Az U-2540, a XXI. osztályú elektroboot tengeralattjáró

sdsc_0692.JPG

Németország az első és második világháborúban – az Amerikai Egyesült Államok mellett - élen járt a tengeralattjáró fegyvernem fejlesztésében és alkalmazásában. A „Szürke Farkasok” a náci propagandagépezet kedvelt szereplői voltak. A második világháború során a VII. osztályú búvárnaszádok voltak a fő igáslovai a Kriegsmarine tengeralatti hadviselésének, de a II. és IX. osztályú U-Boot-ok is komoly harcokban vettek részt.  1943 tavaszán azonban már nyilvánvaló volt, hogy Németország elvesztette az Atlanti csatát. A szövetséges konvojkíséret mennyiségi és minőségi fölénye a tengeralattjárók veszteségeit megnövelte, alkalmazásukat szinte lehetetlenné tette. A Német Tengeralattjáró Főparancsnokság a kiutat minőségileg új búvárhajók kifejlesztésében látta. A VII. és IX. osztály nagy hiányosságai az alacsony víz alatti sebesség, a csekély víz alatti tartózkodási idő és a felderítő eszközök hiánya volt. A jövőben a tengeralattjáróknak, ezért gyorsnak, csendesnek kellett lennie, képesnek arra, hogy gyors merüléssel térjenek ki ellenséges felszíni hajók s repülőgépek támadása elől. Hosszú távon egy új meghajtásrendszerben a felszíni levegőtől független Walter turbina meghajtásban látták a legnagyobb potenciált, ami üzemanyagként hidrogén-peroxidot használt, azonban ennek fejlesztése nagyon lassú volt, és korlátozott hatótávot biztosított. Kifejlesztettek két tengeralattjáró típust, a parti vizekre tervezett XXII. és nagy hatótávolságú XVIII. naszádot, de ezekből kísérleti előszériás példányokat tudtak csak legyártani.

sdsc_0653.JPG

  • A VII. osztályhoz képest jóval modernebb tengeralattjáró, szintén a második világháború német mérnöki terméke.

A XXI osztályú tengeralattjárók

A Flottaparancsnokság a gyártási problémák alapján eldöntötte, hogy a tervezett Walter hajók testének felhasználásával, hagyományos hajtóművekkel, de háromszorosan megnövelt akkumulátor kapacitással két új tengeralattjáró osztályt terveznek. Ezek voltak a XXI és XXIII osztály. A nagyobb akkumulátorok mellett minden U-Boot gyárilag beépített Snorckel (vagyis légperiszkóp) rendszert kapott, amelyen keresztül néhány méteres vízmélységben is dízelüzemmel haladhattak, amely csökkentette felderítésüket. A XXI-es osztály nagyobb méretű volt a búvárhajó flotta gerincét alkotó VII. osztálynál, ennek ellenére a szövetséges erők nehezebben tudták víz alatt detektálni a hajókat, köszönhetően új áramvonalas alakjuknak és nagy víz alatti sebességüknek. A XXI-es naszádok 76,7 méter hosszából 60,5 méter volt a nyomásálló test. Vízkiszorítása felszínen: 1621, lemerülve 1819 tonna volt.

sdsc_0618.JPG

  • Az áramvonalas torony,  akár a sebességet, akár a kavitáció képződést illetően az elődtípusokénál jóval kedvezőbb volt víz alatti hajózáshoz.

A XXI. osztály, amelyet a németek elektrobootnak is neveztek erős fegyverzetet kaptak. A hajtó orr részébe hat torpedóvető csövet építettek, amelyeket a teljesen kézi erő helyett gépi segítséggel lehetett tölteni, az első vetőcső újratöltéséhez 20 perc elegendő volt.

img_20180414_135232.jpg

  • A négy orrtorpedócső már átalakítás utáni, eredetileg hat orr vetőcsővel rendelkezett a XXI. típus,

Csöves tűzfegyverből csak egy ikercsöves 20mm-es légvédelmi gépágyút szereltek fel az áramvonala toronyra, mivel a lövegek növelték a kavitációt (víz alatti buborékképződést) amely a felderíthetőséget növeli, csökkentette a víz alatti sebességet, és a XXI-es búvárnaszádokat nem felszíni alkalmazásra tervezték.

sdsc_0678.JPG

  • A Snorkel (légzőcső) teszi lehetővé a tengeralattjáróknál, hogy víz alatti is használhassák dízelmotorjukat, igaz csak mintegy 8-12 méter mélységig. A víz beáramlást amennyiben korlátozott ideig lezárja a gömbszelep..

sdsc_0633_1.JPG

  • A Wilhelm Bauer a végső kikötőjében múzeumhajóként..

