Páncélosok napja Szlovákiában - Tankové Dni Laugaricio, Trencsény

p7029724.JPG

Aki nagyszabású szárazföldi hagyományőrző felvonulást és „csatákat” akar látni, annak át szükséges menni Magyarország határán (bár Uniós állampolgárként a határaink a Fekete tengertől a La-Manche csatornáig, a Földközi tengertől meg a Balti tengerig terjednek.) No, ennyit a politikai földrajzról különösen COVID idején. Szlovákia közel van és magyarok is lakta vidékén Trencséntől délnyugatra a Vág mentén az évente megrendezett kacifántos nevű Tankové Dni Laugaricio – Den S pozemnymi slimai OS SR (legyen tankok - szárazföldiek - napja) rendezvényen megkapja, amit szeretne..

logo_5.JPG

A Tankové Dny (Tanknap) története 2013-ig nyúlik vissza, ekkor rendezték az első összejöveteleket. A hagyományőrzők nemcsak megjelennek, felvonulnak, lődözik egymás és hazamennek, hanem néhány napig kitelepülnek a Vág menti táborba.

letak_2016_1.jpg

  • A Tanknap plakátja, a belépő 7 EUR volt. (forrás: tanklaugaricio.sk)

Ha tábornak nevezzük, akkor van német, szovjet, amerikai, brit szekció járművek és hagyományőrzők szerint, de más nemzetek egyenruháját és technikáját is felvonultatják. A Szlovák hadügyminisztérium és több promóciós cég támogatja a rendezvényt, előbbi a közelmúlt és jelen technikáját is bemutatja. Nem megsértve északi szomszédainkat, de az újkori Szlovákia történelme néhány oldalas munkafüzetben is részletesen elfér, tehát megdolgoznak a szervezők, hogy szlovák témájú bemutatók is kerüljenek a hagyományőrzők által lejátszott szkenáriók közé. A nemzeti szekciókban a letáborozó kisebb-nagyobb alakulatok sátrakat, fedezékeket, tábori konyhákat, gyakorlótereket építenek ki és ott szimuláláják, hogy milyen is lehetett ez a régi időkben. A határ a második világháború, ennél csak néhány régebbi jármű vesz részt a rendezvényen. Érdekes a hagyományőrzők lelkivilágát is elképzelni, hogy mi visz rá szláv diaszpórába tartozó fiatalokat, hogy német SS egységet hagyomány őrizzen, azt nem tudom.

p7029835.JPG

  • Német Wehrmacht és Waffen SS páncélgránátosok. Azt, hogy szlovák embert mi visz rá, hogy németnek öltözzön azt nem tudom, a volt tengelyhatalmak (köztünk hazánk) fiataljainál még megértem..

No a nemzetiségi polémiákon túl, az a fő, hogy nagyszámú harci és kisegítő járművel érkeznek a hagyományőrzők közép-kelet Európából, a közös jamboree-ra, táborozásra, felvonulásra és persze csatázásra.

A pénteki napon már nyitva a tábor, de maga a harcjátékok szombat-vasárnapi szórakozás az odasereglő népeknek, és saját maguknak. 

p7029741.JPG

  • A Sauer 4K4FA-G2 páncélozott szállító harcjármű az Osztrák hadseregben teljesített szolgálatot. 2 fős személyzet mellett 8 lövész szállított, 20mm-es Oerlikon gépágyú és 12,7mm-es M2 Browning nehézgéppuska volt fegyverzete. Maximális sebessége műúton 65km/óra, és hatótávolsága 360km.445 darab szolgált a sógorok haderejében, az utolsó példányokat 2004-ben vonták ki.

Az nagyérdemű többezres nézősereg – a viszonylag csekély belépti díj áráért, végignézheti a tábort, a bemutatókat, és kinek-kinek tárcája és ingerenciája alapján, vásárolhat, használt töltényektől, egyenruhákon, mű és igazi (hatástalanított) fegyvereken keresztül, maketteket, modelleket, enni és innivalót, utazhat igazi oldtimer harcjárműveken egyszóval mindenki gyerek lehet egy ideig ismét..

2016-ban július első hétvégéjén rendezték meg a Tankovy Dni-t.  A reggeli érkezésünk idején, már felkelt a tábor és a „katonák” és a „tábori személyzet” készülődött a bemutatókra. Látható volt lövészárok rendszer kiépített géppuska és löveg tűzfészkekkel,  tábori oktatások, svédtorna az egységeknek, főttek a gulyáságyúkban a nemzeti étkek, suvickolták a fegyvereket, járműveket, vasalták az egyenruhákat.

