A Német Légierő 40 év szolgálat után 2013. június 29-én kivonta a szolgálatból a McDonell Douglass F-4F vadászrepülőgépeit. A kivonási ünnepségre az utolsóként átfegyverzésre kerülő JG71 Ricthofen vadászrepülő ezred Wittmundi bázisán került sor.

Az egykori Nyugat-Németország 1973. szeptemberben 5-én vette át első F-4F Phantom II. vadászrepülőgépeit, amelyet az 1370 darabban épített F-4E sorozat exportváltozata volt. A repülőgépekkel a „repülő koporsónak” becézett F-104 Starfighter vadászbombázókat váltottak le a német repülőezredeknél.

Az utolsó áthúzás a Wittmundi pályacsík felett

Az F-4F rövid története

Az F-4 Phantom II. a McDonell Aircraftnál tervezett és gyártott vadászbombázó és felderítő repülőgép volt, amelyet egyedülálló módon az amerikai Haditengerészet, Tengerészgyalogság és Légierő egyaránt rendszeresített.

A típus változatainak gyártása a McDonnell Aircraft, később a McDonnell Douglas gyáraiban történt. 1958 és 1979 között 5057 darabot szereltek össze a missouri St. Louisban, illetve 140 darab F–4EJ-ből 138-at a Japánban a Mitsubishi Heavy Industries gyártott le (összesen 5195 darab). Az 5057 darabból az Amerikai Légierő 2874 darabot, a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság 1264 darabot, a külföldi üzemeltetők pedig összesen 919 darab amerikai gyártású példányt vett át.

Az F–4 teljesen fémépítésű, két hajtóműves, alsó trapézszárnyas repülőgép. A félszárnyak külső felét 12°-ban megtörték fölfelé, ezzel javítva az orsózási irányú stabilitást. A 23°-ban lefelé döntött vízszintes vezérsíkok teljes egészében elfordíthatóak, és magassági kormányként szolgálnak. A későbbi változatokon a belépő éleken örvénygerjesztő merev orrsegédszárnyakat szereltek fel. A függőleges vezérsík hagyományos kialakítású. A sárkány nagyrészt alumíniumötvözetekből készült. Titánlemezeket azokon a felületeken alkalmaztak, amik a gázturbinák nagy hőmérsékletű gázsugarainak közvetlenül ki voltak téve. Ilyen volt a magassági kormány belső fele, annak törzsbekötő-forgópontja és a farok alsó része. A törzs hátsó része alá, a két gázturbina kiömlőnyílása mögé hidraulikus működtetésű, nagy szilárdságú fémötvözetű fékhorgot szereltek fel. Ezt a szárazföldi üzemű repülőgépeken is megtartották kényszerleszállás esetén segítve a lassulást. A fékhorog mellett a szárnyak a legtöbb változatnak felhajthatóak, hordozóüzemi alkalmazásra. A törzs leghátsó pontján helyezték el a 4,87 méter (16 láb) hosszú fékezőernyőt. A típus tricikli elrendezésű futóművel lett felszerelve. A pilótakabin alatt helyezték el az orrfutót, amely hátrafelé húzható be, a szárnyak alatt a két főfutót, melyeken egy-egy kerék kapott helyet, oldalra befelé a hossztengely felé húzható be. Kezdetben hat belső tüzelőanyag-tartályt helyeztek el a törzsben. Az üzemanyag vész-leeresztő cső az fékezőernyő felett kapott helyet, mely két oldalra szórta szét a kiengedett kerozint, hogy a kiáramló gázsugarak ne robbantság azt be. A légi utántöltő berendezéseket a szárazföldi változatoknál a törzsgerincben helyezték el. A repülőgép pilótakabinja tandem elrendezésű. Elöl foglal helyet a pilóta, melynek elsődleges feladata a repülés, manőverezés, üzemanyagok és a légtér felügyelete, hátul pedig a lokátor és a fegyverrendszer kezelője (Radar Intercept Officer, RIO). A kabintető anyaga műanyag, három részben osztott, hátra felfelé nyílik és kevéssé áll ki a törzsből, emiatt a kilátás, különösen hátrafelé, mai szemmel meglehetősen rossz. Maga a fülke tágas, ergonomikus, műszerezettsége átlátható és a kornak megfelelő volt, műszerei analóg mutatókkal felszerelt műszerek. Az E és az F változatba is Martin Baker (Mk.7) katapultüléseket szereltek. A repülőgép meghajtására a sárkányba két General Electric J79 típusú, gázturbinás sugárhajtóművet építettek, ezek tolóereje 48,5 kN, utánégetővel 75,6 kN. Az „E” első olyan modifikáció volt, amelybe beépítették a M61A1 gépágyút, amely nagyon hiányzott az előző verziókból. A német export F modifikációjú gépek különböztek az amerikaiaknak gyártott E változattól, az AN/APG30 lokátor helyett egyszerűbb AN/APQ-120 radarral voltak felszerelve, és bár vadászváltozatnak vásárolták a gépeket, hiányoztak az AIM-7 Sparrow félaktív közepes hatótávolságú rakéták valamint a nem került a gépekbe légi utántöltő képesség sem. Az F változat öt fegyver felfüggesztési ponttal rendelkezett, ebből kettő-kettőt a szárnyak alatt, egyet pedig a törzs középvonalába alakítottak ki. A fegyverzet súlya elérhette a 8480 kg-ot amely fegyverterhelés mai szemmel is élvonalbeli érték. A Német gépekbe a hátsó üzemanyagtartályt nem építették a német gépekbe. A hiányzó berendezések miatt viszont az Luftwaffe F-4F gépei 1500 kg-al könnyebbek voltak az amerikai változatnál. A MTU által licencben épített J79-17A sugárhajtóművekkel a teljesítményűk meghaladta az Amerikai Légierő F-4E gépeit.

