Német Haditengerészeti Múzeum (Marinemuseum Wilhelmhaven)

dsc_2735m.jpg

  • D186 MÖLDERS romboló és M1077 WEILHEIM aknaszedő hajó

Németországban a Balti tenger partján található Wilhelmhaven, amely a Német Haditengerészet történelmi kikötőjének számít. A Várost 1869-ben alapította I. Vilmos császár (akkor még csak porosz) császár, hogy a haditengerészetnek legyen egy támaszpontja. Az első és a második világháború során is innen indultak ki többet között a Német felszíni haditengerészeti erők az Északi tenger és az Atlanti Óceáni küldetésekre. Ma már kereskedelmi és turisztikai kikötőként is üzemelt, de a Bundesmarine legfontosabb felszíni haditengerészeti támaszpontja.

Nem véletlenül itt található az 1908-ban épített Vilmos császár híd (Kaiser-Wilhelm-Brücke) szomszédságában az 1998-tól üzemelő Haditengerészeti Múzeum.

dsc_2749m.jpg

  • A Vilmos Császár híd

A Múzeum bejárata előtt egy F-104G Starfighter vadászbombázó repülőgép fogadja a látogatókat. A Német Szövetségi Köztársaságnak volt haditengerészeit légiereje, és bár azok repülőgépei nem települtek hordózóra, de a Marine Fliegerek olyan szuperszonikus harci repülőgépeken is repültek, mint a Starfighter vagy a Tornado. Az F-104G-k az 1. számú Haditengerészeti repülőezredben (Marinafliegergeschwader 1) 1963-tól 1981-ig álltak rendszerben.

dsc_2733m.jpg

  • D104G Starfighter vadászbombázók a Marine Fliegerek 1. ezredében is repültek.

A Múzeum belső tereiben sok relikvia, fegyverek, tárgyak, használati eszközök, plakátok és iratok, dokumentumok és egy kisebb tengeralattjáró van kiállítva, külső téren pedig több hadi és segédhajót, és egy tengeralattjárót is meg lehet tekinteni.

A Múzeumban kiemelt helyen tekinthető meg az ADRMIRAL SCHEER zsebcsatahajó (pocket battleship) harangja. A hajó német státusza először páncéloshajó (Panzerschiff) volt, később a Deustachland osztály mindhárom hajóját – ADMIRAL GRAFF SPEE, ADMIRAL SCHEER és a  LÜTZOW ex. (DEUTSCHLAND) nehézcirkálónak minősítették át.  A SCHEER 18 darab kereskedelmi egység elsüllyesztésével a legeredményesebb „portyázó” felszíni hajó. Küldetései során az Északi sarkkör vizein keresztül egészen az Indiai-óceánig eljutott. 1945. április 9-én Kiel térségébe a Brit Királyi Légierő 300 bombázó repülőgéppel támadta a hajót, és végül öt darab 5400 kg-os Tallyboy nehézbomba találat után felborult és elsüllyedt. A legénység nagy része a parton volt, ezért "csak" 32 fő vesztette életét a tengerészei közül.

dsc_2751m.jpg

  • Az SMS ADMIRAL SCHEER Panzerschiff harangja

 

A kiállítás becses darabja az IIA. part-menti (aknarakó) osztályba tartozó U1 tengeralattjáró 20mm-es fedélzeti ágyúja, amelyet 1935-ben építettek és 1940. április 6-án brit aknával ütközés után süllyedt el 24 fős legénységgel a fedélzetén, roncsát 2006-ban találták meg és hozták felszínre az ágyút.

dsc_2755m.jpg

  • A IIA tengeralattjáró 20mm-es fedélzeti ágyúja

A kiállításon megtekinthető egy eredeti ENIGMA kódoló gép, amellyel a BdU (a harmadik birodalom tengeralattjárós parancsnoksága) rejtjelezte távíró forgalmát, és feltörhetetlennek hitték. A Blechley Parkban dolgozó brit tudósok azonban a kódolást megfejtették és ezzel az előnnyel harcászati előny szereztek a konvojoknak és a tengeralattjáró-vadász hadihajó flottilláknak. Karl Dönitz 1980-es haláláig, sem tudta meg, hogy az angolszászok megfejtették a kódoló titkát.

img_20180608_101632m.jpg

  • ENIGMA rejtjelző berendezés

A belső térben modern fegyverek is vannak, például P-15 (4K40) Tyermit robotrepülőgép, amely a Moszkit osztályú 205. sorozatú szovjet gyártmányú rakétahordozó gyorsnaszádok hajó elleni fő fegyverzete volt, a Német Demokratikus Köztársaság (NKD) haditengerészeténél (Volksmarine – Népi tengerészet). A 40 km hatótávolságú rakéta egy 340 kg harci repeszromboló-kumulatív harci résszel volt felszerelve.

dsc_2761m.jpg

  • P-15 Tyermit roborepülőgép

Közvetlenül a P-15 mellett látható RIM-66A Standard (SM-1) légvédelmi rakéta, amely modernizált változatai napjainkban is a nyugati flották fő közepes hatótávolságú légvédelmi rakétafegyvere. A SM-1 változatot többek között a Bundesmarine (Német Szövetségi Köztársaság haditengerészetének (szövetségi tengerészet) három amerikai építésű Charles F.Adams osztályú (Lütjens osztály) rombolóján állították szolgálatba.