A tábor mellett egy nagy félkörívben foglalhatnak helyet a nézők egy töltésszerű földhányáson,  és VIP helyeket is készítenek (kamionplatóra rakott egyik oldalon nyitott konténerekben (rohadt meleg lehet bennük). 2016-ban akkreditáltam, de gyerekeimmel inkább a szolid 30 fokban sütkéreztem, mint a 40+ fokos konténerben izzadtam.

A Tankovy Dni kezdetét ágyúlövések jelezték, majd a szlovák nemzetvédelmi miniszter nyitotta meg a rendezvényt, utána egy idős tábornok idézett fel valamilyen számára, és a szlovákok számára fontos eseményt, azt, hogy ez Tiso Páter szlovák légiójának Szovjetunió elleni harcáról szólt, vagy éppen a német megszállás során az 1944-es szlovák felkelésről azt bevallom nyelvtudás hiányában nem értettem..

p7029714.jpg

  • 122mm-es D-30 (2A18) ágyútarackok lövései indították a Tankovy Dni-t. A lövegek rendszerben, de tartalékban vannak Szlovákiában. Magyarországon nem rendszeresítették. A löveg lőtávolsága 15km, de póthajtású lövedékkel a 21,5km-t is eléri. A D-30-as a 2S1 Gvozgyika önjáró löveg tűzfegyvere is volt, ez hazánkban is hadrendben állt.

A megnyitott követte a hagyományőrzők járműves közel egy órás felvonulása. A különféle harcjárművek és kísérő járművek kavalkádja, sem nemzetekben, sem korban nem voltak meghatározva, tehát egy T-72-est követhetett egy második világháborús német féllánctalpas, aztán egy 50-es évekbeli osztrák csapatszállító, majd egy M4 Sherman.  Ami többé-kevésbé egységes volt, a szlovák haderő bemutatott eszközeinek felvonulása.

52_1.jpg

  • Egy amerikai M8 Greyhound páncélgépkocsi hagyományőrző gyalogsággal.. A Ford Motor Company által gyártott 3x6-os felderítő járműből 8523 darabot készítettek, de még több mint 3000 darabot gyártottak javított M20-as változatból.37mm-es M6-os ágyúja, mellett egy 50-es kaliberű (12,7mm-es Browning) géppuskát is hordoz. Maximális sebessége 88km/óra hatótávolsága 560km volt. (forrás: tanklaugaricio.sk)

 

19_1.jpg

  • A T-55AM1 az egyik legutolsó változata a világ egyik legelterjedtebb harckocsi családjának, a T-55-nek. A egykori Csehszlovákiában  Túrócszentmártoni (szlovákul Martin) ZTS Martin cégnél majd 10 ezer darabot gyártottak belőle. A szlovák tankok, akárcsak a magyar modernizáció megkapta a BDD passzív páncélzatot a torony első részére, amelyet "Iljics szemöldöke" néven emlegettek, az egykori szovjet pártfőtitkára Leonyid Brezsnyev-re emlékeztetve. A csehszlovák tankok egy része képes volt a 9M117 Bartion lézer irányítású rakéta kilövésére is. Ez hazánk páncélosaihoz nem állt rendszerben.  (forrás: tanklaugaricio.sk)

40_1.jpg

  • A T-72M1 változatból áll Szlovák fegyveres erőknél szolgálatban álló harckocsik zöme. Egyes források szerint csupán egy-kétszázadnyi (körülbelül 20-22 darab) van hadrendben. Más források 66 darab tankot említenek.(forrás: tanklaugaricio.sk)

20_1.jpg

  • A T-72M1 egy másik láthatólag magánkézben/múzeumi példánya menetben.(forrás: tanklaugaricio.sk)

p7029782.JPG

  • Egy kemény cucc. A T-72M3 Moderna. A szlovák modernizálás során többek között beépítésre került egy 2A42 30mm-es gépágyú a torony jobb oldalán, a löveg 2A46MS 125mm-es símacsövű ágyú. 7,62mm-es géppuska megmaradt az eredeti fegyverzetből. A védelem erősödött DYNA reaktív páncéllal, LIRD-1 lézer besugárzásjelzővel  és SFIM MVS580 többfunkciós figyelőrendszerrel. A költségek viszonylag magas volta és a szlovák védelmi büdzsé nem engedte meg a nagysorozatú modernizációt, néhány prototípus van belőle. A közeljövőben pedig minden pénzüket elviszi az überdrága F-16V inkább politikai, mint műszaki-technika módon alátámasztható beszerzése, és üzemeltetése.