A 38+33 "klasszik" 1980-as festés német F-4F Phantom II-n. A repülőgépek az ünnepségre újrafestették.

Németországi üzemeltetés:

A típus nem volt ismeretlen a németek számára, mivel 1969 és 1971. január között 88 darab RF-4E felderítő és bombázó repülőgépet szállítottak a Luftwaffe számára. A gépeket 1994-ben vonták ki a szolgálatból JaboG 35 vadászbombázó ezred állományából.

Az első leszállított F-4F az 37+01 oldalszámú Phantom volt, amelyet a 35. USAF TFW (35. vadászrepülő ezred Kaliforniai George repülőbázisáról érkezett 1973. március 18-án landolt Németországba. Onnan még 12 darab F-4F-est repültek át. A típusátképzés után 1974. január 1-én állt hadrendbe a JG71 Richthofen az új amerikai gépekkel. Összesen 175 F változatot gyártottak Nyugat-Németország részére. A Német F-4F Phantomok három ezredben álltak szolgálatba. A Jagdgeschwader 71 "Richthofen" a Jagdgeschwader 74 "Mölders” mellett a JaboG 36 „Rheine” vadászbombázó ezred is repülte az amerikai gépeket. A JaboG 35 RF-4E gépeinek kivonása után az ezredet átfegyverezték az F-4F-re és a Laage-i bázison JG73 Steinhoff néven vadászrepülő egységet szerveztek belőle.

Ezen felül az amerikai Pensacola Légitámaszponton 10 darab F-4E vadászrepülő is a Luftwaffe állományában volt, ezeken a gépeken történt a Phantom pilóták kiképzése.

Taxizás közben a Phantom Farerewell díszfestésű példány. A függőleges vezérsíkon "Snoopy" az F-4 híres kabalafigurája is látható.

A német hajózók hamar megkedvelték a robosztus erős repülőgépet és Air Defence Diesel, vagyis légvédelmi dízelnek nevezték, a hajtóművek erős füstölése miatt. Az F változatnál a BVR rakéták hiányán túl komoly problémája volt, hogy a gépágyú mellett csak a régebbi hátsó légtérből indítható AIM-9B Sidewinder rakéták hőkövető rakéták voltak integrálva légiharcfegyverként. A korlátozott támadási szög (szemből a légiharcrakéták nem álltak a célra) komoly manőverezést és veszélyes közelharcot prognosztizáltak Ennek kiküszöbölésére már 1975-ben modernizációját kérték a Phantomoknak. Az 1980 és 1984 között a Peace Rhine' program keretében elvégzett korszerűsítés azonban az AIM-7 Sparrow BVR rakéták integrációját nem tartalmazta, de az AIM-9L Sidewinder közelharcrakétákat és az AGM-65 Maverick levegő-föld rakétákat már alkalmazhatták a Luftwaffe gépein. Az AIM-9L az első valóban hatékony hőkövető rakéta, többek között ezekkel vívták ki a légifölényt a brit Sea Harrierek az argentin repülőgépek ellen a Falkland/Malvin szigeteki konfliktus során.

