A légvédelmi rakétatüzérek nyílt napja - Arrabona MH 12.

dsc_1272m.jpg

Május 21-én szombaton a Magyar Honvédség napján nyitotta meg 19. alkalommal kapuit a Győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyája. A nyílt napon az érdeklődök megtekinthették hazánk egyetlen földi telepítésű légvédelmi egységének harci-technikai eszközeit, valamint a csapatmúzeumot, ahol a fennmaradt csapatlégvédelmi fegyvereket gyűjteménye látható. Az ezred nem mindent állíthatott ki, hiszen bár megérkeztek a bázisra már 2021. augusztus 9. és 13. között a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ telepített változata, azt titkosított volta miatt nem láthatták a látogatók.

samoc-stat2.jpg

  • A SAMOC stacionárius, vagyis letelepített számítógépei (forrás: honvedelem.hu)

A Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ (Surface-to-Air Missile Operations Centre, SAMOC) egy számítógép és hálózat alapú légvédelmi rakétavezetési rendszer,  biztosítja az alárendelt légvédelmi rakétaerők stratégiai és műveleti szintű integrációját, harc- és tűzvezetését.

samoc-stat4.jpg

  • A vezérlő rendszer számítógépei (a konténeres verzióban valószínűleg kezelőpultba építettek). forrás: honvedelem.hu

A SAMOC-nak telepített (Office Configuration) és mobil komponense (Shelter Configuration) is létezik. A telepített változat egy állandó kiépítésű vezetési pont, amely teljes műveleti funkcionalitása mellett kiképzési feladatok végrehajtására, kiértékelésére és szimulációra is alkalmas.

A másik fő szegmens a konténerbe telepített változat, amelyek már szintén megérkeztek. Ezek szállíthatóak, telepíthetőek és megfelelő kommunikációs csatornákon keresztül akár ezer kilométert meghaladó távolságból is képes kapcsolódni mind a telepített SAMOC-elemhez, mind az elöljáró vezetési ponthoz. A SAMOC akár nemzeti, akár koalíciós (NATO) keretek között alkalmazható. A gyártó az Airbus.

samoc-stat3.jpg

  • A SAMOC telepített változatában a számítógépek valószínűleg redundáns kialakításban, tehát egymás helyettesítve is képesek a számítási feladatukat ellátni (forrás: honvedelem.hu)

A SAMOC olyan modern GBAD (vagyis földi bázisú légvédelem) agyközpontja lesz, amelybe integrálásra kerül például a közeljövőben érkező NASAMS (norvég-amerikai) légvédelmi rakétarendszer. Utóbbinak elemei között gyorsan telepíthető konténerbe helyezve Raytheon AIM-120C7 és 120ER légharc rakéták módosított változatai várhatnak indításukra. A rakéták közül a 120C7 kompatibilis a JAS-39C/D Gripen fedélzeti fegyverzetével, tehát akár a NASAMS konténerekbe, akár a harci repülőgépekre telepíthetőek. Ez azért is előnyös, mert minden légiharc rakétának megvan az a felső határa, ameddig repülőgépre függesztve hordozhatják. Amint a rakéta ezt az időt megközelíti, akkor még mindig behelyezhető egy földi telepítésű konténerbe, ahol évekig állhat szolgálatban, időszakos ellenőrzésekkel, mindenféle komolyabb probléma nélkül. Az AIM-120ER rakéták nem függeszthetők a Gripenre, mivel megnövelt hatótávolságúak, tehát hosszabb rakétatesttel készültek. Ezek kifejezetten a földi telepítésű légvédelmi rendszerhez kerültek fejlesztésre. Meg nem erősített források szerint 24 darab indítóállványt szereztünk be 6-12 darab MPQ-64SF Sentinel lokátorral, 6-8 darab MSP600 EOS - elektro-optikai felderítő rendszerrel és 6-8 darab FDC (Fire Distribition Center) tűzelosztó központtal, amelyek egyenként 12 darab indítóállást tudnak maximálisan kezelni).Jelenleg 6x24 darab AIM-120 AMRAAM összesen 144 darab ami egyetlen javadalmazást jelent a konténerekbe, ráadásul a JAS-39 repülőgépek rakétáihoz is szükséges lenne még újabb mennyiség légiharc AIM-120 rakéta.

dsc_3417m.jpg

  • A NASAMS légvédelmi rendszer egyik indítóállványa a Kecskeméti repülőnapon került bemutatásra 2021-ben. A NASAMS-3 nagyobb konténerekkel kerül kiépítésre.

