Hollandia páncélostörténelme - Cavaleriemuseum Amersfoort

cimer_1.JPGHollandia nem a páncélos-hadviseléséről híres. Az első világháborút semlegesként háborús károk nélkül élték túl. A második világháborút azonban már nem tudták kívülállóként végigélni, Németország 1940. május 10-n lerohanta az országot.

A hollandok felismerték a sűrűn lakott, sík országban a páncélosok szükségességét, annak ellenére, hogy a mocsaras területein gátak megnyitásával eredményesen lehetett zavarni a gépesített egységek mozgását. A holland kormány 110 könnyű és 36 közepes modern páncélost akart beszerezni Franciaországból, de egy Renault FT harckocsi érkezett meg a háború kitöréséig amihez egyetlen vezető volt kiképezve. A Hollandok ezért harcjárművek tekintetében összesen 39 páncélautóval és öt tankettával (kisharckocsival) voltak felszerelve.

 m36.JPG

m3x.JPG

  • M36 és M38 páncélozott járművek. Svéd jelzésük L180, L181. A típusból közel 200 darab készült és nagyrészt Hollandiának gyártották. A gépágyú 20mm-es Madsen, vagy 37mm-es Bofors volt és másodlagos fegyverzetként egy 7,92mm-es géppuskával is ellátták Őket. (forrás: landverkm38.nl)

_1013230.JPG

  • Landsverk M38 páncélgépkocsi. Érdekesség, hogy 1929-től egy német tervező Otto Merker tervezte a svéd páncélautókat, közte ezt a típust is. A közel 7 tonnás járművek 80km/órás sebességre voltak maximum képesek. Lövegükkel a Panzer I-II harckocsikat is kilőhették.

pk1.JPG

  • Ritmeester J.L. Bruinier a 2. páncélautó század parancsnoka volt 1940-ben.

A Landsverk M36 és M38 páncélgépkocsikból egy-egy századot hoztak létre, és egy tucat DAF M39 korszerűbb páncélautót is szolgálatba állítottak, de ezek közül soknak még a fő fegyverzetét sem szerelték be a háború kezdetén. Az öt tanketta sem egy ütőképes típus volt, mert a Holland Királyi Tüzérség Carden-Loyd Mk VI lánctalpasokat vontatónak használták.

_1013238.JPG

  • Universal Carrier Mk.II - Bren Gun Carrier, (brit gyártású kisharckocsi,(tanketta). Több változatban gyártották, például vontatónak, felderítő járműnek és csapatszállítónak is.1934-1960 között gyártották sok változatban. A harceszköz nem volt más, mint egy lánctalpas páncélozott fémdoboz. A nagyon zajos motor a közepén a vezető és a géppuskakezelő között kapott helyett. A sok változat között még 87,6mm-es ágyúval felfegyverzett járműveket is készítettek.

Páncéltörő fegyverekkel sem álltak jól a hollandok, bár Böhler 47mm-es L/39 lövegükből 386 darab állt hadrendbe, ezek megfelelőek voltak az akkori német IV típusú Panzerkampfwagen kivételével a többi tank kilövésére.

_1013232.JPG

  • A 47mm-es Böhler PAG páncéltörő löveg volt az egyetlen, amelyet kifejezetten harckocsik ellen fejlesztettek ki.

Dél-Hollandiát gyorsan megszállta a Wehrmacht, de az ország közép és északi részén megállították a németeket, nyugaton pedig az Luftwaffe ejtőernyős alakulatainak okoztak komoly veszteséget. Rotterdamnál a Maas folyó átkelőjénél ismét feltartoztatták a német előrenyomulást, ezért a német Heinkel H-111 bombázórepülőgépeket Rotterdam elleni terrorbombázásra küldték. A belváros elpusztult, 900-an meghaltak 78ezren hajléktalanná váltak.  Németország megüzente a hollandoknak, hogy a következő hasonló támadás célpontja Utrecht lesz, ezért a kormány május 15-én kapitulált. Zeeland szigetén, francia csapatok támogatásával egy rövid ideig még tartott az ellenállás. A királyi család, Angliába, majd Kanadába menekült. A hollandok közel 10ezer katonát veszettek a polgári lakosság mellett a harcokban.

A háború későbbi éveiben megalakult az ellenállási mozgalom, ugyanakkor a németalföldiek egy része szimpatizált a németekkel és több ezren jelentkeztek a német haderő szolgálatába, ahol a Waffen SS külön páncéloshadosztályában harcoltak a háború végéig.

