Augusztus 20-i Légiparádé - saját nézetben - 2025

1634203318.jpg 

A régebben alkotmány napi ünnepnek is nevezett, új kenyér és Szent István királyunk ünnepén megrendezésre került a Budapesten a Duna feletti hagyományos katonai bemutató. Korábban vízi és légiparádé volt, ebből a víz elkopott, hiszen két volt jugoszláv aknaszedő/mentesítő hajóegység maradt a több harci naszádból álló flottából. Mellett segédhajók és amerikai fegyveres motorcsónakok állnak még a hadvezetés rendelkezésére.

Maradt a Légiparádé. Budapesten. Szolnokon ugyanis amióta ellenzéki a városvezetés, a kormánypárt a hagyományos tiszai parádét már tavaly is törölte.. (Hiszen árad a Tisza)..

dsc_6306m.jpg

  • H145M kötelék a levegőben Budapest felett.

Az is biztos azonban, hogy a Honvédség Légi haderőneme átalakulás modernizáció, infrastruktúra váltás és feladat, feladat hátán jutott 2025-ben is, tehát nehéz volt a kiképzési tevékenységbe illeszteni a polgároknak szánt bemutatót. 

Kecskeméten beérkezett egy KC-390 Milleneum rámpás szállítórepülőgép és várjuk a másikat is a szállító fegyvernemhöz. A szállító repülőgépek egyben légi utántöltésre is alkalmasak ezt a képességet is ki kell alakítani és gyakorolni képezni kell rá a személyi állományt. A saját berkekből rendelt L-39NG Skyfox gyakorló repülőgépek első három példánya szintén megérkezett Kecskemétre. Szalay-­Bobrovniczky Kristóf hadügyér tulajdonosa volt a Cseh Aero Vodochody Repülőgépgyár köré szerveződött pénzügyi csoportnak. Napjainkban már másik stróman, név szerint a MOL vezér Hernádi Zsolt kezében van a pénzügyi irányítás, Ő sem ért igazán a katonai repüléshez, a repülőgépgyártáshoz. Az L-3NG gyakorló repülőgépből, bár csak 14+4 repülőgépből áll majd a magyar Gripen flotta utóbb négy csak a közeljövőben áll rendszerbe hazánkban, de 2022. végén 8 darab gyakorló és négy felderítő változat került megrendelésre, - elsősorban nem katonai igények alapján. Szükséges sugárhajtású gyakorló repülőgép, ebből 4-6 darab kielégített volna a Honvédség feladatait, de ebből nyolc lett. A felderítő változat négy darabja nem is létezik, hiszen egy beépített lokátor nélküli, passzív és aktív ellentevékenység rendszerrel sem felszerelt, kifejezetten gyakorló kiképző feladatra tervezett repülőgépet kéne felderítő feladatra átalakítani, aminek még megfelelő felderítő konténere sincs, ráadásul teljesítménye jócskán elmarad még az Aero előző gyártmányától az L-159 ALCA gyakorló és könnyű csapásmérő repülőgépekétől. Reméljük az négy felderítő változat a választások után anulálva lesz és ha már repülés akkor a Gripen programba kerüljön a pénz, hiszen a harci típusunk fegyverzete komoly hiányosságokkal küzd. Légiharc rakétákből sem az AIM-120C5 látóhatáron túli sem a modern Iris-T közelharc rakétákból sincs egyetlen javadalmazásnyi sem a repülőgépekhez. Ez annyit jelent, hogy még annyi rakéta sincs, amellyel egyidőben egyetlen bevetésre fel lehetne függeszteni a repülőgépekre összes függesztőpontjára. Az elavult AIM-9L-1 Sidewinder rakéták békeidős légirendszeti feladatokra alkalmasak, de például a Baltikumi misszióra már erősen korlátozottan felelnek meg, és mégis ezekkel voltak felszerelve a Gripenek fele, mert az Iris-T nem állt elegendő mennyiségben rendelkezésre.

A 2025-ös Légiparádé mellett a budapesti Városligetben a Kós Károly sétányon kiállításra került szárazföldi eszközök és légvédelmi rakétarendszerek között a SAAB Gripen makettje is helyett kapott. Nos a függesztett fegyvermakettek közül sem az MDBA Meteor nagy hatótávolságú légiharc rakétára, sem a Taurus robotrepülőgépekre remény sincs, hogy beszerzésre kerüljenek a jelen kormányzati ciklusban, de véleményem szerint a választások után sem.

531821850_3982610511991649_106683675855953608_n.jpg

  • A kiállított SAAB JAS-39C makett, rajta MDBA Meteor légiharc rakéta és Taurus robotrepüőgép. Egyiket se fogjuk valószínűleg beszerezni.

dsc_6540m.jpg

  • H225M forgószárnyasok.

A Légiparádét befolyásolta, hogy a JAS-39 Gripenek korlátozott mennyisége miatt a tavalyinál kevesebb repült a főváros légterében, hiszen négy-öt JAS-39 a Baltikumban van és a honi fegyveres készenléti szolgálat is 2+1 harci repülőgéppel ad szolgálatot, hiszen hazánk mellett Szlovákia, Horvátország és Szlovénia légterét is védjük. A díszelgésre tehát elfogytak a repülőgépek és a pilóták is. A Helikopteres fegyvernem is bár modern technikával látta el a Zrínyi haderőfejlesztési program, de a kiképzés még koránt sem ért végett, valamint az infrastruktúrális beruházások késve indulása komolyan veszélyeztette a szupportot, a javítási karbantartási munkálatokat.

dsc_6707m_2.jpg

  • Mi-17 vezérhelikoptert két Mi-24 harci forgószárnyas követi. Ez maradt az Orosz technikából. 

dsc_6722m_2.jpg

  • H225M közepes szállító helikopterek a Mi-17 feladatainak nagy részét átvették.

A 20 darab H145M könnyű többcélú (multipourpose) helikopterből humán faktor többszörös hibája miatt egyet személyzettel elvesztettünk, maradt 19 példány. Ezek negyedét a szárazföldi csapatok légi támogatására jelöltek ki a szervezők és a HForce fegyverrendszereiből beszerzésre került öt kit, amely Nexter MC621 20mm-es gépágyús és Thales FZ231 típuső 70mm-es 12 darab nem irányított rakétát indítható konténereket, valamint passzív és aktív ellentevékenység rendszert tartalmaz. Például infracsapda szórókat. A rakétákat, amelyből egy része lézeres vezérlésű 70mm-es lett volna a kormány takarékosságból nem szerezte be, gyakorlatilag magyar helikopter még nem indított nemzeti keretek között rakétát. A helikopterekhez 7,62mm-es FMAG belga géppuska állványokat is beszereztek "doorgunner" vagyis oldalajtós lövészetre, amely azonban nem pótolja a hiányzó fegyverzetet. A tervek között szerepelt az izraeli Spike páncéltörő rakéta család LR2 változatának rendszeresítésre, de az ER2 variáns sem lett volna rossz. Az integráció elhúzódása és magyar beszerzés problémái miatt egyetlen páncéltörő rakétánk sincs.

dsc_6409m_2.jpg

  • H145M kötelék a Duna vonalában 

dsc_6534m.jpg

  • A H225M kötelék Budapest felett.

A H225M helikopterek teljes számban megérkeztek. A "Caracal" forgószárnyasok közül szintén vannak a különleges műveleti erők számára HForce fegyverrendszerekkel felszerelhető változatok, de itt is kimerül a kitt a nem irányított rakétákban és gépágyú konténerekben. Rakéta ezekhez sincs.

Még szolgálatban állnak minimális számban a Mi-17 közepes szállító és a Mi-24P harci helikopterek. Az orosz relációjú eszközöket feladattól függően nem váltják ki az Airbus forgószárnyasok. Az biztos, hogy a Mi-24 gépágyukon kívül csak kétes használhatóságú Sz-5 nem irányított rakétákkal rendelkezünk, páncéltörő irányított rakéták már nem állnak rendelkezésre, még Honvédségünk nem szerzett be utánpótlást. Ne feledjük el a MiHu-k sírját Csádba ásták volna, oda vitték volna minimális fegyverzettel a kontingens légi támogatására. Nos a misszió megbukott - és reméljük magyar katonák nagyobb számban nem is kerülnek az afrikai országba, a kormány kalandorpolitikájának részeként.