Az új generációs MiG és Szuhoj típusok megjelenésével azonban égető szükség volt, egyrészt a váltótípus kifejlesztésére, másrészt a látóhatáron túli légiharc képesség integrálására. 1990 és 1996 között ICE (Improved Combat Efficiency/ Kampfwertsteigerung) program keretében újabb modernizáció következett,

A korszerűsítés három ütemben zajlott és 154 darab Phantomot érintett. Első ütemben a sárkányszerkezet karbantartását és javítását végezték el, oly módon, hogy a gépenként 6000 óra további repülési időt tett lehetővé, amelyet ki lehetett tolni 10.000 repült órára. A kötelező karbantartások ciklusa 54-72 hónapra módosult.

A második ütemben korszerű műszerezettséggel látták el az F-4F vadászokat. Beépítésre került a lézeres Honeywell INS (inerciális helyzetmeghatározó) rendszer, GEC-Macroni digitális CPU-143 / A fedélzeti számítógép, Rockwell Colling LINS berendezés és MIL Std 1553 digitális adatbusz. 43 darab F-4F-nél a modernizációt abbahagyták, ezeket vadászbombázó változatként használták, külsőleg fekete színű orrészükről (radardom-ról) lehetett felismerni.

A 38+28 as oldalszámú példány emelkedik a levegőbe a Wittmundi betonról

A harmadik ütemben 113 darab F-4F kapta meg az F/A-18 gépekbe is rendszeresített Hughes AN/APG–65 típusú új doppler-impulzus radart, a Litef integrált számítógépet, valamint a hátsó fedélzeti lövész/rádiós az új lokátor vezérlőpanelt. A gépek sárkányához szerelték az AIM-7 Sparrow félaktív és AIM-120 AMRAAM aktív BVR látóhatáron túli harcra alkalmas légiharcrakéták pilonjait. A modernizált gépek típusjele F-4F-KWS-re változott.

Az F-4F kiváltására már az 1990-es években tervek születtek, és alapvetően az Eurofighter program német részvételével zárult le a váltótípus keresése.

A program azonban lassan haladt, ezért kisebb korszerűsítését még végeztek az öregedő vadászokon. ÚJ AN/ALR-68(V1 illetve V3) RWR (radarbesugárzást érzékelő) rendszert, új IFF (idegen-barát felismerő) transzpondereket, a régi UHF hullámsávú helyett kiterjesztett UHF/VHF sávú rádiókat valamint egy videokamera rendszert szereltek a gépekbe.

Németország egyesülése után a keletnémet MiG-29A/UB repülőgépeket integrálták a Luftwaffe-be. A Phantomokkal való együttműködés harcászata szerint 40-50 km-ről az F-4F-ek AMRAAM rakétái fogadták volna az ellenséget, és a megmaradt gépek ellen vetették volna be közelharcra a Fulcrumokat. A taktikát a Laagé-ba települt JG73 Steinhoff vadászezrednél vezették be 1997-től, ahol mindkét típust repülték.

Napjainkra a vadászbombázó JaboG 36-ot felszámolták, a Neuburgi JG74-est pedig 2006 és 2008 között fegyverezték át az akkor vadonatúj Eurofighterre. A 74-esek 2008. június 12-adtál le utolsó F-4F Phantom II. repülőgépet.  (Közbevetőlegesen a német baloldali és zöld párt kezdeményezésére az ezredet megfosztották a Werner Mölders nevétől, mivel vadászpilótaként – tehát nem tevőlegesen, hanem bombázókísérő feladatban - részt vett a Condor Légió tagjaként Guernica bombázásában. A JG73 Steinhoff F-4F századát 2000. márciusban feloszlatták, majd 2004. augusztusban a MiG-eket is kivonták, és Eurofighter repülőgépekre fegyverezték át az ezredet.

A 38+10-es oldalszámú Phantom II. is klasszik festéssel repült. A nagyméretű insignia "R" a Richthoffen harcászati repülőezred (Taktisches Luftwaffengeschwader 71 "Richthofen") jelvénye.

A JG71 azonban továbbrepülte egyedüli ezredként a Phantom II.-öt.

A JG71 Richthofen a hazai légtérvédelmi feladatokon öt alkalommal a Baltikumi Légirendészeti misszióban részt vett.