A Holland gyarmatbirodalom nem állt a tengelyhatalmak oldalára és 1941. december 8-án a Pearl Harbour elleni támadás után, hadat üzent Japánnak. A japánok január elején megtámadták Holland Kelet-Indiát, az egyesült Brit-Amerikai-Holland flotta vereséget szenvedett a Jáva tengeren és néhány kisebb hajóegység kivételével megsemmisült. A gyarmati hadsereg március 8-án tette le a fegyvert. A túlélő európaiak internálták, vagy fogolytáborokba kerültek.

Az anyaország katonai erejének kis része Angliába, Kelet Indiai haderő pedig Ausztráliába vonult vissza és folytatta a harcot.  Angliában a Légierő több százada is harcolt a RAF parancsnoksága alatt országuk megszállása után. 1942-ben létrejött az Irén Hercegnő dandár gépesített gyalogos alakulat volt. Ők részt vettek az Overlord hadműveletben is. Az egység több alkalommal saját vérei, holland SS önkéntesek a Ladstorm Nederland katonái ellen harcolt. A dandár három motorizált gyalogosszázadól, egy felderítő és egy tüzérszakaszból valamint kisegítő egységekből állt.

3163120726101628g.jpg

  •  Az Irén Hercegnő holland gépesített katonái brit egyenruhát viseltek, megkülönböztető jelzésük volt jelvény.

2854120726102307g.jpg

  • Az Irén Hercegnő dandár katonái Hollandiában. A katonák egy Bren Carrier (Universal Carrier) tanketta kezelői

iwm-b-10050-loyd-carrier-19440918.jpg

  • Szintén hollandok és szintén Universal Carrier,(Bren Carrier). Itt már terepen harciasabban, sisakban láthatóak. A tanketta oldalán Limburg felirat látható. Limburg hercegség Németalföld egyik tartománya.

A normandiai partaszállás után a szövetségesek megindultak a Holland határ felé, ahol azonban az utánpótlási vonalak hosszúsága miatt megtorpant az előrenyomulás. A teljesen elhibázott Market-Garden kombinált légideszant és szárazföldi hadművelet kudarcba fulladt. A hadműveletben reguláris németalföldi alakulatok, is részt vettek. Az ország egy része felszabadult, azonban a brit-amerikai-lengyel erők nem tudták elfoglalni az Arnhemi hidat így a háború vége és az ország teljes felszabadulása kudarcot vallott.

_1013233.JPG

  • Egy német Goliath vezetékes távírányítású bombahordó tank. Hivatalos neve:Leichter Ladungsträger Három változatban (két benzines és egy elektromos meghajtású) gyártották. 7564 darab készült belőlük. A harcban a fedezékben lévő harcos távolról irányítva az ellenséges jármű alá irányította volna, és ott felrobbantja 60kg tömegű robbanószert. Gyakorlatilag egy mozgatható akna. A 9,7km sebességgel mozgó lassú járművet gyakorlatban a legtöbb esetben vagy kilőtték, vagy a távirányító kábel tekeredett bele valamilyen akadályba, illetve a kezelő nem tudta az ellenséges jármű alá irányítani.

_1013235.JPG

  • GMC 4x4 Otter I. páncélgépkocsi. Az  Otter könnyű páncélozott felderítő gépkocsikat Kanada gyártotta a második világháború alatt. A gyártás a R.A.C a General Motors helyi gyára végezte. A három fős személyzetű gépjárműből mintegy 1000 darabot gyártottak 1942-45 között. Az Ontario-i gyárban. Hollandia a második világháború után az indonéz felkelők ellen is bevetette a 7,62mm-es géppuskával, vagy 20mm-es gépágyúval felfegyverezhető páncélautót.

iwm-na-7854-otter-lrc-grazzanise-194310.jpg

  • Olaszországban egy Bailey típusú hadi-hídon kell át egy Otter páncélos felderítőjármű (forrás: Wikipedia)

_1013234.JPG

  • GMC 15 CWT páncélgépjármű és másik kanadai termék. 1943-45 között 3961 darabot készítettek belőle. A háború vége után Belgium, Görögország, Dánia és Hollandia is szolgálatba állította a két fő személyzetet és nyolc katonát szállítani képes, műúton 65km/órás sebességgel mozgatható járművet. Talán a modern APC-k egyik régi előfutárának is tekinthető ez a jármű.

