Volt egyszer egy - Tag der Bundeswehr - Wunstorf repülőbázison

repcsihat.JPG

Az egyik előző poszt a Wunstorfi Repülőbázis mellett Lufttransport Múzeumról szólt, amely a Német szállítórepülés múltját mutatja be. A jelen pedig a múzeum mellett a bázison van. A támaszpont a német szállítórepülők és a szállító-repülőképzés központja. A jelen és a közeljövő típusa az A400M Atlas négy turbólégcsavaros gázturbinás nehéz szállítórepülőgép, amely másodlagos feladatként légi utántöltésre is alkalmazható lesz.

dsc_0472.JPG

  • A Luftwaffe LTG62 kettő A400M repülőgépe a Wunstfori repülőbázis felett.

A bázist 1934-ben vásárolta meg az akkori német állam a környékbeli mezőgazdálkodóktól repülőtér építés céljából. 1935-ben már egy kiképző alakulat költözött át, 1936-ban pedig a Ju-52 hárommotoros szállítórepülőgépekkel felszerelt II/KG154 „Boelke” ezred települt a repülőtérre. A világháború során sok egység otthona volt kisebb-nagyobb ideig a repülőtér, majd 1945. áprilisban a a brit-kanadai 7. könnyű gyalogos ejtőernyős dandár foglalta el Wunstdorfot. A repülőtéren 19 darab Bf-109, négy darab FW-190 vadász két darab Ju-88 bombázó, két Ju-52 szállító és néhány más repülőgépet zsákmányoltak

regitabla.JPG

  •  A repülőtér régi táblája (forrás: wikipedia)

A repülőteret B-116 Advanced Landing Ground (fejlett leszálló terület) néven szinte azonnal birtokba vette a Brit Királyi Légierő a Royal Air Force. A környéket és a repülőteret a 13. lancasthire-i ejtőernyős dandár biztosította.

A világháború után a bázis brit fennhatóság alatt maradt egészen 1957-ig. Addig Supermarine Spitfire F14/PR-19 felderítő, De Havilland DH-100 Vampire FB5, és Venom FB1, valamint Meteor FR9-FR10 típusokkal felszerelt brit repülőszázadok használták a repülőteret. Közben a berlini Légi Híd ideje alatt szállítórepülőgépek is gyakran megfordultak a bázison.

1957-ben a repülőteret visszakapta Németország és az újjáalakult Luftwaffe valamint egyben a NATO repülőtámaszpontja lett. A németek először a Nord Noratlas szállítórepülőgépeket állomásoztattak 1971-ig a bázison, majd a C-160 Transall repülőgépek váltották a francia tervezésű típust. 2015-től a Transall-ok helyett az LTG62 ezred Airbus A400M központi bázisa és oktatóközpontja lett Wunstdorf.

logo3_2.JPG

  • Az LTG62 és a pilótaiskola néhány címere (forrás: Wikipedia)

transi.JPG

  • Amikor még a Transall C-160D-vel repültek..Az egyik díszfestett példány (forrás: Wikipedia)

A repülőtéren komoly átépítés és modernizálás kezdődött az új típus állomásoztatására, és még 2020-ban is folynak munkálatok, amelyek során új hangárok, kiszolgáló épületek, raktárak és nem utolsósorban az állóhelyek, apronok, gurulóutak felújítása, átépítése is szerepelt. A kifutópálya szélességét is 45 méter szélesre és hosszát 1877 méterről 2499 méterre növelték. Az ezred összesen 40 repülőgépét fog üzemeltetni néhány éven belül.

dsc_0536.JPG

  • Ez a Transall már nem Wunstorfi, hanem a LTG63 testvérezredtől érkezett a bázisra. A LTG63 támaszpontja Hohn-ban található. A veterán szállítórepülőgépek kivonása után, valószínűleg a hohn-i ezredet is megszüntetik, ugyanakkor egy nemzetközi szállítórepülő ezred felállítását tervezi a németek Lechfelden..

Az LTG62 (Lufttransportgeschwader 62) ezredet 1959. októberben alapították eredetileg Celle repülőbázison, de még abban az évben áthelyezték Köln-wahn-i repülőtérre. Ott fegyverezték fel 16 darab Nord Noratlas N.2501-es  és néhány Dornier Do-28 könnyű szállítórepülőgépel.

patch_1.JPG

  • Egy patch a sok közül. (forrás: Wikipedia)

Első bevetésük 1960. márciusban volt, amikor a marokkói Agadir-i földrengés utáni segélyakcióban repülték a német fegyveres erők világháború utáni első külföldi misszióját. Az ezred a Köln melletti bázison települt 3. század kivételével átköltözött Ahlorn repülőbázisra és az LTG63-al közösen 1965-ben újabb komoly humanitárius akcióban vett részt, ezúttal Algériában. Az első C-160 Transall repülőgépeket 1968. áprilisban kapták. A Luftwaffe átszervezése 1971-ben megszüntette a Geschwadert, de 1978-ban Wunstdorfban lévő „S” repülőiskolával (Flugeugführerschule „S”) összevonva újjáalakították. 1983-85 között a szállítóezred 1859 humanitárius repülés hajtott végre Etiópia és Szudán területére. Az Öböl háborúk idején logisztikai támogató repüléseket végeztek a koalíciós erők számára, majd 1990-ben a Kurd menekülteknek Észak-Irak és Törökország területére.