dsc_2760m.jpg

  • RIM-66A (SM-1) Standard légvédelmi rakéta

A felfüggesztett rakétafegyverzet alatt található egy DM2A1 torpedó makett. Az torpedó harci változatot a Bundesmarine tengeralattjáróin állították szolgálatba 1970-eves években, és 1991-ig tartották rendszerben.

dsc_2760m.jpg

A kiállításon több eredeti zászló és egyenruha van kiállítva.

dsc_2752m.jpg

  • Tengeralattjárós egyenruha a második világháborúból

A legnagyobb beltéri kiállított tárgy egy második világháborús törpe tengeralattjáró. 1944-ben megkezdett sorozatgyártású XXVII. osztályú búvárnaszádokat a szövetséges partaszállás megakadályozására, partvédelmi célokra és egyéb rövidtávú bevetések építettek. A naszádok fegyverzete két a merülő-test oldalára erősített két G7e (elektromos) torpedó volt. Sebességük nem érte el a 16km/órát, hatótávolságuk 300 km körül volt. A mini U-boot két változatban készült. A XXVIIA osztály HECHT”, a módosított XXVIIB osztály SEEHUND nevet kapta. Az első változatból 53, a SEEHUND-ból 232 darabot építettek. Az elkészült naszádokból csak 138 darab került aktív szolgálatba, és ezekből 35 darabot veszett el a háború során. Első bevetésük 1944. szilveszterének napján volt, Hollandiából. A 18 búvárnaszádból álló flotillából csak kettő tért vissza saját kikötőbe. Az első SEEHUND azonban csak 1945. februárban vesztette el a Német Flotta Great Yarmouth közelében, ahol egy kereskedelmi hajó gázolta le. A búvárnaszádok feladata a LaMache csatorna és a német partok térségében vadászni a szövetséges hajókra. Kis méretűk miatt az ASDIC (hanglokátor, szonár) nem vette észre, de éppen méretük miatt sem felderítő, sem csapásmérő képességük nem volt megfelelő. A háború folyamán összesen nyolc szövetséges hajót süllyesztettek el, összesen 17301 tonna űrtartalommal, és hármat megrongáltak 18384 űrtartalommal.

Több hajó például 1945 a szövetségesek által körülzárt csatornaparti német helyőrségnek szállított élelmiszert, visszafelé pedig postát hordott. A francia haditengerészet háborús jóvátételként négy egységet átvett a flottájába és S621,622,623,624 számmal 1953. augusztusig álltak szolgálatba.

img_20180608_154210m.jpg

  • XXVII/A Seehund mini tengeralattjáró

A Múzeumból kisétálva, egy hatalmas lefűrészelt ágyúcsőbe botlunk. Az első világháborús SMS SEYDLITZ” csatacirkáló „E” tornyának 28cm-es egyik lövege a kettő közül.  A hajó öt ágyútornyába párosával voltak ezek a lövegek beépítve. Egy löveg 14 méter hosszú volt és 77,6 tonna súllyal. A SEYDLITZ-t Nagy Frigyes egyik porosz tábornokáról nevezték el, és a csatacirkáló szinte minden nagyobb tengeri csatájában résztvett. A Jütlandi/Skagerraki ütközetben Hipper tengernagy felderítő csapásmérő egységében a többi csatacirkálóval együtt harcolt, Beatty tengernagy, hasonló feladatkörű több hajtóegységből álló csatacirkáló flotillája ellen. Egyik sortüze elsüllyesztette a HSM QUEEN MARY csatacirkálót.  A lefűrészelt lövegcsövön hatalmas horpadás látható, amely egy angol ágyúlövedék találata volt.  Az SMS SEYDLITZ-et saját legénysége a brit Scapa Flow kikötőjében süllyesztette el 2019. június 21-én.

dsc_2770m.jpg

  • Az SMS SEYDLITZ egyik 28cm ágyújának darabja. A horpadást brit lövedék okozta.

A lövegcső mellett egy páncéllemez darab látható. A páncéldarab a TIRPITZ csatahajón volt. A TIRPITZ és testvérhajója a második világháború idején BISCMARCK Európa legerősebb csatahajói voltak. A BISMARCK első portyáján a PRINZ EUGEEN nehézcirkáló kíséretében áttört a Skagerrak tengerszoroson keresztül az Atlanti Óceán térségében. Az áttörés során túlerejű brit flottakötelékbe ütköztek, amely a HMS HOOD csatacirkálóból, a HMS PRINCE OF WALES csatahajóból és három nehézcirkálóból állt. A kialakult ütközetben néhány perc alatt elsüllyesztette a HOOD-ot, és komolyan megrongálta a „Welszi Herceget”. Az Atlanti Óceánon különvált a „Jenő Herceg” cirkálótól, és mivel találat érte az áttörés során, a franciaországi Breszt kikötője felé fordult. A brit Flotta üldözőbe vette, és miután helyzetét bemérték, a HMS ARK ROYAL repülőhordozó Swordfish torpedóbombázói támadták meg. A hajó kimanőverezte a torpedókat, egy kivételével, amely viszont a kormánylapátoknál robbant, és azokat gyakorlatilag elgörbítve manőverező képtelenné tette a BISMACK-ot. A brit flottakötelék utolérte, és az egyébként teljesen harcképes csatahajót, a nagy túlerőben lévő britek több órás tűzpárbaj után elsüllyesztették. A később elkészült TIRPITZ-et ezért Hitler nem akarta bevetni az Óceánokon, hanem Norvégiába vezényelték a brit konvojok elleni harcra. Több esetben kifutott rombolókíséretével, azonban tényleges szerepe a Királyi Haditengerészet lekötése volt. Szinte minden konvojt több csatahajóval, cirkálókkal és repülőgép-hordózókkal biztosítottak a TIRPITZ ellen. A britek sokszor próbálták elpusztítani, elsősorban horgonyzóhelyén, mert közvetlen tengeri csatában nem kerültek a hajóval. Mini-tengeralattjáró által telepített aknákat robbantottak mellette, de a sérüléseit kijavították. Sok esetben bombatámadás érte, de azok nem okoztak végzetes sérüléseket. A bombázókból és a kísérővadászokból viszont komoly vámot szedett a hajó és az odatelepített parti légvédelmi tüzérség valamint a német vadászrepülők. A TIRPITZ-et végül 1944. november 12-n a híres brit 617-es gátrobbantó (Dambusters) és a 7. bombázórepülő század 32 darab AVRO Lancaster bombázója támadta meg és 29 darab 5400 kg súlyú Tallyboy nevű bombát dobtak a hajóra. Ezek ellen a bombák ellen semmilyen páncél nem védhette meg a hajót, amely felborult és elsüllyedt. A legénységéből 950 tiszt és matróz halt meg, 200 ember élte túl a támadást.