1944. decemberre a szövetségesek elfoglalták Zeelandot, és megnyílt Anterwerpen kikötője is. Az első kanadai hadsereg azonban 1944-ben a Maas vonalán csak megtartotta a frontot támadást nem kísérelt meg, így Hollandia többi része csak 1945 tavasszal szabadult fel. A németek az Market-Garden után elzárták az élelmiszer ellátást, és a településeken a hollandok éheztek, nagyon sokan éhenhaltak. 1946. februárban a kanadai csapatok, holland erők segítségével áttörtétek a Siegfried vonalat és márciusra elérték a Rajnát. Április 16-án felszabadult Arnhem, április 27-én a hollandiai német erők ideiglenes fegyverszünetet kötöttek, május 5-én feltétel nélkül megadták magukat.

Hollandia 1840 km2 határmenti német területet annektált volna, de az 1949-es londoni konferencia végül 69 km2 területet adott át Hollandiának. 1946-ban Hollandia a Fekete Tulipán művelet keretében a német ajkú lakosságot ki akarta telepíteni az országból, végül a németajkú lakosság mintegy 15%-át, 3961 embert űztek ki Németországba.

A hollandok 1963-ban a 69km2-es "hadizsákmányt" egy 3 km2-es domb kivételével visszaadták a Német Szövetségi Köztársaságnak.

Hollandia a második világháború után szinte azonnal új háborúban keveredett, ezúttal a Kelet-Indiai gyarmatainak függetlenségért harcoló népeivel Indonéziában. Ezért a hazai haderő fejlesztését elhanyagolták, páncélos erőknek például a Kanadai szövetségesektől kaptak leharcolt felesleges RAM közepes harckocsikat, amelyek a M4 Sherman licenc gyártott, módosított változatai voltak. 1949-ben Bernard Montgomery tábornok a holland királyi hadsereget harcra alkalmatlannak ítélte.

collectie_tropenmuseum_militaire_kolonne_tijdens_de_eerste_politionele_actie_tmnr_10029134.jpg

  • Egy holland menetoszlop Indonéziában. A katonákon félig-meddig nyári/trópusi felszerelés, mint látható páncélozott járművek egy GMC-15-ös szállító járművön kívül nincsenek az oszlopban. (forrás: wikipedia)

_1013243.JPG

  • Amerikai gyártású Staghound T17 E1 páncélautó. A Chevrolet által gyártott páncélgépkocsit hét változatban gyártották a második világháború alatt. 4094 darab épült belőlük és 1941-1980 között álltak hadrendbe a páncélgépkocsik 26 ország, köztük Hollandia haderejében. A maximum 90km/órás sebességű 13 tonnás járművek tornyába általában 37mm-es M6 gépágyú volt, másodlagos fegyverzetként 2-3 darab 7.69mm-es géppuskával, de volt több tucat járművet 40m-es QF2 pounder (kétfontos) löveggel sőt, 75mm-es ágyúval felszereltek.

_1013257.JPG

  • Kanadai gyártású Ford Lynx Mk.II felderítő harcjármű. A Brit Daimler Scout Car (felderítő gépkocsi) kanadai licenc gyártott változata volt. A kanadai Ford 335 darabot készített belőle. A járműveket az Olasz, a Nyugat-Európai és a távol keleti hadszíntéren is alkalmazták, utóbbi helyen az indiai domínium haderői.

_1013259.JPG

  • Brit gyártású Humber Mk.II Scoutcar páncélozott felderítő harcjármű. Az 1942-től gyártott páncélautó két fős személyzettel közel 100 km/órás sebességgel tudott haladni műúton. 1952-ben a Ferrett páncélautó váltotta a brit hadseregben. A háború után a 4502 darabos gyártásból megmaradt járműveket tizenegy ország, köztük Hollandia is hadrendben tartotta.

_1013237_1.JPG

  • Amerikai gyártású Stuart M3/A1 könnyűharckocsi. A Honey (mézecske, kedves) becenevű könnyűpáncélos az első sikeres amerikai harckocsi volt. 1941-től gyártották 1944-ig. 23685 darabot készítettek belőle és szinten minden fronton bevetették. Ellenséges közepes és nehézharckocsik ellen nem sokat ért, de a könnyű harckocsikkal, páncélozott szállító járművekkel, rohamlövegekkel (oldalról és hátulról) elbánt. 37mm-es M2 páncéltörő ágyúval és három darab 7,92mm-es (30-as) géppuskával szerelték fel. Terepen 30, műúton 58 km/órás sebessége volt. Sok változata között volt, lángszórós, légvédelmi gépágyús és vontató is. Hibája a gyenge védelem, a viszonylag magas felépítés, és a benzinüzemű motor volt.