1990-ben ismét átszervezték a szállító erőket a németek és a LTG62-höz került a Brandenburg-Briest repülőtérre települt LTG65, amely Mi-8T szállító helikopterekkel repült 1993-ig, amikor feloszlatták az egységet.

1990-ben elvesztettek egy Transall szállítórepülőgépet Rodenbach térségében Hessen tartományban nagyon rossz időjárásban végrehajtott gyakorlórepülés során. A fedélzeten lévő 10 fő életét vesztette. 1993-ben a LTG64-t is feloszlatták az állományukba tartozó 35 darab Bell UH-1D forgószárnyast, katonákkal, helikopter-vezetőkkel,és műszaki állománnyal együtt  az LTG62 alárendeltségébe helyezték. Ez az állapot 2004-ig tartott, de közben még több átszervezésre került sor. Közben az ezred C-160 Transall-okból kialakított kis expedíciós erőt Üzbegisztánban Termezi légibázisról üzemeltették, mint az ISAF alá tartozó német erők logisztikai támogatója. 1993. februárban Bosznia felett repülve a szarajevói repülőtér közelében tűzet nyitottak az egyik szállítórepülőgépre, amely megrongálódott és a fedélzetén Wilhelm Wiegel őrmester is súlyosan megsérült.

2004.novemberben a Szövetségi Védelmi Minisztérium döntése az LTG62 átfegyverzéséről döntött. A Bell UH-1D helikoptereket a NHIndustries NH-90HHT forgószárnyasok, a C-160 Transall szállítórepülőgépek helyett pedig az Airbus A400M rendszerbeállítása kezdődött meg. Az utóbbi gyártmányból technikai problémák miatt 2014 decemberben be érkezett meg az első repülőgép Wunstorfba.

patch2.JPG

  • Az A400M-ek érkezésével változtak a felvarrók is.. (forrás: Wikipedia)

ppic.JPG

  • Azonkívül az alakulat már az A400M-el mutatkozik be (forrás: Wikipedia)

2010-ben a forgószárnyas alakulatot leválasztották az LTG62-től és 64. helikopter ezred néven új egységként működik a Holzdorfi repülőtéren.

2011-ben a Libiai válság idején 262 német állampolgárt menekítettek haza az ezred repülőgépei. Az utolsó C-160D Transall szállító repülőgép 2015. júliusban távozott az ezredből. (A maradék Transall szállítórepülőgépek, Hohn-i légibázison üzemelnek.) A tervek szerint 2020-ra már 31 darab A400M repülőgéppel rendelkezik az LTG-62.

Az egység címerét eredetileg a pilótaképző iskola címeréből adoptálták.

logo33.JPG

  • A pilótakiképző alegység címerében a bekötött szem a műszeres repülésre, a földgolyó a szállítási feladatokra és a varjúfigurák Wunstorf-ra emlékeztetnek. A közelben lakott a népszerű rajzfilmfigura Hans Huckebein megalkotója Wilhelm Busch. A varjú először a Focke-Wulf Ta-183 sugárhajtású vadászrepülőgépre került volna, amelyet Kurt Tank tervezett, de soha nem emelkedett a levegőbe. (forrás: Wikipedia)

A LTG62 Wunstorf-i bázisa a civileknek számára sem ismeretlen, hiszen például 1964 és 1990 között több autó és motorversenynek is helyt adott a repülőtér. A Bundeswehr nyílt napok keretében 2018. egyik júniusi hétvégéjén rendeztek spottereknek, és másnap pedig nyílt napot a nagyközönség számára.

A spotternapon az ezred rendkívül figyelmesen, naptejet, ennivalót, ajándéktárgyakat adott a meghívottaknak. A repülőbázison látható volt, hogy az építkezések még nem értek végett, azonban az állóhelyek nagy részén távolról már az új A400M szállítórepülőgépeket lehetett megtekinteni. A rendezvényen három emelkedett a levegő közülük.

dsc_0014_1.JPG

  • Az egyik hangár szemből, és előtte a szállítóezred repülőgépei. Vigyázat, az egyik repülőgép nem A400M hanem Transall.

dsc_0391.JPG

  • Az egymással szembe forgó légcsavarok az A400M jellegzetességei közé tartozik. Annyi előnye biztos van, hogy nem kell trimmeli a repülőgépet (a számítógépnek sem), mert kiegyenlíti a négy légcsavar egymás oldalra húzó erejét..

dsc_0402.JPG

  • Felszállásra készülnek a bemutatót repülő A400M Atlasz repülőgépek

dsc_0493.JPG

  • Landolás közben is tartják a szoros alakzatot.

