Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató szubjektív szemmel

dsc_7807m.jpg

A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Katonai Bemutató eseményei nehezen hasonlíthatók össze a régebbi repülőnapokkal, akár dinamikus repülések, akár statikus kiállítás tekintetében. Ennek legfőbb oka a COVID járvány, amely másfél évet vett el a repülés szerelmeseitől. A 2020-as évben szinte minden nagyobb repülő és nyílt napot töröltek. 2021-ben az európai nemzetek augusztus végétől szeptember közepéig zsúfolódtak össze, ahol a repülőnapok engedélyezettek voltak.

A Magyar Honvédség Légi Haderőnem minden típusa, statikusan vagy dinamikusan bemutatásra került. A nyitó alakzatban nem volt zászlót hordozó helikopter, de előttük az ejtőernyősök, saját egységeik zászlóival és az utolsó ugró egy hatalmas nemzeti zászlóval nagyon szép látványt nyújtottak.

dsc_0182m_2.jpg

  • A nyitókötelék előtt ejtőernyősök ugrottak szabadesésben Mi-17 közepes szállító helikopterről. A katonák szabadesés közben fogták egymás kezét az ugrás első szakaszában. Ez nem kötelező, sőt... hanem virtus..

dsc_0232m.jpg

  • A nemzeti lobogó gyönyörűen volt Kecskemét felett.

Augusztus 28-án, szombaton reggel 8 és 10 óra között polgári és sportkubbok légcsavaros repülőgépei repültek. A DC-3-as szovjet licenc változatának, a világ egyetlen repülőképes a Liszunov Li-2-es is felemelkedett a levegőbe. A Sky Hussars (Égi huszárok) csapata, három darab MiG-21-es vadászrepülőgéppel Fairfordban is repült 1991 és 1993 közötti fennállása során, 2021-ben pedig Falke típusú motoros vitorlázó repülőgépekkel szerepeltek ismét nagyközönség előtt a veterán pilóták.

dsc_9736m_1.jpg

  • A veterán Liszunov Li-2 már ki tudja hanyadik repülőnapon emelkedett a levegőbe. Még akár egy évtizedig is repülhet a Gold Timer Alapítvány munkájának köszönhetően.

dsc_9710m.jpg

  • Az Égi Huszárok napjainkban már MiG-21, hanem Falke motoros vitorlázó repülőgépekkel.Sajnos Dósa József 2021. szeptember 9-én már az "égi kötelékhez csatlakozott" Emlékét megőrzi a repülés aranykönyve.

A hivatalos megnyitó előtt két Olasz Légierős bemutatót, a CJ-27 Spartan szállító és az Alenia Aermacchi M-346A kiképzőgép repülését láthattuk. Szintén bemutatót repült a Szlovén Légierő PC-9M légcsavaros és a Svéd Légierő Sk.60-as sugárhajtású kiképzőgépe. A hivatalos megnyitó után 10 órakor a Magyar Légierő nyitó köteléke húzott át a pálya felett.

m-612b5b87d246b032342078.jpg

  • Dr.Benkő Tibor honvédelmi miniszter megnyitója. Mellette Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos áll. A hosszú távú haderőfejlesztési program közös munkájuknak is köszönhető. (forrás: hmzrinyi.hu)

dsc_9767m.jpg

  • A hivatalos bemutató előtt már lerepülte szombaton bemutató programját az Olaszok CJ-27 Spartan szállító repülőgépe. Sokan várták, hogy ez a típus lesz a befutó a "rámpás" szállító repülőgépek közül hazánkban. Nem így történt. Műszakilag az is befolyásolhatta a döntést, hogy légi utántöltő repülőgépnek nem alkalmas.

dsc_9965m.jpg

  • Az Alenia Aermacchi legmodernebb gyakorló repülőgépe, amelyből könnyű csapásmérő változat is készül, az M-346 Master. Magyarország részére túl drága akár a bekerülési költség, akár az üzemeltetése. A típust Olaszország mellett, többek között már Görögország, Izrael, Azerbajdzsán, Egyiptom, Szingapúr  és Lengyelország is hadrendbe állította.

dsc_9925m.jpg

  • Az Sk.60 (SAAB 105) már csak a svéd légierőben repül, de utódtípusa már kiválasztásra került. A típust a gyártó országon kívül Ausztria üzemeltette, de 2020-ban költségtakarékossági okból kivonta.