_1013240.JPG

  • Ram Mk.II. közepes harckocsi. A kanadai gyártású tankot a M4 Sherman alvázára építették saját toronnyal.A Ram-ot M4A5 néven is alkalmazták. Az első 55 darabot 2 fontos (pound) 40mm-es, a többit - köztük ezt a példányt is már 6 fontos (pound)  57mm-es löveggel szerelték fel. A brit löveg lőszerellátása a kanadai csapatoknál jobban megszervezhető volt, de német harckocsikkal szemben a Panzerkampfwagen IV. felett nem állta meg a helyét. 1941 és 1943 július között közel 2000 tankot építettek Montrealban. A háború után a hollandok is rendszerebe állították a kanadai tankokat.

Az 1950-es években a lemaradást amerikai pénzügyi támogatással pótolták. A modernebb felszerelés árának felét a tengerentúlról fizették. A hollandok azonban a szovjet támadások ellen a víz segítségét vették volna igénybe, például a Rajna mellékfolyóival áthatolhatatlan sármezőt akarta az IJsell-tó és a Ruhr vidék között létrehozni. A harckocsizó fegyvernem igényeit azonban megelőzte a Légierő és a haditengerészet fejlesztése. Az 1960-as években aztán a szárazföldiek is több ezer gépkocsit kapta, a hagyományos tűzerőt azonban hanyagolták, mert azonnali nukleáris háborút vizionáltak. A védelmi terveket az 1970-es évek elején módosították és a hagyományos erők, köztük a páncélos fegyvernem modernizálást, képességeinek erősítését tűzték ki célnak. Ennek eredményeként az 1980-as évek közepén a holland nehéz technika száma, közel megegyezett a britekével.

_1013208.JPG

  • A 43. harckocsizó battalion zászlaja. A battalion magyarul zászlóalj. A 43-asok is lovassági egység bázisán jöttek létre.

_1013197.JPG

  • 120mm-es FSDS-T lövedék metszete, amelyek Leopard2A4-A6 változatokhoz rendszeresítettek, mellette 105mm-es APFSDS lövedék az előd Leopard1(V) változathoz.

_1013246.JPG

  • A M113 egyik változata a múzeum épületében. Az M113 a világ egyik legelterjedtebb páncélozott szállító járműve volt. 1962-től több mint 80ezer darabot gyártottak, és erősen modernizált változatát jelenleg is több licencben építik.Hollandia is licencben 15 verzióban gyártotta. YPR-765 fő típusjelzéssel. Saját használatra 2000 példányt készítettek, de sok járművet exportra építettek, például Belgium, Egyiptom és Törökország részére.

_1013244.JPG

  • Francia gyártású világháború utáni az AMX-13/105. typ.2D könnyű harckocsi. A gall tervezők a mozgékonyságot és a tűzerőt előtérbe helyezték a típusnál a védelem másodlagos volt. A 105mm-es löveg a NATO standardnak felelt meg. A tankot a közel-keleti háborúkban arab oldalon vetették be, viszonylag sikertelenül.

_1013251.JPG

  • Amerikai M24 Chaffee könnyű harckocsi. Dél-Koreában teljesen alárendelt szerepet játszottak az Észak-Koreai T34/85 változatokkal szemben. Emlékezetes szereplésük volt a Battle fo Bulge (nálunk Halál 50 órája címen ismert)  amerikai filmben. A Chaffe-k az M4 Sherman-ok szerepét játszották.

_1013250.JPG

  • Brit gyártású nehézharckocsi a Centurion Mk.5/2. A 105mm-es löveggel felszerelt páncélost a második világháborús tapasztalatok alapján fejlesztették ki, és az Izraeliek kezében kiváló fegyvernek bizonyult a szovjet T34-55 sorozatú közepes, és az JSz nehéz harckocsik ellen.

_1013264.JPG

  • A Német gyártású Leopard 1 V (1A5) váltotta fel a Centuriont. A legoroszosabb nyugati tank volt. Sebessége és tűzereje jobb elsőbbséget élvezett a védettségnél. A T-64/72 sorozat megjelenése után elavult, mivel 105mm-es lövege elégtelen volt új típusú szovjet tankok távolról való  eliminálására. A 120mm-es változatot is elkészítették, de aztán inkább az MBT-70-utáni fejlesztésű a Leopard2 gyártása mellett döntöttek Németországban.