p7029762.JPG

  • A BVP-1 gyalogsági harcjárműből alakított BPzV Svatava felderítő páncélos. A kategóriájában első típus, a szovjet/orosz BMP-1 csehszlovák licencgyártása. A harcjármű a BTR sorozatnál terepen jóval mozgékonyabb, tűzerősebb és védettebb lövészhordozó. A BVP-t későbbiekben korszerűsítették és a 2-es változata ma is a szlovák haderőben áll szolgálatban. A járműről, hiányzik az "ATGM" a (9M111 Fagot, vagy 9M113 Konkursz páncéltörő rakéta), amelyet a 73mm-es löveg tetejére szerelt tartóban, vagy a toronyra szerelt indtítóban szállítottak.

p7029785.JPG

  • A szlovák hadsereg modernizált BVP-2 gyalogsági harcjárműre. A BMP-2 licencgyártású változatán a torony mögött látható a 9M113 Konkursz páncéltörő rakéta. A BMP-1 73mm-es ágyúját, lecserélték a tervezés során egy 30mm-es gépágyúra.

p7029800.JPG

  • Az OT-62 páncélozott szállítójármű szintén Szovjet/Orosz licenc alapján gyártott BTR-50. Ez a járműcsaládot inkább különféle lövegek vontatójának  használták, és alvázára légvédelmi rakéta és más komplexumokat telepítettek. A képen láthtó példányra egy vz.21 típusú 82mm-es HSN löveget szereltek.

p7029775.JPG

  • Zil-131 gépjárműcsalád 2T7M rakétaszállító-rakodó gépkocsiváltozata. A 2K12M3 KUB  légvédelmi rakétarendszer rakétaszállító gépjárműve. Indításra alkalmatlan csak szállításra használható. A Honvédség is rendszerben tartja valószínűleg a légvédelmi rakétarendszer kivonásáig

p7029777.JPG

  • 2P25 szállítójármű, amely a 2K12M3 KUB légvédelmi rakétarendszer indítóplatformja. A indítóállvány három rakéta szállítására képes, és jelenleg a Magyar Honvédség MH12 "Arrabona" légvédelmi rakétaezredének KUB osztályainál áll hadrendben.

p7029799.JPG

  • Tervezői sem gondolták volna, hogy az Sz-300PMU nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer 5P85Sz5 rakétaszállító és indítójármű, szlovák veterán bemutatón vesz részt. Az amerikaiak által dupladigit-nek is nevezett orosz rakétarendszerek (köztük a Sz-300 is) napjainkban is komoly veszélyt jelent minden harci repülőgépre, még az F-22 ,F-25, B2 alacsony érzékelhetőségű repülőgépek sem érezhetik magukat teljes biztonságban indítási távolságuk körzetében. A volt szocialista országok közül, Szlovákia és Bulgária is rendelkezik egy-egy osztály ilyen rakétával, hazánkban is megtörtént a rakétások kiképzése, azonban az utolsó pillanatban a Horn kormány, lemondta a hadrendbe állítását. Sajnos, mert ez a rakétarendszer komoly és nagy hatótávolságú légvédelmi kapacitással rendelkezik Az Sz-300 légvédelmi rakétarendszer család tagjai állnak többek között Görögországban, Iránban és Szíriában is hadrendben. A Szlovák rakétások Nyitrán állomásoznak.

p7029809.JPG

  • Egy elvetélt fejlesztés. A Zuzanna 155mm-es ágyútarackot többféle járműre installálták. A T72 alvázra épített Himalaya A40 végül nem került sorozatgyártása. A löveg 39,6km-es lőtávolsága elmarad a Panzerhaubitze 2000 50,6 km-s maximális lőtávolságától.

