helyezték el. Németország 108 darab légi fényképezőgépet állított szolgálatba..

A vadászbombázó F-84F Thunderstreak változatból egy kicsit megkopott festésű példányt is találtam a múzeumban.

Utánuk generációs ugrás a Lockheed F-104 Starfighterből több példány is, köztük változata az együléses F-104G és a kétüléses TF-104G. Gyakorló repülőgépből a Locheed T-33A és a Piaggio P.149 is a gyűjteményt gyarapítja. A vietnami háború idején, már a Luftwaffe az „özvegycsinálón” kívül repülte a McDonell Douglas F-4F és RF-4E Phantom II harci repülőgépeket is. Az előbbi könnyített elsősorban vadászfeladatra készült, a RF-4E viszont orrészében több kameratípussal felderítő változat volt. A F4-F, viszonylag sokáig repült még az Egyesített Német Légierőben is, utoljára a Wittmundban állomásozó 71-es Richthoffen vadászrepülő ezred cserélte le, az akkor már modernizált Phantomjait az európai (elsősorban német) gyártású Eurofighter többfunkciós harci repülőgépekre.

Az F-104G Starfighter szemből szép repülőgép. Látszik hogy sebességre volt tervezve, kis szárnyakkal, rakéta törzzsel. A kiállított példány csak négy darab póttartályt hordoz, kellett is a fürge vadászgépnek az üzemanyag.

Az F-104G Starfighter egy németesített változat volt. A vadászgépből, vadászbombázó átalakítás nem tett jót a repülési tulajdonságoknak, ráadásul a földközeli repülés sem volt a típus erőssége. Németországban generációs ugrást is jelentett a Csillagvadász a gyorsított és helytelen módszerű kiképzés sem tett jót a repülésbiztonságnak. Erich Hartmann a világháború legtöbb légigyőzelmet elért pilótája, ezredparancsnokként ellene volt a hadrendbe állításának. Hartmann-t leváltották és a repülőgépet rendszeresítették. A német repülőgépek egy részét otthon a Messerschmittnél (MBB) gyártották. Összesen 915 darab több változatban a szolgálatba állított Luftwaffe repülőgépből 270 darab, az állomány 30%-a került veszteséglistára.

Egy kísérleti rendszer. A Lokcheed F-104G Zell (Zero Length Launch) szállítható indítóról Rocketdyne 274,4kN gyorsítórakétával repülőtér, kifutópálya nélkül indíthatták volna a repülőgépeket. Landoláshoz szükséges lett volna leszállópályára. A kiállított repülőgép törzse alatt B43 nukleáris bomba makettje van függesztve. A német F-104G repülőgépet harcászati atomcsapásra is képesek voltak.

Az F-104G mögötti füst és lángelvetető rendszert hajtómű próbákat lehetett végezni, úgy, hogy nem veszélyeztette a repülőgép mögötti területet.

Az F-4F Phantom II. az eredeti McDonnell Douglas F-4 kifejezetten Németország részére kifejlesztett változata volt. 175 darab épült belőle. A könnyített sárkány jobb fordulékonyságot, agilitást adott a repülőgépnek, amelyek AIM-9 Sidewinder közelharc rakétákkal volt eredetileg felfegyverezve. Modernizáció után AN/APG-65 lokátort építettek a vadászrepülőgépekbe, (ez a radar az F/A-18 fedélzeti lokátora is volt), és integrálták az AIM-120 AMRAAM aktív lokátorirányítású látóhatáron túli légiharcra tervezett rakétát. A korszerűsített F-4F ICE változatot 2013. június 9-én vonták ki a Wittmundi JG71 Richtofen vadászrepülő ezred állományából. 88 darab RF-84E felderítő repülőgépet is beszerzett Nyugat-Németország, ezek egy része kivonásuk után a Görög és a Török légierőkhöz kerültek.

A Nyugat-Német légierő célvontató feladatkörbe repülte a OV-10B Bronco, COIN (régebbi néven partizánvadász) repülőgépet, amelynek amerikai rövidítése (observer, vagyis megfigyelő), de gyakorlatilag egy könnyű csatarepülőgép, amelynek erősen modernizált változatait még egy éve is bevetették a közel-keleten. Egy másik könnyű csapásmérő repülőgép amely szintén repült német színekben az Olasz fejlesztésű Fiat G-91, amelynek több változatát is használták, csapásmérő és felderítő változatban. Németország viszonylag kis számban repülte a Fouge CM.170 Magister gyakorló és könnyű támadó repülőgépet, valamint a Fairey Gannet lokátorral felszerelt, légcsavaros gázturbinás tengerészeti felderítő repülőgépet. A Gannet változatai közül a németek a tengeralattjáró vadász változatot rendszeresítették a légtérellenőrző változat repülőgépei brit Flotta hordozóin teljesítettek szolgálatot.

A North American Rockwell OV-10 Bronco-t 1970-ben állította szolgálatba az Amerikai tengerészgyalogság. A Német Légierő az OV-10B változatot repülte amelyet célvontató feladatkörre módosítottak. Erre a feladatra csekély mennyiséget, mindössze először hat majd erősített változatából 12 darabot rendszeresítettek. A célvontatásra 1990-ben svájci gyártású Pilatus PC-9-eseket vásároltak, utána nyugdíjazták a kétmotoros, eredetileg megfigyelő és COIN hadviselésre tervezett típust. .

A Fairey Gannet 1949-ben repült először. A hordozófedélzeti üzemeltetésre tervezett tengeralattjáró vadászból 15 darab AS.4-es és egyetlen T.5-ös változatot üzemeltettek a németek. A repülőgépek a Jageli 2-es és Nordholzi 3-as Marinefliegergeschwader állományába tartoztak.