A wittmundiak először 2005. június 30-án vették át a Holland Légierő F-16 gépeitől a feladatot. Október 12-ig repültek, és utánuk a szintén a Németországi Spangdahlembe települt, USAFE F-16CJ vadászai kapták meg a légtérellenőrzést. 2008. június 30-án 120 fős kontingenssel ismét kitelepültek a németek és szeptember 30-ig őrizték a balti égboltot. Őket a Lakenheathi 493. vadászszázad F15C Eagle repülőgépei váltották. Harmadik alkalommal 2009. november 3-án a JG71 Richhofen 100 fővel települt ki Siaulia repülőterére, ahol Jürgen Schumann alezredes Eurofighterrel felszerelt JG74 testvéralakulatától vette a feladatot. A németeket 2010. január 4-én a franciák Mirage 2000C-vel váltották. 2011. január 5-én utoljára repültek a wittmundi Phantomok a Baltikumban. A 37+79, 37+89, 37+93 és a 38+30 oldalszámú F-4F-ek települtek ki és egészen 2011. április 1-ig maradtak.

Búcsúzás. Az elveszett bajtásak emlékére

A balti légtérrendészeti feladat mellett, 2010. júniusban a NATO Izland légtérrendészeti feladatait szintén hat géppel látta el a JG71.

A külföldi bevetéseken kívül északnyugat Németországban a JG71 adta a QRA-t (készültséget) a NATO egyesített légvédelmi rendszerében.

A Manchingi Wehrtechnische Dienststelle für Luftfahrzeuge und Luftfahrtgerät der Bundeswehr (WTD 61 - repülő és fegyverzetkísérleti egység), szintén repülte a típust, két Phantom II.gépüket szintén leállították.

Az JG71 átfegyverzését az 2010-es évek végére prognosztizálták, azonban 2013. június 29-én jött el az időpont. 279.000 repült óra után utolsó alkalommal emelkedtek a levegőbe a nyilvánosság előtt a Phantomok.

"Ne hagyj meghalni, repülni akarok" - megható fohász a kivonandó típustól

Kivonási ünnepség

2013.június 28-án zuhogó eső, 10-12 fokos hideg és az erős szél ellenére világ tájáról összesereglett több ezer fotós és újságíró nézhette meg statikus bemutatón az ezred gépeinek egy részét, köztük több díszfestésű példányt. A 38+10-es oldalszámú F-4F az 1970-es évek, a 38+33-ast az 1980-as évek álcafestése ékítette. A 38+28 oldalszámúra a 40-éves szolgálat emlékére került díszfestés, az első 37+01-es pedig teljes egészében kék-arany festésben pompázott. A JG71 F-4F gépei mellett a Manchingi WDT61 (Wehrtechnische Dienststelle 61) Technikai és Légiközpont (kísérleti berepülő egységtől) is érkezett két Phantom. A 38+13-as oldalszámú díszfestésű gépen DON’T LET ME DIE, I WAN TO FLY (Nem meghalni, repülni akarok) felirat ékeskedett. Az alakulat másik 37+15 lajstromszámú gépén több már függesztmény mellett érdekes függesztményként szovjet gyártmányú a Szu-22 vadászbombázókon is alkalmazott KKR-2 felderítő konténert hordozott. Az egység több F-4F Phantommal rendelkezik, pld a 37+16 oldalszámúval. Az F-4 gépeken kívül az összes Német repülőalakulat küldött repülőgépeket és helikoptereket az eseményre. Külföldről is több repülőegység vett részt az ünnepségen. Eredetileg a Törökök és a Görögök is ott lettek volna F-4 repülőgépeikkel, de előbbiek lemondták a részvételt, görögök gépe pedig diplomácia problémák miatt az olaszországi Aviano-ban rekedt.

A 45+57-es oldalszámú MRCA PA-200 Tornado az 51. harcászati repülőezredből Jagel-ból repült át az ünnepségre

A Brit Királyi Légierő 31. százada a ZD788/098 és a ZA472/031 oldal és lajstrom számú Tornado GR4 csapásmérőkkel, a 208. század XX315 oldalszámú fekete Hawk gyakorlógéppel érkezett az ünnepségre. A belga védelmi erők 349. százada F-16AM együléses FA-110 oldalszámú, valamint F16BM kétüléses díszfestésű FB-18 oldalszámú Falconokkal repült át Wittmundba. A spanyolok két F/A-18+ vadászbombázót küldtek. Az kétüléses C.15 (F-18B+) CE15-10 oldalszámú és az együléses C.15 (F-18A+) C15-34 oldalszámú gépek az Ala 12 századból érkeztek. A Dánok egy T428 oldalszámú MFI Supporter iskolagépet küldtek Karupból.

Brit PANAVIA Tornado Gr4 (IDS).