dsc_2773m.jpg

  • A TIRPITZ páncéljának egy darabja

A kültéri kiállításon több lövegtorony is látható, például a második világháború utáni Hamburg osztályú rombolók és Köln osztályú fregattok és fő fegyverzetét képező Creusot-Loire-GIAT modelé 53 tengerészeti ágyútorony, amely 100mm-es L/55-ös löveggel van ellátva. Az eredetileg D181 HAMBURG rombolóra telepített ágyútorony német neve Marine-Einzelschutz im Turm Lafette.

Egy másik ágyútoronyba a német nevén Marine Doppellfette gépágyúk 40mm-es Breda Typ 107 Mod. 58.II típusúak, és L/70 csőhosszúsággal rendelkeznek. (A NATO-ban a haditengerészeti lövegek közül sok francia vagy olasz tervezésű, legismertebb az OTO-MELARA által tervezett lövegek és lövegtornyok.) A 40-es Breda 5km-es hatásos lőtávolsággal 300 lövés/perc tűzgyorsaságú. A lövegtorony szintén a Hamburg osztályú rombolók és Köln osztályú fregattok valamint a Lahn osztályú ellátóhajók légvédelmi és vízfelszíni fegyverzetébe tartozott.

dsc_2910m.jpg

  • 40mm-es Breda gépágyútorony

Tengeri aknákból nagy gyűjtemény látható. A teljesség igénye nélkül Mk17 brit horgonykamrás lebegő akna, Mk25 amerikai fenékakna második világháborús lebegőakna, 1960-as évekbeli német DM-11 horgonyműves lebegő akna. KB Krab (polip) horgonyműves lebegőakna.

Torpedóindító berendezésekből is több található a múzeumban. A torpedókat nem lövik, hanem kivetik/indítják szakszóval „lanszírozzák”. Az OTA-40 torpedóvetőt a Német Demokratikus Köztársaság licencben gyártotta és 133.1 osztályú naszádjain alkalmazta. A nyugatnémet 533mm-es Pintsch-Bamag torpedóvetőt a 140, 141 és 142 osztályú gyorsnaszádokon rendszeresítették. A kiállításon láthatóak a nyugatnémet fejlesztésű DM-11 (G7a) gőzmeghajtású és brit Mk. 8 torpedók.

dsc_2785m.jpg

  • DM-11 (G7a) torpedó

A tengeralattjárók ellen felszíni hajók torpedókat, vagy mélyvízi bombákat alkalmazhatnak. Utóbbiakat nyugati országok már elavultnak minősítik, de a Szovjetunió több típust állított hadrendbe a második világháború után. Az RBU-6000 Szmercs vízibomba indítóval rakétahajtású bombákat lehetett bevetni. Az indítócsöveket automata berendezés töltötte. Az RGB-60 és UDV-60 rakéta-vízibombákat is meg lehet tekinteni. A szovjet vízibombavetők a Keletnémet tengerészet 133.1 és 1159 hajóin voltak rendszeresítve.

dsc_2783m.jpg

  • RBU6000 (Szmercs) rakétahajtású vizibombavető

A kiállítás leglátványosabb részei a kiállított hadihajók és tengeralattjáró. Utóbbi a Nyugat-német haditengerészet (Bundesmarine) számára épített 205A osztályú (Klasse 205A) vadász-tengeralattjáró, amely elsősorban rövid távolságú partvédelmi feladatokra készült.  A hajóosztály elődje a 201 osztály volt, amely a második világháború utáni első német fejlesztésű búvárnaszád volt. A Howaldtswarke hajógyárban 1960-62 között épített három hajón antimagnetikus acélból készült nyomásálló testén mikroszkopikus repedések jelentek meg, ezért a további sorozatgyártást leállították és a hajókat 1963-ban kivonták a szolgálatból. A 201. osztály terveinek felhasználásával, de hagyományos ST-52 acélból indult el a 205. Osztály gyártása 1967-ben. A tengeralattjárók új érzékelőket, hang-lokátorokat és modernebb dízel-elektromos meghajtást kapott az elődtípusnál. Áttervezésre kerültek a komány-lapátok és az irányító központ is. Az A205A osztály tagjai 43,5 méter hosszú és 4,6 méter széles lemerült állapotban 450 tonna vízkiszorítású egységek voltak. Maximális merülési mélységük a második világháborús német tengeralattjárókkal azonos körülbelül 100-140 méter volt. Az elektromos áramról 3x46 darab AFA/Hagen akkumulátor cella gondoskodott, amely egy 1100 kW teljesítményű SSW VG 409/36-12D elektromos motort hajtott meg. A felszíni és snorkel-mélységben használható két Mercedes Benz MB820S/1 590 lóerős által meghajtott Brown, Boveri és Cie gyártmányú GW21 Spez 1 generátorok szintén az elektromos motorba voltak csatlakoztatva.