Csekély számban English Electric Canberra felderítő repülőgépekkel is rendelkezett a Luftwaffe, ezek nagy magasságból stratégiai felderítésre képes repülőeszközök voltak.

Az English Electric Canberra első repülése már 1949-ben megtörtént, a britek 1951-ben állították szolgálatba. A felderítő és bombázó változatok közül a németek B.Mk2.felderítőből rendszeresítettek három darabot.A brit Canberrákat 2006-ban vonták ki a szolgálatból. Az Egyesült Államok megszerezte a licencét a repülőgépnek és Martin B-57 Canberra néven gyártotta.A Németek a Manchingból repülték a Canberrákat és az utolsó repülésre 1993. májusában került sor.

Természetesen a kiállítás része a PANAVIA Tornado IDS (interdictor/Strike) vagyis lefogó, csapásmérő repülőgépnek készült. Erre kiválóan alkalmas alacsonytámadó változatható szárnynyilazásával, ezt képességét a jelenlegi 5. generációs harci repülőgépek sem képesek jobban megoldani. (más harcászati elvek alapján készültek). A Tornadonak készült ECR (Electronic Combat/Reconnaissance). „Recce” vagyis felderítő és elektronikai lefogó változatai, sőt a brit Királyi Légierő „minitomcat”-ként ADV (Air Defence Variant) vadászrepülőgép változatot is üzemeltetett. A Tornadó Olaszországban és Szaúd-Arábiában is még szolgálatban áll, a britek először a vadász, majd a felderítő és csapásmérő változatokat is kivonta és helyettük Eurofighter és Lockheed-Martin F-35 harcászati repülőgépeket állított hadrendbe.Napjaunk történése, hogy az atomcsapásra is felkészített típust, ebben a feladatkörben Németországban 30 darab Boeing F/A-18F Superhornet váltja, mivel az Eurofighter sem elektronikai lefogó, sem atombombázó feladatkörre átalakítása nem lenne rentábilis. Az atombombázó kialakításban való részvételért az Egyesült Államok horribilis összeget kért. Elektronikai lefogó feladatra 15 darab Boeing EA-18G Growler-t szerez be a Német Kormányzat.

A Panavia Tornado IDS a Brit, Olasz és Német Légierő első számú csapásmérő repülőgépe volt, Harcban próbált típus, Irakban, Afganisztánban,Líbiában, Szíriában és a délszláv háborúkban is repültek velük. A Luftwaffe 210 csapásmérő és 35 lefogó változatot állított szolgálatba. A jelenleg 94 IDS és 28 ECR korszerűsített változatot repülnek. Az modernizált repülőgépek típusjelzése PA-200 Tornado. A haditengerészeti légierőben 112 csapásmérő repülőgépet rendszeresítettek, de 2005-ben megszüntették a tengerészeti csapásmérő ezredeket és ezeket integrálták a Luftwaffe egységei közé. A Tornadok atomcsapásra is képesek. A hét bejelentése, hogy Berlin a Tonkák helyett nukleáris csapásmérére 30 darab amerikai Boeing gyártmányú F/A-18F, elektronikai lefogó feladatokra pedig 15 darab EG-18 Growler harcászati repülőgépet szerez be.

A Luftwaffe szállító légierőnek megalakulását követően, néhány brit Hunting Percival P.66 Pembroke mellett nagyobb számban a francia Nort Aviation N2501D Noraltas szállító repülőgépet használt, szállítási és ejtőernyős feladatokra, majd szintén német-francia együttműködésben a C-160 Transall közepes szállító-repülőgépeket rendszeresítették mindkét országban. A C-160 Transall utódja is közös fejlesztésű, az Airbus A400M Atlas nehéz szállító repülőgépe.

Az 1949-ben tervezett Nord Aviation N2501 Noraltas szállító-repülőgépekből 187 darabot állította a Nyugat-Német Légierő rendszerbe. Ezekből 161 darabot Flugzegbau Nord németországi leányvállalatnál építették. A teherszállító és ejtőernyős ugrató repülőgépeket a franciák 1989-ben vonták ki. Mindkét országban a közös fejlesztésű C-160 Transall lett az utódtípus.

A Gatow Múzeumban a nyugat-európai és amerikai légierők más típusait is meg lehet tekinteni. A francia légierőt erősítette egykoron a Dassault cég két típusa is, a Super Místére vadászbombázó és a Mirage III deltaszárnyú vadászrepülőgép.

A Dassault első szuperszónikus vadászbombázója az 1956 és 59 között gyártott Super Mystére volt. 180 darabot építettek belőle és a galloknál 1977-ig állt szolgálatban.A hondurasi és Izraeli légierőben állt még hadrendben, utóbbiban sok éles bevetést repültek az Arab-Izraeli háborúk során.A repülőgépbe kettő 30mm-es DEFA gépágyút építettek, de az Izraeli repülőgépekhez integrálták a Rafael Sharfir légiharc és AS.30 levegő-föld rakétákat.

A Super Mystére a SNECMA ATAR 101G-2 gázturbinája utánégetéssel 44,1 kN tolóerőt tudott leadni, és ezzel maximális repülési sebessége elérte a 1195 km/órás hangsebességet.Földi csapásmérésre 18 darab SNEB 68mm-es nem irányított rakétát tudott hordozni két konténerben. A Supermystére-t a Mirage III és V. vadászbombázók váltották fel Franciaországban.