SpanyolC.15 (EF-18A+) Hornet, harcászati repülőgép

Másnap 130 ezer érdeklődő előtt hasonló időjárásban kezdődött a hivatalos búcsú. A statikus bemutatók mellett délelőtt több Old Timer repülőgép küzdött az erős széllel, majd a légierő BO-105-ese tartott bemutatót. Wittmundi célvontatók közül egy fehér-kék festésű A4N Skyhawk emelkedett a levegőbe. Délután négy Phantom emelkedett a levegőbe. A 38+10 oldalszámú a 1970-es eredeti festésben. A 38+28 oldalszámú a 40-éves szolgálat emlékére díszítve, a 37+22 oldalszámú a jelenlegi szürke légifölény festésben és az 37+01 oldalszámú 1973-as első gép sárga-kék díszfestésben emelkedett a levegőbe. Sajnos az 1980-as évek álcafestésével ékítetett a 38+33-as műszaki hiba miatt nem repülhetett.

Mintha szolgálatban lenne, 1970-es évekbeli Sztenderd német fedezék és a hozzá tartozó F-4F Phantom II.

A gépek több formációba is kötelékrepülést mutattak be, majd, egyenként nagysebességgel is áthúztak a beton felett. Aztán két Eurofighter fogta közre a Fantomokat. A társalakulat a JaBoG 31 Boelcke vadászbombázói közül az 31+00 oldalszámú együléses gép függőleges vezérsíkján KÉZ a KÉZBEN Richhoffen és Boelcke felirat emlékeztetett az első világháborúban együtt repülő két világhírű pilóta barátságára valamint arra, hogy a két egység októberig közösen használja a wittmundi repülőbázist. A másik kétüléses 30+31 oldalszámú Euróvadászban Andreas Hoppe ezredes a Boelcke és Karl Müllner vezérőrnagy a Luftwaffe parancsnoka kísérte az F-4F gépeket, majd landolás után tiszteletét tette az ünnepségen. Müllner tábornok 2500 órát gyűjtött össze az Phantom pilótaként, tehát személyes búcsúja is volt az ünnepség a típustól.

"Kéz a kézben" felirat és díszfestés, a Bölcke és Richthoffen barátsága mellett jelképezte, hogy a JG.71 feloszlatása után beolvadt a Bölcke harcászati repülőezredbe.

Utoljára a 37+01-es oldalszámú elsőnek átadott F-4-es landolt, Gerhardt Roubal ezredessel a JG71 parancsnokával és Alexander Berk alezredessel a pilótafülkében.

A Luftwaffe kétüléses Eurofighter harcászati repülőgép felszállása

A most kivont F-4F Phantom II. gépek jó állapotban vannak, fedélzeti elektronikájuknak köszönhetően még sok-sok évig a békebeli légirendészeti feladatra megfelelőek lennének. Nem véletlenül ajánlották fel Horvátországnak a gépeket. A Fantomok magas karbantartási költségei és az Eurofighter gyártásának felfutása végül is a német vadászlégierőt egyetlen típus üzemben tartására késztette. Wittmundban a tervek szerint 2018-ra 18 darab vadászgép fog készültséget adni, de már a JaBoG31 Boelcke egyik századaként, mivel a JG71 Richthofen ezredet októberben feloszlatják.

Az ünnepségen a szokásos német kényes kérdés miatt, nem esett szó, hogy a JG71 elődje nemcsak a Freiherr Manfred Von Richhofen (a Rote Baron, Vörös báró) vezette Jasta 1, hanem a II. világháború idején a nyugati fronton harcoló JG2 Richhofen Jagdgeschwader, amely olyan pilótákat nevelt ki, mint Helmut Wick, Oscar Baltasar, Erich Hohegen, Walter Osseau, Egon Mayer, vagy Kurt Bühligen.

A 73. harcászati repüőezred Macky Steinghoff nevét viseli. Ő az egyetlen második világháborúban is parancsnoki beosztás ellátó tiszt akinek neve jelenleg megmaradt. Molders nevét, aki kísérővadászként Guernica felett is repült, elvették a 74. ezredtől és Neuburg-nak nevezték át.

A repülőtéren lévő ezredmúzeumban az mai napig van egy Bf-109G6 a JG2 emlékére. Szintén ott található két régebben repült másik típus, egy F-86 Sabre és egy F-104 Starfighter, és valószínűleg hamarosan egy F-4F is melléjük kerül. A JG71 kaszárnyájában egy kisebb „titkosabb” múzeum is van a nem messze a repülőtértől, benne Richthofen kesztyűjével, bőrkabátjával és egyéb személyes tárgyaival.

Isten veled F-4F Phantom II, Farewell