p7029792.JPG

  • A MC200 Zuzana 155mm-es önjáró ágyútarack végül 4x8-as terepjáró kerekes jármű változatban került sorozatgyártásra. Az elődtípusát a 152mm-es löveggel felszerelt DANA önjáró ágyútarackot háborúban is használták, a Grúz-Orosz konfliktus idején. Az Orosz Légierő végül légicsapással pusztította el a menetben lévő tüzérségi eszközök többségét. A páncélozott felépítmény elején ködvetőket szereltek fel, valamint a torony tetejére DSK géppuska is szerelhető. A fegyverből 16 darab áll hadrendben. A módosított Zuzana 2 változatból 20-22 darabot rendeltek meg a Szlovák haderő részére 2020-2022-es leszállítási dátummal.

a_38.jpg

  • A Land Rover Defender 130 Kajman terepjáró DSK nehézgéppuskával  felszerelt változata. A cseh haderő 79 darabot szerzett be 2009-ben, ez a jármű is onnan jött el a bemutatóra.

37.jpg

  • A szlovák gyártású ALIGATOR páncélozott felderítő jármű, külső megjelenésben kicsit a francia VBL járművére hajaz.  A járműcsalád napjainkban 42 darab hadrendben áll Szlovákiában.(forrás: tanklaugaricio.sk)

a_40.jpg

Az IVECO LMW  (Light Multirole Vechile - könnyű többfeladatú) járműből Szlovákia 40 darabot  tart rendszerben. Maximális sebessége 130km/óra. Hatótávolsága 500km

a_371.jpg

  • A cseh haderő Pandur II Cz típusú gyalogsági harcjárműve. A 4x8-as kerekes jármű RCWS-30 fegyvertornya 30mm-es ATK mk.44 gépágyúval, van felszerelve, de 7,62mm-es géppuska és Spike LR páncéltörő rakéta is telepíthető. A Pander II-ből 111 darab áll hadrendben és még 16 leszállítása várható.

p7029815_1.JPG

  • Az RM-70 (raketomet Vzor) a BM-21 rakéta sorozatvető Tátra 8x8-as alvázra épített licencváltozata. A jármű két javadalmazás rakétát tudott szállítani és 1972-től került gyártásban Szlovákiában egyes adatok szerint még 10 darab áll hadrendben az eredeti változatból. Az itt látható példányt már csak hagyományőrzésre használják.

106.jpg

  • A szlovák haderő napjainkban is rendelkezi rakéta sorozatvető tüzérséggel. A RM-70 Modular német-szlovák modernizált modifikáció 16 darab 122 vagy hat darab 227 mm-es rakétát tud hordozni, és indítani. A jármű a 227-es változatot hordozza, amely rakétái kompatibilisek az amerikai  MLRS rakéta sorozatvető rendszerrel. Szlovákia 26 darabot tart hadrendben.(forrás: tanklaugaricio.sk)

p7029820_1.JPG

  • A SznAR-10 (IRL232) Leopard földi célfelderítő lokátorokat hazánkban a tatai laktanyából 2020. nyarán  szállították át az inkurrencia raktárba. A MT-LB lánctalpas alvázra szerelt komplexum 1RL-127 tüzérségi/aknavető felderítő lokátorának hatótávolsága 16km volt. Modernizált változata az -10M már 40km-es felderítési hatótávolsággal rendelkezik.

p7029756.JPG

  • Egy veterán DUKW  6x2 meghajtási második világháborús amerikai gyártású kétéltű jármű, amelyet a GMC Chevrolet gyártott 21.147 példányban. A világháború során Európában és Ázsiában is bevetésre került.Szárazföldön 80, vízen 10km/órás maximális sebességgel tudott haladni. M2 Browning  12,7mm-es géppuskával is felszerelhető volt.

a_22.jpg

  • A VOLVO Laplander L3314-es járműcsalád egyik változata: Magyarországon C202 néven a volt Csepel Autógyár építette 1977-1981 között. Svédország, Norvégia, Szaúd-Arábia és Hollandia az eredeti VOLVO változatot rendszeresítette haderejében.  Legnagyobb sebessége 116km/óra volt. Magyarországon 3222, Svédországban több változatban majd 9000 darab készült.

 A képeken bemutatott eszközökön túl még több tucat, harcjármű, műszaki jármű, tehergépkocsi vonult el a nézők előtt. Érdekesség volt például a BVP alvázra épített tűzoltósági eszközök felvonulása.