Az ezred jelenlegi két csapatlégvédelmi eszköze, a francia Mistral rövid, és az orosz 2K12 Kub közepes hatótávolságú önjáró rakétarendszere statikus és dinamikus bemutatón is látható volt.

dsc_1226m.jpg

  • A Mistral csapatlégvédelmi rendszer német Mercedes-Benz UNIMOG 435 indítójárműre szerelt ATLAS indítóállványa. 

dsc_1253m_2.jpg

  • Ugyancsak Német Mercedes-Benz UNIMOG 435 hordozza a lokátorral egybeépített  MCP-t (Mistral Coodination Post), amely egy felderítő és tűzvezetési, parancsnoki központ. 

Mindkettő rakétarendszer modernizált, hiszen a Mistral is az 1990-es évek haditechnikai terméke és eredetileg hat km hatótávolságú M-2 rakétákkal és olyan célzórendszerrel került beszerzésre, amelyre optikai irányzék és MITS-2 hőkamera volt felszerelve. A Zrínyi Haderőfejlesztés program eredményeként M-3 típusú korszerűbb, zavar-védettebb rakéták érkeztek, és érkeznek amelyek hatótávolsága meghaladja a 7 km-t. Az ATLAS indítóállvány mindkettő rakétát tudja fogadni. Az ATLAS-t a járműre szerelt változat mellett MANPADS-ként is használhatja az ezred, azonban ez nem annyira könnyű és mozgékony, hogy egy katona tudja kezelni, mivel ez is két rakétaindítós kis székkel felszerelt forgó állvány. Az állványokra is modernebb MATIS MP3 kamerarendszer szereztek be, amely integrálja az optikai és a hőkamera funkcióit, így ezzel nappal, felhős időben és éjszaka is ezt az eszközt alkalmazhatja a légvédelmi rakétatüzér.  Szintén modernizálásra került az MCP-SHROAR (Mistral Coordination Post) amely egy tűzvezérlő és irányító lokátor az Oerlikon Contraves SHROAR azonosító rendszerével. Az Oerlikont egyébként megvette a német Rheinmetall konszern.

dsc_0951m_1.jpg

  • Az MCP-SHROAR központ belülről. Nem véletlenül csak így van fényképezve, a rendszer.

A Mistral rendszerből 45 darab ATLAS indítóállvány és 9 darab MCP-SHROAR tűzvezetési pont áll rendszerben.

dsc_0961m_2.jpg

  • A Mercedes-Benz Unimog állvány hat rakétát tud a szállítótérben és kettőt az ATLAS állványon hordozni. 

dsc_0966m_1.jpg

  •  A Mistral ATLAS indítóállvány láthatóan nem jelent védelmet a kezelőszemélyzet számára.

dsc_0967m.jpg

  • Az ATLAS állvány szemből. Az elektro-optikai rendszer MATIS MP3-ra modernizálásra került, tehát nem külön éjszakai és felhős, illetve nappali rendszerrel kell az rakétatüzérnek céloznia. 

dsc_0963m_1.jpg

  • Hazánkban az ATLAS állványt földre telepítve is lehetséges használni, tudtommal nem vettünk egy  egyrakétás MANPADS indítót.

dsc_0956m_1.jpg

  • Egy UNIMOG 435 álcaháló alatt. Egyes kósza hírek szerint egy letelepített Mistral ütegnek hazánkba jelezték egy bakonyi hadgyakorlaton, amelyen amerikai harcászati repülőgépek is repültek, hogy valamit "villantsanak ki" mert tökéletesen álcázva nem találták meg őket a SEAD/DEAD gyakorlófeladatokra repülő F-16 vadászbombázók. 