Az első raj egy Airbus 319-es és két kísérő JAS-39 Gripen volt. Ezután egy Dassault Falcon7X is repült a kísérő Gripenekkel. Utánuk az egy AS.350B könnyű helikopter, majd egy Zlin 143LSi és két 242L légcsavaros kiképzőgép következett. A következő forgószárnyas raj három H145M általános könnyű helikopter volt. Ezután egy Mi-17-es közepes szállítóhelikopter repült két Mi-24V harci helikopter kíséretében.

dsc_0242m.jpg

  • A nyitókötelék első raja. A 604-es lajstromszámú A319 csapatszállítót a 33-as és 39-es JAS-39C kísérte.

dsc_0283m.jpg

  • Három cseh gyártású Zlin alkotta raj. A 143LSi és a 242L változatok a pilótakiválasztást és kiképzést szolgálják.

dsc_0304m.jpg

  • Magyarország helikopteres fegyvernemének gerincét - 20 darabot - a H145M helikopterek alkotják. Kecskeméten sajnos csak a LUH - általános könnyű - felszereltségű változat repült.

dsc_0325m_1.jpg

  • A jó öreg orosz vasak. A Mi-17 közepes szállítót két Mi-24V harci helikopter kíséri. Kivonásuk után nem minden képességüket fedik le az új beszerzések.

dsc_0351m_1.jpg

  • Gripenek Kecskemét felett. A hazai repülőtér felett látványos bemutatót tartottak a 59/1 Puma harcászati repülőszázad repülőgép-vezetői.

Ami talán kissé hiányzott, hogy a Duna felett augusztus 20-án 3x3 kötelékben bemutatkozó H145M helikopterekből csak az általános LUH változat repült a nyitókötelékben, jó lett volna látni SAR és Utility (felfegyverzett) változatokat is repülés közben. A statikus bemutatón egyébként szerepelt SAR felszereléssel H145M.

A nyitókötelék után a kecskeméti Repülőbázis Gripenek légi közelharc bemutatója következett, majd egy „Renegade” repülőgép, amelyet a Falcon7X szimulált, földre kényszerítése.

dsc_0437m.jpg

  • A bemutatóknál az infracsapdák látványa nagyban  emelte a vizuális élményt.

dsc_0465m_1.jpg

  • A futár repülőgéptől az "Zorbán" repülőjéig terjed a Falcon7X VIP szállító repülőgép titulusa. Az igazság, hogy akár két évtizedig a mindenkori politikai és katonai vezetők és küldöttségek szállításának eszköze.

A magyar repülőgépeket a román légierő LanceR, egy izraeli modernizált MiG-21MF vadászrepülőgép, majd a cseh légierő JAS-39C Gripen, végül a cseh Mi-24V harci és Mi-171 szállítóhelikopterek bemutatói következtek. A helikoptereket követte a RAF Typhoon FGR4 típusú vadászbombázójának bemutatója, amelyet James Sainty repülőhadnagy vezetett. A brit pilóta szír, iraki és Falklandi bevetésekkel a háta mögött rendkívül látványos demót repült az Eurojet EJ200 hajtóművek tolóerejének és a Eurofighter orsózóképességének kihasználásával.

dsc_0562m.jpg

  • Régen volt amikor MiG-21MF repülőgépek üzemeltek Kecskeméten. A románok izraeli közreműködéssel a bákói gyárukban modernizálták a régi szovjet típust. A gázturbina és a lokátor megmaradt, tehát a hatótávolsága csekély és látóhatáron túli légiharcra nem alkalmas. A LanceR névre keresztelt változat közelharcban francia Magic, izraeli Pyton IV és orosz R-73 rakétákkal és DASH sisakcélzós francia fejfedővel még mindig nem leírható repülőgép. A váltótípusa használt F-16MLU repülőgép, amelyekből közel másfél századnyi repül már a Román Légierőben. 

dsc_9614m_1.jpg

  • A kecskeméti érkezéskor készítettem ezt a fényképet a LanceR-ről 

dsc_6170m.jpg

  • A Cseh Légierő JAS-39C Gripen harci repülőgépe. Ez ténylegesen C változat, mivel saját maguknak gyártották a svédek,ellentétben az "összelegózott" JAS-39 EBSHU (C) változattól.

dsc_0793m.jpg

  • A csehek Mi-35V harci helikoptere. Ők a gépágyús "P" változatot nem állították hadrendbe. Kecskeméten tereptarka, Malackán díszfestett példány repült belőle.