Az alapvetően víz alatt hajózó elektrobootokba megnövelt képességű passzív és aktív szonárrendszert építettek, amelyet Gruppenhorchgerät-nek (Csoportos lehallgató-készüléknek) és Unterwasser-Ortungsgerät (Víz alatti helyzetmeghatározó készüléknek) NIEBELUNG-nak neveztek. Az új szonárok képessé tették a búvárnaszádokat, hogy felszíni hajókat optikai észlelés (tehát periszkóp) nélkül támadhassák. A 23 darabos torpedókészlet is modernebb volt, a légi sűrített-levegővel működő 7a torpedókat, amelyet palacknak neveztek és sűrű buborékfolyamatot képzett a tengerfelszínen kirajzolva a támadó tengeralattjáró irányát felváltotta a 7e elektromotoros torpedó, LUT-nak nevezett Lageunabhängiger torpedókat is csatasorba állították. Utóbbiakat nem volt szükséges pontosan a cél irányába lanszírozni, mert célba vett hajó csavarjainak/csigájának hangjára önrávezetőfejjel rendelkeztek, amelynek a 60 méternél távolabbi célok esetében a találati valószínűséget 95%-ra prognosztizálták. A hajók 12 aknát is hordozhattak.

img_20180414_135945.jpg

  • A Wilhelm Bauert amennyire lehetséges volt visszaépítették a XXI osztályúnak. A belső tér azért már az 1960-as évek tengeralattjáró komfortját idézi.

A XXI. osztályú hajókban a legénység elhelyezése is komfortosabb volt, mint a VII. osztály naszádjainál. Az 57-60 fős legénységre 51 ágy volt, a hajó légkondicionálása mellett, az ételek tartósításához fagyasztó is rendelkezésre állt és az előző típus egyetlen mellékhelyisége helyett hármat építettek az U-boot-ba. Beépítésre kerül egy édesvíz-desztilláló berendezés is, amely jelentőse javította a személyes higiéniát és a legénység kényelmét.

img_20180414_140826.jpg

  •  A hajókonyha.. A VII. osztályú búvárnaszádokon csak egy dupla elektromos platni volt..

img_20180414_140832.jpg

  • Ahogy nem létezett ilyen mosogató sem az elődtípusoknál.

img_20180414_140939.jpg

  • A parancsnok periszkópja.Sok esetben az ügyeletes tiszt kezelte, vagy a megbízott tiszt, ameddig a parancsnok a támadási vektorokat elemezte a térképen.. A periszkóp nem világháborús, hanem egy későbbi modernebb ASC17A2 típusú.

img_20180414_141017.jpg

  • Az automatika és a technikai haladás a már fénykép, illetve felvételere is alkalmassá tette a periszkópot.

img_20180414_140130_1.jpg

  • A szonárkezelő pultja

A modern modulszerű építési módszerekkel a gyártási időt és a korábbi módszerek 22 hónapjáról sikerült 9 hónapra csökkenteni. A búvárnaszádok részegységeit már 1943-tól kezdték gyártani, majd 1944. júniustól indult a sorozatgyártás és 1945. májusig, a nyersanyag és energiahiány, és a szakmunkások fokozódó hiánya ellenére 118 darabot építették a típusból.

A gyártás megosztása, XXI. osztály:

Blohm & Voss, Hamburg:

U-2501-2531 31 darab, U-2533-2536 4 darab, U-2538-2546 9 darab, U-2548, 1 darab, U-2551-2552 2 darab.

AG Weser Bremen:

U-3001-3035 35 darab, U-3037-3041 5 darab, U-3044 1 darab.