mbda_multi_purpose_combat_vehicule_at_paris_air_show_2015.jpg

  • A KF-41 Lynx (Hiúz) illetve a török eredetű Ejdar Yalcin (Gidrán)és Yörük (Nomád) terepjárókra is lehetne négy rakétás MPCV típusú indítóállványt szerelni ez jelentősen növelné a csapatlégvédelem ütőképességét. (forrás: wikipedia)

Az idősebbik testvér a 2K12 Kub rakétarendszer nem mai technika, bár alapfeladatát ellátja, sőt szakavatott kezelőkkel még mindig okozhat meglepetéseket az ellenséges repülőgépeknek, helikoptereknek. A rakétarendszer 1975-ben került Magyarországra először a keszthelyi 7. Légvédelmi rakétaezredet szerelték fel a komplexumokkal. A rakétarendszer 2001-és 2002 között lengyel modernizációt kapott, amelynek legfőbb eredménye, hogy a ütegek radarállomásai „csendes” üzemmódban követhetik a légicélokat. Ezt egy optikai és hőkamera integrálásával sikerült elérni, amely alkalmazása esetén elég a tűzvezető lokátort rakétaindítás után bekapcsolni. A magyar fejlesztésű K-2P mobil harcvezető központ alkalmazásával a fázisvezérlés nélküli egycsatornás önjáró célfelderítő és megjelölő 1Sz91 járművek (Szurn) megkaphatja a K1-P/K-2P rendszeren keresztül az azonosított és légi helyzetképet ez csökkenti a kisugárzási időt, és a célok megvilágításának időszükségletét. Sajnos a KUB önjáró SzPU  indítóállványai (Telar) nem rendelkeznek sem lokátorral, de még optikai irányzékkal sem, így önállóan nem tevékenykedhetnek. Többek között ezért is fejlesztették ki az oroszok a következő generációs 9K37 Buk légvédelmi rakétakomplexum családot, amelyből már a M4-es változatot gyártják, és minden indítóállvány rendelkezik célvezető lokátorral.

dsc_1170m_1.jpg

  • A orosz gyártású SzPU indítóállvány. Rakétákkal a 2P25 jármű tömege 19,5 tonna. Az állványra három darab 3M9-3M9M4 rakétákat lehet helyezni. Hazánk ütegei M3 vagy M4 rakétákkal van felszerelve. A indítóállvány (TELAR) nagy hátránya, hogy az ellenséges felderítéséhez és rá tűzvezetéshez sem lokátorral, se elektro-optikai rendszerrel nincs felszerelve.

dsc_1227m.jpg

  •  1Sz91 Szurn,("Самоходная установка разведки и наведения" ) a Kub rendszer agya. A felderítő és célkövető lokátor mellett a lengyel modernizáció során elektro-optikai rendszerrel is fel van szerelve. A jármű tömege 20 tonna.

dsc_1261m_2.jpg

  • A 2T7 típusú rakéta szállító tehergépjárművek nélkül az indítóállványokra nem lehetne rakétákat felrakni. Ezek a járművek sokkal fontosabbak mint aminek látszanak, lásd az Orosz-Ukrán háború nagyarányú rakéta felhasználását.

A 2K12 Kub több rakétatípust indíthat az alap 3M9 mellett 3M9M4 rakétákig. Ezek hatótávolsága és zavarvédettsége eltérő, a hatásos lőtávolság 4-25km között van típusfüggően. A Kub lokátoros irányítójárműve a 1Sz91 Szurn további fejlesztéseket kaphatott volna, de az elsősorban orosz modernizációk, amelyek a munkaállomásokat és lokátorokat korszerűsíti, az egycsatornás alap problémát nem oldja meg. A Szurn egyetlen repülőgépre tudja egyidőben vezetni a rakétát, addig az üteg védtelen a tovább repülőgépek csapása ellen

dsc_1204m.jpg

  • Egy 3M9M gyakorlórakéta orosz nyelvű felirata.

A Kub rakétások a lengyel fejlesztésekkel is eredményesen szerepeltek az éleslövészeteken kívül például a németországi ELITE hadgyakorlatokon, ahol a blogger személyesen is meggyőződhetett, hogy bizony a Tornado, F-16 és más repülőgépek, valamint helikopterek ellen is eredményesen lehetett használni különösen „csendes” üzemmódban az légvédelmi eszközt. 

elite.JPG

  • A győri Kub rakétásokról készített képem az egyik németországi ELITE hadgyakorlaton. A kép a Magyar Honvéd magazinban jelent meg.  

dsc_1215m_1.jpg

  • Az 1Sz91 Szurn  célfelderítő lokátorának konzolja

dsc_1220m.jpg

  • Az 1Sz91 Szurn  tűzvezető lokátorának kezelőpultja.