Az utód a Dassault első legendás Deltaszárnyú repülőgépe a Mirage III. A vadászrepülőgépet 1961-ben állították szolgálatba és 1961 darabot építettek belőle. A Mirage V-el együtt több mint két tucat változatban gyártották, és "törvénytelen" licencéből az izraeli Nesher, Dagger, Barak, Kfir változatokból is jelentős mennyiség készült. A Kfir legutolsó változatát jelenleg is be lehet szerezni, bár ez már "csak" felújított és végletekig modernizált változat.Dél-Afrikai változatait Cheetah néven repülték, Venezuelában Panthera néven van rendszerben.22. ország rendszeresítette, több helyen még szolgálatban áll. Az Arab-Izraeli és Indiai-Pakisztáni háborúk mellett az Argentinok repülték a Falkland szigeteki konfliktus idején.A francia légierőben a külsőleg hasonló Mirage-2000 harcászati repülőgép lett utódtípusa.

A brit Királyi Légierő a RAF állományából a Gloster Meretor NF.11, Hawker Hunter F. Mk6., vadászbombázók, a Hawker Sea Hawk Mk4. tengerészeti vadászrepülőgép és a Hawker Harrier GR Mk1 harci repülőgépek láthatóak a múzeumban.

Az English Electric Lightning egy kiváló emelkedésű gyors elfogóvadász repülőgép volt. Deltaszárnya mellet különlegessége volt az egymás fölé épített Rolls-Royce Avon 301R gázturbina, amely 72,8 kN tolóerővel lökte a levegőbe az elfogó vadászrepülőgépet. Fegyverzete két beépített 30mm-es ADEN gépágyún kívül de Havilland Firestreak és Hawker Siddeley RedTop infravörös hőkövető közelharc rakétákból állt. Sebessége elérte a kétszeres hangsebességet. A Brit Királyi Légierőn kívül Szaúd-Arábia és Kuvait is repülte a típust.Összesen 337 darab készült a típusból.

A Hawker Harrier (Rétihéja) ikonikus helyből felszálló harcászati repülőgép.A Sidney Camm és csapata által tervezett repülőgép első változata Gr.1 került Gatowba. Ebből a változatból 381 darab készült. A GR a (Ground attack és a Reconnaissance) tehát a csapásmérő és felderítő feladatkörre készült. Vadászrepülőgépnek nem felelt meg az összes Királyi Légierős változat, még a legfejlettebb Gr.9-sem. A Brit Flotta FRS-1/2 viszont légvédelmi feladatra is alkalmas volt, különösen utóbbi, amelyhez még BVR látóhatáron túli légiharcra is alkalmas AIM-120 AMRAAM is integrálásra került. A repülőgéppek például a Rajnai Brit Hadsereg légi támogatását végezték volna, mivel a Varsói Szerződés támadásai elpusztították volna a repülőterek nagy részét.

Az Olasz tervezésű Fiat G-91 "Gina" oktató és könnyű csapásmérő repülőgépek szintén a Luftwaffe-t erősítették, A típusnak volt felderítőváltozata is.

A Fiat Aviaizone fejlesztette ki az 1955-ös évek közepén a G-91 könnyű csapásmérő és felderítő repülőgépet. A "Gina" névre keresztelt típusból. Az olasz légierő 1961-ben állította szolgálatba, de a Portugál és Nyugat-Német Légierő is hadrendbe állította. 1956-tól 1977-ig gyártották a repülőgépet, ebből a Luftwaffe először a felderítő G.91R3 változatot kapták meg 1960. szeptemberben. Aufklärungsgeschwader 53, vagyis 53. felderítőezred repülte először. A gyakorló, a csapásmérő és felderítőváltozatokból összesen 310 darab G.91 R/3 és 40 darab G.91T (kétüléses) változatot szállítottak a Luftwaffe részére.A G.91R3 két 30mm-es DEFA gépágyúval az R4-es négy 12,,7 Colt-Browning géppuskával és négy függesztőponton ejtőlőszerrel és nem irányított rakétákkal is felszerelhető volt.

A Fiat "Gina" kétüléses változata G.91.T3. Ez is rendelkezett beépített tűzfegyverrel és felfüggesztőpontokkal, de a kiképzés, átképzés volt a fő feladatköre a repülőgépnek.

Egy német gyártású repülőgép, az MBB (igen ez is Messerschmitt) HBF 320M Hansajet ECM. Tehát katonai elektronikai harcra, felderítésre átalakított bizniszjet. Az alapváltozat a Hansajet1964-ben repült először, és 1994-ben harminc év múltán repült az utolsó repülőgép a típusból, Az ECM változat elektronikai felderítő, lefogó bevetéseket hajthatott végre.

A HBF Hansajetből 47 darab épült belőle és a Luftwaffe használta katonai és két amerikai cég polgári változatát. Az alapváltozat katonai felhasználása könnyű teher és személyszállító illetve futár feladatkörben volt lehetséges.

Az Amerikai Egyesült Államok Légierőben a T-37 Cessna szolgált a kiállított repülőgépek közül.

A hajdani Kelet-német légierőből (Luftstreitkräfte) nagyszámú szovjet tervezésű, és gyártású repülőgép került a múzeumba. A Mikojan-Gurevics tervezőiroda repülőgépeiből van a legtöbb típus, a MiG-15BiSz, -17F, -21M, 21UM, -21F13, -23BN, -23MF, -29G. A Szuhoj Sz-22M4 és UM csapásmérő repülőgépek mellett látható az IL-28 bombázó repülőgép, a Jak-11 és 18 kiképző, gyakorló és támogató repülőgépek, a szállító légierőt az AN-2 könnyű és AN-26 közepes szállító repülőgép képviseli. A csehszlovák tervezésű és gyártású L-29 Delfin és L-39V Albatrosz szintén a Luftstreitkräfte állományában szolgált, akárcsak a Letov Let L-410UVP könnyű szállító és Zlin Z43 kiképző repülőgép.