F Schichau GmbH, Danzig (Gdansk):

U-3501-3530 30 darab

Az építés és a hadrendbe állítás között azonban a legénység kiképzésére kevés idő állt rendelkezésre, az üzemanyagok is fogytán voltak, végül tényleges harci feladatra egyetlen hajót az U-2511-est sikerült vezényelni. Az új tengeralattjáró 194. április 30 és május 4 között Norvégiából induló őrjáratán egyetlen alkalommal sem indított torpedót, de a szövetséges tengeralattjáró-vadász egységekkel történő találkozások azt mutatták, hogy az amerikai és brit felszíni hadihajók képtelenek nyomon követni a XXI-es típusú tengeralattjárót.

img_20180414_140604.jpg

  • Az első és hátsó mélységi kormánylapátok vezérlőberendezései.

A háború végén 12 tengeralattjáró került a típusból a szövetségesek kezére, 84-et elsüllyesztettek Karl Dönitz parancsára. A XXI. osztály új impulzust adott az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország és Szovjetunió tengeralattjáró fejlesztésében.

A Wilhelm Bauer

A XXI. osztályú búvárnaszádot 1944. októberben kezdték építeni Hamburgban a Blohm+Voss hajógyárban U-2540 hadrendi számmal és 1945. január 13-án került átadásra a Kriegsmarine részére. 1945. február 24-én helyezték a tengeralattjárót üzembe a 31. Unterseebootflottile (Tengeralattjáró Flottilla) állományába. A hajót és legénységét áprilisban a dán Borholm szigetre vezényelték kiképzésre. Üzemanyaghiány miatt ezt felfüggesztették és visszatértek Swinemündébe az Odera torkolatához. Április 30-án a szovjet csapatok elől az U-2540 nyugat felé hajózott, de 1945. május 4-én Flensburg környékén robbantással süllyesztették el. Több mint egy évtizedig a tenger mélyén volt, ekkor azonban döntés született kiemeléséről.A Bundesmarine (szövetségi haditengerészet) a NATO államokkal közösen döntött arról, hogy a Szövetségi Köztársaság hajóhadának tengeralattjárókkal is kell rendelkeznie. A NATO-n belül helyi védelmi feladatra, erősen felfegyverzett, nehezen felderíthető tengeralattjárókra volt szüksége, ezért a Nyugat-Németország vezetői, gazdasági szempontokat is figyelembe véve először két XXIII. majd egy XXI. osztályú tengeralattjárót állítottak ismételt szolgálatba elsősorban kiképzési céllal.

img_20180414_141135.jpg

  • Viszonylag kényelmes a tiszti étkező, amely sok más funkcióval is rendelkezett

A két kisebb hajót U-Hai és U-Hecht (cápa és csuka) néven állították szolgálatba. A XXI-es hajót 1957. júliusban emelték ki a hullámsírból, majd Kiel-be szállították. Ott Wal (Bálna) néven átépítették. A Bundesmarine kötelékébe,mint 241. osztályú próbahajó (NATO kód: Y-880) került.

Új modern áramvonalas tornyot kapott, és a motorok, légperiszkóp, akusztikus érzékelők is új típusúak voltak. 1960. szeptember 1-én adták át a flottának ahol a Bálna helyett Wilhelm Bauer néven állították szolgálatba. A névadó bajor mérnök tüzértiszt 1849-ben (a magyar szabadságharc évében) építette első tengeralattjáróját a Brandtaucher-t.

img_20180414_141239.jpg

  • A tengeralattjárókon a hely a legértékesebb. A "forró" ágy kifejezés azt takarja, hogy egy ágyon, két tengerész osztozik. Egy szolgálatban, egy pihen. A lepedőt cserélik..

img_20180414_141556.jpg

  • A dízelmotor a felszínen és periszkópmélységben is hajtja a búvárnaszádot. Feljönni a felszínre a második világháború előrehaladtával egyre veszélyesebb volt. Az eredeti MAN M6V 40/46 motorok helyek 1957-es átépítésnél Maybach Mercedes-Benz MB820S0 típus került beépítésre. Ez látható a képen.

img_20180414_141454.jpg

  • Az oxigénfejlesztő készülék szintén új találmány volt. A VII. osztálynál nem volt beépítve, A tégelyekben lévő mészkő granulátum kötötte le a levegőben lévő szén-dioxidot.

img_20180414_141507.jpg

  • Az oxigénfejlesztés és a széndioxid lekötése kémiai úton történt.