dsc_0966m.jpg

  • A Mi-171 a Mi-17 modernizált változata. Kívülről a hátsó tehertér ajtón látszik az eltérés, de az oldalajtó is jóval szélesebb és eltolható kivitelű.Oroszország Mi-8MTV akárhányas változatként üzemelteti a típust. Az exportváltozatok Mi-17/Mi-171 típusjelzéssel készülnek.

dsc_7008m.jpg

  • A britek Kecskemét légterében. A Brit Királyi Légierő két Typhoon FGR4 vadászbombázója tisztelgő áthúzása a bázis felett.

dsc_0999m_1.jpg

  • A dinamikus programot repülő pilóta, Irakot, Szíriát és a Falklandokat is megjárt veterán repülőgép-vezető talán a legjobb angol Eurofighter demót repülte amit eddig láttam.

dsc_1071m.jpg

  • Az Eurojet EJ200 gázturbinák tolóereje imponáló és kettő van belőlük. A típust tervezésekor Szu-27 "killer"-nek tervezték látóhatáron túli és közeli légiharcban egyaránt.

Ezután a Brazil Légierő KC-390 Millenium szállító- és légi utántöltő repülőgépének bemutatóját láthattuk. A Magyar Légi haderőnem a típus két példányát a közeljövőben állítja szolgálatba.

dsc_8064m.jpg

  • A KC-390 Millenium, amely a Brazil Légierő felségjelzésével repült át Portugáliából Magyarországra. A Blogger véleménye szerit jó választás volt a típus. A légi szállítás mellett merevszárnyú repülőgépek utántöltési képessége (Brazília is gyárt és rendszeresít Gripent ) komoly előny volt a vetélytársak előtt.

dsc_1239m.jpg

  • A levegőben is megtekinthető volt pénteken, szombaton és hétfőn is repült egyet az Embraer szállító repülőgépe. Hazánk két darabot vásárolt a típusból.

Ebéd idő tájában a cseh Aero Vodochody által gyártott veterán 1950-es évekbeli kiképző repülőgép, a Gold Timer Alapítvány L-29 Delfin típusa repült. Ezt követően a Cseh Légierő W-3 Sokol helikoptere kutató-mentő (SAR) bemutatót tartott. A W-3 a lengyel PZL helikoptergyártó cég terméke. Utána az Olasz Légierő F-2000A Eurofighter repülőgépe emelkedett a levegőbe. A bemutató harmadik percében a bal hajtómű utánégetője meghibásodott, ezért megszakította programját és biztonságosan leszállt. Vasárnap az olasz repülőgéppel nem tartottak dinamikus bemutatót.

dsc_1254m.jpg

  • Három korszak, három légijármű. Mi-16 helikopter, L-29 Delfin kiképző és KC-390 Millennium szállító  és légi utántöltő repülőgépek egy képen.

dsc_9658m.jpg

  • A PZL W-3 Sokol helikoptere, amely kiválóan bevált, de viszonylag kis példányszámban került exportra. Aztán jött a privatizáció és az Augusta-Westland megvette a gyárat. Az gyártását beszüntették (A kisebb AS.350/H215 méretű SW-4 Puszczhyk még még rendelhető, de 40 darab lengyel rendelésen túl  nincs rá érdeklődés).

A többszörös világbajnok műrepülő Besenyei Péter egy Corvus Racer 540-es műrepülőgéppel repült. Az első bemutató kötelék a Horvát Légierő Wings of Storm (Vihar szárnyai) volt, négy PC-9M típusú repülőgéppel. Őket követte a magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopterbázis forgószárnyasainak szóló bemutatói. A H145M után a Mi-24P harci helikopter repült A nap fénypontja a magyar JAS-39 demó csapa következett. Szombaton Szentendrei Dávid százados, vasárnap Majerik Máté főhadnagy repült látványos bemutatót.

dsc_5843m.jpg

  • A horvátok bemutató köteléke a Vihar Szárnyai (Krila Oluje) nevét a horvátok felszabadító hadműveletéről kapta. Szerbiában nem is repültek még soha bemutatót. A csapat repülőgép vezetőit néhány éve egy-két pilótától eltekintve szerződtette az Egyesült Arab Emirátus, de azóta a köteléket újjászervezték.

dsc_1623m.jpg

  • A magyar H145M bemutató: Nos ezzel nem lehet Mi-24 módra repülni, bár szépen forgolódtak a pilóták a levegőben. Gyanítom, hogy majd infracsapdákkal felszerelve látványosabb lesz a dinamikus programja.