1280px-1s91_kub_main_operator_console-1.jpg

  • A SZURN kezelőpultját és rendszereit lehetne további modernizálni. Egy korszerűsítés utáni állapot. (forrás: wikipedia) 

800px-1s91_kub_teleoperator_console_at_maks_airshow_2011.jpg

  • Egy még modernebb Szurn kezelőpult. A legutolsó modernizált változatot a 2K12E Kavdrat ("Квадрат") típusjelzéssel gyártották. (forrás: wikipedia)

dsc_6509m.jpg

  • Egy Szerb fejlesztés. a középső 3M9 rakétát fogadó indító helyett, három volt légiharc rakétát fogadó indítót szereltek a járműre. Ez nálunk lehetne akár a AIM-9L-1 változata, de Iris-T is, a szerbeknél kettő R-60 és egy R-73-as. A rakétaindítót a támadó ellenséges repülőgép felé fordítják és a hőkövető rakéták elméletileg befogják a célt 4-8km-es távolságból.

A 2K12 Kub komplexumból 16 darab áll még hadrendben, kivonási idejük előreláthatólag 2025, de ez annak függvénye, hogy a beszerzett NASAMS 3 komplexumok, a hozzájuk tartozó amerikai ANMPQ-64 Sentinel F1 és a szintén beszerzése kerülő izraeli ELM-2084 radarrendszerekkel együttműködve eredményes éleslövészet után „Combat ready” minősítést szerezzenek, tehát hadrafoghatók legyenek.

A légvédelmi rakéta indítóállványok, akár a francia, akár az orosz eszköz, megfelelő távolfelderítő radarok nélkül félkarú óriások. A nyílt napon bemutatásra került az SzT-68U 3D felderítő lokátor, amelyet 1991-től állították rendszerbe. A 350kW teljesítményű radar hatótávolsága eléri a 175km-et. Hazánknak három darab áll rendelkezésére és elsősorban réskitöltő lokátorként használják. A Tin Shield NATO kódjelű lokátor egyidejűleg 30-60 darab légicélt képes követni.

dsc_0960m_2.jpg

  • Az SzT-68U 3D-s felderítőlokátor. Ez nem a teljes rendszer. A lokátor egy MAZ-938B trélerre van helyezve.A rendszerhez tartozik egy MAZ-5224W típusú aggregátor jármű és egy KAMAZ 4310 jármű is.

Magyarország a régi orosz P-37 típusú távolfelderítő radarok helyére fix telepítésű három darab RAT-31DL lokátort szerzett e, amelyek Medinára, Bánkútra és Fürjes térségébe telepítettek. A Medinai radar telepítése több mint nem ideális, de a Zengő és a Tubes hegyekre épített lehetőséget a fenntartható jövő és az ott élő állat és növényfajok élőhelyének védelme érdekében nem lehetett kihasználni. A SzT-68U kiváló a három NATO kompatibilis olasz lokátor által be nem látott helyek ellenőrzésére. Az SzT-68U kiválóan együtt működtethető a 2K12 Kub légvédelmi rakétarendszerrel.

A rendezvényt a Szózat hangjai mellett zászlófelvonás, majd egy 85mm-es légvédelmi löveg elsütése nyitotta, utóbbit óránként megismételték a hagyományőrzők.

dsc_0932m.jpg

  • Egy 85mm-es második világháborús löveg díszlövése nyitotta meg a rendezvényt a Szózat elhangzása, és a zászlófelvonás után.

dsc_0924m.jpg

  • Könczöl Ferenc, ezredes, ezredparancsnok.1969-ben született Csornán. A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett. Számtalan műszaki-szakmai és katonai felső-vezetői tanfolyamot végzett. Az egész életét a légvédelmi fegyvernemnek szentelte napjainkig. Remélhetőleg a NASAMS rakétarendszer is még az Ő parancsnoksága alatt kerül hadrendbe.

