Nyílt Nap Hollandiában, Open Dagen 2019 - Volkel

A Holland Légierő (Koninklijke Luchtmacht) három év szünettel 2019-ben Volkeli légibázisán rendezte meg az Open Dagen-t (Nyílt Napot), amikor ingyenes repülőnap keretében vendégül látják az érdeklődőket.

 dsc_1584m.jpg

  • A házigazda Volkeli repülőbázis  312. és 313. századának  áthúzása a beton felett. az utolsó (félig takart) repülőgép takartan viszont nem F-16 Falcon, hanem az F-008 lajstromjelű 35A harci repülőgép

Volkel különleges helyszín abban a tekintetben is, hogy a statikus sort gyakorlatilag a felszállópályával párhuzamos közönség felőli gurulóúton helyezik el. Ennek előnye, hogy viszonylag szépen lehet fotózni, mert a háttérben nincsenek napernyők, bámészkodók, ugráló várak és egyéb nyalánkságok, hátránya, hogy a nagyérdemű nem láthatja a pályán a fel és leszállás végső fázisát és taxizást sem. Ezt orvosolandó sajtóbelépővel, egy fotósoknak épített állványról már át lehetett látni a kiállított repülőgépek felett.

dsc_1325m.jpg

  • A sajtóállványról kicsit magasabb pozícióból az egyik holland F-16AM Falcon/Viper

A Németalföldi repülőnapok mindig a különleges résztvevőkről, repülőeszközökről, ritkaságokról is szólt. Volt, hogy a Blue Angels repült át az Amerikából, vagy éppen egy kanadai Aurora tengerészeti járőr repülőgép húzott át a beton felett, és a német légierő búcsúzó F4-F Phantom II vadászai is repültek utoljára külföldön. Az utolsó Open Dagen revelációja a holland F-35A harci repülőgépek, az OT 001 és 002 F-35A volt amelyekkel akkor taktikai demót is bemutattak, majd a repülőnap után visszarepültek az Egyesült Államokba, a holland pilóták kiképző egységébe. 

A hollandoknak öt éve nincs már F-16 bemutató csapatuk, pedig anno Ők Viper demójuk volt talán a legjobb a szakmában. A hidegháború végén 136 F–16-os szolgált Németalföldön, de azok egy részének üzemidejét kirepülték, illetve a volt holland Falconokból 36 darab a chilei és 6 darab a Jordán légierőben repül.

A huszonnégy bevethető F-16AM/BM elégséges a hazai légirendészeti feladatokra, sőt, jut belőlük koalíciós bevetésekre is.

dsc_1627m.jpg

  • A J-642 oldalszámú parancsnoki Falcon taxizás közben

A Volkeli bázis be is mutatta a Viper üzemeltetését, külön hangár volt a fegyverzetnek. Érdekes volt látni, hogy a hollandok is azt szerzik be, ami a jövőben is szükséges, tehát a terrorizmus és az aszimmetrikus hadviselés korában az F-16-osaik BVR légiharc rakétái bizony AIM-120 AMRAAM B változatok, és hőkövető rakétáik is AIM-9L/M modifikációk. Levegő–föld csapásmérő képességük viszont nagyon erős, gyakorlatilag az összes lézer- és GPS irányítású ejtőlőszert (bombát) rendszeresítették.

A másik kiváló demó, amit láthattunk régebben az AH-64 Apache bemutató volt, amelyet szintén festett forgószárnyassal repültek. Sajnos június 6-tól a 28 darabos holland flotta a földre kényszerült farokrotor probléma miatt. A karbantartási munkák nem fejeződtek be a repülőnapig, így sem statikus, sem dinamikus kiállításra nem került a csatahelikopterből.

F-35A megtekintését titkon reméltük, hátha ismét átrepülik a Villámokat a derék németalföldiek. Statikus bemutatóra az olaszok ígértek egy légierős F-35A harci repülőgépet. Az amerikai légierő Hill-i F-35A százada is Európában portyázott, Az olaszországi Avianoban tartottak közös gyakorlatot a Triple-Nickel és Buzzards századokkal, majd átrepülték őket Németországba ahol Spangdahlemben a Warhawks századdal gyakoroltak. Onnan már repülőgéppel néhány perc Volkel, Sajnos az amerikaiak nem tették meg a szívességet, hogy statikusan képviseljék a Nemzetüket.

dsc_1333m.jpg

  • MM7361 oldalszámú Olasz F-35A

Volkel-ben ennek ellenére látható volt újdonság, igaz csak statikus soron. A veterán KDC-10 tanker repülőgépek utódtípusa európai Airbus gyártmány lesz Hollandiában. Az első még festés nélküli EC-340 MRTT bemutatásra került. Az új lajstromjele M-001 lesz RNLAF állományában.