A MiG-15BiSz cseh ajándék a Múzeumnak. A BiSz az alapváltozat modernizált változata, de lokátort ebbe a változatba sem építettek be. Klimov VK-1 hajtóművével, 1076km-es csúcssebességét ért el megközelítve a hangsebességet.Fegyverzete egy 37mm-es Nugyelman N37 és két 20mm-es Nugyelman-Richter NR-23 gépágyú volt.Két darab maximum 100 kg-os bombát is hordozhatott.

A MiG-17PF minden időben repülhető vadászrepülőgép az orrészbe épített lokátorral épült. Klimov VK-1F gázturbinával mozgatta. A PF változat három Nugyelman-Richter NR23 gépágyúval volt felszerelte 100-100 lőszerrel. Az RP-5 Izumrud lokátorát 12 km-es hatótávolsága inkább éjjel, vagy rossz időjárási viszonyok között használták, nappali jó-idős bevetésnél szabad szemmel előbb vette észre a pilóta az ellenséget.

A MiG-21UM, kétüléses gyakorló repülőgép volt. A 21-es MF változat kétüléses verziója volt, elődje a U és USz változatok voltak.SzPSz határréteg lefúvó rendszere segítette a repülést. Hajtóműve R–11F2SZ–300. Katonai jelzése Je–6UM, gyártmányjelzése 69 volt.

MiG-21M volt a típusjelzése a Kelet-Német Légierőben az (Izdeliye 96A, NATO "Fishbed-J") négy szárnytartós vadászrepülőgépnek. Négy függesztőponttal az MF és BiSz nagy-sorozatok készültek, a M, az MF előtti kicsit ráncfelvarrott változat volt. Még nem volt integrálva az R60 hőkövető közelharc rakéta és lokátora is RP-21MA változat volt, a szovjet légierőben repülő RP-22 helyett.

A MiG-23UB a kétüléses változata volt, a NATO által Flogger-ként nevezett változtatható szárnyállású vadászrepülőgépnek. Az első típusjelzése még MiG-23U volt. 1970-ben emelkedett először a levegőbe.Az oktatópilóta hátul a kabin második részében kapott helyett, így az avionika egy részét az orrrészben építették át, ezért nem lehetett a harci változat lokátorát beépíteni, csak a régebbi MiG-21 BiSz-nél is rendszeresített Szapfir–21-et Ezzel a lokátorral nem lehetett sem a R-23 sem R-24 közepes hatótávolságú rakétákat vezérelni, ezért csak hőkövető R-60 közelharcrakétákat hordozott. Később már a Szaphir-21 sem került beépítésre,ballaszttal helyettesítették.1985-ig gyártották ezt a gyakorló változatot 769 példányban.A Luftstreitkräfte összesen kilenc U(UB) változatot repült a német újraegyesítésig.

A MiG-23ML (легкий, Ljogkij, azaz könnyű, 23–12 gyártmány) 1975-bne repült először. Régebbi változathoz képest jobb volt a manőverező légiharc tulajdonsága, Tumanszkij R-35F gázturbinája 83,28 kN, utánégetéssel 128 kN tolóerőt adott le (ez nagyobb mint a JAS-39C Gripen Volvo RM12 utánégetővel 80,5kN tolóereje). Szapfir–23ML (N003) lokátora bombázó méretű repülőgépeket már 80km távolságból detektálta. Az ML-be beépítésre került a 26S1 infravörös érzékelő, az ASZP–17ML HUD, a Lazur–SZML (Лазурь-СМЛ) adatátviteli rendszer, a Poljot 23–21 navigációs rendszer. két R-23R radarirányítású vagy R-23T infravörös irányítású közepes hatótávolságú rakétát is hordozhatott négy R-60 közelharcrakéta mellett. A Kelet-Német Légierő 29 darab ML változatot repült, a régebbi tíz darab MF változat mellett.

A tiz MiG-23MF változat egyike. Az MF régebbi Szapfir–23D–S lokátorával sok probléma volt, a repülőgép is nehézen fordult. A fegyverzetébe tartozott ugyan a R-13R és R-23T közepe hatótávolságú változat, de vagy egyik, vagy másik rakétából kellett kettőt függeszteni, asszimetrikus függesztés, csak az ML-nél volt lehetetséges. További négy R-60 közelharcrakétát is függeszhettek a pilonokra. Mintegy 1300 darabot gyártottak a M, MSz és MF típusváltozatokból.

A MiG-23BN, a típus csapásmérő változata volt, de nem tévesztendő össze a MiG-27-esel, a ténylegesen arra tervezett csapásmérő változattal. Tumanszkij R29–B–300 hajtóművel gyártották, ennek egyszerűbb volt karbantartása, fogyasztása viszont nagyobb volt.Szubszónikus hangsebesség alatti repülésre optimalizálták.A pilótafülkét páncéllemezek védték,és golyóálló volt az füle üvege is. A változtatások miatt a repülőgép tömege növekedett, a futóműve is ezért erősebbre készült. Az orrban a nagyméretű Szaphir lokátor helyett Fon lézertávmérő és célkereső kapott helyet, mely képes volt a külső forrásból lézerrel megjelölt cél helyét a HUD-on megjeleníteni. Kilenc függesztőpontra lehetett csapásmérő fegyverzetet, köztük H-23 irányított rakétákat is függeszteni, de beépített gépágyúja nem volt.Hordozhatott GS-23 gépágyúkonténert, R-13 és R-60 légi közelharc rakétákat. A BN-ből 624 darabot gyártottak, a Kelet-Németek ezekből 23 darabot rendszeresítettek.