dsc_1666m.jpg

  • A Jó öreg MiHu. Abból is a 24P (gépágyús) változat repüli a dinamikus bemutatókat, A hajtómű zaja, a rotorok hangja és a légtérben forgolódó helikopter látványa jó érzést váltott ki a nézőkből. Infracsapda itt sem volt.. Sajnos abból sincs készlet, akárcsak fegyverzetből.

dsc_1772m_2.jpg

  • A nap fénypontja a "Magyar Légierő" - ok, légi haderőnem - Gripen Demo Team repülése volt. a kerozin begyújtása mindkét napon sikerült..

dsc_1837m.jpg

  • Infracsapda is volt elég a raktáron.. Illetve a kivetőkben..

dsc_8070m.jpg

  • Majerik Máté főhadnagy és Szentendrei Dávid százados bemutató pilóták. Ezzel együtt nem csak bemutatókat repülnek. Szombaton Dávid, vasárnap Máté repült. Mindkettő bemutató kiváló volt.

A JAS-39C és D Gripen repülőgépek először repültek nagyközönség előtt gyakorlófegyverekkel felszerelten a Magyar Honvédség Összfegyvernemi képesség Bemutatóján. Itt a szolnoki különleges műveleti katonák szárazföldi járművekkel valamint H145M helikopterekkel vették fel a harcot ellenséges gépjármű oszloppal, amelyet a JAS-39 Gripen harci repülőgépek és a Mi-24D és P csatahelikopterek már „megpuhítottak’.

dsc_1887m.jpg

  • A 44-es deltán két GBU-12 bomba és két AIM-120 AMRAAM gyakorló változata volt látható. Az AMRAAM gyakorló változat típusjelzése CATM-120

dsc_1909m.jpg

  • Azonos függesztéssel emelkedett a levegőbe a 37-es Gripen is. Mindkét repülőgépre függesztettek Litening IIIE célmegjelölő konténert. (ezekkel vezetik célba a bombákat)

dsc_1937m.jpg

  • A 33-as Gripen GBU-12 helyett AGM-65 gyakorló levegő-föld rakétákat hordozott.

dsc_1952m.jpg

  • Akárcsak a 39-es. Az AGM-65-ből van infravörös, és televíziós irányítású is hadrendben. Az egyik repesz-romboló a másik változat páncéltörő fejrésszel rendelkezik.

dsc_2153m.jpg

  • Az MH 2 Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái ülnek a H145M-en bevetésre készen. Indul a képességdemó.

dsc_2325m.jpg

  • Airbus helikopter, amerikai terepjárók és homokfutók, cseh és amerikai fegyverek, magyar katonák. A NATO az NATO, fegyverzetben is.

.A harci bemutató után egy polgári Mi-2-es helikopter következett, Imreh Lajos (Lujó) látványos repülésével. Először látogattak el a sivatagi királyság demócsapata a Szaúdi Sólymok hat brit gyártmányú Hawk kiképző repülőgéppel Magyarországra. A brit Red Arrows által mentorált kötelék kiváló bemutatót mutatott be. A Lengyel Légierő Orlik csapata öt PZL-130TC2 légcsavaros kiképző repülőgéppel tartott bemutatót.

dsc_2596m.jpg

  • Imreh Lajos és Mi-2 helikoptere. A szovjet tervezésű és lengyel gyártású Mi-2 a "repülő csirkecomb" tervezői és készítői sem gondolták, hogy milyen manővereket képes "Lujó" kicsalni ebből a forgószárnyasból.

dsc_2659m.jpg

  • Szaúd-Arábia nem szerepelt még hazánkban Repülőnapon. A sivatagi királyság Szaúdi Sólymok kötelékének brit Hawk AJT (Mk.60-65 modernizált változat) repülőgépei a próféta zöld színeit hordozzák.

dsc_2766m_2.jpg

  • A csapatot a brit Red Arrows támogatta, ahogy a vetélytárs Arab Emirátusok Al Fursan formációját az olaszok. Mindkét esetben az eredmény látványos lett.

dsc_6234m.jpg

  • A szaúdi bemutatócsapat kísérő KC-130J Hercules szállító repülőgépe.Az 5780. gyártott Herky 2016. márciusban készült el. KC-130J típusjele. A sivatagi királyság 32. szállítórepülő századánál áll szolgálatban.

dsc_3124m.jpg

  • A lengyel Orlik Team. A műrepülésre kiváló PZL-130TC2 repülőgépek emelkednek fel a futópályáról.

dsc_5808m.jpg

  • A PZL-130TC2 repülőgépekből még 100 darabot sem gyártottak. A típus nagyon szép, jól műrepülhető. A repülőgép felfegyverezhető, a szárnyak alatt kialakított 6 db felfüggesztőhelyre 7,62 mm-es géppuska vagy nem irányított rakétát tartalmazó konténerek és  100 kg-os bombák szerelhetőek.