A Tata Helyőrség Zenekar koncertjével folytatódott az események tárháza.

dsc_0940m.jpg

  • Amikor nem kell képaláírás..

A nyílt napon nem csak a két rakétarendszer és a lokátorok kerültek bemutatásra, hanem kis dinamikus bemutatón a vegyes légvédelmi csoportosítás védelmét ellátó katonákat is láthattuk egy az eszközök elleni földi rajtaütés elhárításában.

dsc_1030m.jpg

  • A dinamikus bemutatón egy vegyes légvédelmi rakétacsoportosítás TÁS-t (tüzelőállást) foglal. Elöl a Mistral indító hátul a  radarral felszerelt Mistral Koordinációs Központ (MCP).

dsc_1174m.jpg

  • A 2K12 Kub rakétás SzPU járműve keresi a célt. A jármű mögött leszúrt fémpálca és a kábel a földelést szolgálja. 

dsc_1060m.jpg

  • Az MCP lokátora már működik. földelése megtörtént.

dsc_1036m.jpg

  • Az állvány előkészítése is folyamatban.

dsc_1043m.jpg

  • Keressük a légicélt.

dsc_1010m.jpg

  • A vegyes tűzcsoportosítást földi biztosítását végző katonák a dinamikus bemutató előtt. A "jó fiúk" már CZ Bren2 karabélyt használnak..

dsc_1012m.jpg

  • The Bad Boys..

dsc_1023m.jpg

  • A földi védelem a szimulált tűzharcban

dsc_1164m.jpg

  • Az ellenséget legyőzték, a légvédelem elleni földi támadás sikertelen maradt.

dsc_1195m.jpg

  • Jaj a legyőzöttnek? No itt nem.. A jól végzett "munka" utáni beszélgetés.

dsc_1178m_1.jpg

  • A kecskeméti Gripenek a fák magasságában "lepték" meg a rakétásainkat. A bemutatón a földi lokátorok nem működtek. (A sugárzás miatt az ELITE hadgyakorlaton mi is háromrétegű fémháló alatt voltunk és csak meghatározott időközönként mikor a radarok nem működtek fotózhattunk.)

dsc_1180m.jpg

  • A Légi Készenléti Szolgálat két repülőgépe volt amely alacsonyan húzott át Győr felett. A szárnyvégeken AIM-9 Sidewinder, a szárny alatti pilonon AIM-120 AMRAAM légiharc rakéták.

A légvédelmi rakétásokat „meglepte” két nagyon alacsonyan elhúzó JAS-39C harci repülőgép, amelynek éles rakétáiról láthattuk, hogy a készenléti szolgálat „Tango”vagyis gyakorló riasztására emelkedtek a levegőbe és köszöntek be a nyílt napra. 

dsc_1198m.jpg

  • A dinamikus bemutató gyerekek számára legfontosabb mozzanata a töltényhüvelyek keresése volt.

A szolnoki Helikopterbázis és az odatelepült különleges erők is ott voltak Győrben, előbbiek egy Mi-24P és egy H145M helikopterrel, a magyar SOF pedig amerikai HMMWV 1165A1 terepjáróval és Polaris MRZR-4  könnyű terepjáró járművel, valamint egy Zodiac PRO 850 motorcsónakkal.

dsc_1283m.jpg

  • A Szolnoki Helikopterbázis vendég Mi-24P MiHU festése.. Kíváncsi lennék annak az orosznak a lelkiállapotára aki felstencilezte a magyar-angol feliratot.

dsc_0993m.jpg

  • Az "okostojás" a H-145M statikus kiállításon.

dsc_0969m.jpg

  • A Szolnokon települt 2.különleges rendeltetésű dandár amerikai terepjárója. A bemutató végén tréleren vitték vissza a Tisza partjára.

dsc_0968m_1.jpg

  • A Polaris MRZR-4 szintén amerikai gyártmány és három éve van a honvédség állományában szintén a különleges erőknél.

dsc_0950m_1.jpg

  • Zodiac Pro 850 motorcsónak, szárazon. Szintén amerikai és a szolnokiaknál van állományban.