A kiképzési feladatokon kívül később különféle rendszerek tesztelésre is használták a hajót, modernebb német tengeralattjáró osztályok berendezéseit építették az öreg elektrobootba..

img_20180414_141808.jpg

  • Az elektromotorok irányítóhelysége. Az elektromotorok halkak, és a vízalatt is maximális mélységig használhatóak, de működésük az akkumulátorok töltöttségétől függ.

img_20180414_142130.jpg

  • A hajó tatrészében található a vörösre festett vészhelyzeti kormányszerkezet. Ha ezt kellett volna használni éles helyzetben, akkor komoly probléma lett volna..

A Wilhelm Bauer-t 1970-ben a haditengerészet az Erprobungstelle 71 cégnek átadta (jelenleg WTD71) amely további tesztelés végzett a 205, 206  és 209 osztályú búvárhajók fegyverrendszereivel, illetve célhajóként is használták

img_20180414_140642.jpg

  • Útban a parancsnoki torony felé, több szakaszos lépcsőn keresztül volt lehetséges.

img_20180414_143034.jpg

  • Azért borotválkozni nem volt lehetőség minden nap egy tengeralattjárón.. Még a "szürke farkas"-t játszó bloggazdának sem :)

img_20180414_142239.jpg

  • A mellékhelyiséget számát ugyan növelték, de komfortfokozatát nem a XXI-es osztálynál.

img_20180414_142304.jpg

  • Nem sok hely maradt a dolgát végezni a személyzetnek. Ellenséges tevékenység, lopakodás esetén a WC-ket nem lehetett használni..

 img_20180414_140731.jpg

  • A navigátor asztala..

img_20180414_142215.jpg

  • A hajó hátsó rekeszében volt egy légzsilip, amelyen keresztül a parancsnoki torony helyett, itt is ki lehetett jutni vész esetén a tengeralattjáróból.,

img_20180414_135256.jpg

  • Egy gyakorlótorpedó a Wilhelm Bauer vetőcsövében..

Végül 1980. május 6-án egy szerencsés kimeneteli hajóhavária után (összeütközött a Z3 Fletcher osztályú (D172) rombolóval), az Eckenfördei kikötőbe vontatták. Az Wilhelm Bauer-t az anyagfáradás és a sérülések nem tették biztonságos merülésre alkalmasnak, és 1980. november 18-án ünnepélyes keretek között elbúcsúztatták és 1982-ben szolgálaton kívülre helyezték.

sdsc_0650_1.JPG

  • A XXI-es osztály szemből.. Elöl a merülőkormány (mélységi kormány)..A víz felett látható két torpedóvetőcső. Hajózáskor a tengeralattjáró mélyebben van még felszíni haladáskor is.

A Wilhelm Bauer nagyon népszerű volt a tengerészetnél, a háború utáni Németország egyik legnagyobb tengeralattjárója volt. Kivonása 1983ban a Német Szövetségi Köztársaság pályázatot írt ki az értékesítésére. A pályázatot a tengerészek Wilhelm Bauer Technikmuseum néven, nonprofit társasága nyerte, amelyet azért alapítottak, hogy megmentsék a hajóbontótól.

sdsc_0609_1.JPG

  • A Breenhaveni Tecnikmuseumot mindenkinek ajánlom aki meg akarja tapasztalni milyen lehetett az élet és a szolgálatteljesítés egy tengeralattjárón. El kell látogatni Laboe-be is, ahol a legendás VII. osztály egyetlen megmaradt tagját lehet megtekinteni..

A tengeralattjárót leszerelték és amennyire lehetséges volt visszaalakították a második világháborús állapotába. 1984-ben kikötötték a Bremenhaveni Múzeumi dokkba (szemben a Thyssen modern tengeralattjárókat készítő gyárával), és a német kereskedelmi tengerészet múzeumi hajói mellé. A múzeumhajót működtető alapítvány állami támogatást nem kap, a bevétele a látogatási díjból és az eladott kereskedelmi termékek bevételével származik.

sdsc_0664.JPG