dsc_2939m_1.jpg

  • Az U-11 205A osztályú Német tengeralattjáró

img_20180608_121837m.jpg

  • A tengeralattjáró kormányosainak munkaállomása

A búvárnaszádokat kifejezetten Balti tengeri üzemeltetésre szánták. A naszádok U-1-től U-12 német hadrendi és S180-től S191-ig NATO hadrendi számot kaptak. Narhvalen és Nordpaeren (S820-821 gyári szám) néven két exportpéldányt is készítettek a Dán Királyi Haditengerészet részére. Az összes tengeralattjárót kivonták a Német és a Dán haditengerészet kötelékéből. Az U-10 a Speyeri technikai múzeumban, az U-11 pedig itt tekinthető meg. Az U-11 (S189) 1965. július 15-n történt a gerincfektetése, 1967. augusztusban került le a sójáról és november 28-án állt szolgálatba a Kieli 1. tengeralattjáró században (1. Ubootgeeschwader). A hajót 1993. február 13-án vonták ki a szolgálatból. A 205A osztály fegyverzete az orrészben elhelyezett nyolc darab 533mm-es torpedóvetőcsőből lanszírozható 21 darab német gyártású DM11 (G7a) vagy DM-3 (angol Mk.8 licencváltozat) torpedóból állhatott.

dsc_2791m.jpg

  • A 205A orr-észébe helyezték el a torpedóvető csöveket

Torpedók helyett Mk.49 aknák telepítése is lehetséges volt. A tengeralattjáró 21 fős legénységéből négy tiszt volt. A hajó SIGNAL M8/11 harcászati központjából történt a torpedók irányzása. Az ATLAS cég ECHOLOT AN681 berendezése a mélységmérést, az AN526 6 hanglokátor a passzív felderítést biztosította. Az orr-észbe a hang-lokátorhoz csatlakoztattak patkó alakban 288 darab Grupperhorchgerat nevű passzív érzékelőelemet.

dsc_2935m.jpg

  • A hanglokátor 288 darab Grupperhorchgerat nevű passzív érzékelőinek egy része

 A francia ALCATEl DUUX 2A passzív távolságmérő berendezése és DUUE/ACUUD besugárzásmérő rendszer is beépítésre került. 8 khz-s alacsony frekvencián működött a víz alatti telefon. A búvárnaszád felszínen illetve periszkópmélységben a szintén francia gyártmányú Thomson-CSF Calypso C61 radar repülőgépek detektálására is képes volt. A SRC/3 periszkópot a Zeiss gyártotta. A búvárnaszád teljesen végigjárható, és kívülről is körbenézhető.

img_20180608_121641m.jpg

  • A torpedóvetőcsövek a tengeralattjáró belsejében is megtekinthetőek

A legkisebb egyben a nyílt téren kiállított hajóegység a bakokra állított 131.400 tervszámú (Projekt 131.400) KLEINEN Torpedónaszád (Torpedoschnellbooten KTS) amely a NDK Népi tengerészeténél (Volksmarine) állt szolgálatba. Az osztályt Libelle-Klasse-nak is nevezték. Az 1970-es években kezdődött el a hajóosztály fejlesztése, az első naszádot 1974-ben adták át a flottának.

dsc_2774m.jpg

  • A 952-es KLEINEN torpedónaszád

A négy prototípuson kívül 30 egységet készítettek. A hajót három darab Szovjet gyártmányú M-50F dízelmotor 48 csomós maximális sebességgel mozgathatta. A 18 méter hosszú, 4,42 méter széles és 1,7 méter merülési mélységű gyorsnaszádot öt fős személyzet működtette. A hajó fegyverzete két darab 533mm-es torpedóvetőben elhelyezett torpedó és egy kétcsövű DL2V23 típusjelzésű ZU-23-2 gépágyú alkotta.A gépágyú minimális tengerészeti módosítása a ZU-23-2 légvédelmi gépágyúnak.

dsc_2776m.jpg

  • 533mm-es torpedóvető berendezés

 

dsc_2784m.jpg

  • DL2V23 típusjelzésű ZU-23-2 gépágyú és két darab UDM aknavető berendezés

A naszádot két darab UDM típusú tengeri akna kivetésére is alkalmas berendezéssel is ellátták. Elektronikai berendezésekkel korlátozottan szerelték fel, kommunikációs eszközökön kívül egyetlen TSR-333 navigációs lokátorral építették. A kiállított egység 952-es hadrendi számmal 1976. szeptemberben került a Volksmarine állományába, ahol 1982. július elején átszámozták 964-es hadrendi számúra.

