Az első KC-390 csapatszállító repülőgép megérkezett a Magyar Légierő állományába 2024.

458471519_10228638318595423_454040373666397251_n.jpg

2020. januárban először a brazil gyártó honlapján jelent meg, hogy hazánk kettő darab KC-390 Milleneum típusú csapatszállító repülőgépe (hazai nomenklatúra szerint „rámpás csapatszállító repülőgépet” szerez be az Embrear cégcsoporttól. A deal részét képezi a pilóták képzése és a légi utántöltésre alkalmas repülőgépek karbantartása is. A megrendelést a Magyar Kormány novemberben írta alá.

1532512175_52.jpg

  • A 2018. évi RIAT-on már már Európában is bemutatkozott a KC-390. A Fairfordi látogatás után elindultak az exportsiker irányába.

A két KC-390-es 2023-ban és 2024-ben érkezik meg a magyar légierőhöz, ezek lesznek a világon az első olyan példányok, amelyek fedélzetén intenzív egészségügyi ellátásra is lesz lehetőség

A gyártó tartotta ígéretét és az első példány véglegesen szeptember 5-én érkezett meg a támaszpontjára.

459029299_950291460456641_3744522599076365303_n.jpg

  • Kecskeméti JAS-39 harci repülőgépek kísérik az első beérkező KC-390-est. (Berta László felvétele)

458511182_10228638318635424_7887664810920456382_n.jpg

  • Az új típust szokás szerint a tűzoltók is fogadják (Berta László felvétele)

458488494_10228638319275440_3300832431419293006_n.jpg

  • A magyar és brazil zászló az átadási ünnepségen (Berta László felvétele) 

A repülőgép a szállító kategóriában komoly exportsikereket tudhat már magáénak. A világpiac az orosz és kínai gyártók repülőgépeitől eltekintve kevés gyártót és típust számlál. Az amerikai C-17 Globemaster III. repülőgépek gyártásának leállítása óta, az újvilág csak a Lockheed-Martin C-130 folyamatosan modernizált utolsó változatait kínálja. Európa az A400M szállító repülőgépeket szállítja a megrendelőknek. A piaci résbe köszönt be az Embraer a KC-390 típussal. Eddig már hét ország választotta a légiflottájába a típust. Portugália öt, Hollandia öt, Ausztria négy, Csh Köztársaság és Magyarország kettő-kettő darabot rendelt. Dél-Korea megrendelt darabszáma jelenleg még nem nyilvános.

1532512175_55.jpg

  • A KC-390-es "kompakt" szállító repülőgép. Ez a példány a Brazil Légierő állományába tartozott.

A KC-390-es a gyártó szerint a közepes szállítógépek között a legalacsonyabb üzemeltetési költségekkel bíró, és a legszélesebb körben alkalmazható repülőgép. Ez részben a vállalat kereskedelmi típusaitól átvett fejlesztési módszereknek, részben az alapkoncepciónak köszönhető, ebben a kategóriában ugyanis inkább a turbó-légcsavaros meghajtás számít elterjedtnek – ilyen például a négyhajtóműves Lockheed C-130-as.

458367676_10228637402532522_2520770631063725885_n.jpg

  • Az első magyar rámpás csapatszállító KC-390-es új felvarró is dukált (Berta László felvétele)

Hozzá kell tenni azonban, hogy ennek ellenére az egyik legdrágább repülőgép a csapatszállító piacon. Ugyanakkor a beszerzése nem kidobott pénz, mivel sokoldalú képességei, hatótávolsága és gazdaságos üzemeltethetősége (utóbbiról még csak kalkulációk és minimális információ áll rendelkezésre) miatt szükséges olyan országoknak, mint hazánk, amely az elavult Anotonov AN-26 szállítórepülőgépek kivonása után nem rendelkezett olyan katonai teherszállító repülőgéppel, amellyel eszközöket, berendezéseket és járműveket is szállíthatott. A HAW keretében repülő C-17 Globemaster III. repülőgépből hazánk 60 órányi éves kerettel gazdálkodhat, tehát nagyon fontos eleme a légi szállításnak, de nem helyettesítheti a nemzeti haderő állományába tartozó teherszállító repülőgépeket.

A brazil gép kettő, IAE V2500-E5 magas kétáramúságú sugárhajtóművel repült, amely azonos az Airbus A320CEO gépek erőforrásaival. Az üzemanyag-takarékos hajtóműveknek és a sárkányszerkezet korszerű aerodinamikai kialakításának köszönhetően a KC-390-es hatótávolsága teljes terheléssel 2100, üresen pedig 6130 kilométer, ami a raktérben elhelyezett póttartályokkal 8500 kilométerre növelhető.

embraer_kc390_v2500_nacelle.jpg

  • Az IAE V2500-E5 hajtómű. Maximális teljesítménye 132 kN. (forrás: Wikipedia)

Az Embraer számításai szerint két 2500 kilométerre fekvő reptér között a minimális üzemelési feltételek - füves, homokos, hóval vagy jéggel borított futópálya - megléte esetén hat KC-390 repülőgéppel mindössze két nap alatt ezer embert, és 500 tonna rakományt képes átszállítani. Ez 40%-kal jobb érték, mint egy turbólégcsavaros vetélytárs esetében, és alkalmassá teszi a típust gyors reagálású alakulatok támogatására is.

Emellett a sérült katonák vagy civilek harctéri evakuálására, ún. medevac missziók végrehajtására is alkalmas, a raktérbe 74 betegágy rögzíthető, a sérültekkel pedig még nyolc szakképzett kísérő, orvos vagy betegápoló is utazhat.

A könnyű és gyors konfigurációváltást a teljes géptörzsön végig futó multifunkciós rakománykezelő rendszer (CHS) teszi lehetővé, amelyet a ki- és berakodás során a rakománykezelő saját, a törzs elejében elhelyezett munkaállomásról irányíthat.

A KC-390 lokátora az időjárási felderítési adatok mellett korlátozottan alkalmas ellenséges egységek levegőben vagy földön történő felderítésére, illetve navigációs célokra is korlátozottan alkalmas, a lézer -és lokátor besugárzás, valamint a rakéta előrejelző szenzorok pedig a közeledő lövedékek útjából való kitéréshez, vagy az eltérítő csapdák alkalmazásához adnak segítséget a pilótáknak.

A rakományok pontos célba juttatásához pedig Számítógépes Dobópont Követés (CCDP) áll rendelkezésre, amely az aktuális repülési magasságot és az időjárási körülményeket is figyelembe véve számítja ki az ejtőernyősök, vagy a rakomány kidobásához legideálisabb pontot.

A KC-390-es a modern harctéri követelményeknek megfelelően nappal és éjszaka egyaránt fel tudja mutatni, mivel a gép teljes belső tere kompatibilis éjjellátó berendezéssel.

kc-390_cockpit.png

  • Manapság már egy katonai szállító repülőgép is képernyős pilótafülkével rendelkezik.. (forrás: wikipedia)

Fontos, hogy a repülőgép légi utántöltésre is alkalmas, tehát a JAS-39 Gripen harci repülőgépeket és esetleges utódjait is képes tankolni a levegőben. Ezt a képességet a csehek és az érdeklődő svédek is valószínűleg kamatoztatni fogják.

refueling_c390_millennium.jpg

  • Kettő KC-390-es is tudja egymás tölteni. (forrás: Wikipedia)

Sajnos a Blogger bár kapott meghívást, de nem tudott elmenni a fogadó ünnepségre, mivel azt az érkezés előtt szeptember 4-én küldte meg a Honvédség, viszont az Ausztriai Air Power 24 repülőnapokra a lefoglalt szállásokat már nem lehetett megváltoztatni. Nem maradtam KC-390 nélkül, de sajnos ez nem magyar példány volt, hanem a Brazil Légierő állományába lévő egyik példány repült át statikus kiállításra Zeltwegbe.

dsc_2158m.jpg

  • A Zeltwegben járta Brazil példány 

dsc_2176m_1.jpg

  • A KC-390-es kiváló választás volt a jelenlegi szállító repülőgép piacot figyelembe véve.

Örüljünk, hogy a szállító légierőnk ismét erősödött, új típust állíthat rendszerbe. A beszerzés során egyébként felmerült, a szakemberek által, hogy három repülőgépre lenne szükség, de a politika csak kettő pénzügyi fedezetét biztosította. A két darabos flotta nehezíti ugyan az üzemeltetést, hiszen karbantartási és javítási időre is szükség van az üzemeltetéshez, ezért optimális a három repülőgépen megoldás, mert egy példány javítása, karbantartása alatt is két üzemképes repülőgép képezné a flotta állományát, és esetleges probléma, hiba előfordulása esetén is maradna üzemképes tartalék repülőgép.

A fontos, hogy a KC-390, jött látott, és reméljük győzött!

embraer-kc390-millennium-magyarorszag-magyar-honvedseg2.jpg