Statikus bemutatón lehetett látni az F-001 és F-008 oldalszámú holland F-35A-t, előbbinek függőleges vezérsíkján a 323. századjelvényével. Az első hazai századuk a Leeuwardeni bázison lesz a harci repülőgépeknek. Az olasz Villám az MM7361 oldalszámú F-35A volt.

dsc_1738m.jpg

  • A két Holland F-35A

dsc_1660m.jpg

  • A 323 század insigniájával festett svanc az F-001 lajstromű F-35A harci repülőgépen

img_20190614_172804m_1.jpg

  • A Holland F-35A-k közül csak egy vett részt a dinamikus bemutatón.

 A Svéd Történelmi Kötelékből J-35-t és J-37-t tehát a Drakent és a Viggent  lehetett megtekinteni. Később a két svéd repülőgép repült is. Nem úgy a görögök 71758, 01507 oldalszámú F-4 Phantom IIE vadászai, amelyek a 338 mira (század) állományából repültek át Hollandiába. F-16-ból nem volt hiány, mert a holland gépeken kívül, a belga, a dán és a norvég légierő is küldött példányt belőlük. Német és Spanyol Eurofighterek és cseh Gripenek is voltak a statikus soron. A  Luftwaffe PA.200 Tornado 44+269 oldalszámú bombázója TLG33 állományába tartozott. A britek Hawk kiképző repülőgépet küldtek és egy kivont holland F-104G is a gurulóúton állt. Pilatus kiképző repülőgépet küldtek a németek és az osztrákok is.

dsc_1369m.jpg

  • SAAB J35 Draken (Sárkány) repülés előtt

dsc_1362m_1.jpg

  • A görögök 338. századának díszfestett F4E Phantom II. harci repülőgépe

dsc_1330m.jpg

  • Régen, volt, hogy is volt? F-104G Starfighter múzeumi példánya a gurulóúton

dsc_1370m.jpg

  • Amerikai Lajstromú L-39 Albatrosz. Nicsak, milyen érzékelőgömb van a törzs aljára szerelve.

dsc_1321m.jpg

  • Osztrák sógorok díszfestett PC-7 légcsavaros kiképző repülőgépe

dsc_1341m.jpg

  • Belga F-16-os "D-DAY" díszfestéssel

dsc_1342m.jpg

  • A spanyol légierő C.16 Eurofighter harci repülőgépe Tigrisnek öltözve

 A dinamikus programot a vadászrepülő iskola a Black Shapes ultrakönnyű repülőgépei kezdték, majd a Fokker Four kötelék S-11-es alap kiképző repülőgépek kötelékrepülése következett. A Svéd Draken és Viggen bemutatója között repült a belga Diables Roufes (Vörös Ördögök) SF.260 műrepülő köteléke, osztrákok PC-7 repülőgépe és a dánok F-16 vadászbombázója. A francia légierő büszkeségei a Patrouille de France (Francia Őrjárat) köteléke következett.A brit Blades Extra 300-as köteléke 2006 óta létezik. A pilótái közül többen Red Arrows (Vörös Nyilak) kötelékben is repültek. Az olasz légierő C-27J Spartan szállító és M346 gyakorló és könnyű csapásmérő bemutatóját a vendéglátók taktikai bemutatója követte. Veterán repülőgépek is repültek délelőtt egy Texan/Harvard és Beechcraft D18S kötelékben.

dsc_1391m.jpg

  • A Black Shapes Prime kiképző repülőgép

dsc_8067m.jpg

  • J-35 Draken a levegőben

dsc_8242m.jpg

  • Dán F-16C Skrydstrup-ból

dsc_8232m.jpg

  • Egy a belga Vörös Ördögök Siai Marchetti SF.260-as repülőgépei közül

dsc_1387m.jpg

  • Ha egy Ördög kevés, akkor itt van három belga

dsc_1405m.jpg

  • A Patrouille 'De France borús időben repült

dsc_8331m.jpg

  • De néha kék ég is volt a háttérben

dsc_1444m.jpg

  • Jellegzetes kép az olaszok C-27J Spártai szállító repülőgépéről

dsc_8366m.jpg

  • A T346 Master modern oktató repülőgép gyártását az olaszok Alenia AerMacchi megrendelések hiányában lassan befejezi, 76 repülőgépnél több eladást remélte az olasz gyártó. A könnyű harci repülőgép változatát is fejleszti M346FA típusjelzéssel

dsc_8137m.jpg

  • Beechcraft D18S és két Harvard (T-6 Texan) kötelékben

dsc_8152m.jpg

  • A J37 Viggen robosztuságához a hangja is megfelelő volt.