A formációk után a svéd SAAB történelmi kötelék két repülőgépe emelkedett a levegőbe. Először a SAAB JA-37 Viggen (Villámcsapás), majd a JA-35 Draken (Sárkány). Utóbbi csütörtökön a cseh Gripennel landolt a bázison.

dsc_2862m_2.jpg

  • A JA-37 Viggen (Villámcsapás). Több változatban 330 darab készült. Kiváló repülőgép. Indult anno az Európai Egyesített Harci repülőgép tenderen amelyet végül a Lockheed-Martin F-16A/B nyert meg a Viggen és a Mirage-F1E előtt.

dsc_7334m.jpg

  • Az utolsó JA-37 változat, már nem brit Skyflash (AIM-7 Sparrow, brit harci résszel), hanem AIM-120 AMRAAM rakétákkal hordozhattak, napjainkban is potens vadászgép lenne. A svéd haderőcsökkentés miatt kivonásra került a 2000 évek elején. A Viggen  +12 G terhelést is kiállt, bár avionikája még nem volt fly-by-ware, de ergonomikus kabinbelsővel rendelkezett.

dsc_2997m.jpg

  • A J-35 Draken (Sárkány) A futurisztikus külsejű "gótikus deltaszárnnyal épített repülőgépet akkor tervezték mint a MIG-21-est,vagy az F-86-ost. Azokhoz képes teljesen más az egész sárkányszerkezete. A Drakenből 615 darabot építettek és a dán, finn és osztrák légierő és repülte a svédeken kívül.

dsc_7114m.jpg

  • Az utánégető bekapcsolva., A VOLVO RM06C hajtómű teljes tolóereje 56,5 kN volt, de forszázzsal elérte a 78,4 kN-t. Fegyverzetébe a 30mm-es ADEN gépágyúk mellett AIM-9 Sidewinder légiharc rakéták tartoztak.

dsc_7152m.jpg

  • A repülőgép alakját talán ez a kép mutatja be igazán.

Az Aero Vodochody L-39NG repülőgépe magyarországi debütált a világon dinamikus bemutatóval. Ezt követte a Cseh Légierő két L-159 ALCA könnyű földi támadó repülőgépének taktikai demója. Az Aero hibázott pénteken és szombaton mikor közös kötelékben repültette a két típust, mert szemmel látható volt, az L-159 kétszer erősebb hajtóműve miatt gyorsabb, jobb manőverezőképességű, agilisabb repülőgép. Hab a tortán, hogy az ALCA lokátorával önálló légi és földi célfelderítésre alkalmas, passzív és aktív ellen-tevékenységi rendszere van, kétszer annyi fegyvert, köztük GBU-12 lézerbombákat és AIM-9 Sidewinder légiharc rakétákat is képes hordozni könnyű csapásmérő feladatokra is alkalmas. Az L-39NG viszont egy modernizált kompozit szárnyú kiképző repülőgép, alacsony bekerülési és üzemeltetési költséggel és ehhez mérten erősen korlátozott képességekkel. A Williams FJ-44M gázturbinája például maximálisan 16.89 kN tolóerőt ad le, amely megegyezik a régebbi AI-25TL turbinájának tolóerejével, de jóval gazdaságosabban üzemeltethető. Az L-159 gyakorló és könnyű csapásmérő szintén amerikai turbinája 28 kN-s tolóerővel rendelkezik.

dsc_8974m_2.jpg

  • A vezérgép az L-39NG a kísérők a Cseh Légierő L-159 ALCA gyakorló és könnyű csapásmérő repülőgépei

dsc_9016m_2.jpg

  • A kecskeméti égbolton a szárnyvégeken kicsapódott a pára. A repülőgép minimális költségből került tervezésre, újdonság a kompozit szárny, valamint az L-159 Honeywell/ITEC F124–GA–100 hajtóművénél jóval olcsóbb Williams FJ-44M gázturbina. A pilótafülke felszerelése képernyős "munkavégzést" tesz lehetővé, de tolóerő, agilitás, sebesség semmivel sem növekedett a régi L-39ZA/ZO-val szemben.

dsc_9118m_1.jpg

  • Ez már az ALCA. láthatóak a függesztőpontok, ahol a különféle fegyverzetet és póttartályt is hordozhat. A törzs középpontra függeszthető a 20mm-es gépágyút tartalmazó ZVI  PL-20 Plamen konténer.

dsc_9172m.jpg

  • A 6070-es lajstromszámú "digittarka" díszfestéses ALCA leszállóban Kecskeméten. A repülőgépet 2020-ban festették át a típus 20 esztendős fennállása alkalmából.