Szu-22M4 csapásmérő repülőgép. A Szu-17-es változtatható szárnynyilazású repülőgép exportra készített példányainak típusjelzése a Szu-22. A Szu-17-es első repülése 1966-ban volt és 1970 állt hadrendbe a Szovjetunióban. A Szu-22M4-es változata a Szu-17M4 exportváltozata volt.Beépített tűzfegyvere két 30mm-res Nugyelman-Richert NR-30-as gépágyú. H-25. H-27, H-29 és H-58 levegő-föld rakétákat, nem irányított bombákat, rakétákat, kazettás ejtőlőszert és GS-23L gépágyúkonténereket hordozhatott.Atomcsapásra is felkészítették a szovjet repülőgépeket RN-24, -25 valamint 8U49, 6U57, 8U63 nukleáris bombával is felszerelhették.SzPSz-141 zavaró, KMGU-1 és 2 típusú aknaszóró és KKR-1 és 2 felderítő konténert is lehetett rá függeszteni. Légi közelharc rakéták közül az R-13 és R-60 rakétákat hordozhatta, de védelmét a dipol és infracsapda szórókon kívül a nagysebességű mélyrepülés látta el. A kiállított példányt Mecklenburg-Vorpommern tartomány színeire festették, még a Német Demokratikus Köztársaság idejében.

A Szu-22M4-et a MiG-23BN-el azonos feladatkörben üzemeltették, utóbbi gyorsabb, de könnyebb fegyverzetű volt. Kelet-Németország két ezrede repülte Laage bázisról a Szu-22M4-es repülőgépeket. Összesen 47 darab állt hadrendben, beszámítva az MFG-48 haditengerészeti repülőezred repülőgépeit. Ezekhez nyolc darab kétüléses Szu-22UM3K csapásmérő-gyakorlóváltozatot is rendszeresítettek.Az egyesítés után a német légierőben kiértékelték, és megfelelő típusnak találták elavult elektronikája ellenére, de kivonták a rendszerből (ott voltak helyettük a Tornado IDS-ek) és Lengyelországnak adták a leállított példányok nagy részét.

Az Iljusin Il-26 bombázó repülőgép már 1949-ben szolgálatba állt a Szovjetunióban. A kettő sugárhajtóművel felszerelt frontbombázó 700km utazósebességgel repült és hatótávolsága3000 kg bombaterheléssel 2400km volt.A Luftstreitkräfte 12 darab IL-28 és egy IL-28U változatot szerzett be, de nem csapásmérésre, hanem célvontatásra.Ezeket a repülőgépek érdekes módon nem IL-28BM verziók voltak, pedig azokat gyárilag célvontatónak építették.

A MiG-29A és UB frontvadász és vadász-gyakorló repülőgépek a Német újraegyesítés után a Luftwaffe kötelékében is szolgálatba álltak. 1988-89-ben Kelet-Németországban rendszeresített típust NATO kompatibilissá tették és gázturbina átszabályozás után Laage-ben vegyes F-4F Phantom II és MiG-29 1/JG.73 Steinhoff ezredben repülték. A Luftwaffe pilóták 2003-ban már több mint 30ezer órát teljesítettek a típussal, sőt még az Las Vegas térségében rendezett Red-Flag gyakorlatra is átrepültek Észak-Amerikába. Még ez év szeptemberben jelképes 1 EUR áron, a nagyjavításra váró 22 repülőgépes flottát átadták Lengyelországnak. A 29+33 "Rudy" becenevű 29-es maradt Németországban, ez látható a Gatowi múzeumban.

Az L-410-es a cseh kunovicei repülőgépgyár 19 személyes felsőszárnyas turbólégcsavaros közforgalmi repülőgépe. Az UVP változat növelt fesztávolságú és erősebb motorokkal felszerelt változat, amely (ukorocsennaja vzljot-poszadka, укороченная взлёт-посадка) rövidítése rövid kifutó és leszállópályát igénylő repülőgépre utal.A típust használja többek között a Szlovák Légierő is, de Ukrajna és Horvátország is hadrendben tartja. A Kelet-Német Légierő 12 darabot szerzett be,amelyeket rövid ideig a Közös Német Légierő is alkalmazott.

Az L-29-as gyakorló repülőgép az Aero Vodochody Varsói Szerződésben nyertes típusa, csak a Lengyelek állították szolgálatba saját Iskra gyakorló repülőgépüket. 1961-ben állították szolgálatba és 3665 darabot gyártottak belőle, elsősorban a Szovjetunió, és a Varsói Szerződés országainak, de 20 más ország légierejében is rendszeresítették. Sok példány repült a mai napig is belőle, hazánk a Komo Sky Team rendelkezik egy repülőképes példánnyal.

A kopott festésű L-39V kétszemélyes repülőgép elsősorban nem oktató, hanem célvontató feladatkörben repült. A múzeumban tett látogatásom óta átfestették.A Kelet-Német Légierő 52 darabot repülta ZO változatból. Ezekből a német egyesítés után huszonnégye került hazánk légierejébe. A célvontató "V" modifikációból hármat állítottak szolgálatba a keletnémetek.

Az Antonov AN-26-os a Szovjetunió és a Varsói Szerződés legnagyobb darabszámban használt közepes harcászati szállító repülőgépe volt. Az AN-26T illetve S változatában tizenkettőt üzemeltettek a Luftstreitkräfte állományába. Hazánkban jelenleg egy hamarosan lejáró üzemidejű példány a 406-os oldalszámú repül, de egyik társával együtt ebben az évben tervezi a Honvédség oroszországi nagyjavítását.

