Amikor nem csak szúnyogok voltak a levegőben - Éjszakai Szpotternap a Helikopterbázison

Szerdán, június 23-án indult a Szpotternap második Etap-ja. A Helikopterbázis éjszakai fotózásra hívó második napi eseménye, este 9-kor indult. A kezdőpont a IMO volt, ahol a fotós társaság négyötöde azonos volt az első napos társasággal. Akik itt voltak most, azok egy része profi vagy hobby repülőfényképész volt, de a repülés és a katonai szaklapoknál dolgozó kollégák is részt vettek az eseményen.
Dr. Koller József phd. dandártábornok, a bázisparancsok kezdte a briefinget, a program ismertetésével, majd az éjjellátó berendezésekről kaptunk rövid előadást. Igen a Honvédség megbízott mindenkiben és 9000 dolláros NVG-t adott kezünkbe az események nyomon követésére és ezeket esetleges dokumentálásra is lehetett használni.

- Dr. Koller József dandártábornok, a Helikopterbázis parancsnoka ismerteti az éjszakai repülés programját. A nappali és az éjszakai repülést is megtekintette, és végigcsinálta a szpotterekkel.

- A program ismertetését vizuális bemutató is támogatta.

- Az airtaxi az indulás utáni kigurulást, a RWY a "runway" vagy felszállópálya rövidítése.

- A MiHU programja.

- A JTAC-ok repülésirányítók által vezérelt éjszakai CAS (közeli léigtámogatás) " forgatókönyve"

- Éjjellátó eszközök

- A monokuláris éjjellátó adatai

- A binokuláris éjjellátó adatai.
Az IMO-ból a Lima állóhelyre vitt közös buszunk, amelyen mindenkinek jutott hideg víz is. A szúnyogok is vártak mindenkit szeretettel és csapatosan. Igazából rá kellett jönni, hogy reklámok ide-oda, ha egy szúnyog éhes, és az ember izzad, akkor kenheti magát akármivel. A konklúzió is megvolt. Amennyiben a forró betonon tartózkodtunk (este fél 21.30-tól cca. 22.30-ig) akkor ott nem voltak, de az akár 3-4cm-es fűben is tömegesen tartózkodtak és repültek rá az emberre.
De nem csak szúnyogok voltak a levegőben. A kiképzési repülés délután és este is zajlott. Mi-17, Mi-24 és H145M helikopterek repültek, függeszkedtek az égben.

- Este 19.30 környékén még a pályavégen készített fotó a 17-es oldalszámú H145M-ről.

- Nem volt szerencsém a hold előtti repülő légijárműs képekkel.

- A 16-os lajstromszámú H145M is bázisára igyekszik.

- A Mi-24 "fű alatti" repülése.

- A 720-as lajstromszámú Mi-24V gyári száma: 220720. 1985-től szolgálja hazánkat. A két nagyjavított "V" változat egyike. A nyolc darab MiHU közül hat Mi-24P verzió. Eredeti tervek szerint 12 darab, tehát teljes század lett volna nagyjavítva, minimális modernizációval, de végül négy darab "V" a változó katonai- és gazdasági-politikai prioritások miatt már nem került kiszállításra. A JakB-12,7mm-es géppuska forgatható ellentétben a GS-30-2K gépágyúktól, ahol magával a helikopter testtel kell "célratartani" a tűzfegyvert.
A szpotterek három repülőeszköz, egy-egy H145M és Mi-24V helikopter valamint egy Zlin242L kiképző repülőgép esti műszaki előkészítését, majd kiképző repülését nézhették meg. A H145M kutató-mentő konfigurációban 30 és 90 méter magasból kiemeléseket hajtottak végre. A MiHu pedig JTAC által irányítva egy tehergépjármű ellen hajtott végre szimulált lövészetet.

- A 15-ös lajstromszámú H145M. Az alváltozat gyári elnevezése BH117D-2m, gyártási száma 20336. Tavalyi évben állt szolgálatba hazánkban. Az első német lajstromszáma: D-HCBV volt.

- A kutató-mentő konfiguráció fontos része a kereső fényszóró és a csörlő

- A Mihu két darab Izotov TV3-117A gázturbinája is dübörög.Az irányfények is bekapcsolódtak.

- A Zlin 242L motorja még pihen, de helyzetjelző fény már ellenőrzés alatt.

- Most már a MTV-9-B-C / C-188-18 három tollú kompozit légcsavar felpörög.

- A 24-es lajstromszámú Zlin 242L repülőgép gyári száma: 0845. Az előző cseh lajstromjelzése OK-0845 volt. A repülőgép 2020 óta áll rendszerben haderőnknél.

- Az irányfények a H145M helikopternél is égnek. A hajózók az utolsó ellenőrzéseket végzik.

- Lassan felszállása kész a H145M

- Az utolsó pillanatok az állóhelyen a feladat megkezdése előtt.

- A levegőben lassan repült át a fotósok előtt a forgószárnyas.

- A kutató-mentő keresőfények is bekapcsolva.

- Emelkedőben..


A csörlő jóval nagyobb teherbírású, mint a Mi-17-nél rendszeresített 150 kg emelésére alkalmas berendezés.

- Kutató-mentő (SAR) feladatnál is csak két fő repül. A fedélzeti operátor csörlő kezelését, a kereső fényszórót, a szenzortorony és az egyéb rendszerek kezelését végzi, a pilóta utasításának megfelelően.

- A csörlőt maximálisan 90 méter magasságból lehet használni, egy illetve két fő emelésére. A bemutatón maximálisan ki is használták a 90 métert.

- TrakkaBeam A800 kereső fényszóróba nézni retinasérülést okozhat. Erről külön oktatás is volt az IMO-ban.

- A Mi-24V rotorlapátjain bekapcsolták a irányjelző lámpákat. Az új változatú rotorlapátokon ezek már LED-es kivételűek.

- A Mi-24V irányfényei is bekapcsolva. Lassan megkezdi a taxizást a kifutópályára.

- A levegőben a Mihu

- Nagy sebességű áthúzás közben.

- Nehéz fotózni a NVG berendezésen keresztül. (Illetve kell gyakorolni). A JTAC katonák láthatóak a képen, némi média jelenléttel megfűszerezve,

- A MiHU levegő-föld támadás (attack) után elhúz a JTAC feje felett.
A kiképző repülések után visszatértünk az IMO-ba, ahol megbeszéltük a tapasztalatokat. A Bázis parancsnoksága külön kérte a visszajelzéseket, hogy később a rendszeresnek tervezett ilyen eseményeket még tartalmasabbra és jobbra meg tudja szervezni. Végigvakarva a csípéseket és hideg vizet kortyolgatva távoztunk a bázisról.
A Blogger köszöni az illetékeseknek a két eseményen való részvételi lehetőséget.