A Nyugatnémet tengerészeténél rendszeresítették a 143A „Gepard” osztályú (143A „GEPARD” Klasse) rakétás gyorsnaszádokat (schnellboot), de ezek már az egyesült Németország haditengerészetében is szolgáltak.

dsc_3000m.jpg

  • P621 GEPARD schnellboot (rakétásnaszád)

dsc_2734m.jpg

  • A GEPARD orr-részére telepítették az Oto Melara 76mm-es többfunkciós löveget

A hajóosztály P6121-P6130 NATO és S71-80 német hadrendi számmal álltak szolgálatba 1982-1984 között. A különböző nagymacskákról elnevezett naszádok közül a GEPARD volt a névadója az osztálynak. A 430 tonnás teljes vízkiszorítású hajók 57,6 méter hosszúak, 7,8 méter szélesek voltak, merülésük 2,6 méter. Négy 13235 kW-s (17,748 lóerős) dízelmotorjuk 40 csomós (74km-es) csúcssebességgel hajtotta meg a naszádokat. A legénységük öt tisztből és 31 matrózból állt. A hajók méretükhöz képes erős fegyverzetet kaptak. Az orr-észben Oto-Melara (OtoBreda) forgótoronyba szerelt 76mm többfunkciós hajóágyút szereltek. Ennek teljes javadalmazása 445 darab (365 a lőszer raktárban + 80 a löveg forgatható tárában) lőszer volt.

dsc_2975m_1.jpg

  • OTO-MELARA (OtoBreda) forgótoronyba szerelt 76mm többfunkciós hajóágyú

 

img_20180608_125310m.jpg

  • 76mm-es muníció

Vízfelszíni célok ellen négy darab 1100 km hatótávolságú MM38 Exocet hajó elleni rakétafegyverzetet hordoztak. Az Aerospatiale (ma MDBA) francia cég által gyártott légi indítású változatát a MM40-et a Falkland (Malvin) szigeti konflikus során az Argentínok indítottk Super Etendard vadászbombázókról. A HMS SHEFFIELD rombolót és az ATLANTIC CONVEYOR szállítóhajót elsüllyeszették, a HSM GLARMORGAN fregattot megrongálták.

dsc_2779m.jpg

  • MM38 EXOCET hajó elhárító rakéták.

dsc_2927m.jpg

  • Az Exocetek  rakétákat a hajó közepére épített oldalankét kettő-kettő konténerből lehetett indítani.

Amerikai General Dynamics (Raytheon) tervezésű RIM-116 (RAM) légvédelmi infravörös hőkövető rakétarendszerét licencben a Diehl BGT Defence gyártotta. A légvédelmi rakéták hatótávolsága egyes adatok szerint 2,5 km, de a 11.36 kg repesz-romboló töltettel ellátott WDU-17B  9km-re is elrepült. A rakétarendszer 21 rakétát tartalmazó konténerét tartalmazó indítóberendezés típusjelzése Mk.144. Mod1.GML. 

dsc_2781m.jpg

  • RIM-116 (RAM (közel hatótávolságú tengerészeti légvédelmi rakéta rendszer

dsc_2792m.jpg

  • A LEOPARD pajzsa és kardja az RIM-116 és az MM-38 Exocet

A passzív ellentevékenység rendszer elemei a hajó két oldalán vegyesen telepített a DM19 „Hotdog” (Forró Kutya) infrazavaró „Chaff” és DM39 „Silver Dog” (Ezüst Kutya) radarzavaró – 8-18 GHz) „Flare” rendszer kivetői. A rendszer része még az FL 1800S II elektronikai zavaró rendszer amelynek külön kezelőpultot telepítettek. A GEPARD osztály a NATO Standard Link-11 adatáviteli rendszerrel is fel voltak szerelve. A híd tetejére telepítették a WM27 tűzvezető lokátort. A lokátor alatt MSO-500 típusú nappali és infravörös kamerával és lézertávmérővel ellátott szenzortorony is felszerelésre került. A hajó aknatelepítésre is alkalmas.

A 331A „LINDAU” osztályú (Lindau Klasse) aknamentesítő hajókból 10 darab készült a Bundesmarine részére. Az MM1077 WEILHEIM nevű egységet építése 1958.februárban kezdődött és 1959. januárban állt szolgálatba a 320. számú osztályú aknamentesítő hajóként. A hajót 1976 és 78 között átépítették 331B osztályú egységgé, és 1995. június 15-én vonták ki a szolgálatból.

dsc_3005m.jpg

  • M1077 LINDAU aknakereső

A tíz egységből kettő-kettőt átvett az Észt, Litván és Lett haditengerészet, Dél-Afrika három hajó szerzett be, egy hajót a Grúz Parti Őrség állományát gazdagította. A hajók teste fából készült, teljes vízkiszorítása 463 tonna, hosszúságuk 47,2 méter, szélességük 8,3 méter, merülési mélységük 3 méter. Két MWM Maybach dízelmotorjával 16,5 csomós (30,6km/órás) csúcssebességgel tudnak haladni. A legyénység 43 fős volt. Hatótávolságuk 1360 km. Fegyverzetük egyetlen nyitott forgótoronyban elhelyezett 40mm-es L/70 Mod 58. Bofors többfunkciós gépágyú, de rendelkeznek egy DSQS-11 aknafelderítő rendszerrel amely Plessey 193M hanglokátorral is fel van szerelve.

dsc_2744m.jpg

  • A LINDAU teste fából készült a mágneses aknák elleni védekezés egyik részeként.