Gatow jelentős forgószárnyas gyűjteménnyel rendelkezik. A Kelet-Német Légierő állományából a szovjet Mil által tervezett Mi-2, Mi-4A, Mi-8Sz, Mi-8T, Mi-9, Mi-24D, Mi-24P látható. Utóbbi kettő kivételével, amelyek csatahelikopterek, a Mi-2, Mi-4 változat könnyű, a Mi-8 változatok pedig közepes szállítóhelikopterek. A Mi-9 például „párnás” vagyis VIP szállító változat. A kiállított típusokból hazánk még a Mi-8T közepes szállító és Mi-24P harci helikoptereket hadrendben tartja, bár utódtípusaik már kiválasztásra és megrendelésre kerültek, az éppen Német-Francia gyártó az Airbus H145M könnyű többfeladatú, és H225M közepes többfeladatú forgószárnyasokkal. Előbbiek gyártása megkezdődött és már négy darab magyar felségjellel Szolnokon repül, több pedig Donauwörth-i gyárban a gyártás különböző szakaszában van.

A Mi-4 könnyűheikopter a Szovjetunió első nagyobb befogadóképességű forgószárnyasa volt.1952-ben állították szolgálatba és tizenkét változatban gyártották a tervező országon kívül több modifikáció Kínában is. A Kelet-Németek is repülték, a hadsereg és a flotta kötelékében is, a Mi-8 közepes szállítóhelikopter lett utódtípusa.

A Mi-8 helikopter 1961-ben repült, először és 1967-ben került sorozatgyártásra. Napjainkig több mint 50 ország állította szolgálatba katonai vagy polgári feladatkörökben. A képen látható Mi-8Sz VIP utasszállító változat, amely 32-4 fős személyzettel és 9-11 utassal repülhetett. Jellegzetessége a kerek helyett, szögletes nagyméretű ablakok. A Luftwaffe is repülte a német újraegyesítés után az Sz és T változatot is. Utóbbi Magyarországon jelenleg is hadrendben áll, három-öt példányban.

A Mi-24 harci helikopterből is repült a Kelet-Német légierőben D/V és P változat is. Összesen 54 harci helikopterrel rendelkeztek, A forgószárnyasok Kampfhubschrauber-Geschwader (Harchelikopter ezred) 3 és 5 (röviden KHG-3 és KGH-5) századaiban repültek. Ezekből az újraegyesítés után kapott Magyar Honvédség 14 darab Mi-24D és 6 darab Mi-24P harci helikoptert.A hat P harcihelikopter napjainkban 2019-ben megkezdett nagyjavításuk és minimális modernizálás után a Magyar Honvédségnél repülnek. A kiállított Mi-24D változatból kiszerelték az orrészben lévő nehézgéppuskát.

A Nyugat-Német haderő helikopterei közül az Alouette II. és III. a Bell UH-1D Iroquis, a Boeing Vertol/Piasecki H-21, a Sikorsky H-34G, a Bristol Type 171 Sycamore, és az MBB Bo-105 forgószárnyasok vannak a Múzeum gyűjteményében.

A Sikorsky H-34 G-II (Choctaw) helikopter a Nyugat-Német haderőben repült. A kiállított példány VIP szállítóváltozat volt. A H-34 több változatát is rnedszerbe állították a hadsereg, légierő és a haditengerészeti haderőnemnél.75 darab CH-34C kfejezetten Nyugat-Németország részére kifejlesztett változat volt.

A Piasecki H-21C "Shawnee" a replő banán a Bundesheer (a Nyugat-Német Szövetségi hadsereg) forgószárnyasa volt.A helikopter H-21C Shawnee (Model 43) változatából 32 darabot a Weser Flugzeugbau licencben épített.

Bell UH-1D (Model 205). A veterán kávédarálóról a vietnami háború, vagy a német légimentők jut a laikusok eszébe. Beceneve Huey, de hivatalos neve Iroguois (irokéz) volt, amely egy a fehérek által kiírtott indiántörzs volt az Egyesült Államokban. A katonai helikopterek mindig indián törzs nevet kaptak az Államokban.A gyártó az eredeti 204-es áltozat hosszútott géptörzsű, és egybne nagyobb kabinterű változatnak a Model 205 gyári típusjelölést adta. A német hadsereg az 1990-es évek végig alkalmazta a gazdaságos, egyszerű felépítésű helikoptert. Magyarországnak a tengrészgyalogság UH-1N változatát ajánlotta az Egyesült Államok, amelyek a Marine már kivont. Mindenképpen jobb választás volt a jóval modernebb elvek szerint épített H-145M.

A Bo-105, járőr és páncéltörő helikopter az MBB terméke, tehát ez is Messerschmtt. 1970-ben állították szolgálatba, és több mint 1500 darabot 29 változatban készítettek a gyors, és mozgékony helikopterből. Több mint 20 ország hadereje repülte a típust, köztük a Bundesheer is futár és páncéltörő változatait. Manapság a Red Bull istállóban repülik a korlátlanul műrepülhető típust.

A repülőeszközökön túl különféle rakétafegyverek és rendszerek is láthatóak.

Kiállításra kerül két második világháborús rakéta is. a Fritz X és a Hneschel Hs 29 3A-1. Előbbi egy rakétameghajtású irányított bomba volt, amelyet 1943-44-ben állítottak szolgálatba. 320kg-os páncéltörő fejjel rendelkezett. Dornier 217K-3 illetve Heinkel He-111 bombázó-repülőgépek hordozták, A bombával többek között elsüllyesztették a szövetségesekhez átállt olasz ROMA csatahajót,az amerikai USS PHILADELPHIA könnyűcirkálót és súlyosan megrongálta a HMS WARSPITE brit csatahajót.

