Negyedszer a Baltikumban. BAP69

A Magyar Honvédség BAP69 misszójának médianapjára került sor november 12-én szerdán Litvániában a Siaulai repülőtéren. A közel 40 fős médiacsoportot a kecskeméti dandár katonái, köztük Könczöl Ferenc dandártábornok, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka és Zsiros Tamás MH vezénylő zászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is.

- A 101. Puma Harcászati repülőszázad címere (forrás: wikipedia)
A 605-ös oldalszámú Airbus A319-112 csapatszállító repülőgép repülte át a csoportot a Baltikumba. A rossz időjrás kicsit megijesztette a médiát, mivel a tejszerű ködben a fotózni kívánt kísérő Gripen vadászgépek nem tudtak felszállni és a szállító hajózókon múlt, hogy egy felhőablakot igénybe véve landoltak a balti bázison.
- Tősér Péter alezredes, a BAP69 parancsnoka (forrás Facebook)
Az MH Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység 69. váltásának feladatrendszerét Tősér Péter alezredes, kontingensparancsnok ismertette a Šiauliai Repülőbázison rendezett médianapon. A három balti állam 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, de mivel harci repülőgépekkel nem rendelkeznek, azóta a transzatlanti szövetség szavatolja légterük biztonságát. A NATO-tagállamok négy hónapos váltásban, közösen látják el a Baltikum légtérrendészeti feladatait. Magyarország 2015, 2019 és 2022 után negyedszer vesz részt és negyedszer vezető nemzetként az Észak-atlanti Szerződés Szervezete balti légtérrendészeti missziójában (Baltic Air Policing – BAP).

- A BAP69 címere (forrás: Berta László)
Tősér Péter alezredes elmondta, hogy az idén eddig 20 éles, azaz Alpha riasztásuk volt. Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár négy JAS-39 vadászrepülőgépet biztosít a magyar kontingens számára. Ezek közül kettőnek kell folyamatos készenlétben lennie. Az Alpha és Tango riasztásokkal, valamint a kiképzési repülésekkel együtt ebben az évben több mint 350 órát repültek a magyar Gripenek a Baltikumban. A missziós szolgálatban számos közös gyakorlaton, demonstrációs repülésen vettek részt más nemzetek légierejével. A szinte minden esetben a légiközlekedési szabályokat be nem tartó orosz harci repülők miatt elrendelt éles riasztások során, vagy azok elfogásával szintén rendkívül értékes tapasztalatokra tettek szert. A magyar repülőgépek Litvániában nyolc spanyol C.15 Eurofighter repülőgéppel és Észtországban olasz F-35A repülőgépekkel látják el közösen a szolgálatot.

- A Balti Légirendészet területe

- A 38-as oldalszámú Griff Litván hangárban

- A BAP-on részt vett repülőszázadok címerei

- A Magyar emlékmű a BAP missziók dátumával
A média képviselői Šiauliaiban a parancsnoki tájékoztató után megtekinthették egy Tango gyakorló riasztás földi mozzanatait, amely során a köd miatt csak a kigurulásig, taxizásig terjedt a bemutató, majd egy hangárépületben lehetett vágóképeket készíteni. Hazafelé is cudar idő volt, de a Griff géppár is fel tudott szállni majd közel 20 percig a fotósok tették a dolgukat fényképezve a levegőben a gépmadarakat.

- A 30-as és 34-es oldalszámú JAS-39 Gripen. A 30-ason AIM-9L-1 a távolabbi repülőgépen IRIS-T légiharc rakéta függesztve az AIM-120 mellett. (forrás: Gazsó Krisztián Árpád

- A "Tango" riasztás után beguruló Gripen géppár (forrás: Gazsó Krisztián Árpád)
A rossz időjárás hazánk felett is kitartott, így a 605-ös oldalszámú Airbus nem Kecskeméten, hanem Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le és földi úton jutottak vissza a média képviselői közül több Kecskemétre. Ugyanezen a napon a svédországi javításról hazaérkező 35-ös oldalszámú JAS-39C Gripen szintén Budapesten szállt le a rossz időjárás miatt.

- A Budapesten ragadt nagyjavított Gripen (forrás: facebook)
Sajnos jómagam nem tudtam résztvenni a médianapon, de barátaimtól kapott képek segítségével be tudtom mutatni az eseményt.