 A felvonulás után az első szkenárió egy Szlovák területén zajlott német-szovjet összecsapás volt, amelyet légifedezet mellett hajtottak végre a csapatok. Az egységek felvonulásakor érdekes volt, hogy német egységek a Panzerlied dallamára lépkedtek és dübörögtek el járműveikkel (a hangosítás kiváló volt). A szovjet egységek is authentikus második világháborús indulóra vonultak el.  A szovjet túlerőt T-34, M4 Sherman és M2 Stuart harckocsik, és egy Szu-100 páncélvadász vezette, amelyet páncélkocsik, motorkerékpáros felderítők támogatták, és persze a szovjet gyalogság. Német oldalról egy Pzkpfw VI. Tiger I (replika), egy StuG III (replika) több féllánctalpas, könnyű páncélgépkocsi, valamint tehergépjárművek, motorkerékpárok és kevert Wehrmacht és Waffen SS gránátosok alkották. A csata elején a kassai Retro Sky Team légicsatája teremtett megfelelő atmoszférát a nézőknek és a szereplőknek. A komoly pirotechnikát felvonultató összecsapáson az Zlin226/426-al repülő „német” és a Po-2-vel, Jak-52-val és Zlin526-al felszerelt Vörös Légierő légiharc mellett bombázta is a földi csapatokat. Egyik pirotechnikájuk robbanásakor, amely egy komoly 3-4 méteres lánggömböt is eredményezett 5 éves egyik fiam áhítattal jegyezte meg, hogy tűzbomba.. A történet szerint a visszavonuló német csapatokat támadás légicsapás érte, majd a szovjet csapatok felderítői zaklatták a német egységeket, akik ellentámadást hajtották végre. Aztán megjelent a szovjet páncélos ék, a főerő és a német egységek a csata után megadták magukat.

p7029825.JPG

  • Felvonulóban a Vörös hadsereg. A több mint száz fős szovjet hagyományőrző "erő" jelentős páncélos támogatást is kapott.

p7029829.JPG

  • A gimnasztyorka, a pilotka, a gitár (PPS-géppisztoly) és más felszerelés mind a helyén volt..

p7029838.JPG

  • A vegyes Wehrmacht és Waffen SS erők is igyekeztek a helyükre. Még Panzerfaust 30 (Páncélököl) is a volt a társaságnak.

p7029835.JPG

  • A német erők is vegyes fegyverzetet és egyenruhát hordtak.

p7029984.JPG

  • A Kassai Sky Team repülőgépei imitálták a légiháborút. A veterán PO-2-t bombázórepülőként  vetették be, bár valljuk be, hogy a részben női pilótákkal repült típust inkább éjszakai zavarótámadásokra használták.

p7029940.JPG

  • A Zlin 226MS amely Bücker 181 modernizált reinkarnációja volt, vív légiharcot német felségjelzéssel egy Jak-52M szovjet gyártmányú repülőgép ellen. A valóságban mindkét repülőgép kiképző, gyakorló repülőgép volt.

10_1.jpg

  • Komoly pirotechnikát vonultattak fel, még a nézőtéren is érezni lehetett a hőhatást, a hanghatás mellett. A Luftwaffe csapásmérése két képben..(forrás: tanklaugaricio.sk)

09_1.jpg

  • Gábor fiam szerint a 6 évesen nézte a csatát.. "tűzbomba volt".. (forrás: tanklaugaricio.sk)

 
p7029892.JPG 

  • A németek a bombázás elöl járműveik fedezékébe menekültek, de a nővérek folytatták a "sérültek" ápolását.

p7029943.JPG

  • Az OM-ARU lajstromszámú Zlin526AFS mint szovjet vadászrepülőgép megszerezte a légifölényt a német Zlinekkel szemben..

p7029968.JPG

  • Érdekes fegyver volt a tüzérségi féllánctalpasra szerelt Sd.Kfz.251 alvázra épített 75mm-s páncéltörő löveggel felszerelt harcjármű  A löveggel az irányzást csak a jármű mozgatásával lehetett végezni, magának az ágyúnak vízszintesen szűk mozgási lehetőséget volt. A stabilitást is csak menetirányban végzett lövéssel lehetett biztosítani. Az SD.Kfz 251 műúton 50km/órás maximális sebességre volt képes, és korlátozott terepjáró képességgel is rendelkezett.

p7029822.JPG

  • Egy Panzerkampfwagen VI. Tiger támadásban. A replika egy lánctalpas traktor átépítése

p7029871.JPG

  • Egy német Horch 901 terepjáró és BMW oldalkocsis hadimotor halad terepen..