dsc_8201m.jpg

  • A Viggen tolóerő fordítóját használja

Először a volkeli bázis két F-16AM/BM százada emelkedett a levegőbe az egyik F-35A kíséretében. A bázist néhány perc alatt szétkapták egy repülőtér elleni imitált támadással, majd C-130 dobott ejtőernyősöket, teherdobást is végrehajtottak, majd emelkedésben kilőtte összes infracsapdáját. A repülőtér megszállását szintén imitálták Chinook és SuperPuma/Cougar helikopteren hordozott gyalogsági alakulattal. A taktikai demó végén emlékrepülésen húzott át több esetben egy alkalmi Spitfire, F-16AM, F-35A kötelék. A landolás előtt az F-16-sok közösen átrepültek át pálya felett, majd egyenként leszálltak.

dsc_8354m.jpg

  • F-35A start előtt. Látható a különleges sisak (ára darabonként 400ezer dollár) és a nagyméretű kijelző a pilótafülkében. HUD viszont már nincs ezen a típuson.

dsc_8441m.jpg

  • A volkeli századok néhány perc alatt felszálltak

dsc_8451m.jpg

  • Egy másik holland F-16-os

dsc_8715m.jpg

  • Alacsonytámadás Viperrel

dsc_8539m.jpg

  • Több repülőgép megossza légvédelelmet, különösen ha több irányból támadnak

dsc_8615m.jpg

  • Az infracsapdák és dipol zavarók kivetése is a repülőgépek önvédelmét szolgálja

dsc_1477m.jpg

  • A F-35A hangosabb az elődtípusnál

dsc_1499m_1.jpg

  • C-130 Hercules teherdobása

dsc_1609m_1.jpg

  • F-35A nyitott fegyvertérrel

dsc_8113m.jpg

  • NH-90 harci kutató-mentő bemutató

dsc_1531m.jpg

  • Chinook a nehéz szállítóhelikopter típusa a holland légierőnek

dsc_1520m.jpg

  • Superpuma a többfeladatú szállító helikopter

dsc_8655m.jpg

  • Külső függesztéssel Chinook és Superpuma a hollandoktól

dsc_8785m.jpg

  • Heritage, azaz emlékkötelék, Spitfire, F-16C és F-35A (múlt, jelen és jövő)

A belgák F-16-os bemutatója mellett a spanyol C.16 Eurofighter és a cseh Gripen is bemutatta manőverező képességét. A Brit Korona ékköve a Red Arrows is repült, a másik híres kötelék a Patrouille de Suisse régi F-5E Tiger II vadászokkal mutatta be programját. Az amerikai Légierő C-17 Globemaster demója viszont alkalmi bemutató volt, ennél jóval többet mutatott például Kecskeméten a HAW C-17-ese. Old Timerek közül délután Supermarine Spitfíre, Hawker Hurricane és P-51D Mustang is magasba emelkedett.

dsc_1688m.jpg

  • A brit bemutatócsapat a Királyi Légierő Vörös Nyilai (Red Arrows)

dsc_1709m.jpg

  • Egy Vörös Nyil a földön taxizás közben

dsc_8830m.jpg

  • The Blades, (A pengék) Extra 300 repülőgépekkel repülnek

dsc_1635m.jpg

  • P-51D Mustang a Dörzsölt Rozsdás nevet viselte

dsc_1745m.jpg

  • Az amerikai C-17 Globemaster demo nem sok vizet zavart

dsc_1791m.jpg

  • Patrouille de Suisse a svájciak bemutatócsapata. A repült gépek veterán F-5E Tiger II. vadászbombázók 

dsc_1825m.jpg

  • Tükörrepülés svájci módra

dsc_8945m.jpg

  • A Spanyol Légierő C.16 Eurofighter repülőgépe

dsc_9021m.jpg

A Belga Védelmi Erők Légi komponenséből (Belga légierő hihi) az F-16 (Dark Falcon) demója

dsc_9029m.jpg

  • A belga pilóta nem takarékoskodott az infracsapdákkal

dsc_1646m.jpg

  • A Cseh Légierő JAS-39C vadászbombázója. A Gripen közösség szinte valamennyi európai repülőnapon dinamikus bemutatót is tart, vagy magyar, vagy cseh vagy svéd repülőgéppel.

dsc_1912m.jpg

  • KDC-10 Extender bemutatója. Az utódtípust is meg lehetett tekinteni statikusan

dsc_1972m.jpg

  • A holland Hawker Hunter repülése volt az utolsó program pénteken. A Gyártó országban két éve nem repülhetnek a típussal bemutatót.

Összességében a repülőprogram bár kiemelkedett az átlagból, de nem érte el az eddigi Open Dagen-nek színvonalát. Sajnos a holland F-35A bemutatója és a repülőtér támadás is "élesebb" volt három éve, és hiányoztak az Apache helikopterek is. Az vendéglátásban kiváló ennivalók voltak, de ezeknek árát is megkérték. Bonrendszer működött, repkedtek a 10-20 Eurók az enni és innivalóra. A holland századok kiváló századjelvényes sapkák, pólók és egyéb portékákat és relikviákat árultak. A következő OPEN DAGEN nem Volkelben lesz, az esélyes a Gilze-Rijen-i támaszpont.