A Varsói szerződés feloszlása és a Szovjetunió felbomlása után a hollandok jelentősen csökkentették hadseregük és technikájuk számát. A sorozott katonákat teljesen a szerződéses katonák váltották fel és a nehéz páncélos technika helyett a könnyebb gyalogsági harcjárművek hadrendbe állítására helyeződött át a hangsúly.

 

_1013271.JPG

  • Az LGS Fennek páncélozott felderítő harcjármű napjainkban is hadrendben áll Németországban és Hollandiában.

A holland haderő a boszniai konfliktus során Szrebrenyica városánál ENSZ békefenntartó feladatot látott el. A holland csapatok „Dutchbat” 1995. januárban érkeztek, és ott a helyzet romlását figyelték meg. Az ENSZ erők utánpótlásai is csökkent, kezdtek kifogyni üzemanyagból, lőszerből, gyógyszerből és élelemből is. A 600 fős holland alakulat is kényszerűségből áttért a gyalogos járőrözésre, sőt a szabadságra hazaküldött katonákat nem engedték vissza, így 400 főre apadt létszámuk. A holland parlament nem szavazta meg harckocsik bevetését, így csak könnyű géppuskás páncélozott járműveket mozoghattak, amerikai gyártmányú tankelhárító fegyvereikről pedig kiderültek hogy hibásak. A Boszniai szerb erők vendettáját „lábhoz tett” fegyverrel nézték, sem erejük, sem indítatásuk nem volt beavatkozni. A visszavonuló bosnyák erők oszlopában egy holland katonát is repesztalálat ért, Ő volt egyetlen németalföldi áldozata a Szrebrenyicai mészárolásnak. Az eset nemzetközi felháborodást váltott ki, és a Wim Kok vezette holland kormány lemondásához vezetett.

1999-ben Hollandia a Koszovói biztonságot őrző NATO erőkhöz számos hajóval és repülőgéppel járult hozzá, és 2000 fős Leopard2 tankokkal is támogatott szárazföldi kontingenset is biztosított a KFOR erőkhöz.

leo2_1.jpg

  • A Németalföldiek utolsó harckocsijai a Leopard2A6 változatok voltak. Fénykorában 445 darab volt a Leo2-ből Hollandiának, Ezekből 330-at A5-re modernizáltak 1993-ban, majd közülük 299 A6-ra.2011-ben a holland védelmi minisztérium a páncélos fegyvernemet költségcsökkentési okokból kivonta a hadrendből, és a tankok nagy részét eladta Perunak és Finnországnak. 2019-ben rájöttek az illetékesek, hogy kiöntötték a kádból a gyermeket, és ezért jött létre a közös germán-holland harckocsiszázad Németországban, német magasabb-egység alá rendelve. (forrás: www.valaleriemuseum.nl)

Hollandia 2006-tól 2010-ig 2000 fős katonai egységet állomásoztatott Afganisztánban is a NATO ISAF parancsoksága alatt Uruzgan közelben.

A páncélos fegyvernem leépítése addig tartott, amíg az egyébként éppen korszerűsítés után lévő (napjainkban is első vonalbelinek számító) Leopard2A6NL harckocsikat kivonták és láncos technikaként csak a svéd gyártású CV9035NL gyalogsági harcjárművekből tartották meg 149 darabot a rendszerben. Mellettük 200 darab Boxer kerekes páncélozott harcjármű került a haderő állományába. Tartalékban van tárolva, 84 darab holland gyártmányú YPR-765 Páncélozott szállítójármű, amely gyakorlatilag az M113A1 németalföldi reinkarnációja.

Harctámogató egységek rendelkeznek néhány Leopard2 alvázra épített Bergepanzer 3 Büffel, AWV3 Kodiak műszaki harckocsival, és Leopard1 alvázra épített Bíber, és Leopard2 alvázra épített Leguan Panzerschnellbrücke, vagyis hídvető harckocsival.

A páncélos fegyvernem felszámolása túlzott volt, ezt később belátták és napjainkban a 414 Panzer Battalion 56 tankjából egy 16 Leopard2A6 harckocsiból álló közös német-holland századba 100 fős személyzetet adnak, bár a technika a Bundeswehr tulajdona.

A Cavalerie Múzeum a holland páncélos fegyvernem előbbiekben bemutatott történetét dolgozza fel. A múzeum anyaga és a kiállítás nem terjed ki a második világháborúban a Waffen SS holland egységek történetére és általuk használt technikák bemutatására.