p7029865.JPG

  • A Tatra OT-810 páncélozott szállítójármű a német Sd.Kfz.251 második világháború után továbbgyártott változata. Szinte az összes háborús filmben cseh gyártású "német" féllánctalpas járműveket használnak.

p7029816_1.JPG

  • Az Sd.Kfz.223 (Fu) (Leichter Panzerspahwagen) könnyű páncélautó a német felderítők járműve volt a második világháborúban. A replika meglepően hasonlóan néz ki. A fegyvertornyába MG24 géppuskát is installáltak.

p7029856.JPG

  • Az Sd.Kfz.250/1 páncélozott szállítójármű a 251-esnél kisebb volt, de hasonló paraméterekkel rendelkezett.

p7029875.JPG

  • Egy német Opel Blitz 3 tonnás tehergépkocsi tele katonával (hagyományőrzővel)

p7029754.JPG

  • Egy Stug III (Sturmgesütz III) rohamlöveg menetben. A német rohamlövegek kiváló páncélvadászok is voltak, a szovjet harckocsiveszteség jelentős része rohamlövegek találata után következett be. Wittman német tankász is rohamtüzérként kezdte, nem fekete páncélos uniformisban..

p7020076.JPG

  • Csatában egy Sd.Kfz.251/7 páncélozott műszaki jármű. A bemutatón sima lövészpáncélosként használták. Háttérben a traktorból lett Tiger..

p7029813_1.JPG

  • A BA-64B páncélautó, a szovjet GAZ gyár terméke volt. A második világháborún kívül Koreában is bevetették. 9110 darabot gyártottak belőle. Maximális sebessége 80km/óra volt, és hatótávolsága 500km. Páncélzata a gyalogsági fegyverek ellen védett. Egy darab DT típusú 7,62mm-es géppuska is felszerelhető volt rá.

p7020031.JPG

  • A szovjet páncélos támadás..M4 Sherman harkocsi a 76mm-es ágyúval felszelt változatból, amelyet Lend-Lease szállítások során kaptak a szovjetek, T-35/85mm-es közepes harckocsi az 1944-45-ös években váltótípusa volt a T-34/76 változatnak és Szu-100 rohamlöveg, amely a T-34 alvázra épült..

p7020066b.jpg

  • A T-34/85 harckocsi a német V-ös (Panther) és VI. (Tiger) panzerekre adott válaszfejlesztetés volt. A 76mm-es lövegekkel felszerelt régebbi T-34-esek lövedékei csak szinte bicskatávolság ütötték át német tankok páncélzatát. Az új T-34 egy 85mm-es ágyút és nagyobb tornyot kapott, személyzete (egyben toronyszemélyzete is egy fővel nőtt, így a parancsnok mentesült a irányzói feladatoktól.

p7020060a.jpg

  • Az M4 A16 (76) Sherman a második világháború legnagyobb számban gyártott amerikai harckocsija volt. Az M4-es rövidcsövű 76mm-es lövege azonban gyenge volt a német harckocsik ellen, és páncélzata is vékonyka volt. A magas oktánszámú benzinnel üzemeltetett Sherman egyik gúnyneve "Ronson öngyújtó" volt, mert hajlamos volt kigyulladni.  A szovjetunió a Lend-Lease (kölcsönbérleti) szerződés alapján kapott az Egyesült Államoktól ilyen tankokat.  A z amerikai tanok futóműve nehezen bírta az orosz körülményeket (valószínűleg a javítási, karbantartási hiányosságokat). Magyarországon a Plijev lovas-gépesített csoport használta nagyobb számban a tankokat. A hagyományőrzők M4-ese amerikai festéssel és névvel rendelkezett (Squriell - Mókus) de a "csata" miatt vörös csillagot mázoltak a tornyára.

p7020052.JPG

  • Az M3/M5 Stuart  (light tank M3) könnyűharckocsit az amerikaiak 1942-től 1944-ig gyártottak. A M3 Lee/Grant  és M4 Sherman megjelenéséig az alapharckocsija volt a páncélos hadosztályoknak, majd felderítő tankok lettek. A 13-51 mm-es közti vékony páncélzata és a 37mm-es páncéltörő ágyúja nem volt ellenfél Panzer III felett a német tankosoknak, (a német Kampfpanzer III-asok késői változatai is 50mm-es ágyút kaptak.). A britek "Honey"-nak (mézecskének, kedvesnek) becézték. A szovjet csapatok ezeket is a Lend-Lease szállítások során kapták.