Az MGM-1 Matador robotrepülőgépet az Egyesült Államokban fejlesztették ki a 1950-es évek elején. 1952-től kezdve 10 évig állt hadrenden 1200 példányban. A TM-61A változat 400, a TM-61C 1000km-es hatótávolsággal rendelkezett. Pontossága 490-820 méteres körön belül volt, mivel W-5 típusú 50 Kt-s robbanófejnél ez nem volt releváns. A robotrepülőgépek az Egyesült Államok Légierejében hét században teljesített szolgálatot, ezekből három a 38. harcászati rakétaezredben Bitburg és Hahn Repülőbázison Nyugat-Németországban. A Luftwaffe a Flugkörpergruppe 11 állományában Kaufbeuren Repülőbázison tartotta rendszerben a Matadort.

MGM-1 Matador robotrepülőgép az 1950-es évek robotrepülőgépe. Harcászati atomcsapásra tervezték és az Europában állomásozó amerikaiak mellett a Német Légierő Flugkörpergruppe 11 állományában Kaufbeuren Repülőbázison tartotta hadrendben.

Az MGM-31 Pershing harcászati-hadműveleti rakéta, amely a W50 nukleáris robbanófejjel ellátott változata irányult a Varsói Szerződés tagországai felé, hasonlóan az onnan SS-20/21 Scud és Scarab nukleáris rakétákra válaszul. A leszerelésüket a Közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló egyezmény 1988. május 27. után aláírása után kezdték meg. Érdekesség, hogy az Egyesül Államok hadseregének rakétatüzér egységei mellett, a Luftwaffe is két ezreddel rendelkezett (amelyekbe 2- Flugkörpergeschwader tartozott).

A MGM-31 Pershing egy valódi elsőcsapás harcászati-hadműveleti rakéta volt. Europában a szovjet erők SS-20/21 a Scud és a Scarab ellensúlyozzására telepítették. Egy régi szlogen szerint az amerikai fegyvert a következőképpen reklámozták a Nyugat-Németeknél (Jobb ma egy Pershing a tanyádon, mint holnap egy ruszki az anyádon..) Mindenesetre nem kellett bevetni, mert a közepes hatótávolságú rakétaegyezményaláírása után, a szovjet és amerikai rakétákat is leszerelték.

Légvédelmi rakétakomplexumokat is láthatunk a kiállításon. A náci légvédelem Flak 8,8-as és 150mm-es lövegekei mellett, a Nyugat-Németországban rendszeresítette 40mm-es Bofors gépágyú, Nike Hercules és MIM-23 Hawk mellet MIM-104 Patriot, valamint Roland 2 légvédelmi rakétakomplexum is megtalálható, akárcsak a Kelet-Németországban hadrendben állt Sz-75 Dvina, Sz-125M Pechora és Sz-200 Vega légvédelmi rakétarendszerek. Nem hiányzik a gyűjteményből a ZSU-32-2 légvédelmi gépágyú sem.

Az Sz-75 Volhov/Dvina rendszer az U-2 szovjetunió feletti és egy RB-57 Peking környéki lelövése után került rivaldafénybe. Az 1957-ben rendszeresített légvédelmi rakétát a Lavocskin tervezőiroda konstruálta. A vietnami háború során még komoly fenyegetést jelentett a nagy magasságban repülő B-52 nehézombázók és mas amerikai repülőgépekre, későbbiekben már a Wild Weasel repülőgépek és hatásos ellenlépések csökkentették veszélyességét. Az 1980-as években a Szovjetunió utolsó modernizált változatát Sz–75M Volga (С-75М Волга - Volga) is megezdte az Sz-300 légvédelmi rakétarendszerrel leváltani. Kelet-Németország Sz-75 Dvina rendszerből 48 darab, a Volhov változatból 174 darab rendszert állítottak szolgálatba. Magyarországn szintén hadrendben volt a "lérak" rendszer.19 tüzelőállásban, Budapest, Dunaújváros és Miskolc térségét védte a légvédelmi rendszer.

Az Sz-75 a közepes és nagy magasságban repülő célok ellen volt hatásos, az alacsonyan repülő vadászbombázókra és helikopterekre a csöves légvédelemi fegyverek jelentettek veszély az Sz-125 Nyeva megjelenéséig. Az Sz-125 bár a vietnami háború végső szakaszában is bevetésre került de amire felfigyelt a világ az a Jugoszlávia elleni légiháború során Dani Zoltán által vezényelt 250/3 légvédelmi rakéta osztály teljesítménye, amely az Avianoba települt Triple Nickel vadászrepülő század parancsnoki F-16C repülőgépének ledurrantása után (a replőgép vezetője David Goldfein manapság már repülőtábornokként a USAF egyik vezetője) az F-117A amerikai alacsony érzékelhetősége bombázó lelövése volt. Az Sz-125 Magyarországon is hadrendbe volt. Az Sz-125 legmodernebb változatát a PechoraM-et jelenleg is gyártja Oroszország. Ez a rakéta már akár konténerből, akár mobil tüzelőállásból is indítható. Szíria is hadrendben tartja. Kelet-Németország 40 darab indítóállvánnyal rendelkezett Dvina/Pechora változatokból.