A Török Légierő bemutató csapata, a Turkish Stars hat NF-5A és NF-5B Freedom Fighter repülőgéppel zárta a rendezvényt. A törökök az öreg eredetileg holland légierős szuperszónikus harci repülőgépeket már harmadik más-más stílusú festéssel látták el, amióta a Blogger látta először a műrepülő köteléket.

dsc_8759m.jpg

  • A Török Csillagok (Türk Yıldızları) kötelék NF-5A és 5B repülőgépei áznak az apronnon pénteken egy eső után.A hétvégére már nem volt csapadék, de napos és felhős időszakok váltakoztak.

dsc_9381m.jpg

  • Az 1992-ben alakult kötelék Konya repülőbázison települ. 10 darab egy és két darab kétüléses NF-5 szuperszonikus vadászbombázóval rendelkezik, és hozzájuk tartoznak kísérő szállító repülőgépek is.

dsc_9404m.jpg

  • 2021. április 7-én az egyik repülőgépük Karatay körzetében lezuhant és pilótája Burak Gençcele főhadnagy életét vesztette. Előtte 2012-ben vesztettek pilótát baleset miatt. A 2020-as évek közepén valószínűleg hazai gyártású TAI Hurjet repülőgépekkel fegyverezik át a köteléket.

 A vasárnapi program ugyanaz volt, néhány csoport más menetrend szerint repült.

dsc_9205m.jpg

  • A Szerb Légierő Utva Lasta 95 kiképző repülőgépe. A típust Irak is szolgálatba állította. Eddig 37 darab épült belőle.

dsc_9317m_1.jpg

  • Igen még repül, igaz nem Magyar, hanem Szerb hadi jelvénnyel, de az ANCSA örök és elpusztíthatatlan.

dsc_9449m.jpg

  • A Szlovén Légierő 61-es lajstromszámú PC-9M oktató és könnyű csatarepülőgépe. A svájci Pilátus gyár repülőgépéhez integrálták a GBU-12 lézerirányítású bombákat és az AIM-9 légiharc rakétákat is. Ennek ellenére utóbbit a szlovének nem rendszeresítették.

dsc_6222m.jpg

  • A Osztrák Légierő C-130K. C1 Hercules szállító repülőgépe. A repülőgép 1968-ban a gyártották 4256. Herky-ként. A Brit Királyi Légierő C-130K.C1 típusjelzéssel állította rendszerbe. Lajstromszámú XV291 volt. 2004-ben került az Osztrák Légierő állományába 8TCB lajstromszámmal.A sógorok hamarosan modernebb típusra, vagy változatra cserélik. A festése viszont kifogástalan. 

dsc_5860m.jpg

  • A cseh Légierő CASA C-295MW repülőgépe amely már wingletes szárnyakkal rendelkezik. Összesen 14 darab áll M és MW változattal rendelkeznek, és a fene se tudja mire használnak ennyi szállító repülőgépet.

dsc_6077m.jpg

  • A lengyelek a C-295M-ó változatot állították 17 darabos mennyiségben hadrendbe, és éppen az Orlik Team kísérőgépe távozik Kecskemétről.

dsc_6452m.jpg

  • A Román Légierő akárcsak a Bolgár és a Szlovák az olasz Alenia-Aermacchi típusát választották. A "Mini Herculesnek is becézett repülőgép kerekeinek nyomtávja nem eléggé széles, élesebb forduláskor több esetben ért már talajt és sérült meg a szárnya.A típusból 90 darabnál többet építettek és 15 ország tartja hadrendben. A román és szlovák és bolgár repülőgépekre sem szereltek fel légi utántöltéshez tankolócsövet.

dsc_9700m.jpg

  • A Svéd Légierő Gulfstream G550-es üzleti repülőgépe, amely VIP szállításra használnak. Svédország, bár királyság, de a légierő (Svenska Flygvapnet) nevéből hiányzik a "királyi" szó, ellentétben például a brit Royal Air Force-nál.