dsc_2992m.jpg

  • A 40mm-es BOFORS többfunkciós gépágyú

dsc_3016m.jpg

  • A BOFORS-ot forgótoronyban  a hajó elején szerelték

A hajó tatrészébe helyezték el a különféle aknamentesítő eszközöket (ezek egy része nem volt szervezetszerűen a hajó fegyverzetében.)

dsc_2978m.jpg

  • A LINDAU hátsó fedélzete

Látható többek között PAPA-104 francia gyártmányú aknamentesítő drón. A 150 méter mélységben lemerülhető és 500 méteres hatótávú drónt kamerával és 100kg-os hexanit töltetű robbanótöltettel szerelték fel. (Minenvernichtungsladungen). A töltetet a felderített akna mellé, vagy annak horgonykötelére helyezték el. Az aknakereső hajón 30 darab tölttetett szállíthattak.

dsc_2982m.jpg

  • PAPA 104 Aknamentesítő drón

Az SDG 31 (Scher Drachen Gerat (aknamentesítő berendezés) vontatott aknamentesítő berendezés jelzőbójája és csörlőjének kezelőpultját is meg lehet tekinteni. Az aknamentesítő berendezéshez vontatható vágókéses aknamentesítő „trál”-t vízen lebegő aknák esetében használták.

dsc_2983m.jpg

  • SDG 31 aknamentesítő csörlője

dsc_2981m.jpg

  • SDG 31 aknamentesítő bójája

Az egész Tengerészeti Múzeum legnagyobb kiállított hajóegysége a D186 hadrendi számú 103 LÜTJENS osztályként is emlegetett (Lütjens Klasse) MÖLDERS rakétás romboló.

dsc_2874m.jpg

  • A D186 MÖLDERS romboló a Német Szövetségi Köztársaságnak egyik büszkesége volt

A hajó napjainkig is jelentős ütőerejű egység lenne, a világ sok tengerészete üzemeltett azonos hajóosztályban ennél gyengébben felfegyverzett, korszerűtlenebb hadihajókat. A MÖLDERS az amerikai Charles F. Adams osztályú rombolók kissé tervezett változata. Az amerikai modifikációtól elsősorban a legénység hálókörlete, a második árboc és a hangradar/szonár elhelyezése különbözteti meg. Három egységek rendeltek meg. A hajókat a Németek a flotta magjának szánták az 1960-as évek közepén. A D185 LÜTJENS, D186 MÖLDERS, D187 ROMMEL névadói a második világháború híres parancsnokai közé tartoztak.

dsc_2797m.jpg

  • A MÖLDERS tatrésze, a hátsó fedélzetre szerelték a légvédelmi rakétarendszert és a hátsó lövegtornyot

Günther Lütjens az első világháborúban torpedónaszád parancsok volt. A háború után a haditengerészetnél továbbszolgált. 1927-ben a KARLSRUHE könnyűcirkáló parancsnoka lett, majd parti személyzeti beosztást kapott. 1937-ben ellentengernagynak, 1940-ben altengernagynak léptették elő. Ő volt a flotta felderítő erőinek parancsnoka. Dánia és Norvégia megszállásának idején a SCHARNHORST és GNEISENAU csatahajókból álló flottacsoportot vezette, lesüllyesztve a HMS GLORIUS repülőgép-hordozót, két rombolót és harcolt a HMS RENOWN csatahajó ellen is. Lovagkereszttel tüntették ki és Flottaparancsnoki beosztást kapott. Teljes jogú tengernagyként több flottaköteléket vezetet csatába a világháború első éveiben, és 1941-ben a BISCMARK fedélzetén lelte halálát. Werner Mölders már a Spanyolország polgárháború idején századparancsnokként szolgált a Condor Légióban, majd a Luftwaffe JG51 később pedig a JG53 (Jagdgeschwader 51-53 ) vadászrepülő-ezredparancsnokaként vezette harcba pilótáit. Vezette, irányította és nem küldte Őket, 115 légigyőzelmet érte el. 1941. novemberben Ernst Udet vezérezredes első világháborús ász temetésére rendelték Berlinbe a keleti frontról, de visszafelé az Őt szállító He-111 bombázó-repülőgéppel, utasként katasztrófát szenvedett és meghalt. Erwin Rommel az első világháborúban csapattisztként rohamegységeket vezetett, majd tapasztalatairól könyvet is írt. A békeidőben is a hadseregben maradt, majd az második világháború során a francia hadjáratban a 7. páncélos hadosztály, a „Szellemhadosztály” parancsnokaként gyors és merész hadmozdulatai miatt megkapta az Afrikai Korps (Afrikai Hadtest) vezetői beosztását. 1941-43 között a létszámban és technikában lényegesen gyengébb, afrikai német és olasz haderővel több esetben megverte a brit birodalom haderejét, és Észak Afrikát megtartotta, de a túlerő végül legyőzte egységeit. Őt betegen visszarendelték Európába, és felgyógyulása után „B” hadseregcsoport irányításával, a francia partvidék megerősítését bízták rá. A normandiai partaszállás idején családi ünnep miatt nem tartózkodott a csapatoknál, későn érkezett vissza a partaszálló erők ekkor már áttörtek a német védelmen. Július 17-én autóját két szövetséges repülőgép támadta meg, Ő koponyája három helyen eltört, és üvegszilánkok is megsebesítették. Otthonában lábadozott. A Németországban kibontakozó ellenállási mozgalomról már 1944 tavasza óta tudott. A Hitler ellen készülő merényletről valószínűleg már előre értesítették. A sikertelen puccs után feltehetően Hitler döntött sorsáról és felajánlotta az öngyilkosság lehetőségét. A halála pontos oka nem egyértelmű, szívroham, ciánkapszula és más okok is valószínűsíthetőek. Német állami temetés kapott.