Az Sz-200 rakétarendszer nagy hatótávolságú védelmet jelentett az alkalmazó országoknak.A változattól függően Angara, Vega, Dubna nevű rakétarendszerből a Vega-E (export verzió) 5V28E rakéta látható a képen. A blogger látogatása óta már indítóállványra helyezték és úgy mutatják be a rakétát. Az Sz-200-as hazákban a 104. honi légvédelmi rakétaezredben volt rendszerbe állítva Mezőfalván 2x6 indítóállvánnyal és 72 rakétával. 1997-ben vonták ki a hadrendből magyarországon. A kelet-németek 24 indítóállvánnyal álltak rendszerben a német egyesítésig. Az Sz-200 két hirhedt lelövése is volt. 2001. október 4-én a fekete-tenger partján egy ukrán gyakorló lövészeten lelőtték a Siberia Airlines Tu-154 utasszállító repülőgépét, 2018 szeptember17-én pedig a célba vett izraeli F-16C vadászbombázó helyett az Orosz Légierő IL-20 felderítő repülőgépét szedték le a rakétával. Az Sz-200 a mai napig veszély jelent nagyobb 160-300 km távolságból is elsősorban a nagyméretű bombázókra, tanker és légtérellenőrző repülőgépekre.

Az amerikai MIM14 Nike-Hercules légvédelmi rakéták 140 km-es hatótávolságúkkal a légvédelem nagy hatótávolságú rendszerei közé tartoztak. A fejrész opcinálisan változatható volt, hagyományos T-45HE illetve HBX-6 M17, illetve 2kT-s W31 illetve 20 kT-s M22 nukleáris robbanófejjel. Utóbbiakkal kötelékek megsemmisítésére is alkalmas volt. Németoiszágban atom és hagyományos robbanófejjel ellátott ütegek is voltak.Tizenkét ország rendszeresítette.1962-63-ban tüzérségi rakéták ellen végzett tesztek alapján kijelenthető, hogy volt némi rakétavédelmi képessége is. Az 1980-as évek végén vonták ki Nyugat-Európában, és helyett a MIM-104 Patriot légvédelmi rakétarendszereket állították szolgálatba sok nemzetnél, köztük Németországban is.

A MIN-23 Hawk (Héja) légvédelmi rakétákat a Raytheon fejlesztette ki, és 1960-ban állították szolgálatba. Maximális hatótávolsága 25km, nem érte el a Nike-Herculesét, Németországban a fejlesztés, modenizálás során létehozott három változata is hadrendben állt. A változatok a rakétafegyveren kívül a felderítő és rávezető lokátorok típusa alapján is megkülönböztethetőek. Mindhárom változatot 2005-ben vonták ki a hadrendből a németek és helyükre hatótávolság szerint nem állítottak semmit, mivel a MIM-104 Patriot lefedte a Nike Hercules és a Hawk/Improved Hawk hatótávolságát is.Több országban, köztük Romániában modernizált változatik még szolgálatban állnak.

A NATO és Varsói szerződésben rendszerben álló lokátorokból kilenc típust lehet körbejárni. Kiemelendő a Flakortungsgerat FuMG65 ismertebb nevén a Würzburg lokátor, amit 1940-ben állítottak szolgálatba a Harmadik Birodalomban. Több változatban majd 4000 darab készült a radarból, amelyek fontos részei voltak a Kammhuber vonal néven létrehozott légvédelmi rendszernek. Maximális hatótávolsága 30km volt, de a Würzburg-Riese-E másnéven Würburg Gigant már 70km-re is ellátott. A Würzburg lokátorok segítségével tudták a német éjjeli vadászrepülő egységeket (Nachtjager) a támadó szövetséges bombázókötelék közelébe vezetni, ott a repülőgépek vezető saját rádiólokátoruk, illetve szabad szemük segítségével támadták ezeket.

A Würzburg lokátorok a második világháborúban felderítették az szövetséges bombázókötelékeket és vezették rájuk az éjszakai vadászrepülőgépeket. A lokátorokat és fényszórókat először a Kammhuber vonal (Josep Kamhuber az éjszakai vadászok parancsnoka volt) néven elhíresült övezetekben helyezték el, majd miután a szövetségesek túlterheléses támadásokkal annak hatásosságát anulálták, az egész birodalomban széttelepítették. Maximális hatótávolsága 30km volt, de a Würzburg-Riese-E másnéven Würburg Gigant már 70km-re is ellátott. Több mint 4000 darab készült a lokátorból, amely messze megelőzte a britek 1940-ben felállított lokátorláncának hatékonyságát és minőségét.

A Ramona KRTP 81/81M gyakorlatilag egy passzív szenzor, amelyet Csehszlovákia fejlesztett ki. "Komplet radiotechnického průzkumu" (KTRP) vagyis elektronikai felderítő Szet néven helyezték szolgálatba 1979-ben. A rendszer 20 légicélt tudott szimultán követni.A mobilitása 4-12 óra alatt lehetett szét és összeállítani Tatra T138 tehergépjárműveken.17 alap és 14 Ramona-M komplexumot gyártottak exportálták a Szovjetunióba, ahol további 104 darabot készítettek és Oroszország és Észak-Korea területén telepítették. Kelet-Németország és Szíriai 4-4 Ramona-M komplexumot vásárolt.

A Roland rörvid hatótávolságú lérak rendszer indítóegysége. A komplexumot, statikusan konténerre, illetve mobil változatként MAN 8x8 kerekes és Marder lánctalpas járműre lehetett telepíteni. A Roland rakétarendszer több változatban készült, amelyek lokátorokban és rakétákban is különböztek egymástól.

Több tucat gépjármű és vontató valamint közel 20 repülőgép hajtómű, motor tekinthető meg a hangárokban.

Mindenkinek ajánlom a Berlin melletti Gatow-ban a Bundeswehr hadtörténeti Múzeumát megtekintését, akit érdekel a repülés, és a légvédelem fejlődése elsősorban német szemüvegen keresztül.A képek 2004-es és 2008-as látogatásomkor készültek.