A repülőnap különlegessége volt, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, helyettese, Sándor Tamás vezérőrnagy, Kaszab Zoltán vezénylőzászlós, valamint Bornemissza Gergely felderítő ezred és Árpád Bertalan különleges műveleti dandár parancsnokai együtt hajtott végre bekötött ejtőernyős ugrást egy Mi-17-es helikopterről. Mindannyian egykori különleges műveleti katonák voltak. Ugrik Csaba dandártábornok, a Kecskeméti Repülőbázis parancsnoka egyik kétüléses Gripen Delta vadászrepülőgéppel emelkedett a levegőbe a légi bemutatón. A cseh bemutató pilóta mellett Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Légierő főszemlélője is repült az L-39NG bemutatón.

dsc_2005m_1.jpg

  • Amikor a Honvédség vezetői ugranak. A Mi-17 helikopterből bekötött ugrást hajtottak végre a parancsnokok.

dsc_2018m_1.jpg

  • Ki van a kupola alatt? Nekem nem sikerült megfejteni.

Egyetlen űrben járt katonánk, Farkas Bertalan dandártábornok is jelen volt Kecskeméten a legendás Szojuz űrhajó leszállómodulja előtt.

m-612be6b488e98691674715.jpg

  •  Farkas Bertalan dandártábornok az eddigi egyetlen űrben járt magyar katona.(forrás: hmzrinyi.hu)

dsc_3447m.jpg

  • A Szojuz-36 leszállókapszulása amellyel földet ért szovjet társával Kazahsztánban. 

A statikus kiállításon az Amerikai Ohiói Légi Nemzeti Gárda C-130H Hercules és KC-130 Stratotanker repülőgépei, az Osztrák Légierő C-130H Hercules repülőgépei, a román CJ-27 Spartan és a Pápai Légibázison állomásozó 01 lajstromszámú HAW (Nehéz Légi Szállító Ezred) C-17 Globemaster III. hadászati szállító repülőgépei voltak láthatóak. A RAF és az olasz Eurofighterek mellett az Olasz Légierő felderítő (Recce) PanaviaTornado és AMX, a szlovén PC-9M, a román MiG-21 LanceR és a Magyar Légierő szolgálatban lévő repülőgépei, valamint a kivont MiG-ek és a Szuhoj és Aero L-29 és L-39C repülőgépei mellett Mi-2, Mi-8T, Mi-24D helikopterek is megtekinthetők voltak.

dsc_8044m.jpg

  • Repülőgépek a központi zónában. Innen indultak és érkeztek elsősorban a külföldi résztvevők a repülőnapon.

dsc_8053m.jpg

  • A Ohioi Légi Nemzeti Gárda C-130H Hercules szállító repülőgépe.A repülőgépet 5113-ik példányként 1992-ben építették és 86-0419 lajstromszámmal látták el. 2008-ban speciális festést kapott az orr részére.

c130nc.jpg

A speciális festéssel Americas Pride nevet kapott. Ekkor még a 911. Szállítórepülő ezredben repült. 2019-ben már a 164. ezredben repült a Nemzeti Gárdában és átnevezték Spirit of Mansfield-re. (forrás: C130.net)

dsc_8054m_1.jpg

  • A veterán KC-130R Stratotanker légi utántöltő repülőgépe szintén az Ohioi Légi Nemzeti Gárdához tartozik. A KC-130R repülőgépek már áthajtóművezésre kerültek, és eredeti Pratt & Whitney TF33-PW-102 "nagyétvágyú" turbináikat CFM-56 típusra cserélték. 420 darab repült ezekkel a gázturbinákkal.

dsc_8037m.jpg

  • Az Olasz Légierő AMX könnyű csapásmérő repülőgépe Istranából érkezett Kecskemétre.