Maga a Múzeum az Amesfoorti a Bernhard kaszárnyában kapott helyet, tehát katonai területen van, belépéskor külfölditől útlevelet kérnek, és akár meg is tagadhatják a belépést. A múzeum két kiállítási épületet kapott, és néhány harcjármű szabadtéren került bemutatásra.

_1013274.JPG

  • Az Amesfoorti múzeum bejárata.

_1013272.JPG

  • Sherman M4A3(105). Utóbbi a löveg űrméretét jelzi. A rövid cső azonban alacsony kezdősebességet adott a kilőtt lövedékeknek.

_1013273.JPG

  • Sherman M4A1E9. Bár a löveg azonos, a torony hátsó részén pót-lánctalp látható, valamint az homlokpáncélzat lekerekített.

_1013220_1.JPG

  • Centurion Mk.5/2 nehézharckocsi 105mm-es löveggel. A holland Centurionok 1965-ben érkeztek az országba infravörös távolságmérővel. Az Britek több változatban összesen 4423 darabot építettek az erős páncélzatú és fegyverzetű tankból. A németalföldi Centurionok M1919 Browning géppuskáit FN MAG-ra cserélték, de a többi felszerelés azonos volt a Brit Királynő harckocsiezredeinél szolgálató társaikkal. 1973-ban vonták ki a szolgálatból.

_1013224_1.JPG

  • Amerikai gyártmányú M113A1 lövészpáncélos. Külsőleg a holland gyártású YPR-765 családtól, amely az M113 licencváltozata, a főfegyverzet és a torony alakja különbözteti meg.

_1013277.JPG

  • Német gyártású Leopard1 V (1A5) harckocsi 105mm-es löveggel. Hollandia jelentős mennyiséget, 468 darabot tartott hadrendben. A műszaki és hídvető változatok (Biber és Leguan) jelenleg is szolgálatban állnak, ami nem is meglepetés, mert Németalföld a csatornák országa, a hidak alapfontosságuk a mozgékonysághoz.

A régi kaszárnya épületekben viszonylag csekély fény van, így fényképezni inkább állványról lehetett volna, azonban ez nem volt nálam.

mikor_1.JPG

Az első épület a Sint Jorisgebouw (Szent György) nevét viseli és kisebb kézifegyverek, egyenruhák, és makettek láthatóak benne. A második épület a Landsverkgebouw (Landsverk/lovasság) nevet viseli és az első páncélos járművektől közel napjainkig (pontosan 2011-ig) mutatja be a holland páncéloserők történetét. Van egy "E" épület is, azonban ez egy műhely, ahol a múzeumi tárgyakat, járműveket karbantartják.

_1013211.JPG

  • A páncélos fegyvernem elődjének tekintett lovasság. A képen 1800-as évek németalföldi könnyű lovasegységének egyenruhája látható.

_1013212.JPG

  •  Az 1800-as évek vége felé is rendelkezett lovassággal Hollandia

_1013205.JPG

  • Német Szövetségi Köztársaság 1992. felirat áll a zászlón, de egy huszár alakja a lobogón..

_1013217.JPG

  • Második világháborús  1944-45-ös évekbeli holland egység Willys Jeep-el, amerikai, brit egyenruhával a diorámában.

_1013202.JPG

  •  Az 1960-as évek harckocsizóinak öltözete Hollandiában.

_1013201.JPG

  • A jelenkor Holland gépesített egységeinek egyenruhája..

A múzeumba a belépés nem ingyenes, felnőtteknek 4EUR, gyermekeknek négy éves kortól 2 EUR belépti díjat kell fizetni. A hozzáálláshoz annyit, hogy mikor ott voltunk és látták a magyar útlevelünket, akkor ingyenesen mehettünk be.

A múzeum ottjártam után is fejlődik. Két harckocsit kaptak a brit bovingtoni harckocsimúzeumból, és a Páncélostermet is átalakították, sokkal világosabb és átláthatóbb lett.

Aki Hollandiában Amesfoort környékére téved, annak ajánlom a múzeum megtekintését.

cav_4173_resize.JPG

  • A brit bovingtoni múzeum által átadott Vickers Amstrong könnyű harckocsi példánya. (forrás: www.valaleriemuseum.nl)

cav_4190_resize.JPG

  • Egy másik brit múzeumi szerzemény a Valentine Mk.III cirkáló harckocsi. (forrás: www.valaleriemuseum.nl)

 A múzeum honlapja:

http://www.cavaleriemuseum.nl/Engels/