A Luftwaffe más alakulatai is bemutatkoztak. Már pénteken megérkezett Wittmundból a 30+33 lajstromszámú Eurofighter vadászbombázó, amellyel két demórepülést is láthattunk. Az NH-90TTH helikopter statikus bemutatóra érkezett, akárcsak a testvér szállítóezred az LTG63 Hohn-i egység 50+61 lajtromszámú C-160D Transall szállítórepülőgépe és a Taktisches Lutftwaffensechwader 51. Immelmann 44+65 lajstromú Tornado IDS bombázója.

dsc_0132_1.JPG

  • A Taktisches Luftwaffengeschwader 71 "Richthofen", 30+33 lajstromszámú Eurofighter harci repülőgépe. Az egység 2013-ban az F-4F Phantom II vadászrepülői kivonásával majdnem megszűnt. Ekkor a Taktisches Luftwaffengeschwader 31  Boelcke harcászati ezred "B" csoportjának nevezték.

dsc_0069.JPG

  • Aztán 2016-tól újra önálló alakulat vált az Eurofighterekkel felszerelt legendás ezred. A demórepülést sokáig nem engedélyezték a Német Légierőnél, az utóbbi két-három évben azonban néha látható bemutatórepülés a Luftwaffe pilótáitól is.

dsc_0455.JPG

  • A CH-53G öreg igáslova a Német Hadseregnek. A 84+28 lajstromszámú forgószárnyas átesett már a modernizáción Diepholzban. A nehéz szállítóhelikopter a katonákon kívül belső terében is képes például a Wiesel légideszantosoknak tervezett lánctalpas járműcsalád szállítására. 

dsc_0529.JPG

  • Egy C-160D Transall landol a bázison, mellette a gurulóúton feladat megkezdésére gurul egy A400M

dsc_0204.JPG

  • Az NHIndustries kompozit csodája a NH90 helikopter. A képen a szárazföldi változat látható. Először tengerészeti helikopternek kezdték fejleszteni NFH (NATO Fregatt Helicopter), ezután jött a  TTH (Tactical Transport Helicopter) nevű hadseregeknek szánt változat.

dsc_0214.JPG

  • A 76+31 lajstromszámú példány a felszállópálya felett. A németeknek is meggyűlt a bajuk a típussal, például a kompozit padlólemezek törtek a katonák bakancsai alatt. Piszok nagy bukás lógott a levegőben, de a gyermekbetegségeken már túl van a NH90, és napjainkig 415 darab példány épült. Olaszország, Németország Franciaország mellett a távoli Ausztrália is hadrendben tartja.

dsc_0660.JPG

  • A 44+65 lajstromszámú PANAVIA PA-200 Tornado IDS gurul Wunstorfban. A 51-es Immelmann ezred még repüli a veterán bombázót.

dsc_0466.JPG

  • Az EISA Aircaft PC-9 kiképző repülőgépe. A polgári cég és jelzés ne tévesszen meg senkit, a Luftwaffe részére végez a cég bérrepüléseket.

A levegőben más repülőeszközöket is letett látni, például a 82+65-ös lajstromú Eurocopter EC-135T1 könnyű többcélú helikoptert, vagy a Lufthansa pilótaiskola repülőgépét, a veterán Piaggió túra és kiképzőrepülőgépet, valamint a bázis feletti légifolyosón repülő közforgalmi repülőgépeket.

 

dsc_0642.JPG

  • A Bundeswehr 8265 lajtromú EC-135 helikoptere (jelenleg H135M néven lehet beszerezni az Airbus Helicopterstől). Talán ha nem kapkodják el a rendőrségi forgószárnyas beszerzést, akkor a használt MD-900 típus helyett, ezek repülnének Police felirattal hazánkban is. A H145M-el közös platformú forgószárnyas egyszerűbb, ki és átképzési lehetőséget teremtett volna.

dsc_0189_1.JPG

  • A D-ILHD lajtromú Cessna 525 Citationjet CJ1+ a Lufthansa pilótaiskolájának repülőgépe. A kiképző repülőgép is a statikus soron kapott helyett a másnapi rendezvényen.

dsc_0686.JPG

  • A D-EHVO lajtromú repülőgép egy veterán négy személyes túra és kiképzőtípus az olasz Piaggió licencgyártása. A Focke-Wulf FWP-149 a Luftwaffe gyakorló és könnyű futárrepülőgépe volt az 1950-es évektől.

dsc_0228.JPG

  • A wunstorfi repülőbázis felett - akárcsak Kecskeméten - légifolyosó van, ahol a közforgalmi repülőgépek jönnek-mennek.. A Swiss légitársaság HB-JCD Airbus A220-300-as repülőgépe eredetileg Kanadai tervezés, és a Bombardier repülőgépgyár CS sorozatú terméke volt. A kanadaiak a repülőgépgyártással felhagytak és a gyártósort valamint a típust az Airbus kivásárolta, és 220-as típuscsaládként tovább gyártja.

kupa.JPG