 dsc_2852m.jpg

  • Propaganda fotó is lehetne, Német lobogó és a MÖLDERS romboló

A három romboló közül a MÖLDERS gerincfektetésére 1966. áprilisban az Amerikai Maine államban lévő Bath-ban került sor még DDG-29 lajstromjellel. A hajó 1968-ban lett kész és 1969. szeptembertől került a Bundesmarine állományába. A rombolók 133 méter hosszú, 14. 3 méter széles, 6.1 méter merülésimélységű 4,720 tonna vízkiszorítású egységek voltak, tehát méretük egy második világháborús cirkálónak felelt meg. Fegyverzetük, hatótávolságuk alapján önálló nyílt óceáni feladatok végrehajtására, és NATO/USA flottakötelékben való részvételre is képesek voltak. Sebességük elérte az 30 csomót 56km/órát. A hajók személyzete szervezetszerűen 310 fő matróz és altiszt, és 24 tisztből álló legénységből állt.

dsc_3002m_1.jpg

  • A romboló két 127mm-es többfunkciós löveggel volt felszerelve

dsc_2999m.jpg

  • A Mark 42-es 5/54-es lövegek közel 10 km-es lőtávolsággal rendelkeztek. Az orrészben az ALFA torony található

dsc_2888m.jpg

  • A tatfedélzet BRAVO tornya

Ágyús rombolóként hajók ellen fő fegyverzetük a két ágyútoronyba épített 127mm-es lövegek voltak, de 34 km-s hatótávolságú RIM-24 Tartar rakétáikkal saját védelmükön kívül flottakötelékek, konvojok légvédelmét is biztosíthatták. Tengeralattjárók ellen nyolccellás RUR-5 Mk.16 Mod4 „Matchbox” indítókonténerbe telepített ASROC rakétatorpedó rendszerükkel, és 6 darab 324mm-es torpedóvető berendezéssel (DM41A licenc Mk.46-os torpedókkal harcolhattak. A rakétatorpedók gyakorlatilag gyorsító-rakétákkal felszerelt MK.49 torpadók, amelyet az ellenséges tengeralattjáró irányába lőnek ki, annak feltételezett közelében ejtőernyővel tompítva a zuhanást vízbe csapódik és az torpedó önrávezető (aktiv-szonár) fejével felderíti a tengeralattjárót és rávezeti a torpedót.

dsc_2883m_1.jpg

  • RUR-5 Mk.16 Mod4 „Matchbox” indítókonténer az ASROC rakétatorpedók számára

dsc_3015m.jpg

  • Az ASROC a NATO általános tengeralattjáró elharító fegyvere volt, egyedül a francia alkalmazták saját MASURCA rendszerüket

dsc_3013m.jpg

  • Az ASROC konténere belülről

dsc_3012m.jpg

  • A ASROCK emblémája szemléletesen mutatja feladatát

A hajók érzékelő rendszerébe AN/SPS-40 2D felderítő lokátor, AN/SPS-67 tengerészeti radar, AN/SPS-52 légvédelmi lokátor, AN/SPG-51C, AN/SPQ-9 és AN/SPG-53 tűzvezető radarok tartoztak. A rombolók az első német hajók voltak, amelyeket felszerelt SATIR (Sytem zur Auwertung taktischer auf Rechnerschliffen) harcászati adatfeldolgozó rendszerrel. Ezeket két UNIVAC USQ 20B számítógép irányította. Az integrált fegyverzet az érzékeléstől számított 10 másodpercben belüli reakcióidővel rendelkezett.

dsc_3032m.jpg

  • SATIR (Sytem zur Auwertung taktischer auf Rechnerschliffen) harcászati központ

 A hajó a víz alatti fenyegetéseket Atlas Elektronik DSQS-21B hanglokátorral /szonárral derítette felé. A hajó passzív védelmét AN/SLQ-25 „Nixie” torpedócsapda segítette, ez gyakorlatilag egy tutajra szerelt zajkeltő berendezés, amely elnyomva a hajócsavarok zaját „vonzotta” az ellenséges torpedókat.

A D186 hajó keresztelőjére 1968. áprilisban került sor, a keresztanya Anna Maria Mölders, a tábornok még elő édesanyja volt.

A hajók Kiel-ben az 1. romboló ezredben állomásoztak. (1. Zerstőrergeschwader).

A hajók több korszerűsítésen estek át. 1977 és 1978 között 103A osztályúra modernizálták az egységeket, régebbi RIM-24B „Tartar” rakétarendszerét RIM-66 „Standard”-ra cserélték. A RIM-66 rakétarendszer hajók elleni (vízfelszíni) célok ellen is bevethetőek, de elsődlegesen légvédelmi rakéták. hatótávolságuk a rakéta-típusól függően, többszöröse volt a „Tartar” rendszerének. A Standard rakéták mellett az Mk.13 (GMLS) tengerészeti indító-berendezéssel 124 km hatótávolságú Harpoon hajó elleni rakéták is indíthatóak voltak. Az Mk. 13 tárába nyolc Harpoon és 32 Standard rakétát lehetett betárazni.

dsc_2898m.jpg

  • RIM-66 STANDARD légvédelmi rakétarendszer a hátsó fedélzeten. A MÖLDERS osztályú rombolók egész flottakötelék közép hatótávolságú légvédelmét elláthatták.