p7020039.JPG

  • Az SD-100 rohamlöveg Csehszlovák lincencgyártása a Szu-100-nak. A T-34 alvázára épített D-10Sz 100mm-es tankágyúval  felszerelt vadászpáncélos a Szu-85 továbbfejlesztett változata. Szemből komoly páncélzatot kapott. Alacsony felépítése korszerű volt. 2335 darab készült belőlük és a világháború után 18 ország rendszeresítette. Magyarországon nem volt hadrendben.

p7020073.JPG

  • A "traktorTiger" a harctéren

p7020079.JPG

  • A csata vége. A német egységek bekerítették az Vörös hadsereg gyalogságát.  A háttérben egy amerikai M5-ös páncélozott szállítójármű látható, amelyet szovjet oldalon vetettek be a szkenárióban.

p7020082.JPG

  • A csata közben sebesült szovjeteket is egészségügyi ellátásban részesítették.

p7020084.JPG

  • A csata után,  a németek ittak a medve bőrére, a szovjetek közül vannak akik még térden, és több német katona, (hagyományőrző) pózol a fotósoknak..

A második hadijáték egy elképzelt konfliktusban történt, ahol a szlovák haderő jelenlegi egységei vettek rész szakadár, terrorista, nacionalista revizionista  és „trapista” erők eliminálásában.

 

p7020191_1.JPG

  • A szlovák haderő T-72M1-es MBT-je menetben. A szkenáróban szeparatísta felkelők ellen harcoltak a szlovákok

p7020171.JPG

  • A szlovák különleges erők katonái felderítői hatolnak be az ellenséges területre.

p7020168.JPG

  • A szeparatísták szovjet fegyverzettel, de brit Land Roverrel (szlovák jelzéssel)

p7020097.JPG

  • A BVP-2 gyalogsági harcjárművek egy részét napjainkban távirányítású toronnyal és fegyverzettel szerelték fel, A 2016-os bemutatón még eredi fegyverzettel, de páncéltörő rakéták nélkül "harcoltak"

p7020104.JPG

  • A BVP-2 gyalogsági harcjárművek 30mm-es gépágyúja megfelelő rombolóerővel bír élőerő és páncélozatlan célok ellen. A szállított lövések a jármű oldalán lévő lőréseken keresztül kézifegyvereikkel tüzelni is tudnak.

p7020110.JPG

  • Minden szovjet gyártmányú harckocsi és gyalogsági harcjármű része egy nagy fagerenda, amelyet vizes talajon, sárban elakadás során a lánctalp alá lehet berakni, hogy megkapaszkodjon benne a jármű. A torony oldalán lévő ködgránátvetők asszimetrikus környezetben ma is védik a járművet.

p7020183.JPG

  • A különleges erők megtisztították a környéket.

p7020149.JPG

  • Az MT-55A hídvető harckocsit a T-55 alvázán hozták létre. A harcjármű menetben.

p7020152.JPG

  • Az MT-55A hídépítés/vetés közben. A híd nem bírja el a Leopard2A7HU változatú páncélosainkat, így a magyar haderőben lévő változatok helyett/mellett Leopard2 alvázra épített Leguan hídvető "Panzereket" rendszeresít a Honvédség.

p7020161.JPG

  • A hadihídon átkelés közben a UOS-155 Belarty műszaki harckocsi. A kinyújtott teherkarra több típusú felszerelés illeszthető. A képen egy aknamentesítő berendezés látható.

Ami a fő, hogy a nézők jól szórakoztak, a lövegek dörögtek, a géppuskák kelepeltek, füst és láng kavargott a levegőben, a por pedig magasan szállt a járművek után és a gyalogos hagyományőrzők bakancsai és csizmái alatt. A 2018-as Tank Dni hasonló volt, csak két kisebb szkenárióban egy szövetséges és egy német egység csatározását, majd egy német-magyar visszavonuló egység szovjet csapatok elleni utóvédharcát lehetett megtekinteni.

2020-ban a COVID válság miatt a Tankové Dni Laugarcio elmaradt, de remélem, hogy északi szomszédunknál a következő évben ismét ki lehet látogatni a nívós hagyományőrző eseményre.