Nos ezek után mit láthattunk. A fenti problémák ellenére egy háromnegyed órás repülőünnepet. Három JAS-39 Gripen "smokewinderekkel" való áthúzását a Kossuth tér felett, majd többszöri áthúzását a Duna felett. Az egyik. csapatszállító Airbus A-319-112 repülőgépet, valamint Dassault Falcon7x VIP szállító repülőgépet két Griff társaságában. A KC-390 Portugáliából visszaérkezett példányát, és a háromból egyetlen L-39NG Skyfox átrepülését. (a másik kettő miért nem repült??) Három Zlin alapfokú gyakorló repülőgép átrepülését. A helikopteres erők hat H145M és három H225M helikopterét valamint egy Mi-17+kettő Mi-24 helikopteres kötelékeket. AS.350B. Ecureuil könnyűhelikoptert. Szóló repüléseket a H145M és H225M látványos bemutatója fémjelezte. Aztán a két Airbus Helicopters típusból 3-3 példány mutotta be néhány percig a Duna felett a Parlament elött alakzatváltásokat, majd az oszolj után a 17-es oldalszámú H145M kilőtte infracsapda készletét.

dsc_6295m.jpg

  • A Zlin alapfokú oktató és gyakorló valamint futár repülőgépek magas kihasználtsági fokkal repülnek. 

dsc_6675m.jpg

  • Az A319-es mindkét példányát repültem többször. Nem VIP, hanem ténylegesen mint egy fapados a belső elrendezése, két sor első osztályú hellyel.. 

dsc_6321m.jpg

  • A H145M kötelék felett az Airbus A309-es 

dsc_6382m_1.jpg

  • Alul az AS.350B Ecureuil volt mentőhelikopter és egy Zlin, felettük H225M kötelék. 

dsc_6462m.jpg

  • A KC-390 rámpás szállító repülőgép a közeljövőben újabb testvérével áll rendszerben majd Honvédségünknél.

Sajnos betegségem miatt nem tudtam részt venni sem a próbákon, sem az ünnepségen, ezért csak távolról lakásom erkélyéről készítettem némi képanyagot. Remélem jövőre már ismét meg tudom fotózni a Légiparádét.

536267884_759110040182745_3734113255808285234_n.jpg

  • Egy L-39NG kép.. (forrás: facebook)

m-536284506_1594118475275457_2630519033976743225_n.jpg

  • JAS-39 kötelék (forrás: facebook LHSN) 

Néhány oldalszám:  A JAS-39 harci repülőgépek  közül a 31, 35,36 és 39-es repült Budapesten a 605-ös Airbus A319 és a 606 Facon7x valamint a 610-es KC-390 társaságában. Repült a 142-es L-39NG is.

A Zlin kiképző repülőgépek közül 24, 26, 28 oldalszámú mellett még volt egy de azt nem tudtam leolvasni.

Helikoptereink közül a 102-oldalszámú AS.350B, a 01,02,04,05 17,és 19 oldalszámú H145M repült, ezekből a 17-es infracsapdázott. A H225M-eket a 75,79 és 84-es képviselte. A 702-es Mi-17-est két Mi-24 kísérte, a 335-ös

Ez a Légiparádé a polgárok részére sokat jelentett, hiszen láthattak nagysebességű repülőgépeket, mozgékony helikoptereket, infracsapdákat, csíkokat húzó Gripeneket. Akik jobban ismerik a katonai repülést, azok látták, hogy komoly feladatok állnak a Honvédség légjáró csapatai számára a jelenben és a jövőben is.

Eközben Riga felett...

m-534868891_1198849122280111_8017988513972389402_n.jpg

  • Magyar és Svéd JAS-39 Gripenek B-1b hadászati bombázókat kísértek díszelgő repülésen.

m-536275426_785281210690172_9200573989558148691_n.jpg

  • Az egyik magyar Griff közel a B-1b (Boone) bombázóhoz..