A helikopterek statikus bemutató mellett dinamikus programot is repültek. A H145M szinte egy teljes demórepülést, a MiHU pedig a rendezvény végén hazarepülésekor több rácsapással köszönt el a közönségtől.

dsc_1254m_1.jpg

  • A H145M demóprogram közben. A kis helikopter pilótái fürge, mozgékony manőverezéssel mutatták be a forgószárnyas tulajdonságait.

dsc_1256m_1.jpg

  • Győri rakéták, szolnoki helikopter.

dsc_1291m.jpg

  • A Mi-24P hazarepülése előtt néhány dinamikus manőverrel köszönt el a nézőktől és Győrtől.

dsc_1336m_2.jpg

  • Szemből elég félelmetes látvány a Mi-24P az ellenségnek.

dsc_1338m_2.jpg

  • Hátha még fegyver is lenne hozzájuk. Sajnos ATGM nincs, nem irányított rakéták használhatósága kérdéses, a 30mm-s ágyúhoz is szükségesek alkatrészek, de ezeket csak Oroszország gyártja.

Látható volt a bázison a Tatai dandár egyik Gidrán páncélozott gépjárműve és egy Leopard2A4HU harckocsija. Több más jármű is megtekinthető volt, például PTSz úszó lánctalpas, katonai mentőautók, MAN trélerek, sőt a háttérben egy francia Renault terepjáró tehergépjármű is, amely gall színekben és rendszámmal pompázott, mivel francia katonák is vannak gyakorlaton napjainkban hazánkban. (Egy hat teherautós konvojukkal találkoztunk is az M1 autópályán hazafelé utazáskor.)

dsc_1356m.jpg

  • A Haderőfejlesztési Program egyik gyümölcse. Az Eydar Yalcin török MRAP ASELSAN fegyverállvánnyal,de magyar Gidrán elnevezéssel.

dsc_1349m.jpg

  • A Leopard2A4HU régebbi gyártású mint a rendszerben lévő T-72 harckocsik egy része, de tűzvezetése és találati valószínűsége jóval felülmúlja az orosz járművet.

dsc_1347m_2.jpg

  • A német harckocsikat MAN TGS 40.540 6x6 trélerek szállítják, de készülnek majd harckocsiszállító vasúti járművek is.

dsc_0946m.jpg

  • MAN HX 440.32 8x8-as műszaki mentőjármű

dsc_0955m.jpg

  • Mercedes Benz G-270 CDI könnyű terepjáró gépkocsi

dsc_0985m.jpg

  • Volvo-Currus B8R busz

dsc_1260m.jpg

  • PTSz úszó lánctalpas gépjármű

dsc_1286m.jpg

  • Mercedes-Benz katonai mentőautó

dsc_1209m.jpg

  • CZ Bren2 gépkarabély a haderőprogram kézifegyver cseréjének első eredménye. A kiváló minőség és licencgyártás ellenére, magyar Gestamen típusú lőfegyvereket szán a kormányzat hosszabb távon a haderő részére sorozatgyártásra, a cseh lőfegyverek licenc lejárta utáni gyártásáról nincs információ.

A századmúzeumban az 1945 utáni csapatlégvédelem eszközeit láthattuk. Az ikergépágyús ZSU-57-2 -től kezdve a ZSU-23-4 Shilka légvédelmi páncélosig. A BRDM harcjárműre telepített 9K31 Sztrela-1, mellett megtekinthető volt a lánctalpas 9K35 Sztrela 10-ből összesen csak négy darab volt hazánkban, de napjainkban is használható lenne. A legnagyobb csapatlégvédelmi rakéta a 2K11 Krug is bemutatásra került, akárcsak a vontatható légvédelmi lövegek.

dsc_0936m.jpg

  • ZSU-2-57 légvédelmi páncélos. A T-54 alvázra épített légvédelmi harckocsi az Sz-60 légvédelmi gépágyú Sz-68 kétcsövű változatával került gyártásba. Elméleti tűzgyorsasága elérte a 70 lövés/percet, ennek ellenére a gyors sugárhajtású repülőgépek követésére kevéssé volt alkalmas. Optikai irányzékkal rendelkezett.