127mm 5/54 Mark42 lövegeiket Mod7-ről Mod10-re modernizálták. A hajómotorokat az addig nehézolajról, könnyű olaj meghajtásúra módosították. 1981-83 között a hajók második nagy modernizálás kaptak. A lokátorokat és tűzvezető berendezéseket korszerűsítették, cserélték. 1995-ben a légvédelmi fegyverzetet módosították a RIM-116 RAM közel hatótávolságú légvédelmi rakétaindító és két darab RH202 20mm-es gépágyú beszerelésével. Az ellenséges rakéták elleni védelmet két darab SRBOC hatcellás infra és lokátor-zavaró indító-berendezés, valamint FL1800 ESM/ECM zavarórendszer erősítette.

dsc_2883m_1.jpg

  • Az ASROC rakétatorpedó rendszer nyolc indítókonténere

A Múzeumban lévő MÖLDERS 1969 és 2003 között 675 046 tengeri mérföldet, vagyis 1,250 millió km-t tett meg a világtengereken és óceánokon. Egyetlen nagyobb hajóhavária 1987. december 15-én történt. A LaManche csatornán haladás közben a hajókonyhán tűz ütött ki, és az elérte az ASROC rakéták indító-berendezését. A körzetben tartózkodó más hadihajók segítségével azonban sikerült a tüzet eloltani.

dsc_2743m.jpg

  • Az ASROC rendszert 1987-ben elérte egy tűzeset, amely  a hajó konyhán keletkezett

A három romboló közül a D187 ROMMEL-t 1998-ban kivonták a hadrendből. Alkatrészei, felszerelései egy részét a másik két egység üzemeltetéséhez használták fel. 2003-ban a másik két egységet is nyugdíjba küldték. A ROMMEL és a LÜTJENS 2004-ben illetve 2012-ben szétbontásra került a törökországi Aliaga hajóbontóban, a MÖLDERS pedig múzeumhajóként került a Wilhelmhavenbe.

A Múzeum az belső és külső helyszíneken való látogatás mellett áprilistől-októberig különlegesség is lehetőséget is kínál. A FRIEDRICH A. MEYER motorbárkával a Marinearsenal (vagyis a hadikikötő) területén lehet túrát tenni.

dsc_2913m.jpg

  • A FRIEDRICH A MEYER motoros, a múzeum sétahajója

dsc_2914m.jpg

  • Irány az MARINE ARSENAL... sajnos nem lehet fotózni

A túra útvonalának nagy részén nem lehet fényképezni (sajnos). Itt látható körülbelül fél tucat kivont illetve aktív német romboló, fregatt és korvett. Utunk során több „lopakodó” fregattot is láthattunk.

dsc_2826m.jpg

  • A bejárat előtt készített képek azonban a hadihajók fedélzeti felépítményeit és érzékelőit, lokátorokat mutatnak, a Bundesmarine legkorszerűbb egységei lehet megtekinteni a hadikikötőben.

dsc_2827m.jpg

  • A mai hadihajók legtöbb lokátorát burkolják, és figyelnek az alacsony észlelhetőségre.

Azokat a hadihajókat, amelyek nem az Arsenal kikötőben álltak lehetett fényképezni.

Így került lencsevégre a BERLIN osztály (Klasse 702) névadó hajója, amely inkább támogató, mint hadihajó. A hajóosztály egységeinek csekély fegyverzete négy darab MLG27 típusú 27mm-es gépágyúból áll, amely inkább csónakok és naszádok elleni eszközök. Ezeket vállról indítható légvédelmi rakétákkal lehet kiegészíteni. A hangárrészbe két darab Sea King Mk41 vagy a jelenleg rendszeresítés alatt lévő NH98 NFF típusú Sea Lion helikopterek tárolására és üzemeltetésre alkalmas.

dsc_2816m.jpg

  • A1411 BERLIN ellátóhajó

A hajó 20240 tonna vízkiszorítású, szállítási kapacitása 505 tonna kerozin, repülőbenzin, 105 tonna ivóvíz, 405 tonna szilárd áru (muníció és egyéb cikket) valamint 9000 tonna olaj. A hajó tehát flottakötelék ellátására ellátó-hajó feladatkörbe alkalmazható. A hajó a Tengerészeti Egészségügyi Központ (Marineeinsatzrettungszentrum /MERZ 26 darabos ISO konténerét is tudja szállítani. A Klasse 702 osztály egységei: A1411 BERLIN, A1412 FRANKFURT AM MAIN és a A1413 BONN.

dsc_2821m.jpg

A 1411 BERLIN fegyverzete néhány 20mm-es gépágyú amely csak motorcsónakok és kisebb vízijárművek ellen hatásos.

A hajótúrán látható volt például egy nagyméretű szárazdokk, a MARKAB nevű szeizmikus mozgások kutatására épített hajó, és több más kisebb hajó és úszó-darú.

dsc_2839m.jpg

  • A MARKAB kutatóhajó

dsc_2818m.jpg

  • Nagyméretű szárazdok

dsc_2860m.jpg

  • KAPITAN MEYER étterem és múzeumhajó

Akit érdekel a német haditengerészet annak a Tengerészeti Múzeum megtekintése kötelező, és mellette kiránduljon a Laboeben kiállított VIIC/41 osztályú és a Bremenhaven kiállított XXI osztályú tengeralattjárókhoz.