A hadiipari kiállításon a SAAB JAS-39E vadászbombázó 1:1 méretarányú makettje is látható volt. A Magyar Légierő Gripen gépeihez a MS20 Block2 szoftver kerül. Ez már kezeli a PS05AMk5. radart, amely már AESA modullal rendelkezik. A repülőgépek hordozhatják MDBA METEOR BVR és DIEHL IRIS-T közelharc levegő-levegő rakétákat és az GBU-39 SDD "kisméretű" irányított bombákat. A RAFAEL Reccelite felderítő konténerekre is szerződést kötöttek az illetékesek és a 35-ös lajstromjelű JAS-39C Gripen a beszerzett/beszerzésre kerülő eszközök kiképzési változataival került statikus kiállításra.

m-612a477d03d32543212624.jpg

  • Együttműködési megállapodást írt alá Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és Dean Rosenfield, a Saab AB vállalat alelnöke. A dokumentum célja, hogy keretet adjon a felek közötti magyarországi repülőgépipari kutatási-fejlesztési és üzleti együttműködést célzó tárgyalásoknak.(forrás: hmzrinyi.hu)

dsc_3410m_1.jpg

  • A 35-ös lajstromszámú Gripenünkre függesztve egy-egy MDBA METEOR és AIM-120 AMRAAM BVR légiharc rakéta és a szárnyégen IRIS-T közelharc rakéta.

dsc_3416m.jpg

  • Ahol eddig csak a Litening IIIE célmegjelölő konténert függesztjük, a közeljövőben a Rafael izraeli cég Reccelite XR harcászati felderítő konténert is illeszthetjük.

A Magyar Honvédség szárazföldi bemutatóján T-72, Leopard IIA4 és A7 harckocsik, Panzerhaubitze 2000 páncélozott tarack, Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű, BTR-80 páncélozott szállítójárművek, Gidrán MRAP-ok, új Nomad (Yörük) terepjárók, NASAMS, KUB és Mistral légvédelmi és Spike MR, LR2 és NLOS páncéltörő rakétarendszerek, új aknavetők, kézifegyverek és UAV-k kerültek bemutatásra.

dsc_8486m.jpg

  • Leopard2A4HU alapharckocsi bemutatója, amely csak kiképzési lépcsője a majdan beérkező 2A7HU változatnak. A háttérben kivont MiG-29 frontvadász repülőgépek.

dsc_8678m.jpg

  • A T-72A alapharkocsi erősen lehasznált példányát mutatták be a szervezők a szárazföldi bemutatón, hogy a Leopardot népszerűsítsék. A háttérben egy kivont MiG-29UB látható.

A nagy védelmi vállalatok közül az Airbus Military, SAAB, KMW, Rheinmetall, Aero Vodochody, Nurol Makina, Hinterberger Defence, Kronsberg, MDBA, Rafael, Diehl Defence is részt vett a kecskeméti hadiipari kiállítási részen.

m-p_20210829_073528.jpg

  • Az Aero kiállításán a L-39NG statikusan is megtekinthető volt. Ugyanez a repülőgép repülte a dinamikus programot is.

dsc_3425m.jpg

  • A Norvég Kronsberg a NASAMS rakétarendszert mutatta be. A háttérben három típusú rakéta is látható, amelyet integráltak a rendszerhez. Nálunk AIM-120 AMRAAM és AMRAAM-ER változat kerülhet az indítótubusokba. (Az ER változat gyorsítófokozattal ellátott nagyobb hatótávolságú verzió.)

dsc_3428m.jpg

  • A Rheinmetall Lynx KF-41(Hiúz) sorozatgyártása Magyarországon Zalaegerszegen történik majd. A gyár bokrétaünnepét 2021. szeptember 10-én tartották. Erről külön blogbejegyzés készül.

dsc_3449m.jpg

  • A Leopard 2A7+ harckocsi egyik prototípusa statikus kiállításon. A szervezők valamiért közepes harckocsinak nevezték, pedig 70 tonna az minden csak nem közepes. Egyébként is már már csak könnyű harckocsik és MBT (Main Battle Tank -  Alapharckocsi) létezik nyugati terminológia szerint. Utóbbiak súlyuk miatt általában "nehézharckocsik" lennének a régi kategória szerint.

A két nap alatt 120 000, köztük 9000 gyermek látogató volt Kecskeméten. A nézők a gyerekek kivételével csak a COVID elleni vakcinával oltottan léphettek be a rendezvényre. A rendezvényen 4500 katona dolgozott. Másfél óra alatt 21 ezer látogatót tudtak beengedni a repülőtérre.

m-p_20210829_123135.jpg

  • A Blogger két kisebbik fia a Nehéz Szállítórepülő Ezred 01-es oldalszámú C-17A repülőgépe előtt.

Reméljük, hogy 2022-ben választási év ide-oda, ismételten sor kerül hasonló rendezvényre amely az Haderőfejlesztési Program eredményeként egy fejlődő pályára állított véderőt tud bemutatni Magyarország polgárainak.