dsc_0937m_1.jpg

  • A ZSU-4-23 Shilka légvédelmi harckocsi. Az alváza a PT-76 könnyűpáncélos módosított változata. A fegyverzete négy darab AZP 23mm-es légvédelmi gépágyú RBK-2 Tobol lokátorral volt felszerelve. A páncélos hatásos lőtávolsága légicélok ellen 2,5 km volt. A lengyel haderő ZSU-23MP Biala néven a lokátor helyett elektro-optikai rendszerrel és Grom hőkövető légvédelmi rakétákkal napjainkban is hadrendben tartja. Az Orosz-Ukrán háborúban is használják. A modernizált változatok fegyverzete 9K31 és 9K35 Sztrela-1 illetve Sztrela-10 és 9K310 Igla rakétákkal kiegészíthető.Magyarország 1990-es kivonásáig 22 darabot tartott hadrendben.

dsc_0938m_1.jpg

  • Az 1986-ban beszerzett 9K35 Sztrela-10M légvédelmi rakétakomplexumból mindössze négy darabbal rendelkezett a Honvédség. A 9K35 talán a legmodernebb csapatlégvédelmi fegyverzet volt a Mistral beszerzéséig. A Szombathelyi gépesített lövészezred állományába került. Csekély darabszáma miatt azonban nem tartották hadrendben, 1993-ban kivonták. A fegyvert aktívan alkalmazzák az Orosz - Ukrán háborúban.

dsc_0939m.jpg

  • A 9K31 Sztrela-1 légvédelmi rakétarendszert a BRDM-2 páncélozott gépkocsira építették. 1968-ban rendszeresítették a Szovjet hadseregben, majd a Varsói Szerződés tagállama és a szovjet érdekszférában tartozó országok fegyverzetében is megjelent. Magyarország 28-on darab állt hadrendbe.

dsc_1362m_2.jpg

  • A csapatmúzeum másik sorában 9K12 Kub rakétarendszer SzPU indító és Szurn radarjárműve mellett légvédelmi gépágyúk és a a 2K11 Krug csapatlégvédelmi rakétarendszer SzNR lokátoros járműve és SzPU indítóállványa volt látható, A 2K11 nagyobb hatótávolságú légvédelmi rendszer volt a Kub-nál 50km-es hatótávolsággal. Egyetlen ezred volt Honvédségünk állományában 1997-ig Keszthelyen. Bulgária és Lengyelország még rendszerben tartja. Oroszországban 2007-ben vonták ki a hadrendből.

Kis sátrakban több hagyományőrző társaság is helyet kapott, az egyiknél már kivont 9K34 Sztrela-3 és 9K38 Igla-1 kézi légelhárító rakéták is megtekinthetőek voltak. Az LHSN sátránál olyan páncéltörő rakétaeszközök is kiállításra kerültek, amelyek még napjainkban is jól jönnének a Mi-24V és P harci helikopterek fegyverzetében.

dsc_0996m_1.jpg

  • 9K32 Sztrela-2 MANPADS, vagyis kézi légvédelmi rakéta. Hazánkban 1975-től került rendszerbe.

dsc_0945m_1.jpg

  • Az LHSN kiállítása. Páncéltörő rakétakonténerek, egyenruhák, repülőjárművek ülései, és sok szép fénykép volt többek között látható. Magángyűjtemény, jó lenne ha sokan támogatnák Őket.

A Zrínyi kiadónál néhány napja jelent meg a Magyar csapatlégvédelem története könyv, amelyet már lehetett kapni a kiállító standnál.

A gyerekeknek játéklehetőségek, ugrálóvár, különféle lézeres, légpuskás lövészet valamint étel-italt árusító helyek is rendelkezésre álltak a nyílt napon megjelentek számára.

dsc_0958m_1.jpg

  •  A Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési program tiszteletére ültetett fa.

dsc_0957m.jpg

  • .. és harmatos felirata

dsc_1219m.jpg

  • Egy 9K12M2 Kub-os felvarró

A 14 órakor záró nyílt nap nagy közönségsikert aratott és remélem a kerek 20. jövőre már a NASAMS 3 rendszer bemutatásával is bővül.

Egy kis videó Benedek Levente jóvoltából: